Keddi utazós

Menjünk vissza Londonba egy kicsit, jó? A Victoria és Albert Múzeum az egyik kedvenc helyem Londonban. Napokat el tudnék ott tölteni. 

Már említettem, hogy az első dolgunk Londonban az volt, hogy odamenjünk, a tagsági kártyámért, de, ha már ott voltunk, körbesétáltunk egy kicsit, és persze, most is sok-sok mindent láttunk.

A helyzet az, hogy, ha a "nagy képre" vagy kíváncsi, ne velem gyere ebbe a múzeumba, mert én a részletekre utazom.

Mint a baloldali ruha fűzése...

A hajtások ennek a 18. század első feléből származó ruhának a hátán... 

The folds on the back of this early 18th century dress...

A Spitafield selyem gyűjtemány mintái... 

A cipők... 

Bár nem tudtam elmenni ennek a szobának a nagyvonalú eleganciája mellett...

Még néhány menüett lépést is megpróbáltam táncolni benne :-)

És bár VAN pannier-em, fel KELLETT próbálnom, az ottani bemutatódarabot is... 

És alaposan kitanulmányozni, hogy készítették.

Hihetetlen hímzések...

És egy ing...

Meg a részletek rajta... 

Még több cipő...

Varrott harisnya...

És nem hagyhattam ki azt a csipkét, amit annyi könyvben láttam már... 

És azt a másikat, amit még meg is próbáltam lemásolni, de itt szembe kellett néznem a ténnyel, mennyivel kisebb léptékű az eredeti...

Látjátok ezt az ágyat? Vajon engem mi érdekelt? A hímzésminta, természetesen.

Még több csipke.. 

És még egy, ami igencsak ismerős, hiszen szinte minden korai csipkével foglalkozó könyvben benne van a képe és a mintája.

Vissza a 18. századba...

És az egyik kedvenc ruhámhoz... 

Azt hiszem elég jól állna :-)

És egy regency ruha háta.

Annyi holmi, annyi részlet... soha nem unom meg. 

Hétfői mintamustra

Órákat töltöttem azzal, hogy egy szabásmintát keressek a mintamustrához, mire rájöttem, hogy a múlt héten varrós6szabásmintát hoztam, és ezen a héten jöhet egy kötésminta. 

Amióta elkezdtem igen alaposan átböngészni a Ravelry-t, háta megtalálom azt a mintát, többszáz mintát mentettem el a kedvencek közé. Nem lesz probléma újabb és újabb csodás dolgokat mutatni nektek. 

Ez az oldal hetek óta (sőt talán már hónapok óta) van nyitva van a szgépemen, mert beleszerettem.

Ez az Ottavia sweater.

Színes, és tökéletes azoknak, akik szeretik a fair Isle-t, de nem szeretnek hosszan vezetett szálakkal bajlódni.

Uuuupsz,

Kissé elszaladt a ló...

Annyira jó voltam az anyag (és fonal) vásárlással, egy külön oldalon még el is kezdtem írnu, hogy mi jön be, és mit hazsnálok fel...

Az év elején nem voltak készletfogyasztós fogadkozásaim, mindössze egy olyan általános cél volt, hogy az év végére többet hazsnáljak el, mint, amit veszek.... 

Aztán az I Love Textil behozott egy kamionji maradék anyagot... Milánóból.an. 

Csak a második nap jutottam el, a polcokat már rendesen lerabolták, de még így is találtam ezt-azt.  Sajnos, bár voltak kimondottan szép darabok, de szinte mindegyik kicsi volt, épp csak elég egy... na, majd meglátjuk. 

Aztán, miközben azon bosszankodtam, hogy nem tudtam március 15-e előtt új reformkori ruhát csinálni magamnak, újabb ötleteim támadtak, ami, jól tudjuk, nálam azt is jelenti, hogy egészen odáig eljutok, hogy utánamegyek az ötéetnek, még az anyagokat is beszerzem... aztán majd meglátjuk :-/

Az anyagfogyasztós listámat majd igyekszem frissíteni, de attól tartok, már elfelejtettem egy részét... A ehhh. 

Heti HV

Az 1840-es évek divatja UNAAAAALLMAAAAAS!!!

Tessék, kimondtam, hangosan. 

Itt, Magyarországon a 19. századi divat egyik sarokköve a katonai és a civil reformkori divat, mert, ugye az 1848-as forradalom és szabadságharc történelmünk fordulópontja. 

Ugyanakkor, egyet kell értenem a Frock Flick, bolgbejegyzésével, akik a "Death of fashion" (vagyis a divat halálának) hívták ezt az időszakot.

Bár eddig én nem mennék el, azt el kell ismernem, hogy divat-szempontjából nem ez a legizgalmasabb időszak, különösen, ha azt  is megnézzük, mi volt előtte és utána. 

Az 1830-as évekre a nők megunták a Napóleon-kori ("regency") empír divatot, a derék elkezdett visszakerülni az anatómiailag megfelelő helyére, a szoknyák szélesedtek, és igazán vicces, szórakoztató darabok születtek, hatalmas ujjakkal, fantáziadús szabásvonalakkal készült felsőkkel, és cuki frizurákkal. 

Csinos, átlapolós felsők:

Utána, az 1850-es évek végén, az 1860-as években jöttek a hatalmas broncsos szoknyák, a rácsos krinolinok, és megérkezett a varrógép, ami jelentősen lerövidítette a varrás idejét, így gyakorlatilag bármit, és bármennyi fel tudtak varrni egy-egy ruhára, és ezt rendesen ki is használták. 

És mi volt a kettő között? Unalom. 

Mármint a divat ciklikusságát ismerve, érthető, hogy az 1830 évek túldíszített, túlzó divatja után természetes, hogy a dolgok lecsendesednek, egyszerűsödnek, a divat is szemérmesebb lett, de, az isten szerelmére, gyakorlatilag két ruhatípus létezett, a legyező szabású felső:

és annak variációi:

És ez a másik típus:

Amikor jópár éve a reformkori (1840-es évek-beli) ruhámat készítettem, nagyon szerencsés voltam, hogy belebotlottam és beleszerettem egy, a Moszkavi Történeti Múzeumban található 1845-ös ruhára, aminek alapján a sajátomat megvarrtam az átlapolós fazonjával.

Most, ha olyasmit találok, ami csak egy kicsit más, és/vagy érdekes és rákattintok, tutti biztosan kiderül, hogy a) korábbi/1830-as, b) későbbi/1850-es darab. 

Tudom, hogy ez a legyező-szabású eleje annyira jellemző a korszakra, hogy érdemes megmutatni a látogatóknak/nézőknak/érdeklődőknek, de ismertek... nem szeretek arra menni, amerre mindenki más. 

(Ahogy a tegnapi bejegyzésben írtam, most már vane lképzelésem arról, mit/hogyan készítsek, de, erről majd akkor, ha eljutok odáig, hogy meg is valósítsam.) 

Eltűntnek nyilvánítva

Látezik valami (talán indián?) mese, amiben azt mondják a hősnek, hogy néha meg kell állnia, és megvérnia, hogy a lelke utolérje.

Az elmúlt hetekben annyi minden történt, a londoni utazással, és a március 15-ei héttel, ami, történelmi hagyományőrzőként nekünk ez egyik legsűrűbb időszakunk. Ne értsetek félre, én úgy szeretem az életet, ha zajlik, és tipikus adhd nyilasként, a jelszavam, a "majd alszom, ha meghaltam", de néha még nekem is le kell lassítanom, hogy a lelkem utolérhessen, én meg utolérhessem magam a munkával. 

A Keddi utazós (remélhetőleg) a jövő héten visszatér, egy újabb londoni bejegyzéssel, most inkább a múlt hetemet (mármint a március 15-ei hetemet) hadd mutassam meg. 

Három félelőttöt a budai várban a Várkapitányságon töltöttem 12-18 éves gyerekekkel, ahol a reformkorról, az 1848-as forradalomhoz vezető időszakról beszélgettünk, az egyszerű(bb) emberek szemszögéből, én, főleg a divatról, mit és miért viseltek a nők, a csapattársam pedig hasonlóról, férfi-szemszögből, vagyis mit és miért viselt egy korabeli nemzetőr.  

(A képek az utolsó nap készültek :-) )

És, a hét témája, amúgy is a divat volt. Szombaton Gödöllőn voltunk, a Királyi Kastélyban, ahol elővezettük a kis divattörténeti műsorunkat a 18. század közepétől a 20. század elejéig mutattunk be példákat, és meséltünk a változásokról.

Norbi nem tudott eljönni velünk, a de itt egy kis részlet a tapsrendből, csak, hogy lássátok, mára tényleg minden évtizedből tudunk valamit mutatni.

(a videót Chris fiam készítette, és ő ugrott be erre a napra mint  a sofőröm és támogatóm is.)

Vasárnap pedig visszatértünk a Budai Várba, ezúttal a Történeti Múzeumba, ahova a kézzel fogható történelmet vittük.

Igen, a képeket nézve egyértelműm hogy bérmennyire is szeretem ezt a ruhát, és az egyik mesterművemnek tartom, túl sokat fogytam ahhoz, hogy elfogadhatóan álljon rajtam; magyarul lóg rajtam (ahogy mondjuk, mint tehénen a gatya). Namármost, minden szándékom és tervem megvolt egy új ruha készítésére, , gyakorlatilag hónapokat töltöttem azzal, hogy divatrajzokat, meglévő leleteket (múzeumi darabokat), nézegettem, filmeket, TV-sorozatokat, hogy ihletet merítsek (erről mondjuk a holnapi határozott vélemény rovatban), és végre sikerült kitalálnom, milyne legyen a ruha, beavattam az anyagot, még a próbadarabot is megcsináltam... És aztán félre kellett tennem, mert egy sürgős munka beesett, és több napot és éjszakát töltöttem a számítógéppel (mintha, amúgy nem lett volna elég dolgom.