Készletfogyasztós kihívások - Csináljam-e, vagy sem?

Csak jár az agyam... képek nélkül.

Már legalább egy évtizede hatalmas méretű fonalkészletem van, és méretes készletem, fonnivaló szöszökből. Elég sok anyagom is volt, már akkor is, nagyját még Amerikából hoztam haza, azután is vettem ezt-azt, miután hazajöttünk, de ez sokszorosára dagadt, miután történelmi ruhákkal kezdtem foglalkozni. A hogyanokba és miértekbe nem megyek bele, korábbi bejegyzésekben elég sokminden benne van erről. 

Mindig azt mondtam, nem vagyok hajlandó rosszul érzeni magam amiatt, hogy mennyi fonalam/anyagom van, mert nem olyan pénzt költöttem rá, ami mondjuk a villanyszámlára kellett volna, segített valamivel jobban érezni magam, amikor a béka hátsója alatt voltam, és a nehéz (pénztelen) időket is segített átvészelni. 

Azonban kezdem úgy érezni, hogy elértem a szaturációs pontot, a készletek elérték a SABLE méretét (Stash Amassed Beyond Life Expectancy - vagyis, akkora készlet, amit már a várható élettartama alatt a tulajdonosa nem fog tudni feldolgozni). 

Mindenesetre, időről időre belebotlok készletfogyasztó kihívásokba, mint pár éve volt a "30 yard", amiben 30 méternyi anyagot kellett feldolgozni, mielőtt újat lehetett venni, vagy hasonló volt kötésre is. Egy-egy ilyen alkalommal arra gondoltam, bele kellene vágnom, de aztán egy sor ellenérv bukkant fel. 

Az egyik, hogy épp amennyire képtelen vagyok bármilyen rendszerességre az életemben (amikor még "rendes" állásban dolgoztam a halálom volt, hogy minden egyes átkozott nap fix időben kellett ott lennem, ha volt feladatom, ha nem. Ami persze nem azt jelenti, hogy nem tudok dolgozni, akár 16-20 órát naponta, vagy 26 órát egyhuzamban, ha arra van szükség. De ugyanígy nem bírom, amikor megtiltanak valamit. Például alapvetően nem eszem sokat, jól elvagyok akár kevés hússal, vagy kenyér nélkül, de abban a pillanatban, amikor egy diétában azt mondják ezt vagy azt tilos... na onnan csak azt akarom... szóval, ha azt mondjuk, nem vehetek fonalat, akkor a legközelebbi alkalommal, amikor egy boltba jutok, ahol fonal is van, tuttira lesz olyan, aminek a színébe vagy az anyagösszetételébe beleszeretek.

Másodszor, mennyire lenne "fair"? Mármint a varrj el xx méter anyagot... Ági barátnőm csinálta a 24for24 kihívást, amiben 24 méter anyagot kellett elvarrnia 2024-ben.. És tudjátok mit? Abban a kupac fehér alsóneműben, amint az utolsóelőtti bejegyzésben mutattam, több, mint 24 méter anyag van. Ugyanakkor itthon nincsenek anyagbolt-negyedek, nincs olyan utca, mint a londoni Goldhawk Road, ahol gyakorlatilag bármihez találhat az ember anyagot, Most is, január óta keresek egy reneszánsz ruhához akár csak nagyjából megfelelő anyagot, de hiába. Ezért, ha olyasmit találunk, ami egyszer, valamire jó lehet a történelmi ruhák terén, le kell csapnunk rá, akkor is, ha nem azonnal lehet rá szükség. Vagy legalábbis én lecsapok rá. És mivel történelmi ruhákról beszélünk, nem kis darabokat viszünk haza. Igen, vagy 27 méternyi anyagot ahsználtam el azokra az alsócuccokra, , és aztán elmentem, és vettem kb ugyanannyit abból a szép hímzett/madeirás batisztból, mert nemcsak alsóruhára remek, hanem modern, nyári cuccokra is, és a modern ruházat épp olyasmi, amivel egy ideje többet szeretnék foglalkozni. 

Így, ha a kötés terén többnyire oké is lennék, azt nagyjából tudom "könyvelni"abban már nem vagyok biztos, hogy tudnék, vagy akarnék minden egyes megvett méter anyagról elszámolni. 

Ráadásul ott van a tény, hogy óriási félreértés, hogy ha az ember elköti a fonalainak egy részét, vagy megvarr egy rakás anyagot, akkor több helye lesz (kivéve persze, ha másnak varrja/köti). Nem, nem lesz. NEM LESZ. Igazából az elkészült darabok TÖBB helyet foglalnak. Egy megvarrt ruha több helyet foglal, mint a hozzávaló anyag, szépen laposan összehajtogatva, egy megkötött pulóver több helyet foglal, mint a hozzávaló fonal, ha az szépen, rendben, szorosan össze van pakolva. 

És hogy számolok el azzal a fonnivaló szösszel és fonallal, amit eladásra festek? Ugyan jócskán visszavettem a festésből, csak az évi két Gyapjúnapot csinálom, azért még mindig veszek fonalat és szöszt festésre, és időről időre el is adom a kézzel festett fonalat- Ugyanígy van olyan anyagom is, ami remek alapanyag történelmi ruhákhoz, de pl nem az én színem, de megvettem, mert egyszer valakinek csak jó lesz, ezekkel hogy számolok el? 

Mindenesetre nézzük csak... Az biztos, hogy NEM fogok (és nagyjából lehetetlen is lenne) egy kiinduló, alapleltárt készíteni, sem a fonal sem az anyagkészleteimből... de megpróbálok kevesebbet behozni belőle, mint, amennyit elhasználok, de hát, semmire nincs garancia.

Ahogy már mondtam, a fonal és a kötés oldalon elég jó vagyok, különösen az idén. Ugyan tavaly még spájzoltam az Alpaka (DROPS) akcióban, az idén januártól február végéig semmit nem vettem, és akkor is 2 db, egyenként 50 grammos zoknifonalat, mert.. igen, mert beleszerettem a színébe. Végre átrángattam magam az idei újévi piros szerencsepulóveren, a hétvégén az utolsó szemet is leláncoltam, az utolsó szálat is elvarrtam. A készleteimből használtam többféle szürke és piros árnyalatú fonalat, az úgy 400-500 gramm zoknifonal. A baj az, hogy, ha egy évig tartanám a havonta egy pulcsi tempót, az sem látszana a készleteken, legalább 3-4 évig. Titokban abban bízom, hogy egyszer csak fel tudom állítani a szövőszékemet, és akkor meglódulhat a fonalfelhasználás üteme... 

Az anyagkészletekre vonatkozóan... nincs leltár, és nincsenek ígéretek, legfeljebb az, hogy meglátom mit tudok tenni. Ahogy említettem, például, abból a hímzett anyagból is bespájzoltam... De húzzuk meg itt a vonalat, és nézzük, lefelé, vagy felfelé indulnak a dolgok innen.  

Ti mit gondoltok? Van valami javaslatotok? Tanácsotok? hozzátennétek valamit?  

Téli Karnevál

Ez a darab készül már vagy.. két éve. Legalábbis a Facebook és az Instagram tanúsága szerint 2021 novemberében kezdtem el, és el is jutottam, jócskán a derekán túl (jóval az ujjak leválasztása után), aztán, ki tudj amiért, talán éppen az akkor aktuális Újévi Szerencsepulcsi miatt félretettem, és nem is vettem elő... tavaly őszig.

(Nem, nem voltam mérges. Gödöllőn fotóztunk egy egésznapos rendezvény után, nem mérges voltam, csak fáradt.)

Eredetileg készlet-fogyasztó projektnek szántam, fel akartam használni legalább egy kis töredékét az óriási zoknifonal-készleteimnem. Emlékszem, hogy a minta szerint (DROPS minta, mi más?) kezdtem el, később pedig (főleg az ujjak leválasztása után) a saját fejem után mentem, és úgy válogattam a mintkat és a színeket, ahogy éppen jónak láttam. 

Amikor tavaly ősszel újra elővettem, először is ki kellett találnom, hogy hol tartottam, ami már magában sem volt egyszerű, majd a testet kellett befejeznem. Az ujjak felszedésével és kötésével már könnyebb dolgom volt, csak azt kellett csinálnom, amit korábban a testen (mintával és színnel legalábbis), és hozzátenni a szokásos hosszú mandzsettámat.

Mint általában, a DROPS mintáról csak jókat mondhatok, számomra könnyen követhetőek, és a változtatásaim nem a minta hibáit, hanem a saját preferenciámat tükrözik, mint plusz fogyasztás a határozottabb derékvonal kialakításához, és több szaporítás (a körökben egyenletesen elosztva) hogy több helye legyen a csípőmnek. 

A minta: DROPS Winter Carnival

Fonal: A legnagyobb részben DROPS Fabel

Kötőtűk: Knit Pro 2,5 mm 3 mm and 3,25 mm

Fotók: Norbert Varga @Bodeszphoto

Habos, fehér alsócuccok

Mert ilyeneket varrtam az elmúlt hetekben... mégcsak nem is magamnak.

Mivel inkább munka volt, próbáltam figyelni, mennyi időbe telik, így nem igazán fotózgattam munka közben, kivéve egy rövid videó erejéig, de ezt majd lentebb látható is. 

Ha már valaha beszélgettél velem, tudhatod, hogy szilárdan hiszek az "alsónemű igenis számít" elvben. Persze, néha nekem is kell engedményeket tennem: több történelmi térdharisnyát kötöttem, a legtöbbször modern, pamut térdzoknit veszek, van amikor a fűző alatt egy modern trikó van rahtam, de már az elejétől igyekeztem odafigyelni az alsóneműkre (is)

Most arra kértek, egy 1870-e sévek-beli ruhához készítsek alsóruhákat, szóval..

Alsóing, vékony pamutból és hímzett batisztból.

Némi csipkével, kék szalaggal és piével díszítve. (Imádom a piéket, és egyáltalán nem utálom őket varrni. Sőt.)

Készült nyitott ülepű száras alsó.

Mivel szettnek készült, ugyanaz az anyag-kombó, ugyanaz a csipke és hasonló piékkel.

Egy turnűr, hasonló grand bustle, mint az enyém...

Az anyagok is hasonlóak, bár az alaphoz valamivel vastagabb és erősebb pamutvásznak választottam, mint az alsóinghez és nadrághoz, de a fodrokhoz már ugyanazt a hímzett batisztot, mint, amivel a korábbi darabokat díszítettem.  

Végül pedig egy alsószoknya a turnűr fölé.

Piék minden mennyiségben...

Utána egy 20-25 évvel korábbi korszak felé fordultam, egy meglevő reformkori ruhához kért tőlem valaki zsinóros alsószoknyát, és fodros alsószoknyát- Mikor is mondtam, hogy amióta történelmi ruhákkal foglalkozom, minden évre jut legalább egy, de néha több zsinóros alsószoknya? Ebben az évben sem volt másképp. 

Hurrá, a készítésről is egy igazi fotó!

És az új tulajdonosán.

Végül, de nem utolsó sorban egy habos fodros alsószoknya, hogy még több volument adjon a ruhának.

És itt vagyok én, ahogy azt a sok-sok kilóméternyi fodrot szegem fel...

Bármennyire is szeretem a fehéret mint színt (ok, tudom, hogy nem szín, de most ne menjünk ebbe bele), és imádom a fehér ruhákat is, mire mindennel végeztem, már igencsak vágytam valami másra.... Talán valami feketére? 

Szerelem első látásra, szerelem a ködben, Love In a Mist

Emlékeztek arra a kupac kötött cuccra, néhány bejegyzéssel ezelőttről, amiről azt írtam, meg akarom mutatni? No, eljött ez az idő is, és itt az első fecske. 

Bármit is mond a cím, azért ez (is) hosszú folyamat volt...

És, mint szinte mindig, ennek is van egy kis története. Évekkel ezelőtt találtam, kicsivel több, mint 3 motring türkiz színű zoknifonalat a kedvenc fonalturimban, ismeretlen márkájút. A fonal ok volt, de a színe, kissé unalmas volt... 

Na jó, visszavonom, jól tudjuk, hogy "unalmas türkiz", mint olyan nem létezik, de úgy éreztem, hogy lehetne ennél kicsit izgalmasabb is, így egyik festős napomon, beleszuszakoltam egy kis festékbe. Eredetileg amolyan "semi-solid" színt terveztem, és a végeredmény a tervezettnél kontrasztosabb lett, de imádtam. 

Annyira, hogy sokáig kerestem a TÖKÉLETES mintát, hogy felhasználhassam. Tudtam, hogy a három motring kevés ahhoz, hogy önmagában pulóver legyen belőle, ahhoz viszont túl sok, hogy olyan pulcsihoz használjam kontraszt-színként, aminek csak a vállán van minta.

Próbáltam belőle csíkos kardigán kötni, némi gyöngyszürke DROPS Flora fonallal kombinálva. Bár tetszett a két fonal együtt, mégis úgy gondoltam, az elmúlt években épp elég csíkos kardigánt kötöttem, most valami másra vágytam. Így a fonal egy zacskóban sínylődött a Florával együtt. Évekig. Időközben ugyan futottam bele néhány igazán szemrevaló fair-isle vállrészes pulcsimintával, de olyasmit akartam, aminek finom, szinte filigrán vonalai vannak. 

Csak én érzem, vagy tényleg sokkal válogatósabb lett az ízlésem, ahogy öregszem? Egyre kevesebb dolog tetszik, és sokkal határozottabban tudom -legalábbis bizonyos dolgokról- eldönteni, hogy bejön-e vagy sem. A Fair Isle mintás pulcsik például pont ilyenek.

Meglepetés volt hát, amikor először megláttam Elenor Mortensen Lovein a Mist mintáját, milyen erőteljesen hatott rám. Minden megvolt benne, a minta rajza finom volt. Tetszettek a vonalai, tetszett a filigrán (és nem karácsonyos, csillagos) motívum. A minta nem csak a vállat díszítette, hanem lefutott a testen és a két ujján is.

Így aztán mindent félredobtam, amin épp dolgoztam (igen, azt a térdharisnyát is, amit hetekkel korábban be kellett volna fejeznem).

Szokás szerint, csak addig a pontig voltam képes a mintát követni, ahol a test és az ujjak szemeit szétválasztottam, amit máris a mintától kissé eltérő helyen tettem. Utána kapott extra fogyasztást a derékvonal kialakításához, és határozottabb szaporítást a csípővonal formázásához. A pulóver testét hosszabbra kötöttem, és, ha már benne voltam, hozzáadtam egy ismétlést a mintához. Az ujjak azt a hosszú, bordásmintával kötött mandzsettát kapták, ami annyira jellemző rám, hogy szinte a márkajelemmé vált.

A minta kötése közben teljesen elvarázsolt, ahogy a kézzel festett fonal színváltozásai előbukkantak, és ahogy a minta vonalaival összedolgoztak. 

És, persze, tökéletesen illik a petrol-színű nadrágomhoz. Ugye látjátok, miért kellett pont ez a színárnyalat, ugye? 

Modelled photos, of course by @Bodeszphoto

Minta: Elenor Mortensen, Love in a Mist

Fonal: szürke: DROPS Flora, petrol: kézzel festett zoknifonal. 

Modern türkiz

Most, hogy így túljutottam a kék pöttyös ruha és a Budapest 150 fellépés okozta adrenalin löketen (na, mondhatjuk úgy, sikerélményen?) menjünk vissza.... mihez is? Olyasmihez, amit már hónapok óta meg akartam mutatni.

Egy ideje már viszketett a tenyerem, hogy modern, "civil" vagyis nem történelmi ruhát varrjak. Régen sok mindennapos hazsnálatra készült ruhát varrtam, aztán jó ideig elmaradt, volt idő, amikor inkább kötöttem a varrás helyett, de hiányzptt. 

Úgy 2016 környékén kezdtem el újra komolyabban varrni, de ekkor történelmi ruhákat, amik azonban annyira elvarázsoltak, hogy nem nagyon maradt időm és energiám sok másra, de a gondolat azért nem hagyott nyugodni.

Még a 2010-es évek elején, amikor egyetemre jártam, volt pár puha, buggyos szárú, vékony, bébikord nadrágom. Jópofák voltak, kényelmesek, imádtam és kb rongyosra használtam őket. Próbáltam, de nem sikerült pótlást beszereznem, sehogy sem. Viszont az a bizonyos puha bébikord tavaly nagy lendülettel visszajött a divatba, ruhát tudtam is venni belőle, de nadrágot nem találtam. Úgy gondoltam, itt az ideke, hogy megpróbáljak varrni magamnak.

Előástam egy régi darabot, ami ugyan kopott is volt, meg már bele se fértem, de tetszett a fazonja, így megpróbáltam lemásolni és felnagyítani a mintát, és hozzáadtam pár részletet, amiből egy amolyan boho, eléggé bő-, buggyos szárú nadrágot akartam összehozni. Például a bőségét adó hajtásokat a zseb szélére tettem, a hátán szűkítő helyett csípőig levarrt hatások, így a derékrésze még testre simul, onnan viszont agresszíven bővül. és akkor arra gondoltam, kellene próbadarabot készíteni. 

A történelmi ruhakészítés alfája és omegája a próbadarab, azok a ruhák pokoli módon testre vannak szabva, de azért létezik a "hordható próbadarab" is, amik olyan próbadarabok, amik olyan anyagból készülnek, amit - ha jól sikerül, simán elhordunk, de nem olyan drága, vagy nem nőtt úgy a szívünkhöz, hogy sajnálnánk, ha épp hordhatatlan lenne a ruhadarab.  

"Véletlenül" van néhány méter lila kordbársonyom (ne is kérdezzétek), az egyik darabnak pl rozsdasárga a hátoldala. Természetesen az I-Love Textilből jött, olcsó volt, de fogalmam sincs, mik voltak a terveim vele. Mindenesetre tökéletes volt próbadarabnak.

Ami végülis nem lett rossz, de azért volt helye némi javításnak. Egy kicsit rövid lett (bár a hosszú szárú bakancsomhoz éppen jó), és a háta ülepénél volt egy jó nagy ránc, amit azért egy hosszabb pulóver (mint például a New Leaf pulcsim) amúgy szerencsésen eltakar. 

Végül változtattam a hosszán, az ülep ívének vonalán, és körülnéztem, milyen is legyen a végleges anyag. Tudjátok, hogy imádom a színeket, és épp a petrol-korszakomban vagyok (ami amúgy évekkel ezelőtt indult, még mielőtt ekkora divat lett volna, de amúgy nem bánom). Van ilyen színű ruhám, és volt egy darab kordbársonyom, ami semmilyen, szürkéskék színű volt... Sejtitek már, hova akarok kilyukadni? Ugye? 

Pontosan tudtam, melyik árnyalatra vágyom, hiszen van egy darab pont ilyen színű lenvásznam...

És egy ruhám is (ezen a képen a len fölött) ugyanilyen színben... azon törtem a fejem, tudok-e ILYEN petrol színt festeni... és NÉÉÉÉZZZZÉÉÉTEK... Azt hiszem elég jól sikerült.

Sajnos, a varrásról megint nincs képem, de itt a kész nadrág.

Soha nem szerettem igazán a zipzárakat. Persze, be tudom őket varrni szoknyába, nadrág sliccébe, ruhába, sőt, a rejtett zipzárakkal is elbánok, de akkor sem kedvelem őket. Talán azóta, hogy úgy éreztem, a kötött (különösen a kézzel kötött) holmik és a zipzárak nem illenek össze. Utána pedig az járt a fejemben, hogy a történelmi ruhákhoz sem használták, és elég jól elvoltak nélküle. 

A gombos farmereket viszont mindig kedveltem, így színes gombokat.

Úgy gondolom, jó alap lehet a mindennapi, kézzelkötött cuccokat boho/lagenlookkal keverő stílushoz, és ezt már lehet variálni, tehetek rá másfajta zsebet, vagy máshova, esetleg több zsebet (kevesebbet semmi esetre sem). tehetem a hajtásokat máshova, használhatnék vékony farmert, kontrasztos cérnával, egy csomó ötletem van, de a következő bejegyzésben azt mutatom meg, miért is akartam épp ezt a színt annyira. 

Később találkozunk.

A fotókat természetesen Varga Norbert @Bodeszphoto készítette

A kolibris póló Lovizer Virág @Virágnak Világa műve. 

Alatta, fölötte

A legutóbbi bejegyzésben megígértem, hogy megmutatom mit viseltem a kék pöttyös ruha alatt és fölött, szóval, tessék. Tudjuk, hogy a kiegészítők, és a ruha alatt viselt megfelelő daraboktól lesz egy öltözék igazi "viselet" és nem csak "olyasmi" vagy olyan "jelmezes", tehát érdemes alaposan átgondolni ezeket a darabokat is.

A halogatós bejegyzésben említettem, hogy két különböző turnűrt is varrtam. 

Vagyis tulajdonképpen hármat, Anna is szeretett volna egyet, én meg arra gondoltam, hogy kettőt vagy hármat készíteni ugyanolyan nehéz (vagy könnyű) így az övével kezdtünk, ez egy "lobster tail" vagyis rákfarok fazon volt, a Truly Victorian mintája alapján. 

Utána arra gondoltam, hogy az én ruhám az 1870-es évek elejét kell, hogy idézze, amikor a turnűr még épp csak alakulóban volt a korábbi kerek, majd ellipszis alakú krinolinokból, és még elég kerekek voltak, bár, a hangsúly már a hátsó részen volt. Ráadásul épp egyeztettem valakivel egy szett turnűrös ruha alá való szettről, így azt mondtam magamnak, miért ne próbálnám meg a "grand bustle"-t vagy a nagy-turnűrt, akkor meglesz a mintám, a tudásom, a tapasztalatom, ha ilyet kell készítenem, plusz lesz választásom a két fazon között.

A minta ebben az esetben is a Truly Victoriantól jött, és két dolgot kell megjegyeznem magamnak. Az egyik, hogy valószínűleg legközelebb kisebb méretet kell választanom, mivel az elejét be kellett húzni, és így is bő egy kicsit, a másik, hogy a hátsó része, túl kerek, vagyis túl lapos volt (nem is tudom melyik kifejezés a jobb, az ív túl nagy volt). Mindenesetre, belül, azt a részt, ami az íves darabokat összefogja, kétszer is keskenyebbre vettem, talán túlságosan is, így a háta sokkal erőteljesebben domborodik, szinte már polc-szerű, legközelebb jobban meg kell találnom a középutat. Ugyanakkor imádom rajta a sok fodrot, bár rengeteg anyagot "megevett" (az I love-ban mostanában kapható hímzett batisztot használtam a fodrokhoz).

Aztán elbizonytalanodtam, és amúgy is halogatós módban működtem, így megcsináltam egy rákfarok fazonút magamnak is.

Csak úgy szórakozásból. Vagy gyakorlásnak. És mert nem tudtam eldönteni, melyiket akarom, és úgyis volt olyan érzésem, nem ez lesz az utolsó turnűrös ruhám, vannak terveim és anyagom is (mondjuk egy 1880-as fazonra), és a külső ruhát addig is halogathattam. 

A turnűrhöz új alsószoknya is kellett, és tudjátok, hogy szeretem, ha izgalmas anyag villan ki egy-egy ruha alól. Most két választásom volt, a már emlegetett hímzett fehér batiszt és egy kék csíkos. Most a kék csíkosat választottam, mert... csak, mert tetszett és illett a kék ruhához. 

Ilyen az alsószoknya a próbababámon, a rákfarok turnűrrel. Az alsószoknyához is TV mintát használtam, de legközelebb óvatosabbnak kell lennem, mert eleve több piét tettem bele, és még így is kellett plusz két hajtást belevarrnom, mert túl hosszú volt. 

Végül a nagy turnűrt vettem fel a csíkos alsószoknyával, és bár van egy 1860-as fűző fölé való kisingem, az a századfordulós, amit a nagy halogatásban varrtam sokkal jobban illett ennek a felsőnek a kivágásához, végül az volt rajtam. 

Akkor pontosan mi is van a ruha alatt? Alsóing, száras alsó, térdharisnya, cipő, fűző (igen, ebben a sorrendben!), a turnűr, az alsószoknya és a fűző fölé vett kising. 

 És mi van a ruha fölött, vagyis milyen kiegészítőket használtam? 

Először is, kellett HAJ. A saját hajam rendkívül csalóka, messziről úgy tűnik nincs vele nagy gond, elég hosszú, de ugye elég fehér, és elkeserítően kevés van belőle. A póthajakkal is meg kell találnom az egyensúlyt, mert egyrészt minden ősz... akarom mondani ezüst haj teljesen egyedi, a póthaj készítők nemcsak azt felejtik el, hogy az ezüsthajúaknak is lehet szüksége pótlásra, a ritkán kapható ezüsthajak között nagyon nehéz megtalálni azt, aminek jó a színe, nem túl sötét, nem túl világos, nem túl szürke, nem túl fehér, stb. Van belőle jópár, de gyakran belefutok a nem pont "olyan, na-jó-kalap/hajháló-alatt-elmegy, és hasonló darabokba. Ráadásul, mivel kevés hajam van, az is érzékeny, ha találok is póthajat, 1.) nem nagyon van mihez csatolni, és 2.) nem nagyon van mivel eltakarni azt a csatlakoztatást. 

Most, kivételesen szerencsém volt, mert az egyik olyan ázsiai típusú boltban, ahol az alsógatyától az élelmiszeren át a zuhanyrózsáig minden van, pár csomag póthaj is volt, és ez egyik felpattintható lófarok színe épp jó volt.

És a pótcoffot a saját hajamból készített copf köré tudtam pattintani, így csatlakoztatni sem volt nehéz. 

Már csak csigákat kellett belőle varázsolnom, ehhez ezeréves, már selejtezésre váró habszivacs csavarókra csavartam... 

Lobogó forró vízbe lógattam, amíg teljesen átitatta a forróvíz, majd hagytam, hogy csontszárazra száradjon. 

Már csak egy régebbi fonatomat kellett az egészhez adnom, és meg is voltam az 1870-es hajviselettel. 

Így csak két dolog maradt: a kalap és a táska. Van két régi (úgy századfordulós lehet) antik kistáskám, de mindkettő öreg, és kezdenek szétesni, így inkább szeretném megőrizni és nem tovább nyúzni őket, ezért az előadásunk előtti estén, esélyt adva magamnak, a "ki csinál nagyobb őrültséget előző este" címreúgy döntöttem, hogy készítek egyet. Eredetileg a szalaghímzést szerettem volna kipróbálni, de már az első öltésnél csúfosan elbuktam, így maradtam a már bevált zsinór-díszítésnél, amiről tudtam, hogy meg tudom csinálni. Ez volt az első fémkeretes táskám, van még hova fejlődnöm, de így, hoyg kipróbáltam, már tudom, hogy nem ez lesz az utolsó. 

Kalapnak áévek óta őrizgetek egy, az e-bayen vásárol aprócska kalapot (Évekig nézegettem, mielőtt megrendeltem, arra gondolva, ha egyszer tényleg belefogunk a turnűrös korszakba, jó lesz hozzá). Gondoltam arra, hogy egy drótkeretes bukram kalapot varrjak, de kiszaladtam az időből,és ez a kis szalmakalap volt az én biztonsági hálóm. 

Díszítésnek szalagot használtam, kék virágokat és pár kék tollat.

Az ilyen kalapokat, szokás szerint a frizura tetején hordták, én is így tettem, és pár kalaptűvel rögzítettem.

Egy régóta meglevő horgolt kesztyűt vettem a kezemre, és ennyi volt. Az eseménytől, évszaktól, helyszíntől függően egy napernyő és egy legyező jöhetett volna még, volt is nálam, de az utolsó pillanatban úgy gondoltam, nem ad hozzá a karakterhez, és csak akadályozna, ha azokra is figyelmen kell, így az utolsó pillanatban az öltözőben hagytam őket. 

(Az első kettő és az utolsó képet Varga Norbert @Bodeszphoto készítette, a többi munka-fotó a telefonomról.)