Vissza

a múltba, vagy a rendszeres kézműves, sőt mi több, kötős programhoz. 

Most, hogy volt néhány napom azon morfondírozni, hogy egyetlen pillanat, egyetlen mozdulat mennyire tudja megváltoztatni az ember életét, azon is volt időm a fejemet törni, hogy mennyire érdekel benneteket, kedves olvasók (az az egész maroknyiatokat), az én személyes, azt ne mondjam magánéletem. Az történt, hogy épp "beszélgettem", vagyis üzenetet váltottam egy régi ismerőssel, akivel jó ideje az évi néhány pár mondatos cserén kívül nem sokat beszéltünk, és kiderült, hogy nemcsak olvassa a blogomat, hanem azt angolul teszi, sőt, olyan részletekre is emlékszik, amit annak idején leírtam, de mára már elfelejtettem.

Nos, amíg kitalálom, hogy vajon mennyire érdekelhet benneteket a személy a kézműves dolgok mögött, hozok valamit, ami nemcsak a rendszeres kötős bejegyzésekhez visz vissza, hanem az időben is, mert ezt a darabot évekkel ezelőtt készítettem... még a körkardigánnál is régebben. 

Elismerem, az ötlet nem az enyém. A pinteresten láttam, egyszer. Egyszer. Azután hiába próbáltam, nem tudtam előkeresni azt a képet újra. Az ötlet azonban fennakadt egy fogason a fejemben. 

Annyira emlékeztem, hogy egy nagy, beburkolózós kendő volt, színes fonalakból, olyan sorrendben, ami, bár nem volt valódi szivárvány, szivárványos hangulatú volt. 

Így, még 2015 környékén besétáltam abba, ami valaha a Barkafonal volt... és be kell vallanom, már nem emlékszem melyik inkarnációja volt, Barka, Kacskaringó, vagy akármi. Mivel ma már egyik sem létezik, attól tartok, bármilyen szomorú is, már igazán nem számít többé. 

Mindenesetre besétáltam, kiválasztottam 9 gombolyag DROPS Alpaca fonalat. Mind eltérő színű volt, de mind az úgynevezett "mix", vagyis kissé cirmos színből volt. 

A kezdéshez piszok sok szemet szedtem fel egy körkötőtűre (úgy 440-et, ha az emlékeim nem csalnak), és 10 sima / 10 fordított mintával kötöttem. Ha az egyik kifogyott, hozzátoldottam a következőt. Nem vártam a sor végére, csak szépen hozzákötöttem a következőt. Ráadásul simán, csomóval. 

Amikor már az utolsó színből is kifutóban voltam, megpróbáltam lemérni, mennyi fonal kell egy sorhoz, és kétszer ennyit meghagytam, és már amikor csak ennyi volt, leláncoltam a szemeket, a simákat simán, a fordítottakat fordítottan. A fonalvégeket eldolgoztam, ott ahova estek, és ennyi. 

Az az igazság, hogyha nem lennének a fonal csodás színei, ez egy rettenetesen unalmas darab lenne, és hát, rettenetesen unalmas is volt megkötni. Valószínűleg csak azért fejeztem be, mert  sok-sok egyetemi órán kötöttem a szakfordítói postgrad képzésen. Aimák és fordítottak, oda-vissza, épp ennyi kellett, hogy elvegyék az élét néhány nem túl izgalmas tantárgynak. 

Azt sem igazán tudom, hogy miért nem mutattam meg, de akkoriban sok minden történt (Kristóf balesete pl), de azóta is. Azonban azt hiszem egy mutatós darab, így amikor még januárban fotózgattunk pár holmit, felkaptam, és bevágtam a többi közé. Aznap ráadásul utoljára hagytam, így már a nap is lefelé ment, a fények már nem voltak az igaziak, de tessék.. 

Képek: Norbert Varga

Fonal: DROPS Alpaca

Kötőtű: 3 mm.