2021. augusztus 30., hétfő

Utolérős... Komárom, erődnapok

Atyaég, mi lett az idővel? Olyan jól ment, hogy tartsam a havi 5-.8 bejegyzést, aztán... hova lett a nyár? Amikor is mindent megtettünk, hogy a munkával, a hagyományőrzéssel és a koncertekkel is lépést tartsunk, de az egész egy rohanás volt. Ráadásul a piros ruha, bármennyire is szeretem, és bármennyire is szüksége volt rá a lelkemnek, hogy megcsináljam, legalább másfél hetet elvett, ami után sehogy sem sikerült utolérni magam, és kétségbeesetten próbáltam valami egyensúlyt tartani. Mindennek az eredménye persze idióta alvásritmust eredményezett (aminek része volt, hogy az autóban próbáltam kiegészíteni az alvásidőmet) és nagyon kevés alkotást. Egyelőre fogalmam sincs hogyan, de a következő évre muszáj lesz kitalálnom valamit, mert... mert ezt még egyszer nem tudom végig csinálni. Van néhány apróság még, amit meg akarok mutatni, de addig is, amíg lesz olyan pár órám, amíg írhatok is, be kell érjétek képekkel. Sok képpel. Mit szóltok hozzá? 

Először nézzük, mi történt júlis elején Komáromban az Erődfeszten. Ide reformkori életmódbemutatót kértek...
















Képek: Varga Norbert

Nincsenek megjegyzések: