Már régóta tetszettek azok a nagyon színes kötött cuccok, amik olyan maradékokból készültek, amikből nekem is tonnányi van... például ez a pulcsi, vagy ez a zokni...a fejemben több ilyen terv is volt, de... jajj, de...
Kicsit több, mint egy éve a kötős ihletem eltünedezett egyre ijesztőbb mértékben. Nehéz ezt elismernem, részben mert.... mert csak. Pontosan tudom, hogy mikor kezdődött, mi váltotta ki, még akkor is, ha soha nem fogom pontosan megtudni miért. Mindenesetre alaposan megkérdőjeleztem magamban egy csomó mindent, amit meg azért utáltam, mert valószínűleg pont ez volt a másik fél célja.... mindenesetre egyre kevésbé éreztem úgy, hogy kötni akarnék. Boldogan ugrottam fejest a hagyományőrzésbe, és a velejáró varrásba, meg a csipkeverésbe... részben azért is, hogy elterelje a figyelmemet arról a rengeteg fonalról, ami körülvesz, ami helyet foglal a lakásomban..egyre növekvő csüggedéssel néztem a dobozaimat... a fonalakat még mindig szerettem. Sőt a kötést is szerettem, mégis.... nem tudtam felszítani a lelkesedést.... Kimondottan örültem Dóri kérésének a 17. századi harisnyával kapcsolatban, mert megígértem, és muszáj volt megcsinálni.... egészen addig, amíg egy képbe botlottam a Facebookon, amin egy maradék zoknifonalakból készült nyakmelegítő volt. A kép szíven ütött, újra. és újra visszatértem hozzá, már éppen képernyővédőnek akartam beállítani,amikor felnéztem a fonalasdobozokra...Felkeltem lepakoltam, és elkezdtem kiszedegetni azokat a kisebb-nagyobb gombócokat..majd ugyanezekből kisebb-nagyobb kupacok jelentek meg az ágyam sarkán, a szófán, a táskáimban... és egyszercsak kötni kezdtem.
Hihetetlen, hogy valami ennyire egyszerű így meg tudott fogni. Talán ez rángat ki a gödörből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése