Újrajátszó gondolatok: Fűzők és társaik. Mire valók?

Ezt a blogbejegyzést több mint egy éve igértem meg, amikor sokan betageltek egy olyan FB-postnál, ami egy olyan, jól ismert online magazine cikkét emlegették, ahol a cikk szerzője egy bizonyos ideig fűzőt viselt, és azon kesergett, milyen borzalmas élméyny volt. 

Akkor ugyan leírtam a gondolataimat, de egyszerűen nem találtam a file-t a számítógépemen, így mindig csak későbbre toltam, hogy a fűzőkről írjak. 

De, aztán, néhány héttel ezelőtt voltam egy előadáson, arról, hogyan alakították az emberek a testüket a történelem során, és persze a fűzők és társaik is felbukkantak, és megint visítoztam magamban, amikor azt hallottam mennyire voltak nyomasztóak, mennyire szenvedtek a nők, mennyire eltorzították a testüket, hogyan fűzték magukat szorosra, és így tovább, és így tovább. 

Akikkel valaha is találkoztam rendezvényen, tudják, hogy ebben a témában elég szenvedélyes tudok lenni (a másik ilyen téma, amikor arról van szó, hogy régen -gyakorlatilag a 20 század előtt bármelyik időszakban- az emberek koszsak és büdösek voltak - de ez egy másik bejegyzés témája lesz). 

Én például rendszeresen viselek fűzőt, és így elég határozott véleményem is van róluk... és nem, NEM  a paternalista társadalmi rendszerek nőket elnyomó eszközei. Az én tapasztalatom szerint, egy jól, és méretre elkészített fűző akár (sőt gyakran) kényelmesebb lehet, mint egy rossz (vagy akár átlagos) melltartó.

Amikor azt kérdezem, "Mi egy fűző fő feladata" vagy "miért viseltek a nők fűzőt?" az első válasz mindig az "hogy karcsúbbnak látszanak". 

Nos, egy fűzőnek több feladata/szerepe van, de ezek közül, az, hogy a nők karcsúbbnak tűnjenek inkább csak egy szerencsés mellékhatás, nem a fő feladat 

Mik ezek a "feladatok"?

1). Forma. Igen, ez pont annak az ellentétének tűnik, mint amit fentebb írtam, de... Minden korszaknak megvan a divatos "testformája" (Gondoljunk csak a modern kor Twiggy-jére, Cindy Crawfordjára, vagy Jennifer Lopezére). Mint:

a) a 18. században a rokokóban egy felfordított kúp forma, nincsenek igazán ívek, a melleket feltolják. 

b) a Napóleon/Regency (Jane Austen, Bridgerton) korban ez a forma inkább egy oszlop, a hangsúly az oszlopfőn van, vagyis a melleket annyira feltolják, megemelik, amennyire csak lehet. Azoknak a ruháknak, empír szabásvonalukkal a derekuk magasan, a mell alatt volt, soha, senki nem látta a nők valódi derekát. Így, amikor azt látjuk a Bridgerton első részében, hogy Featherington anyuka húzza a fűzőt, az ágyvégbe kapaszkodó lány meg visít, hogy nem kap levegőt, egyszerűen ostobaság.Részben, mert a korabeli fűzők úgy készültek, amik nem tették lehetővé a nagyon szoros fűzést (ellszakadtak volna), részben mert teljesen felesleges lett volna.

c) A viktoriánus kor elhozta a mindenki álta l jól ismert homokóra fazont.

Minden testen, még a legvékonyabbakon is van - ha nem zsír/háj, akkor izom, annyi, amit ide-oda arrébb lehet tolni, hogy a divatos formát megadjuk. Ehhez nem feltétlenül kel kisebbé tenni a testet. Tavaly, amikor korcsolyázás közben elszakítottam a fűzőmet, egy darabig az akkori méretemnél eggyel nagyobb fűzőt hordtam, de a szükséges formát így is megadta.

2) Alap. Egy "masszív" vagy inkább stabil alapot ad a ruhának. Például az én reformkori ruhám rendkívül könnyű, nyomottmintás indiai pamutvászonból készült, ami olyan lágy volt, mint egy viszkóz anyag, mégis, amikor felvettem, úgy állt, mintha akár lószőr vászonnal és/vagy merevítőkkel béleltem volna, mert alatta ott volt a fűző.

3) A mellek megtartása. Gyakran elfelejtjük, hogy az első melltartókat csak az 1910-es években készítették, bár a nőknek ugyebár évezredeken át volt mellük. Egy fűző éppolyan jól, vagy akár jobbna is megtartja a melleket, mint egy melltartó.

4) A ruha súlya okozta terhelés eloszlatása. Bár annál, mint sokan gondolnák könnyebbek ezek a ruhák (nem beszélünk több tíz kilókról), ezeknek a ruháknak mégiscsak van súlya, különösen a modern ruházatunkhoz hasonlítva. Egy március 15-ei rendezvényen kiszámultuk, hogy a reformkori öltözékem, a megfelelő alsóruházattal, alaphangon kb 22 méter anyagból van, ami a minimum: zsinóros alsószoknya, fodros és egy sima alsószoknya a ruha alatt. Az igazán divatozók, akik szélesebb (nagyobb) szoknyét akartak, ennél több alsószoknyát is viselhettek, akkár 5-6-ot is. Később, a rácsos krinolin rendkívül felszabídító volt a nők számára, mert ekkor elég volt 2 alsószoknya, de a krinolinnak is volt azért súlya. Amikor fűzőkkel együtt viseljük ezeket, a fűzők átveszik a terhelést, eloszlatják a súlyt. Ha ugyanezeket a ruhákat fűző nélkül viselném, estére sírás lenne a vége, és Norbinak könyörögnék hátmasszázsért. Fűzővel ugyanez nem okoz problémát. 

És, hát, hogy mindemellett valamennyit karcsúsíthat is? Nos, az egy szerencsés mellékhatás. 

Természetesen mindennek lehet túlzásba esni. Manapság is látunk az utcán extrán mini szoknyékat, különösen magassarkú cipőket, stb., ugyanígy voltak, akik túlzásba vitték a fűzést, de ez NEM VOLT ÁLTALÁNOS. 

A nők nem ostobák. Nem viselnének valamit évszázadokig, ami nem lett volna jó nekik.

És nem, nem vetették ki a bordájukat (olvastatok már a viktoriánus kórházakról? Olyan messzire kerülték el őket, amennyire csak lehet), és nem nem torzította el a belső szerveket sem. Ja, hogy mindenki látta a korabeli magazinokban megjelenő rajzokat? RAJZOKAT láttunk. (Nem röntgen, CT, UH felvételeket. RAJZOKAT.)

Mi a titok, amikor fűzőkről és a kényelemről van szó? 

Ahogy fentebb írtam, egy jól, méretre készített fűzőnek nem szabad kényelmetlennek lennie. 

Én is tudok hajolni, ülni, emelni, táncolni, korcsolyázni fűzőben, sőt a CIPŐFŰZŐMET IS MEG TUDOM KÖTNI. Igen, létezik a mondás "Előbb a lábbeli, utána a fűző", de nem azért, mert nem lehet fűzőben cipőt kötni. Lehet, de azért kényelmesebb mielőtt befűzzük magunkat.

Egy sokórás/egésznapos rendezvény után, amikor levesszük a fűzőinket, mi is felsóhajtunk, és gyakran viccelődünk azon, hogy jobb, ha senki, akivel aznap a fűzőkről beszéltünk, nem hall minket. DE, ne felejtsük el, hogy NEM VAGYUNK HOZZÁSZOKVA, hogy egésznap, mindennap viseljük őket. Nem hordjuk eleget, hogy hozzászokjunk. A történelem során a nők fiatal korban kezdtek valami fűzőfélét viselni (a "tréning fűzők" épp annyira tértek el a felnőttek fűzőjétől, mint manapság a kiskamaszoknak gyártott tréning-melltartók a push-up melltartóktól. 

És, hát az is tévedés, hogy manapság nem viselünk fűzőt... ajjaj, dehogynem. Csak éppen máshogy hívjuk őket. Mondjuk alakformáló fehérneműnek.

Újra (17. századi ruha)

Már írtam arról a 17. századi ruháról, amit két éve készítettem (ITT írtam róla), amivel végre lecseréltem a legelsőt, amit még 2017-ben varrtam.

Volt vele pár gondom (a fenti linken lévő bejegyzésben részleteztem), és közben fogytam is, már elég rendesen lóg rajtam. Ugyanakkor, szerettem a sötétkék-narancs kombót, és egy hordható "mock up"-ot (próbadarabot) is akartam készíteni (egy későbbi projekthez).

Az alsószoknya (narancssárga) megvolt, és volt egy csomó maradékom a díszítésből is. Arra gondoltam, hogy akkár készletfogyasztó projektként is megúszhatom... Feltúrtam a készleteimet, és bár jócskán van benne lenvászon, de sötétkékből csak azokat a darabokat találtam, amik az előző változatból maradtak, azt meg semmiképp sem akartam használni, mert eresztette a színét. Bármikor, ha felvettem a nap végére nem csak az alsóruhám, de a kezem is sötétkék lett. 

De milyen készlet az, amiben nincsen 4,5 méternyi kék lenvászon? Úgy tűnt, pl az enyé, mert az egyetlen darab, amit találtam, 3,8 méteres volt, ami nem elég.

Elkezdtem az online rendelős lehetőségeket átnézni, (Natalie, Bubulákovo, Allegro, és a többi), de egyszerűn, nem volt ennyi extra pénzem. 

Tovább kutattam a készletben, le kellett bontanom a barikádot, ami az utolsó reményt rejtő anyagos szekrényem elé épült (ne is kérdezzétek... folyamatos vita tárgya),  de a szekrény tette a dolgát, és nem egy, hanem két megfelelő méretű darabot produkált. Hurrá!

A szoknya kiszabásával kezdtem, és a korábbi változatból már tudtam hogy szebben áll, ha kissé A vonalúra szabom. Most még annyival toldottam meg, hogy a leeső háromszög darabot még bevarrtam az oldalába, és így még hangsúlyosabb az A szabásvonal.

A testrésznél már bebizonyosodott, hogy, ha merevítést használok, nagyon szépen működik, ugyanakkor két dolgot  akartam változtatni (a szabásvonal testreigazításán kívül). A merevítés, és a külső anyag közé még egy réteg anyagot tettem, mert a korábbi változatban a merevítés vonalai átnyomódtak. 

A fűzés mellett a műanyag merevítés helyett fémet használtam. És a fűzéshez a karikák helyett kézzel kivarrt lyukakat készítettem:

Amiket úgy helyeztem el, hogy korhű módon a fázés ne keresztben, hanem spirál-vonalban fusson.Kicsit sajnáltam, hogy a selyem- és bársonyszalag díszítésből a 3-3 helyett csak 2-2 körre volt elég, de így teljesen a meglevő készletekből készült a ruha.

Készítettem két egymás melletti montázst, összehasonlításképp. Nemcsak a 15 kiló mínusz látszik, talán, hanem hogy viszonylag kis változtatások mennyit jelenthetnek.

Sötétkék lenvászon: I Love Textil

Képek: Bodeszphoto

Heti HV

Mármint Határozott vélemény.

És ezen a héten két olyan dolog is van, ami határozottan dühít, amikor fotózásról van szó.

Az egyik:

Amikor kigondolsz egy fotót, összeszeded az embereket, beállítod a képet, és amikor elsütöd, beáll melléd egy másik fotós, elsüti ugyanazt a képet, és a sajátjaként teszi közzé.

A másik:

Kigondolok egy képet, találok egy szép helyszínt, menő pózt, stb, megkérem a fotóst, hogy csináljuk meg, erre valaki más odajön, én is, én is, és pont ugyanazt a beállítást akarja. 

Lehet, hogy ez önzőség, lehet, hogy túl nagy az egóm, de akkor is. Gondold ki a saját képeidet magadnak.

Hétvégi programajánló: Napóleon Győrben

 A hétvégén a Napóleon Győrben eseményen találtok meg bennünket.

Ott leszünk tetőtől talpig Napoleon/regency korba öltözve.

A Mare Temporis Time Travel Agency elhozza időutazóknak szóló divattanácsait:

Hozunk korhű táncokat és bezsélgethetünk a mindennapi életről, divatról etikettről, és hasonlókról.  

Gyertek, látogassatok meg, ha tudtok. 

Az esemény linkje itt, de bennünket a belvárosban a főtéren találtok majd.  

Heti Mintamustra (Knitting)

Volt már Star Wars témájú pulóver itt, de beismerem, azóta voltam (vagyo) Star Wars rajongó, amióta először bemutatták Magyarországon (a gugli szerint, 1979-ben). Pár évvel későnn (a gugli szerint 1982-ben) a színházakban A Birodalom visszavág futott, és mindent megadtam volna egy olyan ujjatlan (steppelt) mellényért, mint, amilyen Leiának volt a havas bolygón.

Biztos vagyok benne, ha tudom, hogy létezik ilyen kötésminta, ráveszem anyukámat, hogy kösse meg nekem. Most már magamnak kell megkötnöm.

Princess Leia's Hoth Snow Vest

(Princess Leia Hoth Havas mellénye)

Egy kék ruha több élete (és egy programajánló)

Amikor annak idején a hagyományőrzést és a történelmi ruhákat kezdtem, egy próbadarab mellett az első ruha, amit készítettem egy TARDIS kék ruha volt Rózsákkal. Ha ismertek, hogy szeretem nem csak megkomponálni az öltözékeimet - a modern, civileket is- egészen addig, amíg a cipőfűzőm és a hajcsatom is illik egymáshoz, ugyanakkor igyekszem elrejteni bennük - vagy éppen látványosan kirakni- néhán utalást is.  

Így találtam például elég fontosnak, hogy az elős "időutazó" ruhám olyan színű lett, amilyen és, hogy pont rózsákkal volt díszítve. 

Imádom azt a ruhát, és annyit használtam, hogy volt az a pont, amikor azt gondoltam, ha még egyszer meglátom magam egy képen abban a kék buborékban, rosszul leszek.

Azóta készítettem más történelmi ruhát, sőt, elég sokat is, de azért ez az első még mindig igencsak kedves a szívemnek. Azonban, amikor a COVID jött, szépen "kikaranténoztam" magam a ruhából, már nagyon szűk volt, különben is szerettem volna valami újat, és, amikor a Vígadó programjára készültünk, készítettem egy magyaros felsőt a szoknyához.

Amikor először az anyagot megvettem (még 2017-ben), nem igazán tudtam mennyi kell, elég sokat vettem belőle, így jócskán volt maradékom, akár még két felsőre is. Így maradt *az* a kék és néhány rózsát is sikerült elrejtenem a díszítésben.

Következő karácsonykor úgy gondoltam, elegem volt abból, hogy a gödöllői karácsonyi programon mindig fázom, varrtam hát egy kiskabátot a szoknyához, ami elég sikeres kombinációnak bizonyult, sokszor használtam.

Ekkor viszont elkezdtem fogyni, és tavaly karácsonyra a fogyás elérte azt a pontot, amikor a korábbi ruháim már rendesen lógtak rajtam. Szó szerint leesett a vállamról, mellrészben meg hát... csak gyűrődés volt a kitöltés helyett. Valamit tennem kellett.

Annak idején, az első pár év után, először kezdtem kicsit unni a ruhát, találtam és váásroltam pár méter rózsákkal díszített (hogy a témánál maradjuk) tüllt, azzal a céllal, hogy egyszer majd felfrissítsem a ruhát. Ez az pont az időben tavaly decemberben érkezett el, előástam hát a készleteimből, és egy felsőszoknya készült, a taft utolsó kis darbjaiból pedig a tüllel kiegészítve egy új felső.

A felső szoknyához nem használtam szabásmintát, fejből raktam össze, azoknál a pontoknál pedig, ahol fel lett húzva, a leeső darabokról levágott plusz rózsákkal díszítettem.

A felsőhöz ezúttal a Truly Victorian szabásmintáját használtam, ami újra és újra bizonyított. Sokadjára hazsnáltam, jelentősen eltérő méretekben, és minden alkalommal minimális igazításra volt szükség. Egy tisztességes bertha helyett (ami gyakorlatilag egy széles gallérszerű... valami a váll körül), széles  fodrot használtam, leginkább a szoknya anyagának ismétlésére, és a tüllből készült a puffos felsőujj is.

Az ujja lehetett volna 1-2 cm-rel hosszabb, hogy rendesen eltakarja a tetoválást a karomon, de, ahogy mondtam, az anyag utolsó darabja volt, így is minden cm-ét elhasználtam. Tulajdonképpen eltakarja a tetoválást, csak akkor látszik, ha figyelmetlenül, gyorsan emelem fel a karomat. Másrészről, a tüllből maradt még, talán teszek az ujjára egy keskeny fodrot, hogy teljesen eltakarja, amit kell.

Ezen a hétvégén újra előveszem a ruhát, a gödöllői kastélyban a Koronázási Hétvégén viselem majd. 

Gyertek, látogassatok meg bennünket, ha tudtok. . 

Hosszú és még hosszabb történet (Történelmi harisnya, combfix hosszban)

Ez a történet jópár éve kezdődött, amikor az egyik olasz hagyományőrző barátunk vásárolt tőlem egy pár térdharisnyát, majd tavaly egy pár combfix hosszúságút kért tőlem, amit aztán több nemzetközi hagyományőrző csoportban is posztoltam, ahonnan egy amerikai hagyományőrző talált meg és nem egy, hanem mindjárt két párat kért tőlem, ráadásul tiszta gyapjúból.  

Ekkor kezdtem megfelelő tiszta gyapjú fonalat keresni, amelyik nem túl vékony (már tudtam, hogy a kötés így is hoooooossszzzzúúú és unalmas lesz), de nem is túl vastag. Az Etsy-n találtam olyan fonalat Új Zélandról, ami jónak tűnt, és kapható volt a keresett színekben, szóval megrendeltem és vártam. 

Néhány héttel később megérkezett, és elkezdtem kötni, de, ahogy már felmerült, ezeket a harisnyákat kötni hihetetlenül unalmas, mert csak harisnyakötéssel (vagyis sima szemekkel) köt az ember körbe-körbe-körbe, kevés fogyasztással és szaporítással itt-ott. 

A feketével kezdtem, és utazások közben a kocsiban kötöttem (tavaly azért volt jópár olyan fellépésnünk, amihez utaznunk kellett), de néha kifogott rajtam az unalom és félretettem. 
Az első párt végül novemberben fejeztem be, és egy barátunkat kértem meg, hogy legyen a modell néhány kép erejéig.

A fiatalember hagyományúrző, elég magas, és valamivel vékonyabb (vagyis fiatalabb és izmosabb) mint a megrendelő, de végülis, lettek képek.

És akkor kezdhettem elölről, a sötét, téglavörös fonallal. Mivel láttam, hogy a fekete a magas barátunknak is majdnem az ágyékáig felért, ezt pár sorral rövidebbre kötöttem.

Ekkor kezdtünk szállítási lehetőségek után nyomozni, de egyik rosszabb volt, mint a másik. 

Ugyanakkor, közel egy év telt el azóta, hogy az első előleget megkaptam, így feltettem a kezem, és azt mondtam, legyen a leggyorsabb és legbiztosabb mód, csak zárjuk le. Így persze egy vagyonba került a szállítás, de végül épp megerősítették, hogy a csomag biztonságban megérkezett, és a vevő elégedett. 

Hát akkor egy tétel kihúzva a listámról.