2016. március 29., kedd

Heti fonós: Bongyorka

Sokszor mondom, hogy mivel nem kötök ilyen "art" fonalakkal, nem igazán látom mire lehet őket jól használni (pedig babasapkára, nyakmelegítőre, dekorációnak, szövésbe igenis lehet)...ezért nem is kedvelem őket...
Mégis, amikor egyszer-egyszer nekifogok, ré kell jönöm, hogy igenis élvezem a folyamatot.
Mint ezzel a türkizes-narancsos kicsikét, amihez a szöszt egy kedves barátném választotta magának, én meg megígértem, hogy csinálok neki valami bolondost, amit szövésben használhat..
Nem kevés időbe telt, mire lett is a dologból valami, de itt a bizonyíték, hogy időnként valóban be is tartom az ilyen jellegű ígéreteimet. 
Remélem tetszik is majd :-)

2016. március 27., vasárnap

Kacskaringós képek

A  Barkafonal mostani tulajdonosa szervezi a Kacskaringó, fesztivált...
Tavaly ősszel az egyetem miatt csak a második napon tudtam ott lenni az idén jelen voltam mind a két nap...
Megvannak a fenntartásaim a fesztivállal, különösen a most tavaszi szervezésével kapcsolatban, de ebbe most nem mennék bele. Amit el kelett mondanom, azt elmondtam a szervezőknek... :-)
Viszont igazán jó volt, hogy most kedves barátom, Adrienn mellé kerültem, akit annak idején fonni tanítottam orsóval...
Az is jó volt, hogy sokan jöttek, sőt olyan is volt, aki azt mesélte különe ngem keresett...ez igazán szívet melengető volt.
Végre rokkás fotóm is van, nem gyakran fotóznak rokka mellett. Nem mintha meg lennék elégedve a képpel, azt hiszem komoly fogyókúra van a láthatáron...
A gyapjúnap  pedig közeledik,... ez a rendezvény különösen közel áll a szívemhez, mert az első ilyen típusú rendezvény volt az országban, és már az elsőn is ott voltam, 2011 környékén...
 Még néhány hét, és újra találkozhatunk... én már alig várom.

2016. március 21., hétfő

Esti szellő

Amikor a Kreatív magazinok szerkesztőjével először találkoztam, az egyik Nefelejcs kendőmet viseltem, amit DROPS Delight fonalból horgoltam..
Az első pillanattól kezdve tetszett neki, én meg idővel megkedvelten Anettát...
Úgy döntöttem készítek neki egy hasonlót...
Még egy kicsit élénkebb színekben, és a Nefelejcs helyett a tavaly nyári katalógusban megjelent Evening Breath mintát felhasználva,,,
Mivel általában telefonon, és interneten tartjuk a kapcsolatot, jó időbe telt, mire egy igazi találkozót is összehoztunk :-)
Ugye nem is kell említenem, hogy a gyöngyök is elmaradhatatlan tartozékok :-)
Pattern: Evening Breath from DROPS Design
Yarn: DROPS Delight
Hook: 4.00 mm
Fotók: Deli Kristóf

2016. március 17., csütörtök

Heti fonós: alpaka szivárvány

Már meséltem az elátkozott alpaca projektemről... aminél volt olyan pont, hogy annyira elegem lett az egészből, hogy csak úgy bevágtam a sütőbe ahogy volt a levágott szöszöket, némi festékkel nyakon ötve ... egy részéből nemezelt virág készült a mesterségek ünnepén, másik részét pedig..
megpróbáltam megfonni a tincsekről, kártolás nélkül....Még mindig nem voltam megelégedve vele, de sikerült úgy kétszer végigmennem a szivárvány színein, és ki kellett találnom, mivel cérnázzam.
ha önmagával cérnázom, olyan kevés marad, hogy semmire nem elég, még egy kis díszítő szegélyre sem... így egy kis csipkefonalat festettem be szivárványosra, rövid szakaszokon ismételve a színeket.
Végülis érdekes lett, kicsit bolondos hatású, talán egy lépésre a bohóc (vagy inkább a csillámfaszláma) hányásától :-)
De, már nincs meg, mert a hétvégén a Kacskaringó fesztiválon valaki beleszeretett... Ki tudja, talán többször kellene agyament buggyant fonalakat fonnom :-)

2016. március 14., hétfő

Inspiráló

Amióta megkötöttem az Inspira cowlt egy néhány éve, azóta motoszkált a fejemben  az ötlet, hogy a tört fair isle bordás mintát egy pulóverbe csempésszem. Szokás szerint a fonalam is megvolt hozzá majdnem éppolyan régen (azt hiszem ez az egyik oka a hatalmas fonalkészletemnek, támad egy ötletem, gyorsan beszerzem hozzá a fonalat, aztán vagy nincs időm elkészíteni, vagy elvesztem az érdeklődésem, és/vagy új projektek, ötletek foglalják el a gondolataimat.
 Azonban olyan is van, amikor egy egy fonalból, ötletből valóban megvalósult darab lesz.
Így készült ez a fentről, a nyakánál kezdett pulóver. A nyakrésze szándékosan szélesebb, lazább, alapból sem szeretem a szoros magas nyakú pulóvereket, garbóm sincs.
 The yoke is knitted in broken corrugated rib.
A széles mandzsetta lassan a márkajelzésemmé válik, ez 2 X 2-es fair isle bordás mintával készült, éppúgy, mint a passzé a derekánál. 
Erősen gondolkozom a minta megírásán (OK, határozottan tervbe van véve)....de ehhez tesztkötőkre is szükségem lenne.
Fonal: DROPS Delight (Lila) és Fabel.
Kötőtűk: 3 mm a szürke részekhez 3,5 mm a két színnel kötött részekhez
Fotók: Deli Christopher Laurent

2016. március 10., csütörtök

A borbély rúdja, vagy a barber pole hatás

Múlt heti, szinte mellékes megjegyzésem után, mi szerint nem igazán szeretem a barber-pole hatást többen kérdezték, mégis mi az?

Úgy tűnik, amióta fetalálták a borotvát, (valószínűleg az ősi Egyiptomban) voltak emberek, akik pénzért borotváltak másokat. Úgy a középkortól, szolgáltatásaikat hirdetendő. cégér helyett csíkosra festett kis oszlopokat használtak. Ezek a csíkok átlósan, spirálban futottak, színük a legtöbb országban piros és fehér volt, ami -értelemszerűen- az esetleges sérülésekből lecsorgó vért, és a fehér kötszert jelképezték. Az USA-ban a színekhez a kék is hozzáadódótt.
Ha fonással, fonalakkal kapcsolatban beszélünk a barber-pole effektusról, azt értjük alatta, amikor két (vagy több) eltérő színű szálat cérnázunk össze, így hasonló spirálhatás keletkezik, mondjuk úgy, mint ezen a korábban már mutatott fonalon a piros, narancs és rózsaszín szálak között.
Minél nagyobb a kontraszt a szálak színei között, annál erőteljesebb lesz a hatás.
Sokan rendkívül szeretik ezt.
Amikor a fraktál technikával fonunk, ez a hatás kimondottan hangsúlyos, a fonal hosszú szakaszain fordul elő.
Személy szerint, én nem rajongok érte, kivéve talán, amikor a színek közelebb vannak egymáshoz, a kontraszt nem éles, mint például a múlt héten mutatott fonal esetében.
Most már tudjátok, mire gondolok, amikor a barber-pole hatást emlegetem.