Talán emlékeztek, arról szól, hogy újév napján az első dolgom az, hogy elkezdek egy kötött pulcsit, és addig (bármennyi elkezdett, félbehagyott, neadjisten határidős feladatom van) nem kötök mást, amíg nem készül el. Mivel a kínaiaknál a piros a szerencse színe, ezért számomra az újévi pulcsi is piros.
Az idén annyival nehezítettem a pályát, hogy a fonalat is én fontam hozzá, többféle piros/narancs/lila árnyalatú szöszt kártoltam össze hozzá, merino, dél-amerikai, gyapjú, és bambusz szálakból.
Mivel a hangsúlyt a kézzel fonott fonalra szerettem volna tenni, a leheteő legegyszerűbb mintát választottam hozzá. A DROPS Take it Easy kardigánjából indultam ki, de a leírást úgy a szemek ujja alatti szétválasztásáig követtem, onnan mentem a saját fejem után.
Szokás szerint kapott karcsúsítást a derekánál, kötöttem ameddig a fonalam tartott. Adtam, hozzá jó széles lustakötéses szegélyt az aljára, és az ujjal szegélyére, mandzsettának.
Jó sok fonalat megfontam már, használtam is kötött sálhoz, kendőhöz, kesztyűhöz, szövéshez, de ez az első, amikor felvenni való ruhadarabot készítettem saját fonalból.
De kell vallanom, teljesen elbűvölt a fonal, kötés közben, az árnyalatnyi eltérések a színben, a vastagságban, szinte minden öltésnél.Fotók: Deli Christopher Laurent.
2 megjegyzés:
Gyönyörű darab, egészen elképesztő, hogy teljes mértékben a saját kezeddel készült!
Az első kézzel font fonalas élményt élem át először. Bárcsak egy sapkával, de nagyon izgalmas.
Megjegyzés küldése