Regency vagy Napóleon/Jane Austen korabeli nappali ruha projekt, 4. rész:A szabásmintáról

Tudom, tudom, hogy a lakásban uralkodó káosszal kapcsoltban kellene inkább tevékenykednem, de meg kell várnom, hogy N feltegye a polcokat. És most, hogy még egy SZBB koncertre megvettem a jegyeket (és így utolértük a tavalyi rekordomat), akár valami hasznosat is csinálhatnék. De a konyhába ugye nem nagyon tudok belépni se, de a lakás más helyein sincs több hely. Igy vagy elkezdem Kristóf szobáját pakolni, de nélküled, vagy megírok egy rég halogatott bejegyzést a blogra. Talán ideje folytatnom a sorozatot a Regency / Napóleon /Jane Austen korabeli ruháról?

I szabásmintáról kellene írnom. Talán azért halogattam, mert NEM volt egy fullos sikersztori, de lássuk. Tavaly, amikor a György korabeli bála készültünk, készítettem egy (sőt kettő) teljes regency öltözéket. Az alsóneműről írtam is, de a fűzőről már nem. Mivel a következő év elején úgyis kell egy újat csinálnom, majd akkor írok róla részletesen, ok? Szokásom szerint varrtam egy próbaruhát. 

Életemben először nem egy meglévő mintát buheráltam, alakítottam át, hanem a próbabán alakítottam ki a formát. Nem sikerült rosszul, ezt a mintát használtam alapnak Zsófi ruhájához is, és a saját duplarétegű báli ruhámhoz s. Nagyon tetszik a kétrétegű “zone front” stílusú Regency ruha báliruhának, de az átkötős fazon is szinte mindenben (modern, civil ruhában is), így ezt a két stílust kombináltam a felső réteghez, amit egy Indiai száriból varrtam.

Azonban nem volt segítségem a próbákhoz, és ez néhány helyen megmutatkozott a kész ruhán, amit tudtam, hogy orvosolnom kell. A legnagyobb gond az volt, hogy az eleje túl széles volt, és a nyakkivágás széle folyton leesett a vállamról.

Amikor az American Duchess szerzői kijöttek pontosan azzal a stílusú ruha szabásmintájával, ami mindig is tetszett, arra gondoltam, a “nagy és bölcs” történelmi ruhakészítők csak tudják, mit csinálnak. 

Megrendeltem a mintát, és amikor ideért… Az egyetemen egyszer írtam esszét arról, hogy mekkora különbség van az európai és az angol/amerikai mintaírás között – ez olyasmi, amibe folyamatosan belebotlok, pl. a DROPS mintákkal kapcsolatban. Pontosabban, hogy amíg az európaiak azt feltételezik, hogy az ember tudja, mit csinál, és lehetőséget ad arra, hogy használjuk a tudásunkat és a kreativitásunkat, az amerikaiak (és a britek is) megmondják, mit kellene csinálnod. Minden egyes lépésnél, minden egyes öltésnél. A konzulensem azt mondta, más területeket is meg kell vizsgálnom, ha bizonyítani akarom, hogy ez egy valódi jelenség, így a projekttel nem is mentem tovább. De most, ahogy ezzel a mintával dolgoztam, feltűnt, hogy igenis ez egy létező jelenség. Én a Burda szabásmintáin nőttem fel, ahol a vonalak útvesztőjében kellett megtalálni a megfelelő jelölésű vonalat, és átmásolni. Ez a minta hatalmas papírdarabokon volt, mindenféle másolás nélkül kivághattam volna… nem tettem, másoltam, mert mi van, ha egyszer más méretet szeretnék majd? A leírás szerint varrásszélességet sem kellett hozzáadnom (mégis honnan tudják, hogy milyen varrásszélességgel szeretek dolgozni? Kiszabtam az anyagot is, össze is varrtam az alsó réteget… hogy lássam, messze túl kicsi. Ekkor megpróbáltam egy nagyobb méret kimásolását, ugyanakkor a szériázásról tanultakat kombinálva készíteni egy mások testrészt, ami túl nagy let. Örültem, hogy elég anyagom volt az “ócsóanyagosbótból” (lánykori nevén I Love Textil), de ezen a ponton elveszítettem a türelmemet.

Tudtam, hogy a tavaly készített minta nem volt annyira rossz, tudtam, hogy mit és hogyan kell kijavítanom rajta, ráadásul igencsak tetszett a hétmegoldás, amit kidolgoztam. Megpróbáltam kiásni az anyagrétegek alól, amik az egy évben gyűltek össze a kanapén, de sehogy sem találtam. Az anyagok között ugyan rendet raktam, sőt típus szerint szétválogatva dobozokba pakoltam őket, de a minta nem akart előbújni a rejtekhelyéről. Ekkorra vészesen közeledett az esemény, ahova a ruha kellett, hát beláttam, nincs más választásom, a meglévő ruháról kell lemásolnom a szabásmintát, úgy, ahogy azt annak idején a szakmunkásképzőben Klári néni megmutatta. Úgy egy-két órámba került (miközben 2 napot töltöttem azzal, hogy kihozzak valamit a vásárolt mintából, és egy másik napot azzal, hogy megtaláljam a régit). Megvolt hát az anyagom, az alsóruházatom, és most már a szabásmintám is. Jöhet a szabás.