2021. augusztus 30., hétfő

Utolérős... Komárom, erődnapok

Atyaég, mi lett az idővel? Olyan jól ment, hogy tartsam a havi 5-.8 bejegyzést, aztán... hova lett a nyár? Amikor is mindent megtettünk, hogy a munkával, a hagyományőrzéssel és a koncertekkel is lépést tartsunk, de az egész egy rohanás volt. Ráadásul a piros ruha, bármennyire is szeretem, és bármennyire is szüksége volt rá a lelkemnek, hogy megcsináljam, legalább másfél hetet elvett, ami után sehogy sem sikerült utolérni magam, és kétségbeesetten próbáltam valami egyensúlyt tartani. Mindennek az eredménye persze idióta alvásritmust eredményezett (aminek része volt, hogy az autóban próbáltam kiegészíteni az alvásidőmet) és nagyon kevés alkotást. Egyelőre fogalmam sincs hogyan, de a következő évre muszáj lesz kitalálnom valamit, mert... mert ezt még egyszer nem tudom végig csinálni. Van néhány apróság még, amit meg akarok mutatni, de addig is, amíg lesz olyan pár órám, amíg írhatok is, be kell érjétek képekkel. Sok képpel. Mit szóltok hozzá? 

Először nézzük, mi történt júlis elején Komáromban az Erődfeszten. Ide reformkori életmódbemutatót kértek...
















Képek: Varga Norbert

2021. július 30., péntek

Helló 18. század, 4. rész: A RUHA

Miután minden olyan alapdarabot, ami nélkül az öltözék abszolút nem működne, elkészítettem, nem halogathattam tovább, magát aruhét. Nem tudom, miért tologattam, végül is csak egy ruha, nemigaz? 

Volt hozzá mintám is, sőt, két különböző mintám volt, amit JP RYAN nevű cég adott ki, és amit a Black Snails. Bár nagyon tetszik a BS minta, valamive bonyolultabbnak tűnt, így a másikat választottam, és úgy gondoltam, azt a külön mellrészes megoldáást megtartom akkorra, amikor már tényleg tudom, mit csinálok. 
A JP Ryan minta egy csomagban csak egy méretet ad, és a fűző-fiaskó után nem igazán voltam biztos a dolgomban. Tipikus amerikai minta módjára a lusta amerikai varróknak készült (ebben a blogbejegyzésben többet olvashattok a témáról), már eleve belerajzolják a varrásszélességeket, és úgy van a papírra felrajzolva, hogy ki is vághatja az ember lánya. Hát én egy Burdákon felnőtt varrónő vagyok, ahol több mintah van egymás hegyén-hétén felfektetve, simán hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy a mintákat másolnom kell és kivágnom, ráadásul úgy gondoltam, hogy biztosabban megmarad, ha nem vágom szét, és azért még terveztem használni. Szóval, másol és vág. 
Mivel egy ideje már tudtam, hogy előbb-utóbb meg akarom csinálni ezt a ruhát, amikor csak tudtam, megnéztem pár videót és elolvastam pár blogot arról, hogyan készítik el mások. Tudom, pl. hogy a látszólag egyszerű felsőrész egyik trükkje, hogy az elejejét ferde szálirányban szabják. A szabésmintán ugyan láncirányban van bejelölve a szálirány, de mindig is nagy csodálója és hirdetője voltam a ferde szálirányú szabás csodáinak (egyszer kérdezzetek meg a Tövismadarak Ralph atyájának ingéről...) szóval eleve ferde szálirányban raktam fel, a próbadarabot is. 
A első próbadarab a várthoz képest elég jól nézett ki, legalábbis az elején, de ahogy gyanítottam, a háta túl nagy volt. Megpróbáltam ugyan Norbit rávenni, hogy segítsen próbálni, de... legyen elég annyi, hogy hamarabb fúr lyukat abetonfalba, és szerel fel nekemn éhány polcot. Tildát nem akartam újra iderángatni (és nem is volt plusz fél napom, hogy megvárjam végezzen a munkájával és ideérjen) szóval magamra maradtam. 
Némi póbálgatás után, és még több vaktában találgatás... hol legyen nagyobb a varrásszél, jol legyen ívesebb?? ...már jobban nézett ki. 
Az elején még jobban. 
Mg némi igazgatás után (azért húzom az aljt, mert a próbadarabhoz használt anyag vékonyabb, mint a  végleges, és a majdani szoknya súlyával is számolnom kellett)
Az egy segítség, amit ki tudtam csikarni Norbiból, hogy berajzolta a chem... a chemisnek használt ruha vonalát, és azt, meddig nyúlik ki a tetolválásom a hátam közepén. Az egyik dolog, amin "javítani" akarok, hogy jobban odafigyejek arra, mennyire takjarja el a ruha ki a tetoválásom. 
Miután többé-kevésbé meggyőződtem arról, nem tudok sokat javítani a szabáson, nekifogtam a szabásnak. Ennek félelmetesnek kellett volna lennie, de nem volt az... nem elég, hogy az anyag nem volt drága, de van belőle legalább még egy ruhára való... szóval lehettem bátor az ollóval. 
A felsőrész összeállításáról nem csináltam túl sok képet, és a mintával érkezett összeállítási útmutatóról sem tudok sokat mondani. Tanult varrónő vagyok, ezernyi tuht varrtam már. Persze, elolvastam a lerást, megnéztem a videókat, de, ha valami valamelyikben nem volt benne, hát simán megoldottam, legfeljebb némi gondolkodás árán. 
Például itt van a bélés. Az iskolában a modern technológiát tanultuk, ahol az ember elkészíti a külső oldalt, külön a belső oldalt, a SZO.kal szembefordítva körbevarrja, majd kifordítja. Ugyanígy van gyakorlatom a viktoriánusok által hazsnált "flatlining" technikával, ahol a rétegeket egyként kezelik. Nos, ebben a korban egyiket sem csinálták, hanem megcsinálták a külő réteget, és a belsőt, egymásra tették (a fonákoldlat a fonáloldallal szemben, és a széleket behajtva levarrták. (persze, kézzel).
Itt van például egy dolog, amit nem tudtam feladni, a nyakkör megerősítése formára szabott bélelőlkkel. Persze, miután belekerült a bélés is, kiderült, hogy teljesen felesleges volt, mivel a behajtotts zélek eltakarták a vágott széleket, de ha már ott voltak, nagyon szépen merevítették a nyakkivágás szélét, szóval, az is lehet, hogy szándékosan is így csinálnám, ha újra ezt - vagy hasonló- a ruhát kellene megvarrnom. Ezekben a ruhékban van merevítés. de kívülről persze nem látszik... az én ruhámban a béléshez vannak varrva. 
A derékvonal okozott még fejfájst. Mivel csináltam már viktoriánis darabot, ösztönösen nyúltam volna a szegővel való beszegéshez. Szerintem nincs szebb eldolgozása a széleknek, legyenek azok belső vagy külső szélek. Amellett, hogy szépek, nagyban megkönnyítette volna a dolgomat, ha simán rávarrhatok egy ilyen szegőt a cuccra. Azonban, bármennyire is szerették a viktoriánusok ezt az eldolgozást, a 18. századiak nem használták. Valami mást kellett a felsőrész utolsó szélének eldolgozásához kitalálnom. Hát újra egymás felé fordítva behajtottam a széleket, és kézzel levarrtam őket. 
Miután a test szinte teljesen megvolt, el kellett döntenem, mi legyen a szoknyával. És mit csinál az ember lánya, hajnali ötkor, ha két nap múlv fel akarja venni a ruháját? Arra gondol, milyen jópofa a cartridge pleating (ne kérdezzétek, nem találtam meg magyarul, hogy hívják a technikát), olyan jópofa, csináljuk. A legidőigényesebb, csak kézzel csinűlható ráncolást, 4 m 20 centi szoknyabőségen. 

Amikor a FB egyik 18. századi varrócsoportjában mindezt megemlítettem, azonnal jött az egyik okos, mintha nem tudnám, mit csinálok, és nem tudnám, hogy a cartridgepleating, éppúgy, mint a szegős eldolgozás nagyon népszerű volt a viktoriánusoknál, de a megelőző, 18. században nem használták...
Hahhhh, de én felkészültem. Nem is olyan régen futottam bele ebbe a blogbejegyzésbe, amely bizonyítja, hogy igenis használták ezt a módszert. Ráadásul a fő inspirációnak használt ruha, múzeumi oldala... azt mondja... umm, a belga múzeum oldala flamandul ír, de a google fordító a jóbarátunk, amely szerint a ruha derekát "harmonika ráncolással" húzták be, és ezt nem tudom másképp értelmezni, csak cartridge pleatingnek. 


Miután kézivarrással felapplikáltam a szoknyát a ruha derekára, nem maradt már sok minden, letűztem a nyitott szoknya hosszanti szélét, és feltűztem az alját. A Campus Festiválra indultunk, és csak bízni tudtam abban, hogy a 3-as autópálya elége gyenes és sima, hogy tudjak varrni az autóban útközben. 
A franciakapcsokat itthon varrtam fel.  

És nem maradt más hátra, mint összedobni még egy alsószoknyát. Erről nincs se külön leírás, se képek, legyene lég annyi, hogy a szegélyek, derékrész, és a szoknya aljának oldala kézzel lett levarrva, útközben, és amíg ott voltunk, Norbi hugát születésnapján felköszönteni. 

Nos, elég kíváncsiak vagytok már erre a ruhára? Szeretnétek látni? 
Eredetileg egy külön posztot szántam neki, de már így is túlteljesítettem a havi bejegyzésszámot, ráadásul, azt hiszem, eleget izgattam a blogolvasókat és a FB barátaimat.

Hát tessék. 




Elmondok valamit... régen nem éreztem magam ilyen jól ruhában, legyen az történelmi, vagy modern. Mondtam már, hogy tanult varrónő vagyok, iskolában tanultam ruhákat készíteni. Mégis van valami varázslatos a történelmi ruhákban. Minden alkalommal, amikor ilyet készítek, totál meglepődök: " atyaég, ez tényleg OLYAN! ". Emlékszem a boldogságra, amikor az első krinolinos ruhát összeraktuk, amikor először vettem fel a reneszánsz ruhámat, vagy a reformkorit. Varrónő vagyok, szeretem azt hinni, tudom mit csinálok, és mégis. mégis ott az érzés, hogy "atyaég, ez TÉNYLEG olyan, mint egy viktoránus/regency/reneszánsz/18.századi/stb ruha. "

(Még nem végeztem ezzel a ruhával és a blogolással, de muszáj dolgoznom is.)
A fázisfotók a telefonommal, a modell-fotókat természetesen Norbert Varga készítette. 

2021. július 28., szerda

Helló 18. század, 3. rész. Kérdések, válaszok, halogatás és egyéb alsóneműk

Egy napja tettem fel a bejegyzést a fűzőről, és érkezett is pár kérdés... érdekes módon, nem itt a megjegyzéseknél, nem is a FB-ra vagy az Instára felpakolt képeknél, hanem privát üzenetben... Már tényleg nem írnak az emberek megjegyzést a blogokhoz? Értem én, hogy sokkal könnyebb nyomni egy lájkot, de... 

Mindesetre, néhány válasz: 

 A befejezett fűzőben végül nem a gyorskötözőket használtam, hanem a szokásos műanyag merevítést (BP-en a Taylorban kapható), és ugyanazt a lapos acélrugót, amit a krinolinokban is használunk. Ezeket az eleje és a hétaközepéhez használtam.  A műanyag merevítésből egy fűzőre úgy 10 métert hazsnáltam, és 4x kb 30 cm-est a fémből. Amúgy a gyorskötozők is használhatóak, ha valaki kipróbálná, az Obiban és a Praktikerben lehet őket kapni.  Sőt olyat is hallottam, hogy valaki a postai csomagként feladott nagyobb dobozokon használt műanyga szalagot használta. 

Szándékosan használtam elöl fűzős modellt, mert az egyik célom olyan öltözéket készíteni (nemcsak ezt, hanem a közeljövőben még másik tervet is) amit egyedül is fel tudok venni. Segítség nélkül. 

A fűzők anyaga onnan jött, ahonnan a többi, az I love Textilből (ILT). Igen a coutil és az erps a legjobb, de ha az nincs, az erős, farmer-szerű vászon is jó. 

És akkor a halogatás: 

Miközben azon törtem a fejem, hogyan tudnám szépen, szebben beszegni a fűző füleit, valami teljesen mást csináltam. Egy popsipárnát. Egy dupla popsipárnát. Elgondolkoztam a kisebb panier-en, a kifli formájú párnán is, de azt olvastam, hogy ezek az 1775-1785 között divatos angol / italian szabású ruhák, amilyen az én terveimben szerepeltek, lhegyes hátsó szabásvonaluk miatt egy ilyen duplapárnás megoldással mutatnak a legjobban. Alaposan megnéztem a leírást az  American Duchess könyvben, és kivágta, a darabokat. Az anyag, amit hasznltam, meglepően hsonlított ahhoz, amit a könyvben is hazsnáltak, és ez kivételesen nem az ILT-ből jött velem haza, hanem több tíz évvel ezelőtt még Miamiból hoztam. Az eredeti célra soha nem használtam, de mindig őrizgettem. Készült belőle próbadarab, táskabélés, és ki tudja mág mi. Elég erősnek tűnik, jó tartása van. 

Kivágtam a szoknyát (azt is olvastam, hogy működik szoknya nékül is, de kényelmesebb azzal, , például nem mászik be járás közben az ember lba közé, nem fordulnak el a párnák)- beszegtem a szoknya részt, körbevarrtam és kifordítottam a párnákat. Majd megtöltöttem. A töltéshez egy olcsó ikea párna felét használtam, ami könnyű és puha, ha véletlenül túlságosan összeesne, bármikor kipótolhatom. Eredetileg a két oldalhoz összesen egy fél párna töltelékét hazsnáltam, de később kibontottam, és a harmadát kivettem mindkét oldalból, mert túl nagy volt.  
Történelmileg daráltparafát használtak, tollakat, pihéket, apróra összevágott hulladék anyagokat. Ha egy élő bemutatóhoz készítenék ilyet, valószínűleg én is az anyagdarabost választanám (nem találtam darált parafát) de a tapasztalataim szerint sokkal nehezebb lenne. 
Amikor már volt fűzőm, és popsipárnám, még mindig igyekeztem összegyűjteni a bátorságomat a ruhához, úgy döntöttem csinálok egy alsó, alsószoknyát. Ez ne feltétlenül szükséges, a ruha enélkül is működne, de egy ectra réteg sohasem árt. 

A 16. század óta szokásos duplán megkötött változatot használtam, két  db egyenként 140 cm széles panelből. A panelek hosszának mérése az AD könyvben, a párnán és az elején.  Összevarrtam a két panelt, mindkét oldlaon félig nyitvahagytam, majd a nyitott hastíékot körbe szegtem.  Az elejt a méréseknek megfelelően rövdebbre vágtam. Vágtam még le két csíkot a dekékpántnak, a két felét beráncoltam, és a két csík közepére felvarrtam majd a csakokat lehajtotam, és levarrtam. 

Amikor az mebr felveszi, először a hátsó részt kötjük meg az elején. 

majd a ez elejét a hátán kötjük meg. 
A hátéra varrtam egy kis jelölő lapocskát csak azért, hogy megkönnyítsem az életem, és tudjam melyik a héta. 
Most már volt egy ruhém, amit alsóingnek hazsnáltam, fűzőm, popsipárnám, alsószoknyám, igazán nem halogathattam tovébb a ruhavarrást, de ez egy másik bejegyzés témája lesz. 
Amikor a ruha elkészült, egy dolog hiányzott. Azon jért a fejem, hogy mivel nincs ehhez a ruhhoz, erre a korszakra táskám, hova teszem a nélkülözhetetlen vackaimat, pl a telefonomat. Tudom, hogy hagyományosan külön zsebeket használtak, de nem akartam már varrni. Mire befejeztem a ruhémat kivoltam, fájt a kezem, elfáradtam, fájt a fejem, az agyam zsibbadt, utáltam az egészet. Főkötő és zseb nélkül kell kibírnom. De Norbi azt kérdezte, tényleg olyan nagy dolog megcsináélni őket? Végülis varróügéppel elég egyszerűek. Akkor mi tart vissza? Kérdezte. 
És igaza volt. 

Ugyanazt az amerikai anyagot használtam, és a fűuőból maradt köpperszalagot. 
Ennyi. Tovább már nem lehetett húzni a ruhakészítést.
Folyt köv a ruhával. 

2021. július 27., kedd

Helló 18. század, 2. rész: a 18. századi fűző

Huh, annyira örültem, hogy sikerül a projekt-indító bejegyzést feltennem, és csak ma vettem észre, hogy valami történt, valamit nem mentett el, a fele szöveg angolul maradt... Bocsi, kijavítottam, ha gondoljátok, menjetek az előző bejegyzésre, és olvassátok el újra. Bocs, sorry, entschuldigen meg minden.
Szóval a 18. századi fűző. Angolul még a nevük sem ugyanaz. 
Ahogy a korábbi bejegyzésemben írtam, ezeréve jár a fejemben a 18. század (már az Outlander és a Poldarke lőtt is). Voltak szabásmintáim, volt anyagom, de mivel a fűzővel kellett volna kezdeni, ez visszatartott. Komolyan. Amíg el nem döntöttem, hogy mos  már aztán nekiugrok. 
Minta ügyben természetesen nagyíthattam volna fel mintát könyvből, vagy a netről, de 1) nincs elég hely, 2) alig egy héttel a lagzi előtt? Nincs elég idő.     
Három különböző mintám is van. kettő a két nagy amerikai szabásminta cégtől, de úgy olvastam azokat a szokásosnál is többet kell igazítan a testre. És volt egy a Redthreaded cégtől, amit tavaly egy nagy akcióban vettem.  A minta PDF minta volt, amit ki kellett nyomtanti, és puzzle-ként összerakni, majd kivágni az elemeket.   


Utána jött a szabás, és a merevítőházak berajzolása... két réteg farmer-szerű anyagből szabtam li, majd összetűzögettem. Sok helyen olvastam, hogy gyorskötözőkből i sjó egy ilyen fűző, és persze, van ilyen gyorskötözőm. 
Miután összevartam az elemelet, azonnal látni lehetett, hogy bár a mérettáblázat és a pontos méreteim szerint vettem, az eredmény nagy volt, ki kellett vennem az eleje és a háta közepéből, amit lehetett. 


Nagy, nagy, nagy. Tilda bejelölgette a próbadarabot, és elment,. Amennyire tudtam, újra rajzoltam az egészet egy papíron, összevarrtam, és túl kicsi lett. Nem tudom, hogy történt, kicsi lett. Új mintát rajzolam a két korábbi alapján, kivágtam, és teljesen megvarrtam, a fülek kézi szegésével együtt. Most már elég magabiztos voltam, hogy jó lesz, de nem, túl nagy volt. 
Mér adott egy bizonyos formát, de éreztem, hogy sokat lehetne rajta javítani, ráadásul utáltam a szegélyt. Ronda volt. Qva ronda. (bocsi a nyelvezetért). 
Szégyltem is magam, és csak azért mutatom eg, hogy legyen összehasonlítási alap a későbbiekhez. Szóval kétnapos fűzővarrás után újra szabtam, és a nemtudomhanyadik alkalommal újra kezdtem. Ugyan megkérdeztem Norbit arról, hogy a 0-tól 10-ig terjedő skálán mennyire vagyok lökött / őrült, hogy újra nekifogok, de azt mondta szerinte ez teljesen normális. (igen, van néhány oka, hogy szeretem a pasast)
Ez alkalommal megmértem, hogy nagyjából 12 óra volt összerakni a fűzőt, tokkal, vonalzóval. csak minimális kézivarrás, annyit amit muszáj volt. Tudom, hogy jobb, a kézzel varrot fűző, tudom, hogy spirálban kellene fűzni, tudom, hogy legalább a fűző-lyukakat érdemes kézzel varrni.
Ezek azonban próbadarabok, hordható próbadaraboknak készültek. Vannak kimondottan szép anyagaim a fűzővarráshoz, és, ha már tudom mit csinálok, akkor lesz másik.  
Érdekes nódon, így, hogy többször összeraktam már látom, hogy a szabás nem zavart, és kimondottan élveztem a merevítés házának varrását. Ne kérdezzétek miért, a merevítés házak kirajzolása közben éreztem úgy, hogy kinő a haj a fejemen. Időközben kerestem néhány tutorialt is a fülek beszegéséhez, és a saját szabású ferdepánt helyett egyenes, sávolykötéses, halszálka-szövésú köpperszalagot ástam elő a készleteimből.
Igen egyenes a szalag, mégis jobban működött, mint a ferdepánt. Igaz, miután géppel felvarrtam a fűző fonákoldalára, a szalagot már csak kézzel lehetett átfordítani, behajtani és levarrni, miközben folyamatosan kifelé kellett tolnom az ujjaimmal, ami persze kikészítette a kezemet.  
De, azt hiszem megérte, sokkal elégedettebb vagyok most vele. 
Az így elkészült fűző még mindig nagy egy árnyalatnyit... vagy fogalmazhatok úgy, hogy még mindig lehetne kisebb, de most már elég sokat "fog" használható. Igaz, a fűzés teljesen összeér, és ha akár 3-5 kilót sikerülne fogynom, már nem tudnám használni, újat kellene varrnom, de ezt boldogan megtenném. 

Szóval a lelkét is kiigízítgattam, átvariáltam az eredeti mintának, hogy azon töröm a fejem, mi lenne a következő lépés. Ezt faragni tovább? vegyek egy (két) számmal kisebb mintát? Próbáljak meg teljesen másikat (legalább két másik mintám van) a kérdés nyitva van. 
Végül pedig egy összehasonlítás arról, hogy miért is kell az új fűző. A 18. században a ruhákat tölcsér? kúp? formájúnak volt divatos, a viktoriánis korban a homokóráráa buktak.  Piros vonallal emeltem ki a vonalat...

Elismerem, egy kis halogatás is volt, amíg azon törtem a fejem, hogy mi legyen a fülek szegélyével, addig elkészítettem még egy fontos elemét az öltözéknek, a popsipárnát. Ezt mutatom meg legközelebb. 
Folyt köv.