Pécs

Majdnem az "Újrakezdés" címet adtam ennek a bejegyzésnek, de azzal csak másképp mondtam volna azt, hogy "Visszajövök", amit már leírtam itt... úgy egy hónapja. 

Persze,  van egészen hó kifogásom, a rendkívül zsúfolt szeptemberrel (és október sem néz ki sokkal jobban), de a szándék bennem van, csak olyan nehéz elkezdeni, nehéz eldönteni, hogy mivel is kezdjem. 

Kezdjem időrendben? Ha időrendben, akkor a régitől előre, vagy a legújabb eseményektől visszafelé, esetleg véletlenszerűen össze-vissza? 

Ma éppen iszonyatosan fáj a fejem, gondolkozni sem igen tudok, legyen valami, amiről frissek az emlékeim, valamit erről a hétvégéről.

Mondjuk ehhez is vissza kell ugranom pár évet, amikor az egyik hagyományőrző csoportban az egyik ismerősöm olyan valakit keresett, aki Napóleon-kori / regency ruhát tudna készíteni egy múzeumnak. Valaki engem ajánlott neki, kapcsolatba léptünk, és később bemutatott minket egymásnak a pécsi múzeum vezető múzeumpedagógusával. Miközben beszélgettünk, kiderült, hogy nem Napóleon-kori, hanem reform-kori ruhákat szeretnének, de hát azt is tudok. A projekt során összebarátkoztunk, elkészítettem egy teljes szett reformkori ruhát, az alsóingtől a fűzőn át a felső ruháig. Később, még ugyanabban az évben férfiruhákat is kértek tőlem (inget, mellényt, nadrágot, frakk-kabátjuk volt már). A blogon soha nem írtam erről a projektről, csak a 2023-as varrásaimat összefoglaló kis videóban szerepeltek. 

Tekerjük előre az időt az idei őszre, amikor is a Múzeumok Őszi Fezstiváljának témája a divat és a viselet-történet, és egy Facebook-eseményből láttam, hogy a pécsi múzeum "Évezredek divatja" címmel tervez rendezvény, történelmi divatbemutatóval. Kíváncsi voltam, írtam egy üzenetet Ildinek, hogy meséljen többet, mert amúgy aznapra nincs fix programom, és azon gondolkozom, hogy elmegyek megnézni. Felhívott telefonon, és ahogy beszélgettünk, szó, szót követett, felidézte, hogy mennyit tanult abból, amikor elvittem nekik a reformkori babát, és miközben felöltöztettük a bábut, meséltem minden egyes darabról, addig, addig, hogy egy ponton megkérdezte, ha már úgyis elmennék nézőnek, nem lennék-e inkább résztvevője az eseménynek. 

Ó, hát hogyne, szívesen. 

Örömmel meséltem a divatról, divattörténetről, különösen a fűzőkről, a fűzőkhöz kapcsolódó mítoszokról és tévhitekről, a használatukról és funkcióikról (amelyek közül a derék vékonyabbnak mutatása a legutolsó a sorban).

Utána igazi boldogság volt látni azokat a ruhákat, amiket évekkel ezelőtt készítettem, használatban... használatban úgy, ahogy azt annak idején szántuk, vagyis a történelemről mesélni velük. És azt is öröm volt látni, hogy milyen gonddal őrzik és védik ezeket a ruhákat. 

A délután fénypontjaként pedig élmény volt a divatbemutató végén Mária Teréziaként megjelenni (akitől a város szabad királyi városi rangot kapott), és később mesélni róla a kiállítás tárlatvezetésében résztvevőknek. 

Hát persze, hogy le kellett fényképezkednek a reformkori ruhákat viselő fiatalokkal.

Hálás vagyok Hoffmanné Toldi Ildi barátságáért és a meghívásért. 

Ez pontosan az a típusú esemény volt, amiért annak idején kitaláltam a Mária Terézia karaktert és elkészítettem a ruhát. Jólesett, hogy bebizonyíthattam magamnak, hogy működhet. 

Ugyanakkor, hálás vagyok Chris fiamnak a segítségéért. Norbi dolgozott, nem tudott elvinni, de Chris beugrott, elvitt, fotózott és segített. Gyakran jár a fejemben, hogy mikor és hogyan lett ennyire jó ember, felelőségteljes, segítőkész felnőtt.

A 2025-ös év nem a legjobb éven, kivéve néhány ilyen pillanatot, amiért hálás vagyok.