Levegő

Azért dugtam ki a fejem..

A szeptember iszonyatosan zsúfolt volt, és még nincs vége.

Igenm tudom, a nagyrészét magamnak csináltam, (magunknak csináltuk), és nem mindent gondoltunk át olyan alaposan, mint kellett volna, egy részére meg számíthattam volna, bár nem abban a mennyiségben, mint, ahogy végül is a nyakamba borult.

Akkor nézzük csak...

Voltunk nemzetközi rendezvényeken. Az egyik Palmanova, az egyik legkedvesebb helyszínünk, a másik Pozsony, ami nekünk új rendezvény, de egynapos, és viszonylag közel van, hát úgy gondoltuk, miért ne. Utána jött még Prága, amire először nemet mondtunk, részben azért, mert egy másik, budapesti fellépés is lett volna, amit aztán lemondtak, így végül igent mondtunk. Prága nincs a világ végén, szeretjük is a várost, és sohasem árt új kapcsolatokat, barátságokat kötni. (A rendezvényekről majd hozok külön bejegyzéseket, kicsit később). 

Mindez végül azt eredményezte, hogy a hónapban 15 napon nem voltunk itthon, és egy családi dolog még egy-egy napra elvisz a városból, minden héten (még nem tudok erről írni, bár, akik ismertek személyesen, talán tudtok róla). 

Ehhez hozzá kell adnunk, hogy az augusztus és a szeptember munka szempontjából mindig sűrű, a DROPS ilyenkor jön ki az őszi / téli kollekciójával, de az idén a szokásosnál is gyorsabb ütemben (SOKKAL gyorsabb ütemben) töltik fel, már több mint kétszer annyit dolgoztam, mint egy átlagos hónapban, és többet, mint amit valaha megcsináltam nekik (bár az évek folyamán voltak már igazán sokat dolgozós hónapjaim). 

Mindeközben fel kellett készülnöm egy új programra, amit most fejlesztünk az alapítványnál, és két múzeumnak kellett árajánlatot összeállítanom, mind olyasmi, amihez kutatni kell, amin gondolkozni kell és, amin dolgozni kell. (Csütörtökön jövök programajánlóval).

Vagyis, amikor itthon voltam (és nem aludtam), a számítógépnél ültem, így a legjobb szándékom ellenére a blog újraindításáról kisurrant az ablakon.

(Ez a pillangószárnyú repülő valami egy prágai bevásárlóközpont oldalán lebegteti a szárnyait.)

Pedig több téma, bejegyzés, még sorozat, rovat is jár a fejemben de a tervek nem lettek törölve, csak kicsit elhalasztva. 

És nem, nem reklamálok, nem sajnáltatom magam, én úgy szeretem az életet, ha zajlik. Csak mondom.

Heti HV

Úgy döntöttem, hogy a Heti Határozott Vélemény  "rovatot".

Mivel véleményem az van. Gyakran igen csak határozottak. 

Mint, amikor pár napja a laptopomnál ültem, és, ahogy munka közben felnéztem, arra gondoltam, a francba, alig múlt este 7 óra, és már SÖTÉT van odakint. 

Ami eszembe juttatta, hogy határozottan nem tartozom azok közé, akik egész nyáron az őszt várják. És azt, mennyire utálom a telet, és az ősszel sem vagyok jóban.

Jólvan, jólvan, persze, megvannak a szépségei (néha), az őszi gyümölcsök, a színek, de nem szeretem sem a hideget, sem a sötétet. 

Persze, azért meg hálás vagyok, hogy szeptember 1 csak egy dátum nekem, nem jelenti sem a végét semminek, sem a kezdetét. Nem jelenti a nyár végét, vagy az iskola kezdetét, főleg mert már Kristófnak is vége az iskolás éveknek, és az iskolaév kezdete csak egy dolgot jelent: pár napig elkerülöm a papírboltokat, és/vagy az iskolai felszereléseket áruló helyeket.  

Vallomás

Először is, tartozom egy vallomással.

Valójában már említettem, még márciusban, amikor a kék köpenyemet varrtam, és abban reménykedtem, hogy változnak a dolgok, de nem változtak. Ez volt az egyik oka, hogy nem igazán volt már kedvem blogolni, mert, ház ez ugye egy kézimunka-blog, és mit ér egy kézimunka-blog kézimunka nélkül? 

Mégis mi volt? 

Egyszerűen nem tudtam varrni. Igen, voltak ötleteim, sőt, szükségem is volt új ruhákra, volt szabásmintám, anyagom, de egyszerűen nem ment. Próbáltam megtalálni az okot, és egy részére legalábbis ötletem is volt, gyártottam kifogásokat is, de a probléma gyökeréhez nem jutottam el. Igyekeztem áthidalni a problémát, de nem találtam megoldást. 

Itt ültem, bámultam a képernyőt, arra gondolva, hogy ó, ezt meg kellene csinálnom, azt is megvarrhatnám, de még csak elkezdeni sem tudtam. Vagyis, ez nem teljesen igaz, mert néha eljutottam odáig, hogy megvettem egy mintát, párat ki is nyomtattam, összeragasztottam, kivágtam, de csak egyszer jutottam tovább, amikor kivágtam, és elkezdtem varrni egy századfordulós szoknyát és hozzá a kabátot, csak azért, hogy az utolsó néhány lépés előtt abbahagyjam (a szoknya alját kellene felhajtani és a kabát ujját bevarrni).

Ez legalább hat hónapig ment, és talán igazából csak július végén, augusztus elején rángattam ki magam a gödörből.

Azóta elkészült néhány dolog, de még mindig nem vagyok biztos abban, hogy túljutottam a krízisen vagy sem.  

Ti vesztettétek már így el az ihletet? Mit tettetek ellene? Sikerült túljutni rajta? Hogyan?

Visszajövök

Jön a tél, és a dolgoknak, elvileg csendesednie kell(ene), és a visszatérésen gondolkodom. Igen, mindig felmerül, hogy kell-e vagy sem, de van mondanivalóm, van mutogatnivalóm, és soha nem használtam egyik médiafelületet sem túl komolyan, nem számoltam a lájkokat (pláne nem hasonlítgattam a lájkok számait), bár bevallom, igencsak meglepődtem, milyen sokan olvastátok az előző "életjel" bejegyzésemet.

Szerettem a (majdnem) mindennapos posztolást, bár időnként kissé soknak tartottam (kitalálni valami mondanivalót, amikor éppen semmi ötletem nem volt, és elveszettnek éreztem magam).

Lesznek "töltelék" rovatok, de azért igyekszem majd valamilyen rendszert kitalálni a bejegyzéseknek, és nem ígérek mindennapra bejegyzést, de megpróbálok néhányat, mindenesetre meglátjuk.

Mit gondoltok? Van javaslatotok? Van téma, amiről szívesen hallanátok?