Cirkuszhercegnő

A fekete ruháról szóló bejegyzésben futólag már említettem Laurát, és valaki kérdzett róla, hát tessék :-) :

Szóval, a hagyományőrző csapatunknak (ami valójában alapítványként működik), van egy mutatványos (tűzzsonglőr/akrobata/bűvész stb) csapata, akik fantasztikus előadásokat raknak össze, különösen, ha tűzzsonglőrségről van szó. Azonban egy ideje (talán egy éve lehetett, talán több is), kitalálták, hogy századfordulós cirkuszt csinálnak. Félfüllel hallottam, ahogy a ruhákat tervezik, de elmerültem a saját világomban (a saját munkámmal). De akkor az egyik srác megkért, fejezzem be neki (és díszítsem fel) az inget, amit elkezdett. A vége az lett, hogy az inget darabokra kellett szedni és újravarrni, a díszítés csak hab volt a tortán.

Így, amikor Laura megkeresett, hogy nem készíteném-e el a ruháját... Hát, végülis miért ne? 

Ezt a képet küldte nekem inspirációnak.

Utána megegyeztünk, hogy a kép tényleg inspiráció lesz, főleg, mert 1) az adott időn belül lehetetlen pontos másolatot készíteni, 2) én amúgy is jobban szeretem az "inspiráció alapján" készített dolgokat, mint a pontos másolatot, szeretem a létező, felkutatható elemeket a saját módon összerakni. 

Laura azt mondta kéz/zöld/sárga színekben képzelte el a ruháját, amit fejben tartottam, amikor az I Love Textil boltjaiban jártam, és, képeket küldtem neki, amikor olyasmit láttam, amit elmondott.

Találkozót beszéltünk meg, és közösen elmentünk néhány boltba, ahol kiválasztottuk, ami neki tetszett.

Átnéztem a Pinterestet és a régi Burdáimat, de ezeket csak alapnak használtam, végül saját magam rajzoltam fel a szabásmintákat, hiszen a darabok nem voltak túl bonyolultak, egy rövidujjú carmen-blúz és egy lekerekített, átlapolt szélű tenniszshort. Készítettem próbadarabokat, amikor Laura azt kérdezte, megtarthatja-e a rövidnardrágot nyári pizsamának (persze), tudtam, jó úton járok. 

Az igazi titok a díszítésben rejlik. A Röltexben vettem egy rakás szalagot, ferdepántot, csipkét, stb-t, és előástam az Ádám inge után maradt aranycsipkéket is.

A varrásba nem megyek bele, egyszerű volt, ugyanakkor, had mutassak rá a díszítésre: a kék szaténshort limezöld szegélyt, csipkét és arany zsinór-díszítést kapott, a zöld blúz kék rózsás és arany zsinórdíszt (amiket kézzel varrtam fel, mert a ép varrástól túl merev lett volna a fodros gallér). 

A mell alá érő fűzőhöz választott anyagot két színből szőtték, kék láncfonalból és kék vetülékből. Mivel a hatása inkább zöld, mint kék, így a díszítés kék és zöld lett rajta. A szabás Ora Lin "Wasp Waist" szabásmintája alapján készült, ami az oldalán ingyenesen elérhető. A minta remek, és, amikor az Instagramon segítséget kértem tőle a méretezéshez a válasz segítőkész és gyors volt. (Később a "trumpet-skirt" mintáját megvettem, azóta meg is varrtam, de az egy másik bejegyzés lesz). Két dologra kell felhívnom a figyelmet: mivel testhez álló darabról van szó, nem lehet a próbarab, és a próba, igazítás lépéseket kihagyni. Ez olyasmi, mint a kötésnél a kötéspróba kihagyása, lehet, de nem tanácsos. Még a blúzzal sem vállaltam a kockázatot, a nadrággal még kevésbé, a fűzővel meg végképp nem. 

A másik dolog, a fűzés. A minta 6 fűzőlyukat ír, én ötöt használtam, ami hiba volt. Félreértés ne essék, az ÉN hibám, és nem is olyan, amitől a darab használhatatlan lenne, de nem szabad elfelejtenem, ha még ilyen fűzőt készítek. A hat lyukkal ugyanis, könnyedén lehet a kis "nyuszifüles" fűzést alkalmazni, aminél kb középtájon keletkező két kis fület húzzuk meg és kötjük meg. Én fentről lefelé fűztem, és így egy idő után, hiába fűztük szorosra, csípőnél, egy idő után, kinyílt.

Úgy gondolom, ha a fűzést középen húzzuk meg, sokat segíthet, sőt meg is akadályozhatja ezt a szétnyílást. Még az 5 lyukkal is lehet nyuszifüllel fűzni, csak akkor az nem középre esik, és ki kell kísérletezni, hogy inkább fent vagy lent jó a mi alkatunkhoz. 

Az alábbi képről is láthatjátok (sőt, láthattátok már a pirospöttyös fürdőruhás képeken is, de akkor nem hangsúlyoztam ki), magamnak is elkészítettem, feketéből ezt a fűzőt. Saját részre sokkal keskenyebbre kellett vágnom, mivel elég rövid a derekam, és különben is, inkább övnek terveztem használni, mint fűzőnek. A minta ettől még remek. 

Laura boldog volt a cirkuszi ruhájával, többször is fellépett benne, de még hiányzott hozzá az angyalszárny. Olyan szárnyakat akart, amit viszonylag könnyen levehet, így egy kis mellényt készítettem (ezt Laura vállára tűzködött selyempapírral kezdtem, majd az alapján próbadarabot készítettem, és próbán igazítottam Laura alakjára), a szárnyakat pedig a vállvarrásba illesztettem.

Még most is tetszik, ahogy a színek, keresztül-kasul utalnak egymásra, visszhangoznak, az ilyen megoldások a saját ruháimon is boldoggá tesznek. 

Képek: Varga Norbert @Bodeszphoto

Fogd be, még nyár van!

Nem, igazából már nincs. Ha kinézek, azt a könyörtelen esőt látom, ami azt jelenti, az ősz kétségtelenül megérkezett. Amíg megpróbálok megbirkózni ezzel a ténnyel, mutatok még pár dolgot, amire eddig nem került itt sor.

Mint például az a századfordulós fürdőruha, aminek -szokás szerint- megvan a saját története. Mivel amikor legutóbb megkérdeztem, páran azt mondtátok, hogy jobban kedvelitek, ha jó sokat beszélek arról, hogy mit és miért csinálok, és/vagy közben milyen gondolatok futnak át a fejemben, hát tessék. Sok duma:

Tavaly a Savaria Történelmi Karneválon az esti felvonuláson tetőtől talpig reformkorba öltözve, beszorultunk két steampunk-ish tűzzsonglőr csoport közé, és nemcsak mi untuk magunkat halálra, de kv kívülről is éppolyan unalmasak lehettünk. Már ott elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mit csinálhatnánk legközelebb, ami érdekesebb, ami élettel telibb. Nekem is voltak ötleteim, másoknak is, és amikor a csapat megállapodott a századfordulós fürdős témában, nem voltam sem boldog, sem elégedett. 

több oka is van, hogy a századfordulós, vagy Edward-korabeli időszak nem tartozik a kedvenceim közé, erről részletesebben talán majd máskor. Mindenesetre azt gondoltam "Ne, ne már megint, azok a fürdőruhák sötétek, látszani sem fognak egy esti felvonuláson, és nem akarok megint úgy kinézni, mint a saját nagyanyám"... stb. De, mint egy rendes hagyományőrző, és jó csapattag, elkezdtem kutatni azokat a századfordulós fürdőruhákat, egy egész Pinterest táblát megtöltöttem velük, és talán az sem meglepő, hogy több, az elkészítésére alkalmas anyag is bekúszott a készletembe, ha mégis úgy döntenék, hogy megcsinálom. 

Ugyanakkor a nyár rendkívül zsúfolt volt, így így tökéletes ürügyem lett volna, legalább magam felé, arra, hogy kibújjak az egész alól, és úgy alakult, hogy az utolsó héten döntenem kellett, hogy vagy felkészülök a századfordulós sportéletből, vagy elkészítem a ruhát, amikor Dóri, a csapatvezető azt mondta, inkább szép legyek, mint okos, vagyis jobb lenne, ha a ruhát készíteném el. Szóval úgy döntöttem, jól van, megvarrom. 

Tudtam, hogy ezeknek a nyári fürdőruháknak nem kell kézzel varrottnak lenniük, és modern technológiai módszerekkel is el lehet készíteni, így, ha megvan a szabásmintám, viszonylag rövid idő alatt meg tudom varrni. A Pinterest tábla képeit nézegetve, az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem kell, hogy feketék, vagy sötétek legyenek, így használhattam azt a darab piros pöttyös anyagot, ami a készleteimben lapult, igaz, a gallért és az ujja szegélyét másféle anyaggal kellett bélelnem, és így sem maradt elég még egy megkötőre vagy masnira való sem, de ez így is van jól.

Mivel azonban tényleg sietnem kellett a varrással, a készítésről nincsen képem, csak a végeredményről. 

Alapnak egy Folkware mintát kezdtem el használni, de... a mintában egy overáll (kezeslábas) az alap, rajta egy szoknyával, de én egy száras alsót akartam fölötte ruhával, hogy könnyebb legyen az öltözködés, és a mellékhelyiség látogatása, így végül csak a felsőrész elejét és hátát használtam, és teljesen átrajzoltam a mintát, a nadrághoz pedig a régi száras alsó-mintámat használtam, azt, amit még akkor rajzoltam, amikor először elkezdtem történelmi ruhákat varrni. Azóta már többször elővettem, és most újra eljött az ideje. 

A gombokért jó sok gombos-dobozomat feltúrtam, és végül találtam néhányat, amit még Miamiból hoztam haza magammal... Onnan a kilencvenes évek végén jöttünk haza, és ezek a gombok már akkor is régiek voltam, amikor a kilencvenes évek közepén megvettem őket Ft. Lauderdale-ben a piacon. 

A ruháról magáról szólva, ha lett volna időm próbadarabot készíteni, valószínűleg igazítottam volna a szabáson, és, ha még egyszer megcsinálnám, a pamut-puplin helyett rendelnék abból a pöttyös lenvászonból, amit az Etsy-n kinéztem, de azt hiszem, a célnak így is megfelelt. Az indulás napján valamikor hajnali 4:20 (amikor is a varrás és a csomagolás, valamit hajmosás és csavarás után csavarókkal a fejemen lefeküdtem), és a -szintén- hajnali 5:20-as felkelés között, félálomban eszembe jutott, hogy Dóri említette: szerzett igazi tollal készült tollaslabdákat, erről pedig eszembe jutott, hogy anyukám (aki egy időben versenyszerűen tollasozott) régi tollasütői a nappalim falán lógnak. Lekaptam őket az akasztóról, és bedobtam az autóba a többi holmi tetejére.

Be kell ismernem, végül a egész sokkal jobban alakult, sokkal szórakoztatóbb volt, mint, amilyennek előre gondoltam. És itt vannak a képek is, bizonyítékul.

Képeket, szokás szerint, a fantasztikus Norbert Varga @Bodeszphoto készítette.

Liliomok

Ez egy firenzei liliom, avagy medici liliom.

Ez egy bourbon liliom, avagy Fleur de Lis.

... ez pedig a sálam, amit Firenzében vettem.

Firenzei / medici liliomokkal.

Csak mondom. Mára ennyi, köszönöm a figyelmet. 

(Azoknak, akik a hétvégén arról akartak meggyőzni, hogy a sálam, és az olasz reneszánsz ruhám alapvetően üti egymást.)

Mária Terézia

Figyelmeztetés: Ez elég hosszú lett. Ha a képekre vagy kíváncsi görgess egyenesen a lap aljára.

A 18. század rendesen behúzptt. Mindig is izgatott (igazából az egyik kedvenc korszakom, rögtön a reneszánsz után), és, amikor két évvel ezelőtt volt az az esküvő, ahova a dresszkód annyi volt "gyere valamilyen történelmi ruhában" megvarrtam a piros ruhámat azzal, hogy "ha ruha van, előbb-utóbb rendezvény/fellépés is lesz hozzá". Így is volt, tavaly két helyen is voltunk a Mare Temporis-szal 18. századdal, és pár más helyre (pl. a történelmi vásárba is) felvettem a piros ruhát. Azt is láttuk, hogy a csapattársak közül többen is érdeklődnek a korszak iránt, és helyszínekről is elkezdtek beszivárogni a felkérések 18. századi élőtörténelemre. Így az éves gyűlésen megszületett a döntés arról, hogy "hivatalosan" is belefogunk a 18. századba, az idén pedig még több felkérés érkezett. 

Közben én magam is fejlesztettem a 18. századi ruhatáramat, elkészült az Outlander szett, megvarrtam a petrol-színű ruhát, és később a zöld kabátot, amit a ruha alsószoknyájűval külön tudok hordani. 

Ugyanakkor, úgy, egy évvel ezelőtt, támadt egy ötletem.... arra gondoltam, Magyarországon vagyunk, ki a fontos, és felismerhető személyiség a 18. századi Magyarországon? Akinek, véletlenül fehér haja van, és többnyire kék, és/vagy ezüst ruhát visel? Mária Terézia. 

Én a nyolcvanas években jártam középiskolába, még a szocialista rendszer idején, és nem emlékszem sokra abból, amit történelem órán tanultunk róla, kivéve azt, hogy ő Habsburg, a Habsburgok pedig Magyarország elnyomói, ergo nem szeretjük őket, és így őt magát sem. 

Pff. Szokás szerint az igazság ennél sokkal bonyolultabb, és minél többet olvastam róla, annál bonyolultabb személynek tűnik.

Mindenesetre boldogan dédelgettem az ötletemet és kék rokokó ruhákról álmodoztam. Amikor a kitűzött korszakot szűkítenünk kellett, én javasoltam az 1770-es éveket, mert Mária Terézia akkor még élt, viszont - véleményem szerint- az akkori ruhák nemcsak a legjobbak, de a legszélesebb választákból tudunk válogatni. Vagyis, a régebbi stílusok, a Francaise, az udvari ruhák (court gown) még divatosak, de az újabb stílusuk is előbukkannak már, a zárt elejű angol ruhák, az olasz szabás, ott voltak a felhúzott aljú polonaise-ek, a hosszabb-rövidebb kabátok, tényleg sokmindenből lehet választani. Arra is gondoltam, hogy az egy dolog, hogy a férje meghalt 1765-ben, de a 18. században a gyászolás szabályai jóval lazábbak voltak, mint a későbbi, viktoriánus korban, talán egy évig viselt feketét, és utána biztos elővette a sötétlila, sotétkék, sötétszürke holmikat... 

Aztán elolvastam az életrajzát. Majd egy másikat. És még egyet. Meg még egyet.

NEEEM.  Miután a férje meghalt, élete végéig feketét hordott. Pff. A fekete nagyon nem az én színem, nem igazán láttok feketében, civilben sem, legfeljebb alapnak, valami nagyon színes alá. Nem hordok feketét, soha nem járok tiszta feketében. És mégis itt vagyok a sarokban, ahova saját magamat szorítottam be. 

Senkit sem hibáztathatok, csak magamat. Én mondtam, hogy az 1770-es éveket célozzuk meg (persze, a többiek egyetértettek, de akkor is...). Én akartam Mária Terézia lenni. Ugyanakkor, nem én lennék, ha nem néznék szembe egy ilyen dologgal emelt fővel. És makacsul. Konzultáltam Lívivel, a csapatunk egyik vezetőjével, arról, hogy vajon melyik a jobb, készítsek egy világoskék/ ezüst ruhát, és akkor Mária Teréziánk mindenki számára felismerhető, vagy készítsek egy történelmileg hiteles/megfelelő fekete ruhát, ezzel lehetőséget adva,hogy beszéljünk róla, mint feleség, mint egy gyászoló nő, és a 18. századi gyász-szokásokról. Egyetértettünk, hogy a második lehetőség a jobb első körben. 

Hát, akkor fekete.

A ruha fazonján is rágódtam egy darabig. Bármennyire szeretem az olasz stílusú ruhákat, tudtam, hogy erre ez a fazon -valószínűleg- nem alkalmas. Ez a fazon az 1770-es években lett divatos, és a királynő nem igazán volt divatbolond. A gyászoló királynőről készült festmények elölről mutatják, amiből annyi derül ki, hogy a a szabás elöl nyitott, haslapos (a haslap az a háromszög, amit a ruha elejébe tesznek), ezen a haslapon masnik vannak, de a ruha háta a képeken nem látszik. Két lehetőség maradt, a haslapos angol szabás, és a "francaise". Inkább az angol szabás felé hajlottam, mert a hátmegoldása izgalmas, és úgy éreztem, még nem állok készen egy francaise-re. De... de mégiscsak a Királynőről beszélünk. Ő a császárnő. Valami igazán látványosra ruha kell neki. Azt is tudtam, már a fűzőkészítés alapján, hogy azok, akik már elkészítették hajlamosak sokkal bonyolultabbnak beállítani a folyamatot, mint amilyen az valójában (you-tube alkotók, rátok célzok...)- De egy  francaise. Olyan bonyolultnak tűnnek. Talán itt érdemes elmondanom, hogy egy facebookon keringő mém alapján a pannier-rel hordott (széles) ruhákat egymás között TV-lopó ruhának hívjuk... a francaise stílusból így lesz "leffentyűs TV-lopó", amiből a divat ellen beoltott N. is pontosan tudja miről beszélek. 

Ez időben belefutottam némi egyéni egzisztenciális krízisbe, folyamatosan kérdőjeleztem meg magamat, és azt ki vagyok én, és talán részben ennek eredményeképp túlvállaltam magam. vagy nem, attól függ, honnan nézzük. Szeretek határidőkkel harcolni, szeretek megcsinálni olyasmit, amiről azt hiszik, képtelenség. Sokoldalas fordítás egy éjszaka alatt? Naná, hozd. Két koncert egy nap, az ország két végében? Helló, jövök! Két esemény, fellépéssel, két különböző korszakban, egymástól többórányi útra? Benne vagyok. 18. századi kabát fél nap alatt? Aha. 

Ekkor jött Laura, az egyik mutatványosunk, tűzzsonglőrünk, akinek a augusztus végére ígértem a századfordulós cirkuszi ruháját, azzal keresett meg, hogy nem tudnám-e elkészíteni a ruháját két héten belül, mert egy váratlan, de visszautasíthatatlan fellépés bukkant fel. Jól van, akkor nem lesz új ruhám a győri fellépésre, de a csapatért mindent, nem? 

Feladtam, hogy a Barokk esküvőn mutassam be a császárnőt, de akkor két-három napos varrással járó munkát lemondtak. Ez nem esett jól, és nem is tudom miért. Amikor elvállaltam, nem volt konkrét időpont, csak annyi, hogy valamikor az ősszel, de most konkrétan szerették volna néhány héten belül, és nem tudtam megígérni, hogy elkészül addigra. Magamat ismerve, valószínűleg meglett volna, de bármi történhet... mindenesetre kaptam pár plusz napot. 

Tudjátok, hogy nem félek a kihívásoktól, és egy egy lökött pillanatomban azt mondtam, a francba is, megcsinálom a fekete ruhát. És francaise lesz. 

Az évek során sok-sok videót megnéztem az elkészítéséről (és más 18. századi holmiról), és pár dologban biztos voltam. Például abban, hogy

• bár nem egyszerű darabok, mégsem olyan nagy dolog, mint amekkora feneket kerítenek neki.
• a gép és kézi varrás egészséges keverékével belefér néhány napba.
• bár voltak általános szokások, stílusok a varrásban, minden egyes ruhakészítőnek, varrónőnek megvoltak a saját megoldásai.

Alapnak az American Duchess Simplicity mintáját használtam, és a könyvük leírásának nagyját. Szintén észben tartottam a sok-sok megnézett videót (többek között Enchanted Rose, Minji Lee, The Petticoated Swashbuckler, A Janeite sews - huh, még jó, hogy a You Tube elmenti az előzményeket), aztán úgy csináltam, ahogy jónak gondoltam. 

Sajnos még mindig nem vagyok a legjobb a varrás fotós dokumentációjában, különösen akkor, ha kevés az idő. 

A testrész bélésével kezdtem, amikor az úgy illeszkedett, ahogy szerettem volna, újrarajzoltam a mintát- A Simplicity AD minta és a könyv mintája között az egyik különbség az, hogy a vállpántot a könyvben külön szabják, a mintában az elejéhez adták. Én megtartottam ezt a változatot, de a vonalát át kellett rajzolnom. Utána döntenem kellett. Volt egy viszonylag keményebb, stabilabb lenem, amit máshoz is használtam már bélésnek, és egy szürke, mákos, ami pedig jól illett a fekete tafthoz. Mostanra, aki olvassa a blogomat (vagy ismer), hogy az egyik mániám, hogy a ruhák belülről is szépek legyenek. Tudom, hogy történelmileg nem mindig foglalkoztak ezzel a kérdéssel, tudom, hogy nem mindig érdekelte őket, hogyan néz ki a ruhák belseje. Tudom, hogy a cikk-cakk varrógép, vagy az interlock nem hiteles. Mégis sokkal jobb érzés, ha tudom, hogy a ruha, amit készítek, belülről is szép. Végül úgy döntöttem, hogy a két anyagot kombinálom, így a bélés kétrétegű lesz, a szélén összevarrva és kifordítva, a megkötők helyett pedig fűzést használok (ahogy Minji Lee videójában láttam)

Valószínűleg nem ez a leghitelesebb megoldás, de mindenképp szép, stabil alapot ad a ruhának.

Utána kiszabtam a ruha darabjait, és hozzáláttam a francaise-stílus legfelismerhetőbb, leglátványosabb, leg-leg elemének, a háta hajtásoknak. A hosszanti varrásokat géppel varrtam, de a hajtásokat már kézzel öltöttem le. 

A hajtások után a szoknya eleje és a testrész eleje következett. A szoknya hosszú varrásait szintén géppel varrtam, de a szélét visszahajtva kézzel leöltöttem, a testrészt pedig már alapból kézzel varrtam a ruha többi részéhez és a béléshez.

Legtöbbet a szoknya hajtásaival vacakoltam, ha a minta által jelölt helyre tettem, akkor a derekán nagy ránc keletkezett, de végül megtaláltam azt a helyet, ahol szépen kisimultak.

Miután kitaláltam, hogyan tudom a háta felső szélét eldolgozni (ahol, a hajtások miatt jó sok réteg lapul) az ujjak hozzáadásának már nem kellett volna gondot okoznia.. de csak magamat hibáztatom. Az eredeti minta ujja nagyon bő volt, ki kellett vennem a szélességéből, de ezt egyenes helyett ívelt vonallal tettem. Hiba volt. Így akárhogy próbáltam belevarrni a két ujját, mindig úgy tűnt, rossz karöltőbe varrtam őket. Akárhányszor cseréltem meg a jobb és bal ujját, mindig hátrafelé hajlottak. Több próbálkozásba került, mire rájöttem, hol rontottam el, de végül az ujjak is bele kerültek, és a következő lépés a díszítés volt. 

Tudtam, hogy nem akarom túldíszíteni, mert a ruha alatt viselt szoknya és haslap hímzett taft lesz, de ez az egyszerűsített díszítés is azt jelentette sok sok méternyi cakkos szegélyt kellett kivágnom és beráncolnom úgy 3 m hosszúra. 

Még az E-bayről vettem tüllre feldolgozott rózsaszalagot, amit szét kellett vágnom, és kézzel felvarrnom erre a fodorra, majd az egészet a ruhára.

Utána a szoknyát varrtam meg a hímzett taftból a Simplicity minta alapján, majd a haslapot, amihez lószőr-vászon merevítést és műanyag merevítőket is adtam, és az egyszínű fekete taft lett a hátlapja, hogy megfordítható legyen, de hímzett oldal felső szélére felvarrtam a maradék rózsás szalagot, és a korábban emlegetett masnikat.

 

Hát ennyi. A ruha, és Mária Terézia karaktere a győri Barokk Esküvőn debütált, nagy sikerrel.

Utóirat: Amikor Győrben először felvettem a ruhát, Anna megcsinálta a hajamat, kiléptünk az öltözőből, és egy keskeny utcán siettünk a város főterére, egy kislány jött mögöttük az anyukájával... ahogy elhaladtunk mellette, felkiáltott...

"Anya!!! Nézd, a CSÁSZÁRNŐ!!"

Akkor éreztem, hogy megérte, ezért volt. Megérte, az összes átdolgozott éjszaka, az összes tűszúrás helye az ujjamon. Mehetünk is haza... (Persze, nem mentünk, de értitek).

Haj: Anna Erdei

Modell fotók: Norbert Varga @Bodeszphoto

Rokokó

 Jól van, rendesen rákattantam a rokokóra.

Az idén sok 18. századi holmit varrtam, nemcsak magamnak, hanem a csapattársaimnak is. 

Volt egy jó nagy projektem, amit meg akarok mutatni itt, a képekre várok csak. 

Ugyanakkor, addig is azon tűnődöm... elkezdtem írni a bejegyzést a poszthoz, de nagyon hosszú, bő lére eresztett lett, jó sok miérttel és hogyannal, és kíváncsi vagyok, szívesen olvasnátok-e, kíváncsiak vagytok-e arra, hogyan gondolkodom, milyen folyamat az, amíg eljutok addig, hogy eldöntsem mit varrok, miből varrom, miért azt varrom, hogyan varrom meg, vagy csak a képeket szeretnétek látni, én meg fogjam be. 

Nos, hogy legyen? 

Addig is, hoztam még néhány képet kicsiny, de egyre növekvő 18. százados csapatunkról a Mare Temporisban, Vácon, júliusban fotózva... és csak várjátok ki a múlt hétvégi, győri képeket...