2025. február 13., csütörtök

Inspiráló rózsaszín

Amióta úgy 10 éve megkötöttem az "Inspired" pulcsimat, amit magamnak terveztem, színes bordás mintával (corrugated ribbing-gel) (jut eszembe, még most is hordom azt a pulcsit), meg akartam csinálni 1) más színből, 2) kardigán változatban.

Az ötlet megvalósítása ilyen hosszú idő után hirtelen ötlet volt, amikor ezt a kupac fonal jött velem haza, és ott volt benne az a nem-egészen-egy-gombolyag pirosas színű.


Mindig úgy gondoltam, hogy a "más színösszeállításban is meg akarom csinálni" valami pirosat jelent, és  egy kis hozzávaló homok/bézs színt elővennem jó ötletnek tűnt.

Nem gondoltam, hogy a fonal, ami határozottan pirosnak látszik (itt-ott egy kevés rózsaszínnel), igencsak rózsaszínes hatást keltett a bézzsel megkötve.  
Hát így jártam, gondoltam, végülis elég öreg vagyok már ahhoz, hogy rózsaszínt viseljek, így folytattam a kötést tovább és tovább. :-)


Ugyanaz a magasabb, de szélesebb nyakú, fentről kezdett, kerek vállrészes szabás, mint a régi pulcsi. 
Ugyanakkor, mivel igencsak korlátozott mennyiség volt a színes fonalból (különösen, mert a halvány barack-rózsaszín árnyalatból értelmetlenül hosszú volt benne, és ki kellett vágnom, hogy megmaradjon az egyensúly), kreatív megoldást kellett keresnem a mandzsettára, az alsó passzéra és a gomboláspántra, mert egyszerűen nem volt elég fonalam ahhoz, hogy a széles mandzsettát, vagy az alsó passzét teljesen a színes (tört) bordásmintával kössem. 
A végső megoldás tetszik, ahogy a szín fel-fel bukkan a széleken is, mégha csak mutatóba is.

A gombok régiek, még a 90-es évek második felében hoztam haza Miamiból, őket, de már ott is bolhapiaci/garázsvásáros szerzemény volt, szóval még jóval régebbi lehet, de a pirosas-rózsaszínes árnyalat most tökéletesen illett. 
Minta: igazából nincs, fejből kötöttem.
Fonal: DROPS Fabel (bézs), a pirosas/rózsaszínesen nem volt címke.
Kötőtű: Knit Pro, ZING körkötőtű és kéthegyű kötőtűk (az ujjakhoz): 2,5 mm, 3 mm, 3,5 mm.
Photos: Norbert Varga @Bodeszphoto

1 megjegyzés:

Szilvi írta...

Nagyon tetszik! A piros felhígult rózsaszínre:)