Alsóing, vagy olyasmi

Mit csinál az ember, amikor két nappal a tervezett fotózás előtt rájön, hogy a 18. századi alsóingnek használt lenruha nyakkivágása túl magas az új ruhához?

Aha. Pont azt. Újat varr.

Megpróbáltam visszaolvasni, de csak egy futó említést találtam arról a nyári ruháról, amit alsóingnek használtam a 18. századi ruhámhoz. A Facebookon vettem, fehér volt és lenvászon, ez a két dolog már bőven elég ahhoz, hogy valamit megvegyek, ráadásul meglepően hasonlított egy 18. századi alsóingre. Olyannyira, hogy amikor megérkezett és a varrós szobám ajtajában lógott Norbert megkérdezte " mi az?" "Minek látszik? Egy lenvászon nyári ruha." "De nem úgy néz ki, mint egy történelmi alsóing?" "Na látod, szívem, pont ezért vettem meg!" Örömmel viseltem a piros ruha alatt, de, most, ahogy az új ruhát varrtam, láttam, hogy a nyakkivágása magas, kilátszana. Meg, amúgy is régóta akartam egy "rendes" alsóinget varrni.

Még megvolt a vékony len anyagom, amit itt említettem, amit az IloveT-ben vettem, koszos volt gyűrött, de hipóval kimostam. A kisebb darabot az 1860-as ingvállhoz használtam, a nagyobbat erre az alsóingre szántam. 

Megnéztem ugyan az American Duchess- Simplicity 8579 mintáját, de rájöttem, hogy nekem a kisebb csomag van meg :-/ De mégiscsak nagyjából négyzetekből és háromszögekből áll, így vettem a meglévő ruhát/alsóinget meg a mintát, és a kettőből megrajzoltam egy mintát nagyjából az én méretemre.  

Mivel este 10-kor kezdtem és a lehető leggyorsabban végezni akartam vele, nem sok képem van a varrásról (izé, egy sincs). és mivel egyszerű darab, nincs is sok mesélnivaló, de a rendszeres blogolás nevében, tessék:

Szokás szerint a főbb varrásvonalakat géppel varrtam, és kézzel leöltöttem.

Tudom, hogy az igazi franciavarrás, és az ún. "felling" öltés történelmileg hitelesebb, de nem akartam, hogy a gépi varrás bárhol kilátszon- az alsóing belsejében sem. 

Tökéletes betét az ing ujja alatt ("pálha")

Az alsó szélének felhajtása a... akárhogyishívják ezt az öltést (angolul lehet talán "ladder" vagy "hem" vagy ki tudja. Mindenesetre, sok-sok évvel ezelőtt egy kedves kabátomat ilyennel javította meg az anyukám, és azóta is szeretem használni. 

A nyakkivágást ferdepánttal szegtem el, Tudom, hogy tökéletesen autentikus a duplán visszahajtott szegély is, de nekem tetszik, ahogy ezzel a módszerrel szépen kifekszik a felső széle.

Ennyi. Egynapos kaland volt, az összes kézivarrással együtt. Egyszer talán varrok egy ilyen alsóinget teljesen kézzel, csak úgy poénból.

Felrobbantottam

 A varrós szobámat, azt.

Valamivel korábban azt kérdeztem tőletek, miről írjak, és azt mondtátok bármiről. Hát tessék. 

Elegem lett abból, hogy egy csomó anyagom van, de nem tudom használni, mert dobozokban van felkupacolva. A régi Kikában vásárolt költöztetős dobozok elég jól működnek, de a később (miután a kikákat eladták, és "szexbolt" lett belőle- igazából egy másik bútorbolt, XXXL Lutz, ami totál úgy hangzik, mint egy szexjátékokat árusító bolt neve, nem? Mindenesetre egymás között csak szexboltnak hívjuk. Képzeljétek, hogy néznek rám, amikor azt kérdezem a fiamtól "Szívem, nem akarsz a szexboltban ebédelni?" (amúgy egész jó rántotthúst csinálnak). Szóval a lényeg, hogy a dobozok, amiket az XXXL lutz árul messze nem tartanak úgy, mint a régi kikások, egymásra rakva, anyaggal teli, az alsók megroggyantak, amikor a közelükbe mentem, mindig azt néztem, mikor borulnak a fejemre. Különben is, minek tartok annyi anyagot, ha nem tudom használni őket? 

Így az Aidah ruha tesztelésének közepén úgy döntöttem, hogy veszek egy polcot, ami a vártnál egy héttel korábban jött. Norbert már csak Norbert, azonnal össze akarta rakni (a pasas nem ismeri a "majd" szót. Mégis, mikor hurcolom át a méteráruboltnyi anyagomat az egyik szobából a másikba? Úgy 4-5 alkalommal? Amikor varrnom kellene, akkor. 

Ahhoz azonban, hogy a polc beférjen ki kellett emelni egy kis szekrény-szerű bútordarabot, ami apám íróasztalához tartozott. Úgy nőttem fel, hogy apukám azon dolgozott. Később, amikor egyik lakásból a másikba költöztünk (katonagyerekként meglepően kevésszer tettük ezt) vett egy nagy koloniál íróasztalt, és én megörököltem az övét. Régimódi szocialista ipar remeke íróasztal volt, mégis szerettem, sokáig használtam is, azóta is a szobámban van. Maga az asztallap már nincs meg, az egyik lakásátrendezési körben PJ elsummantotta (tudta, hogy szeretem az asztalt, apámat meg gyűlölte- azt hiszem most is gyűlöli), de az asztallapot tartó elemek még megvannak. 

Akármennyire is szerettem azt az asztalt, bele kellett törődnöm, hogy kivigyem a szobámból, hogy helye legyen a polcnak (és megszabaduljak a rámboruló dobozok veszélyétől). Mondtam N-nak, hogy elvihetjük az apukájához, aki egy vidéki házban lakik, a műhelyben használni tudná, akkor mégsem kidobva lenne, hanem továbbra is hasznos darab maradna.

Eltöltöttem pár napot azzal, hogy kivigyem az anyagokat, betegyük a polcot, átnézzem a dobozokat, eldöntsem mi marad, mi megy a pincébe, mi a kukába (anyagot persze nem dobunk ki), és elkezdtem megtölteni a polcokat az itt-ott lepakolt zacskókban és / vagy kupacokban heverő anyagokkal.  

Végül elöl hagytam azokat, amiket a közeljövőben tervezek felhasználni, és ami maradt... épp annyi volt, ami a kis szekrényben elfért volna.

Na, ekkor hurcoltam ki újra ezt a kupacot, és elkezdtünk kétségbeesetten méricskélni és számolni. A kis szekrény korábban centire becuppant, de pár éve az antik interlockomat kicseréltem, és az új asztala jóval nagyobb volt. Mi van, ha erre fordítjuk? Mi van, ha arra? ha megcseréljük? ha egymásra csúsztatjuk? Hogy tudunk néhány cm-t nyerni? Mi van ha...

Amíg végül minden elfért. Igaz most kevesebb helyem van az intrelocknál, de mostanában alig használom. maradt viszont egy kevés helyem az egyenes gyorsvarrógépnél, a nagy ruháknál ez nem hátrány, és a régi háztartási Neumann , amit manapság csak gomblyukazásra használok is előbukkant az anyagok és egyéb holmik alól. Igggen! el sem tudom mondani, mennyire örült a szívem, hogy a gyerekkorom kis darabja megmaradhatott. És így lett helyem a vasaló gőzállomásának is, nem kell, hogy a vasalódeszkám harmadát foglalja el. 

Azt gondoltátok, ennyi elég volt, ugye? Addigra a hátam piszkosul fájt, sántítottam, a karomban a megmagyarázhatatlan okból fájó izom megint begyulladt. Mégis felmásztam a létrára és leszedtem mindent a gépek fölötti keskeny polcról. Még PJ rakta fel, a polc minőségéről inkább ne beszéljünk. Szívesen leszedném, és kicserélném valami stabilabbra, de pillanatnyilag nem fér bele. Még jó, és a cucc amit ott tartok (dobozok gombokkal szalagokkal, zipzárakkal, meg ilyenek) nem olyan nehezek. Viszont nem voltak átrendezve, letakarítva... jó hosszú ideje. Nem akarjátok tudni miket találtam... Olyan cég címkéit, akiknek Chris születése előtt varrtam. Amerikából velem jött dolgokat (a 90-es évekből) Mondjam még? Most mindent leszedtem, átnéztem, kiselejteztem, a megmaradt dolgokat rendeztem, és visszapakoltam. 

Most már tényleg minden sínen van, a varrós szoba sokkal rendezettebb. Sokkal jobb érzés bemenni. Persze, rengeteg dolgot lehetne még csinálni, javítani, és sehol sincs a neten látható látványos varrósszobákhoz, de egyelőre ez van. 

A következő bejegyzésben visszatérek a rendes programhoz. 

CIPŐ!

Cipőt készítettem.

Tulajdonképpen több, mint egy éve, de nem jutottam hozzá, hogy meséljek nektek róla, ami fura, mert amúgy egy csomót fotóztam, mert mindenképp meg akartam mutatni. Most meg, hogy határidőre be kellene fejeznem az Aidah ruhát, felrobbantottam a varrós szobámat, így amíg rendezem a viszonyokat pont jó alkalom, hogy pótoljam ezt.

A cipőkészítés (a kötés és a varrás meg a repülés) a véremben van. Már többször emlegettem az anyai nagyszüleimet, akik cipőfelsőrész-készítők voltak, és szépséges fapapucsokhoz és klumpákhoz készítettek felsőrészeket a hetvenes években. Azóta akartam cipőt készíteni, hogy kamaszként beleszerettem a balerina és a maryjane (baba) típusú cipőkbe, de nem igazán voltak elérhetőek itthon.

Ráadásul, a történelmi hagyományőrzés egyik kényes pontja a cipő, mert jó történelmi cipőt nehéz beszerezni és / vagy drága, viszont akár javíthat, akár tönkretehet egy viseleten a megfelelő vagy nem megfelelő cipő. Félreértés ne essék, nem vagyok cipőnáci, van olyan eset, amikor a cipő modern, de a hangulata miatt mégsem lóg ki a képből, nem illúzióromboló, nekem is van ilyen, hordok is ilyet. 

Ugyanakkor, már régen viszketett a kezem hogy kipróbáljam a cipőkészítést, és a lapos regency (napóleon-kori) tökéletes a kísérletezésre.

 

Évek óta követtem a Facebookon Franka Műhelye-t azzal az elhatározással, hogy én is elmegyek hozzá, de mire összeszedtem magam, időt kanyarítottam rá, szülési szabadságra ment, utána pedig jött a pestis, és minden bezárt. Így, amikor újra nyitott, elég gyorsan lecsaptam a lehetőségre. 

Voltak elképzeléseim, jó sok korabeli cipőt megnéztem az Interneten, és volt közttük néhány kedvencem: 

A korban voltak kerek és hegyes-orrú ciők is, de a kedvenceimből jól látszott, hogy a hegyesorrú tetszik jobban, és szerencsére a műhelyben voltak hegyesorrú kaptafák is. Mivel boka körül megkötős cipőm már van, ezért ezt a kevésbé elterjedt fazont választottam. 

Miután kiválasztottuk a bőrt (kéket, mi mást?) nekifogtunk. Modern, ragasztott módszerrel készült a cipő, elsőre úgy gondoltam, elég, ha a forma stimmel, és a könnyebb, elérhetőbb módszerekkel dolgoztam.

Megcsináltuk a mintát. Körberagasztottuk a kaptafát, és rárajzoltam, milyenre szeretném a cipőmet elkészíteni.

Lefejtettem a kialakított formákat, megrajzoltam a végső mintát, és hozzáadtam a varrásszélességet, ahol kellett.

Átmásoltam a szabásmintákat a bőrre, és kivágtam.

Vékony fekete bőrből kivágtam a bélést is. 

Ez volt a pont, amikor Franka azt mondta "jól van, majd én összevarrom nektek a bőrt. Én meg...

"TESSÉK??? Mi van? NEM varrhatom meg a cipőmet? Akkor mi a francot keresek itt?" Kiderült, hogy sokan tartanak a bőrvarrógéptől (vagy általában az ipari varrógépektől, és jobban szeretnének minden MÁST megcsinálni a cipőjükön a varráson kívül. Hát, én elhiszem, de ez a valaki NEM ÉN vagyok. Én NEM félek a varrógépektől. Eleget nyaggattam Frankát ahhoz, hogy végül azt mondta: "Jól van, kipróbálhatod a gépet, meglátjuk, hogy tudod kezelni, és majd utána eldöntjük, mi legyen..."

Megvarrtam, dísztűzésekkel ezt a kis próbadarabot, és ja, tudom kezelni az ipari varrógépet, elég jól, köszönöm szépen, így megvarrhattam a cipőm felsőrészét.

Nme tudom elmondani, milyen érzés volt, amikor lekalapáltam a varrást és kifordítottam... Azt hiszem, párszor már leírtam, hogy mostanra nem kellene,hogy meglepjen, de mégis "nahát, ez TÉNYLEG olyan!" Most pedig ott voltam az emlékeim, a bőr illata, a ragasztó szaga, a kalapálás mozdulata, a nagymamám, és a nagyapám mozdulatai a kezemben. 

Összeraktam a bélést a külső bőrrel.

Erősítést ragasztottam a sarkába.

Másnap felszegeltem a kaptafára.

Először a bélést.

Majd a külső réteget.

A cipő orra is kapott erősítést a bélés és a külső bőr közé.

Formázás, igazítás, majd újra. Feszítés, majd még feszesebbre húzás.

Néhány nappal később, amikorra rendesen megszáradtak, visszamentem, és talpat ragasztottunk a cipőre.

A talp történelmileg nagyon nem hiteles gumi, de a betonjárdára jó lesz.

Néhány hónappal később pedig fotókat is készítettünk...

Imádom ezt a pár cipőt. Már táncoltam is bennünk, és csodásak. Biztos voltam benne, hogy nem ez volt az utolsó cipős kalandom, és, ahogy láthatjátok, a kezemben, azóta egy második pár is elkészült, amit ugyanakkor fotóztunk, de csak később írok róla. 

Ha ti is szeretnétek - akár modern- cipőt készíteni, keressétek Franka cipőműhelyét.

Model képek: Norbert Varga @ Bodeszphoto

Műhely képek: a telefonomról.