Sokat mond arról mennyit és milyen tempóban kötök mostanában az, hogy az újévi pulcsimat úgy hat hét alatt sikerült befejeznem (a legjobb szintidő olyan 3 nap volt néhány éve)... De a szabály az szabály, a hagyomány az hagyomány, még akkor is, ha csak néhány éves, és akkor is, ha csak nekem az.
De végül elkészült, itt van... sőt azon melegében meg is utaztattam..
De végül elkészült, itt van... sőt azon melegében meg is utaztattam..
A fonalkészletekkel kapcsolatos alapvető hozzáállásom ellenére (vagyis minél nagyobb, annál jobb), úgy döntöttem, nemcsak azért vannak, hogy nézegessem őket, így megpróbálok ezt-azt felhasználni a meglevőkből... Belekotortam hét a dobozaimba, és több lehetőséget is találtam... némi tűnődés után végül olyasmit választottam, amit egyszer már, más változatban elkészítettem.
Már az első körben is szerettem a DROPS Nordic Summer mintáját, és a pulóver változatát is el akartam készíteni egy ideje. Sőt a fonalam is megvolt egy piros/fehér színkombinációhoz.
A minta nem túl nehéz, jól követjetp, csak annyit változtattam, hogy az ujját más szemszámmal kezdtem, hogy az én karom is elférjen benne, így, amikor az ujját a testrész mellé tettem, át kellett számolnom a fogyasztásokat, hogy olyan szemszámot kapjak, amivel a mintaismétlések a megfelelő helyre kerülnek.
A képeket Lpndonban, Greenwich-ben készítette a fiam... a fény hol ilyen volt, hol olyan...Minta: DROPS Nordic Summer
Fonal: DROPS Baby Merino
Kötőtűk:: Knit Pro Zing (2.75 (a lustakötéses szélekhez), 3.00 (a harisnyakötéses részekhez), 3.25 (a színes mintához).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése