Nem szeretem a "retró" kötésmintákat. Tessék, kimondtam. Az az igazság, a "retró" ruhákat sem kedvelem, már ha a retró alatt az 1915 utáni ruhákat értjük (néhány , tényleg csak NÉHÁNY, egészen különleges darabot kivéve, de ez másik történet).
Mindenesetre, térjünk vissza a kötéshez. Az 1915 és 1970 közötti újságokból, magazinokból származó kötésminták számomra "furák". Látom, hogy miért vonzódnak hozájuk sokat, különösen azok, akiknek amúgy is bejön annak a korszaknak az öltözködése, de nem nekem valók.
Azonban az 1890-es években divatos kerékpáros pulcsik elöntötték a történelmi ruhákkal foglalkozók világát. Mindenki készített, vagy vásárolt ilyet.
Addigra már terveztem, hogy a mi "századfordulós" korszakunkat kicsit kitágítsam, visszafelé, az 1890-es évek felé, és készítsek kerékpáros ruhát is. Ráadásul, közeledett az év vége, és meg kellett terveznem az azévi újévi szerencsepulcsimat.
Nos, ha már olvasod a blogot egy ideje, tudod mi az, ha nem, akkor... Mindannyian tudjuk, hogy aki bármilyen kézműves dologgal foglalkozik, különösen azok, akik kötnek vagy horgolnak, a karácsony előtti hónapokat ajándékkészítéssel töltik, de januárban lazíthatunk, és másra is fókuszálhatunk, ezért valaki a Januárt kinevezte az "önző kötés hónapjává", amikor is magunkak kötünk (vagy készítünk dolgokat). Akkoriban kezdett el Angela barátnőm újévi szerencsehozó pulcsit kötni, és ott van a mondás: "Kezd, ahogy folytatni szeretnéd" vagyis olyasmi(ke)t csinálj az év első (néhány) napjában, amivel az év további részét szeretnéd tölteni. Mindezeket összekombinálva támadt az ötletem, hogy január elsején elkezdek egy új pulóvert és arra koncentrálok. Hozzávéve, hogy a kínaiaknál a piros a szerencse színe, az én újévi szerencsepulcsim piros. Az évek során a dolgok kissé fellazultak. Volt idő, amíg semmi mást nem kötöttem, amíg az újévi pulcsi el nem készült, olyan is volt, hogy három nap alatt abszolváltam a feladatot. Ugyanakkor, csak Chris volt itt társaságnak, és csak a kötés és a fonás volt a hobbim. Mostanában már nem vagyok egyedül, néhány régi hobbimhoz is visszatértem, újak is beéptek a képbe, többet is utazom, így nem tudok csak egyetlen pulóverre koncentrálni (például ha autóban ülök, muszáj olyasmit kötnöm, amire nem kell kell ránéznem), néha akár hónapokig - sőt még hosszabb ideig - eltarthat, hogy befejezzem azt a pulcsit, sőt, olyan is volt, hogy be sem fejeztem (legalábbis nem abban az évben, amikor elkezdtem.
Nos, mi köze a bringás pulcsinak az újévi szerencsepulcsihoz? Kitaláltátok. 2021-ben úgy döntöttem, hogy az újévi szerencsepulcsim egy ilyen bringáspulcsi lesz. Elolvastam a Isabela Pitcher Victorian Dressmaker könyvében leírt mintát, találtam más, az interneten ingyenesen elérhető mintákat, amiket szintén tanulmányoztam, és jónéhány ilyen pulcsit is megnéztem, majd úgy döntöttem, hogy a pulcsit a leírások helyett saját kútfőből kötöm meg.
Jól van, most fonal kellett. Eredetileg a DROPS Soft Tweed fonalából terveztem, de egyelőre piros színben nem gyártják. Ráadásul a lakás tele van fonallal, szó elkezdtem a készleteimben kutakodni, és ezt találtam:
Nagyjából megfelelő vastagságú, és nagyjából megfelelő mennyiségű volt, egyetlen hibával. NARANCSSÁRGA volt. Amíg a hajam vörös volt imádtam a narancssárgát, különösen ezt a rozsdás, égetett narancs árnyalatot, amilyen ez a fonal is. Igazából hiányzik is a ruhatáramból, de ha bármilyen sárga van rajtam, a hajam egészen sárga színűnek látszik, énmeg úgy nézek ki, mint egy háromnapos hulla. De ugye, fonalfestő (is)vagyok (egy sor más dolog mellett), így felmotringoltam a fonalat, és beleszuszakoltam egy lábasnyi piros festékbe. Az eredmény két különféle árnyalat-váltás, az egyik a fonal eredeti 2 szál narancs/1 szál sötétszürke összesodrásából származó spirális effektus, és a kézi festésből adódó árnyalat-variációk keveredését hozta.
És végre elkezdhettem kötni...
Ami hihetetlenül hosszú és unalmas folyamat volt. Az a rengeteg 1 sima / 1 fordított bordásminta körben, nem beszélve az óriási ujjakról, amiből egy-egy annyi kötést (és fonalat) igényelt, mint a teljes testrész.
Tudom, hogy talán nem a történelmileg leghitelesebb módszer, de a testet körben kötöttem, csak a karöltőknél választottam szét az elejét és a hátát. A két ujját síkban kötöttem, de visszagondolva, azt is körben kellett volna.
Megkötöttem hát a darabokat, és szépen azonmód, darabokban elpakoltam az egészet egy fiókba. Ahol ottmaradt, hónapokig. Nem, igazából évekig. Néha ugyan felmerült bennem, hogy jópofa lenne egy őszi / téli századfordulós eseményen bringás cuccban megjelenni, de... ehh, nem is tudom mi volt az oka az időhúzásnak. A kézi varrás? Elismerem, sok kötőshöz hasonlóan, mostanában olyasmiket kötök szívesebben, amihez nem kell, vagy minimális varrás kell, de mégiscsak varrónő (is) vagyok. Semmi bajom a varrással, sőt, a kézivarrással sem. Talán, mert a fonal kissé eresztette a színét? Kapkodhattam a festési folyamattal, és nem fixáltam a festéket elég jól, de tudom, hogyan lehet rajta segíteni, akkor? Tényleg nem tudom.
Egészen addig, amíg pár hónapja az AmericanDuchess egy hasonló pulcsit posztolt az oldalán, és úgy tűnt, éppen befejezős kedvemben voltam (korábban félbehagyott projekteket fejeztem be sorban), így előástam a darabokat a fiókból, feltúrtam a dobozaimat megfelelő gombokért, és összeraktam. A vállán az ujja hajtásainak elrendezése nem volt egyszerű, volt pont, ahol HAT réteg kötött anyagon kellett átvarrnom, de megoltottam. Utána beletuszkoltam az egészet ecetes forróvízbe, mahd a levendulás samponommal újramostam, és kifektettem száradni.
Tartottam attól, hogy a nyaka szűk lesz, utálom a szűk, magasnyakú ruhákat, de a reméltnél job lett, bár, ha még egyszer kötném, a nyakát egy gondolatnyival szélesebbre hagynám. Ugyanígy keskenyebbre kötném az ujja alsó részét, de kb ennyi.
Az osztott szoknyáról (nadrágszoknyáról) szólva, azok, a térdnadrághoz hasonlóan a Rational Dress Movement (a racionális öltözködési mozgalom) eredménye, amikor is a nők olyan ruhákat akartak felvenni, ami a korábbiaknál szabadabb mozgást tettek lehetővé, például lovakon, és még inkább a kerékpárokon.
Az osztott szoknyáknak sok változata van, némelyik elején egy panel van, ami félregombolható, másikon egy hosszan levarrt nagy hajtás, megint másokon mély hajtások rejtik a tényt, hogy a darabnak két szára van.
A TV-ben is láthatunk néhány példát az egyik nevezetes Amalia True a The Nevers sorozatban (az a sorozat remekül indult, nagy kár hogy a benyelte a Wheedon botrány és a me too, de ez egy másik történet.) (Ha bárki tudja, hol találok ilyen zöld csíkos szövetet, ne tartsa magában!)
Az 1899 című sorozat főszereplője is ilyet viselt az epizódok többségében (ez is egy olyan sorozat, amit idő előtt kaszált el a Netflix) .
Mindenesetre...
Az enyémet a Truly Victorian szabásmintája alapján varrtam, különösebb módosítások nélkül, csak a derekából kellett pár centit levennem, és a szárakat egy kicsivel megrövidítenem.
Valójában 2023 utolsó hónapjaiban kezdtem el, arra gondolva, milyen jópofa lenne a közös hagyományőrző korcsolyázáson felvenni, de az eseményt nem rendezték meg, és más dolgok kerültek előtérbe, így alja felhajtás és derékpánt nélkül hevert a félbehagyott dolgok között hónapokig. Viszont felbukkant az esemény, ahol a némi sporttörténelemről kellett beszélnem, különös figyelemmel a kerékpározásra és a repülésre, és úgy gondoltam, ha már a pulcsit befejeztem, ideje lenne ezt is befejeznem.
Bob barátnőm is hasonlót készített magának a lovaglós ruhájához, és neki is remekül áll. Talán jobban is, mint nekem.
Nadrégszoknya szabásminta: Truly Victorian
Pulóver: az enyémet fejből kötöttem, de a Victorian dressmaker könyvben vagy a Ravelry-n van pár hasonló.
Modell fotók: Norbert Varga @Bodeszphoto.
