2014. február 7., péntek

Majdnem Sophie

Az IK-ben megjelent dahlia kardigán mindig izgatta a fantáriámat, de tudtam, hogy nem szeretném a lógó, leffegő elejével. Sohasem szerettem azokat a kardigánokat, amiket nem tudok rendesen begombolni. Így amikor a Sophie kardigánnal találtam szembe magam azonnal tudtam, hogy el fogom készíteni.
Azt is tudtam, hogy bár a Drops pamutfonalára íródott a minta, én egy olyan angóra/merinó keverékből akarom megkötni, ami évek óta lapult a fonalkészletemben.
Szokás szerint, nem tudtam békén hagyni a mintát, jócskán változtattam rajta. nagyjából megkötöttem a háta négyzet csipkemintáját, és onnan mentem a magam feje után. Kihagytam az oldal betéteket, inkább a négyzetből kifelé haladva formáltam karöltőt, és derékformázást. Az elejéhez használtam a megadott mintát, a méreteit, a derék fogyasztást, a karöltőt a hátához igazítottam.
Nem használtam a mintában megadott rákötött lustakötéses gomboláspánt/gallér megoldást, hanem körben felszedtem a szemeket, bordás mintával kötöttem a gomboláspántot, a keskeny gallért rövidített sorokkal alakítottam ki.
Az ujját a csuklónál kezdtem, a mára már szokásommá vált széles, bordáskötéses passzéval, a felső ívét úgy alakítottam ki, hogy illeszkedjen a karkivávágásba.
A fonal puha, mint egy ma született nyuszi, de szöszöl is... egy előnye viszont van az angórát tartalmazó fonalaknak... rendkívül könnyűek. A 400 grammos csomagomnak a felét használtam el, most törhetem a fejem mi legyen a másik felével.
A minta magyarul is megtalálható a DROPS magyar nyelvű oldalán.
Fotók: Deli Kristóf


2014. február 6., csütörtök

Mert...

volt aki nem hitte el, hogy tényleg csináltam próbakötést miután befejeztem a sapkát....
Méretes swatch (próbadarab) Drops Nepálból, 3.5 mm-es kötőtűvel. 19 szem, 10 cm.

2014. február 4., kedd

Gyorsan, sapka kell nekem!

Néhány napja, eddig enyhe telünk hidegre váltott, és, ahogy öltözködtem, és a kabátra a nyers színű alpaca stólámat tekertem sálnak, és a szintén nyers színű gyöngyös kesztyűmet húzkodtam magamra...egyszer csak felmerült..." de, hát hideg van, sapkát kéne venni. Mégis HOGYAN LEHET AZ, hogy NINCS egy fehér sapkám sem???"
Ezen a helyzeten gyorsan változtatnom kellett, ugye, értitek? Mivel úgyis épp a Barkába indultam, nem volt túl nagy megerőltetés két gombolyag, alpacát is tartalmazó Nepal-t magamévá tenni...
A Beaufort sapi csipkés csavart mintáját már régóta kinéztem magamnak, bár a formáján, változtatni akartam, ez némi számolgatással, pár újrakezdéssel járt.
Végül egy estémbe (na jó, egy jó hosszú estémbe) került ez a sapi.
Jellemző, hogy a fonal címkéje 5 mm-es tűt ajánl a kötéshez, én 3-ast használtam a bordás szegélyhez, és 3.5-öst a csipkéhez.
És, csak, hogy tudjátok, mennyire komolyan veszem a próbakötést. Ezt a sapkát úgy tegnapra akartam, így vakmerő módon próbakötés nélkül estem neki...Aztán, bár a sapka blokkolás után is tökéletes, szeretem a textúráját, és minden, mégis lelkiismeret furdalásom volt... ráadásul maradt úgy negyed gombolyag. Sőt, megkedveltem a fonalat, és úgy gondoltam, jól jöhet még, későbbre, ha tudom, hogy milyen a kötéspróbája... Így miután szépen kimostam és blokkoltam a sapkát, utólag kötöttem belőle próbát.
Fotók: Deli Christopher Laurent
U.i.: Azt hiszem megváltoztatom a kapcsolat státuszomat a Facebookon. Hivatalosan is szerelembe estem a Nepal fonallal.

2014. január 31., péntek

Cameo

Engem is elkapott a Cameo láz...
Festettem hozzá fekete piros Barka Cinege fonalat...
A megadottnál néhány pikóval és csíkkal nagyobbra kötöttem...
Pattanásig feszítve blokkoltam...
És megkértem Kristófot készítsen néhány képet...

2014. január 28., kedd

Golden wheat

Közös Kötésre hívtak a facebookon a lányok... az cél a Golden Wheat kardigán volt (bár, más egyéb vastagabb fonalból kötött darab is játszhat, a szabályok tekintetében mindig is elég lezserek voltunk (lásd még a fonalfogyis társaság nemszabályzatát).
Persze, ha jobban belegondolok, végül is, ez a darab számíthat fonalfogyisnak is, hiszen a fonal úgy egy éve lapult a stash-ben, egy Ice-yarn-os nagy leárazás eredményeképp két színkombinációban is került hozzám belőle. Az egyenetlen sodrásához pont illett ez a viszonylag egyszerű minta.
A fonal színe, és a minta elnevezése meg éppen jól illett egymáshoz. hiszen, tényleg amolyan érett búza színe van, nem? (Ok, tudom, hogy ez már nem normális, de ilyen vagyok)...
A 16 gombolyagból (800 gramm) 15-öt használtam el - és most törhetem a fejem, mi legyen azzal az egy maradékkal,-  ha még egyszer megkötném, kicsit hosszabbra hagynám. A nyakrészt 5-ös, a többit 5.5-ös kötőtűvel. A címke kb 7 mm-es tűt ajánlott, de, ahogy korábban is említettem, nemcsak lazán kötök, ráadásul szeretem, ha a kötésem tömörebb, mint az általában szokásos.
A mintával meg... megnéztem hány szemmel kezdi a nyakát, levettem belőle tízet (hogy ne csússzon annyira szét, inkább állógallér formája legyen), a gallér után megnéztem milyen arányban osztja szét az eleje/háta/ujja részekhez, onnan meg mentem a saját fejem után. Eleve a sima kötéses felét hagytam a színének, a radglánvonalnál a két szemet keskeny csavartmintának kötöttem. Utána szaporítottam, amíg gondoltam, hogy jó lesz, adtam hozzá annyi szemet a hóna aljánál, hogy elég legyen... a derekába szokás szerint tettem fogyasztást, meg szaporítást, az ujja aljára meg jó széles lustakötéses szegélyt hagytam (ahogy szoktam, lassan mintegy már-már a védjegyemmé válik ez a széles ujja passzé...)
Fotókat szintén szokás szerint..Deli Kristóf készítette.

2014. január 18., szombat

Azért...

mert valaki azt mondta nem kötök/hordok sok lilát...
pedig dehogynem...

2014. január 12., vasárnap

Új év, új...

Angela barátném vezette be az "újévi szerencse-pulcsi" hagyományát... vagyis az újév első napján elkezd egy új pulcsit kötni... Mivel, hosszú ideje tartom, "az év első napján -sőt, napjaiban- olyasmiket csinálok, amivel az évközben is sokat szeretnék foglalkozni, és a kötés alapból azok közé a dolgok közé tartozik, amivel igenis sokat akarok foglalkozni, én is csatlakoztam, és már harmadik éve január elsején mindig új pulóvert/kardigán kezdek. Ez a második év a háromból, amikor az a bizonyos pulcsi piros pulcsi - és a kínaiak szerint ez a szín ugye szerencsét hoz- látom, talán egy új ponttal gazdagodik a hagyomány...
Facebook-os kötős ismerőseim közös kardigán-kötést szerveztek, eredetileg a Golde Wheat a cél, de más kardigánnal is lehet csatlakozni. Én, hosszas kutakodás, kérdezősködés, és fejtörés után maradtam az egyik jól bevált kedvencemnél, Rosamund kardigánjánál.
Ez már a sokadik variációm belőle, most hosszú ujjal, és szimmetrikus változatban készítettem el.
A másik facebook-on futó kötőscsoport a fonalfogyókúrát tűzte ki célul. A konkrét szabályokat mindenki magának állítja fel. Már régen lemondtam arról, hogy bármilyen lelkiismeret-furdalást érezzek a fonalkészleteim miatt, vagy akár komolyan elgondolkozzam számottevő csökkentésén, így az én szabályom az volt, hogy nem ígérek semmit, de azt majd nagyon szigorúan betartom. Mindenesetre, azért igyekszem többet elhasználni, mint amennyit hazahozok. Igaz, hogy tavaly ilyenkor kb. hat pulóverre/kardigánra való fonalat vettem ki a fonalaim közül, és meg sem látszott a dobozokon, hogy bármi hiányozna, így annak is kicsi az esélye, hogy ha egész évben csak a saját készletet fogyasztanám, és nem hoznék haza semmi újat, annak is látványos eredménye lenne...
Ezt a fonalat nagyjából két éve vásároltam, egy épp aktuális akció keretében, és igen, a fehér változatából mér egyszer megkötöttem ugyanezt a mintát. 80% gyapjút tartalmaz, de rendkívül könnyű, 400 grammból egy egész hosszú ujjú kardigánt meg tudtam kötni, amit ráadásul az általam szokásos 3-3.5-ös tűnél vastagabbal, 4.5 mm-essel kötöttem, így haladós is volt.
A fotókat szokás szerint Deli Kristóf készítette... az ember lánya pedig nem vitatkozik a fotóssal, még akkor sem, ha azt kéri, hasaljon a padra (és lehetőleg csináljon hülyét magából)... pláne nem, ha az a fotós, a saját gyereke :-)