Nem, igazából már nincs. Ha kinézek, azt a könyörtelen esőt látom, ami azt jelenti, az ősz kétségtelenül megérkezett. Amíg megpróbálok megbirkózni ezzel a ténnyel, mutatok még pár dolgot, amire eddig nem került itt sor.
Mint például az a századfordulós fürdőruha, aminek -szokás szerint- megvan a saját története. Mivel amikor legutóbb megkérdeztem, páran azt mondtátok, hogy jobban kedvelitek, ha jó sokat beszélek arról, hogy mit és miért csinálok, és/vagy közben milyen gondolatok futnak át a fejemben, hát tessék. Sok duma:
Tavaly a Savaria Történelmi Karneválon az esti felvonuláson tetőtől talpig reformkorba öltözve, beszorultunk két steampunk-ish tűzzsonglőr csoport közé, és nemcsak mi untuk magunkat halálra, de kv kívülről is éppolyan unalmasak lehettünk. Már ott elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mit csinálhatnánk legközelebb, ami érdekesebb, ami élettel telibb. Nekem is voltak ötleteim, másoknak is, és amikor a csapat megállapodott a századfordulós fürdős témában, nem voltam sem boldog, sem elégedett.
több oka is van, hogy a századfordulós, vagy Edward-korabeli időszak nem tartozik a kedvenceim közé, erről részletesebben talán majd máskor. Mindenesetre azt gondoltam "Ne, ne már megint, azok a fürdőruhák sötétek, látszani sem fognak egy esti felvonuláson, és nem akarok megint úgy kinézni, mint a saját nagyanyám"... stb. De, mint egy rendes hagyományőrző, és jó csapattag, elkezdtem kutatni azokat a századfordulós fürdőruhákat, egy egész Pinterest táblát megtöltöttem velük, és talán az sem meglepő, hogy több, az elkészítésére alkalmas anyag is bekúszott a készletembe, ha mégis úgy döntenék, hogy megcsinálom.
Ugyanakkor a nyár rendkívül zsúfolt volt, így így tökéletes ürügyem lett volna, legalább magam felé, arra, hogy kibújjak az egész alól, és úgy alakult, hogy az utolsó héten döntenem kellett, hogy vagy felkészülök a századfordulós sportéletből, vagy elkészítem a ruhát, amikor Dóri, a csapatvezető azt mondta, inkább szép legyek, mint okos, vagyis jobb lenne, ha a ruhát készíteném el. Szóval úgy döntöttem, jól van, megvarrom.
Tudtam, hogy ezeknek a nyári fürdőruháknak nem kel kézzel varrottnak lenniük, és modern technológiai módszerekkel is el lehet készíteni, így, ha megvan a szabásmintám, viszonylag rövid idő alatt meg tudom varrni. A Pinterest tábla képeit nézegetve, az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem kell, hogy feketék, vagy sötétek legyenek, így használhattam azt a darab piros pöttyös anyagot, ami a készleteimben lapult, igaz, a gallért és az ujja szegélyét másféle anyaggal kellett bélelnem, és így sem maradt elég még egy megkötőre vagy masnira való sem, de ez így is van jól.
Mivel azonban tényleg sietnem kellett a varrással, a készítésről nincsen képem, csak a végeredményről.
Alapnak egy Folkware mintát kezdtem el használni, de... a mintában egy overáll (kezeslábas) az alap, rajta egy szoknyával, de én egy száras alsót akartam fölötte ruhával, hogy könnyebb legyen az öltözködés, és a mellékhelyiség látogatása, így végül csak a felsőrész elejét és hátát használtam, és teljesen átrajzoltam a mintát, a nadrághoz pedig a régi száras alsó-mintámat használtam, azt, amit még akkor rajzoltam, amikor először elkezdtem történelmi ruhákat varrni. Azóta már többször elővettem, és most újra eljött az ideje.
A gombokért jó sok gombos-dobozomat feltúrtam, és végül találtam néhányat, amit még Miamiból hoztam haza magammal... Onnan a kilencvenes évek végén jöttünk haza, és ezek a gombok már akkor is régiek voltam, amikor a kilencvenes évek közepén megvettem őket Ft. Lauderdale-ben a piacon.
A ruháról magáról szólva, ha lett volna időm próbadarabot készíteni, valószínűleg igazítottam volna a szabáson, és, ha még egyszer megcsinálnám, a pamut-puplin helyett rendelnék abból a pöttyös lenvászonból, amit az Etsy-n kinéztem, de azt hiszem, a célnak így is megfelelt. Az indulás napján valamikor hajnali 4:20 (amikor is a varrás és a csomagolás, valamit hajmosás és csavarás után csavarókkal a fejemen lefeküdtem), és a -szintén- hajnali 5:20-as felkelés között, félálomban eszembe jutott, hogy Dóri említette: szerzett igazi tollal készült tollaslabdákat, erről pedig eszembe jutott, hogy anyukám (aki egy időben versenyszerűen tollasozott) régi tollasütői a nappalim falán lógnak. Lekaptam őket az akasztóról, és bedobtam az autóba a többi holmi tetejére.
Be kell ismernem, végül a egész sokkal jobban alakult, sokkal szórakoztatóbb volt, mint, amilyennek előre gondoltam. És itt vannak a képek is, bizonyítékul.
Képeket, szokás szerint, a fantasztikus Norbert Varga @Bodeszphoto készítette.
