Néhány napja a hajstílusokról beszélgettünk, meg arról, amit majd egy közelgő Napóleon/regency-koros rendezvényre tervezünk, eszembe jutott, hogy nem mutattam meg azt az új frizurát, amit még tavaly, Palmanovában próbáltam ki.
Szóval tessék:
Néhány napja a hajstílusokról beszélgettünk, meg arról, amit majd egy közelgő Napóleon/regency-koros rendezvényre tervezünk, eszembe jutott, hogy nem mutattam meg azt az új frizurát, amit még tavaly, Palmanovában próbáltam ki.
Szóval tessék:
A Coca Cola íze más. Attól függően melyik országban veszi az ember, más az íze. Tudom, például, hogy a francia fahéjasabb, az olasz karamellesebb, amit Londonban veszünk kevésbé édes, amit Ukrajnában vettünk az cukrosabb, mint amit Magyarországon szerzünk be.
Továbbá, a csomagolás módja (üvegpalack, fém doboz és/vagy műanyagpalack) nemcsak a szénsav mennyiségét és milyenségét, de az ízt is befolyásolja. Bár a képeken műanyag palackosat láttok, szerintem a fémdobozos a legjobb.
Egy ideje tologatom ennek e bejegyzésnek a megírását, mert azon gondolkoztam, hogyan is írjam meg. Azonban, ahogy elkezdtem válogatni a képeket, rájöttem, hogy reménytelen próbálkozás egy bejegyzésbe bezsúfolni, mert annyi dolog volt, annyi részlet. Norbi ezernél is több képet lőtt nekem.
Ez most egy általános áttekintés lesz, és később majd visszajövök néhány részlettel, például egy-egy ruha részletes bemutatásával, egy-egy történettel, ilyesmivel.
A kiállítást 2025 szeptemberében nyitották meg, de a történelmi ruhás körökben már a megnyitó előtt elkezdtek a hírek szállingózni. A reneszánsz mellett a 18. század a második kedvenc történelmi korszakom (különösen a divat szempontjából) és szívem vágya volt, hogy megnézhessem. Karácsony előtt egy héttel van a születésnapom, és azt mondtam Norbinak egyikre sem kérek semmit, csak ezt a kiállítást szeretném megnézni. És ezt az utat kaptam Norbitól. <3
Mire megszervezte/lefoglalta a repülőjegyeket és a szállást az összes múzeumi belépő elfogyott. Januárban. Már nem tudtunk jegyet venni február végére. Ugyanakkor, az ember vásárolhatott V and A tagsági kártyát, amivel bemehet a kiállításra, és egy vendéget is vihet magával... annyiszor ahányszor akar. Nagyjából kétszer annyiért, mint, amibe a két jegy került volna. Ki gondolta volna.
Azt gondolom, hogy ez egy nem túl jól álcázott igyekezet arra, hogy megvetessék a tagságot az emberekkel, ami nem lenne rossz olyanoknak, akik Londonban élnek, vagy elég közel ahhoz, hogy tényleg használják is ezt a kártyát, de azoknak, akik csak rövid látogatásra érkeznek Londonba, mondjuk csak ezért a kiállításért... enyhén szólva zsarolásnak tűnik.
Mindenesetre miver a repülőjegyünk és a szállásunk már ki volt fizetve, megvettem a tagságot (és végül még használtam is, mert kiderült, hogy egy Instagram barátom azon a hétvégén Londonban lesz, így őt is be tudtam vinni a kiállításra. Hurrá, egy aprócska győzelem. Hihihi).
Beszéljünk a kiállításról is, rendben?
Nagyon boldog voltam, teljesen felpörögtem, talán látszik a fülig érő vigyor a képeken.
Ugyanakkor abszolút kimerítő volt. A kiállítás március végéig volt nyitva, mi csak pár héttel a zárás előtt voltunk, rengetegen voltak (még szerdán és pénteken reggel is). Néha nem volt egyszerű egy-egy tárgyhoz közel kerülni, vagy akár csak mozogni is.
Rengeteg látnivaló volt, rengeteg részlet és sok-sok téma. Nem csak Mária Antónia (Marie Antoinette-MA) ruhái, hanem tárgyak a korszakból, de a kiállítás azt is megmutatta, milyen hatással volt MA (és a 18. század) a későbbi időszakokra, ami számomra is érdekes volt.
Belépéskor Marie Antoinette híres portéja fogadja a látogatót.
Mára egy mellényt hoztam, ami talán nem épp a közelgő nyári időjáráshoz a legideálisabb, de nem akarom elveszíteni, mert ez például tetszene a lila Stella kabátból maradt anyagdarabhoz.
Ez a Shau mellény attól az Itch to Stitch cégtől, akitől egy blézert már hoztam nektek.