Eltűntnek nyilvánítva

Látezik valami (talán indián?) mese, amiben azt mondják a hősnek, hogy néha meg kell állnia, és megvérnia, hogy a lelke utolérje.

Az elmúlt hetekben annyi minden történt, a londoni utazással, és a március 15-ei héttel, ami, történelmi hagyományőrzőként nekünk ez egyik legsűrűbb időszakunk. Ne értsetek félre, én úgy szeretem az életet, ha zajlik, és tipikus adhd nyilasként, a jelszavam, a "majd alszom, ha meghaltam", de néha még nekem is le kell lassítanom, hogy a lelkem utolérhessen, én meg utolérhessem magam a munkával. 

A Keddi utazós (remélhetőleg) a jövő héten visszatér, egy újabb londoni bejegyzéssel, most inkább a múlt hetemet (mármint a március 15-ei hetemet) hadd mutassam meg. 

Három félelőttöt a budai várban a Várkapitányságon töltöttem 12-18 éves gyerekekkel, ahol a reformkorról, az 1848-as forradalomhoz vezető időszakról beszélgettünk, az egyszerű(bb) emberek szemszögéből, én, főleg a divatról, mit és miért viseltek a nők, a csapattársam pedig hasonlóról, férfi-szemszögből, vagyis mit és miért viselt egy korabeli nemzetőr.  

(A képek az utolsó nap készültek :-) )

És, a hét témája, amúgy is a divat volt. Szombaton Gödöllőn voltunk, a Királyi Kastélyban, ahol elővezettük a kis divattörténeti műsorunkat a 18. század közepétől a 20. század elejéig mutattunk be példákat, és meséltünk a változásokról.

Norbi nem tudott eljönni velünk, a de itt egy kis részlet a tapsrendből, csak, hogy lássátok, mára tényleg minden évtizedből tudunk valamit mutatni.

(a videót Chris fiam készítette, és ő ugrott be erre a napra mint  a sofőröm és támogatóm is.)

Vasárnap pedig visszatértünk a Budai Várba, ezúttal a Történeti Múzeumba, ahova a kézzel fogható történelmet vittük.

Igen, a képeket nézve egyértelműm hogy bérmennyire is szeretem ezt a ruhát, és az egyik mesterművemnek tartom, túl sokat fogytam ahhoz, hogy elfogadhatóan álljon rajtam; magyarul lóg rajtam (ahogy mondjuk, mint tehénen a gatya). Namármost, minden szándékom és tervem megvolt egy új ruha készítésére, , gyakorlatilag hónapokat töltöttem azzal, hogy divatrajzokat, meglévő leleteket (múzeumi darabokat), nézegettem, filmeket, TV-sorozatokat, hogy ihletet merítsek (erről mondjuk a holnapi határozott vélemény rovatban), és végre sikerült kitalálnom, milyne legyen a ruha, beavattam az anyagot, még a próbadarabot is megcsináltam... És aztán félre kellett tennem, mert egy sürgős munka beesett, és több napot és éjszakát töltöttem a számítógéppel (mintha, amúgy nem lett volna elég dolgom.