Milliónyi otthonban bontogatják az ajándékokat ezen a reggelen, vagy bontogatták tegnap este. Sok boldog mosoly, és némi csalódás garantált.
Hetek óta figyelem az embereket rohangálnak, mint pók a falon, egymásba tolakodnak, egymásba könyökölnek a metrón (egy vadiúj rózsafa kötőtű bánta), harcolnak a hosszú sorokkal, róják a bevásárló központokat fel-alá, nagy csomagokkal, és hosszú listákkal konzultálva, kinek kell MÉG ajándékot venni.
Miért tesszük ezt magunkkal? Én aztán nem vagyok a visszafogottság mestere, a kevesebb nekem nem több, a több az jobb (főleg ha fonalról, vagy ruhákról van szó), de karácsony?
Nem titok, hogy nem kedvelem a telet, sőt ki nem állhatom, utálom a sötétet, a hideget, a latyakot, ha kinézek a tizedik emeleti ablakomból és fehérek a háztetők forog a gyomrom. Ráadásul ebben az időszakban annyi rossz történt már velem, hogy gyakran mondom, boldogan feladnám a karácsonyt, meg a születésnapomat, csak ne kelljen végcsinálnom, csak kihagyhassam ezt az időszakot.
Ebben az évben egy kicsit másképp éreztem. Évről évre, lépésről lépésre alakítottam ki magamnak, magunknak hagyományokat, és úgy döntöttem nem vagyok hajlandó belemenni ebbe a hajtásba, és így karácsony reggelén jobban érzem magam mint évtizedek óta.
Ezek a hagyományok? Nézzük csak...
Hosszú évekkel ezelőtt, amikor Miamiból hazaköltöltünk sütöttem egy mákos kalácsot apukámnak, akinek annyira ízlett, hogy karácsonyra "rendelni" akart belőle. Volt (van) ráadásul jópár sütireceptem, amikben az amerikai, angol, és magyar hagyományok kereszteződnek, és náluk a feleség bár nagyon jól főz, a sütésben nem mester, így abban az évben egy nagy dobozt készítettem nekik mákos kaláccsal, és rengeteg aprósütivel. Abban az évben a bátyámék is költöztek a családdal, épp az ünnep előtti hetekben, és nem volt idejük nagy készülődésre. Gondoltam hát, ha már úgyis itt vagyok könyékig a lisztben, nekik is készítek egy meglepetés csomagot.Mindkettőnek akkora sikere volt, hogy azóta is készülnek a dobozok.
A barátaim és az egyéb családtagok? Szerencsémre a barátaim értékelik a kézműves dolgokat. Őszintén? Annyira az életem részének tartom, hogy nem vagyok biztos abban szeretnék-e olyannal barátkozni aki nem kedveli a kézművességet. Persze a családtagjait nem mindig választhatja meg az ember, de én olyan családból jövök akik generációk óta készítenek dolgokat, és sokan a mai napig is vagy maguk is művelik, de legalább értékelni tudják. Az egyetlen aki mégsem? Hát van ilyen, ebben az esetben az bajom az volt, hogy nem merte a szemembe mondani (amikor, jókislány révén megpróbáltam egy kicsit tudakozódni, mégis milyen szín, milyen darab), hanem később mástól kellett visszahallanom. Egy darabig törtem a fejem valami igazán bántóan személytelen ajándékon, de aztán úgy döntöttem nem foglalkozom a kérdéssel.
A lényeg, hogy ők is általában egy kisebb kézzel készített ajándékot kapnak és egy különleges kuglófot, amihez egy amerikából hozott olasz kalács receptje volt az alap, de ma már annyira átalakítottam, hogy mondhatom az én különleges karácsonyi kalács receptem.Mivel a legtöbbnél van gyerek, vagy gyereklelkű...a kézzel készített darab volt, amikor piros frottír maci volt, máskor rénszarvas formájú ágymelegítő borító, egy újabban waldorf babák...de előfordultak kötött zoknik, kesztyűk, sálak, sapkák...Tavaly még egy nemezelt papucs is készült.
Az idén tehát...
A bátyám időközben elvált, a hugom felnőtt, így a dobozban kevesebb süti van, de kerül mellé valami kötött apróság. A közeli barátaim kézzel kötött ajándékot és kalácsot kapnak, akik nem annyira közeli ismerősök, hogy kézzel készített dologgal próbálkozzam "csak" kalácsot kapnak.
A főzés terén sem vagyok hajlandó napokig tartó előkészületekbe belemenni. Ilyenkor jól kellene éreznünk magunkat, nem a konyhában raboskodnunk. 24.-én
mákos guba van, 25.-én sajtfondüt eszünk. 26.-án elutazunk erre a napra nem kel készülnöm.
Egyéb sütés, és mézeskalács? Van egy barátom akivel vagy 16-18 éve ismerjük egymást...azóta minden évben összejövünk karácsony előtt és mézest sütünk. Ő hozza a mézes tésztát (ha én keverem nem annyira jó), én pedig a biscottiért vagyok a felelős (ez meg neki nem megy, mindenkinek a magáé vagy mi).
Az egyetlen dolog amire hajlandó vagyok pénzt kiadni az, hogy Kristófnak szép legyen az ünnep. Olvassa a blogot, hát csak annyit, hogy a Jézuska csodálatos módon berakja a díszítetlen karácsonyfát a tizedik emeleti teraszra, nekünk kell feldíszíteni, az ajándékokat meg mindig akkor hozza amikor nem figyelünk.
Az általam készített ajándékokra visszatérek fényképekkel, most még felsorolom az idei karácsonyi készülődés emlékezetes, szép pontjait...
Amikor elcsíptük, és a karácsonyi fényvillamossal utaztunk.
Amikor sült kolbászt ettünk a Vörösmarty téren a hóesésben.
A zeneiskolai koncert ahol Kristóf a Kiskarácsonyt hegedülte (kevesebb, mint két hónapja játszik vonóval).
Amikor barátok jelentek meg a születésnapomon, hogy felköszöntsenek.(a karácsonyi rohanásban ez mindig elmaradt...eddig)
Mézeskalácssütés Gizi barátnőmmel.
Egy másik barátom éjszakai látogatása 23.-án, hogy még az ünnep előtt ajándékot cserélhessünk.
Amikor 24.-én elértük az utolsó buszt mozi után. (Hetekkel ezelőtt ígértem karácsonyi mozit, nem gondoltam, hogy a közeli mozi aznap nem játszik)
A karácsonyfa díszítése, ami simán minden gond nélkül megállt a talpán. (Nem úgy mint
tavaly).
Kristóffal kézenfogva elsétálni az éjféli misére, és hallgatni, ahogy minden éneket ismer és énekel,
És tudni, hogy a kabát, pulcsi, és farmernadrág alatt a vadiúj karácsonyra kapott DrWho/Dalek pizsama van rajta.
Remélem mindenkinek legalább ilyen hosszú listája van.
Boldog karácsonyt.
