Felrobbantottam

 A varrós szobámat, azt.

Valamivel korábban azt kérdeztem tőletek, miről írjak, és azt mondtátok bármiről. Hát tessék. 

Elegem lett abból, hogy egy csomó anyagom van, de nem tudom használni, mert dobozokban van felkupacolva. A régi Kikában vásárolt költöztetős dobozok elég jól működnek, de a később (miután a kikákat eladták, és "szexbolt" lett belőle- igazából egy másik bútorbolt, XXXL Lutz, ami totál úgy hangzik, mint egy szexjátékokat árusító bolt neve, nem? Mindenesetre egymás között csak szexboltnak hívjuk. Képzeljétek, hogy néznek rám, amikor azt kérdezem a fiamtól "Szívem, nem akarsz a szexboltban ebédelni?" (amúgy egész jó rántotthúst csinálnak). Szóval a lényeg, hogy a dobozok, amiket az XXXL lutz árul messze nem tartanak úgy, mint a régi kikások, egymásra rakva, anyaggal teli, az alsók megroggyantak, amikor a közelükbe mentem, mindig azt néztem, mikor borulnak a fejemre. Különben is, minek tartok annyi anyagot, ha nem tudom használni őket? 

Így az Aidah ruha tesztelésének közepén úgy döntöttem, hogy veszek egy polcot, ami a vártnál egy héttel korábban jött. Norbert már csak Norbert, azonnal össze akarta rakni (a pasas nem ismeri a "majd" szót. Mégis, mikor hurcolom át a méteráruboltnyi anyagomat az egyik szobából a másikba? Úgy 4-5 alkalommal? Amikor varrnom kellene, akkor. 

Ahhoz azonban, hogy a polc beférjen ki kellett emelni egy kis szekrény-szerű bútordarabot, ami apám íróasztalához tartozott. Úgy nőttem fel, hogy apukám azon dolgozott. Később, amikor egyik lakásból a másikba költöztünk (katonagyerekként meglepően kevésszer tettük ezt) vett egy nagy koloniál íróasztalt, és én megörököltem az övét. Régimódi szocialista ipar remeke íróasztal volt, mégis szerettem, sokáig használtam is, azóta is a szobámban van. Maga az asztallap már nincs meg, az egyik lakásátrendezési körben PJ elsummantotta (tudta, hogy szeretem az asztalt, apámat meg gyűlölte- azt hiszem most is gyűlöli), de az asztallapot tartó elemek még megvannak. 

Akármennyire is szerettem azt az asztalt, bele kellett törődnöm, hogy kivigyem a szobámból, hogy helye legyen a polcnak (és megszabaduljak a rámboruló dobozok veszélyétől). Mondtam N-nak, hogy elvihetjük az apukájához, aki egy vidéki házban lakik, a műhelyben használni tudná, akkor mégsem kidobva lenne, hanem továbbra is hasznos darab maradna.

Eltöltöttem pár napot azzal, hogy kivigyem az anyagokat, betegyük a polcot, átnézzem a dobozokat, eldöntsem mi marad, mi megy a pincébe, mi a kukába (anyagot persze nem dobunk ki), és elkezdtem megtölteni a polcokat az itt-ott lepakolt zacskókban és / vagy kupacokban heverő anyagokkal.  

Végül elöl hagytam azokat, amiket a közeljövőben tervezek felhasználni, és ami maradt... épp annyi volt, ami a kis szekrényben elfért volna.

Na, ekkor hurcoltam ki újra ezt a kupacot, és elkezdtünk kétségbeesetten méricskélni és számolni. A kis szekrény korábban centire becuppant, de pár éve az antik interlockomat kicseréltem, és az új asztala jóval nagyobb volt. Mi van, ha erre fordítjuk? Mi van, ha arra? ha megcseréljük? ha egymásra csúsztatjuk? Hogy tudunk néhány cm-t nyerni? Mi van ha...

Amíg végül minden elfért. Igaz most kevesebb helyem van az intrelocknál, de mostanában alig használom. maradt viszont egy kevés helyem az egyenes gyorsvarrógépnél, a nagy ruháknál ez nem hátrány, és a régi háztartási Neumann , amit manapság csak gomblyukazásra használok is előbukkant az anyagok és egyéb holmik alól. Igggen! el sem tudom mondani, mennyire örült a szívem, hogy a gyerekkorom kis darabja megmaradhatott. És így lett helyem a vasaló gőzállomásának is, nem kell, hogy a vasalódeszkám harmadát foglalja el. 

Azt gondoltátok, ennyi elég volt, ugye? Addigra a hátam piszkosul fájt, sántítottam, a karomban a megmagyarázhatatlan okból fájó izom megint begyulladt. Mégis felmásztam a létrára és leszedtem mindent a gépek fölötti keskeny polcról. Még PJ rakta fel, a polc minőségéről inkább ne beszéljünk. Szívesen leszedném, és kicserélném valami stabilabbra, de pillanatnyilag nem fér bele. Még jó, és a cucc amit ott tartok (dobozok gombokkal szalagokkal, zipzárakkal, meg ilyenek) nem olyan nehezek. Viszont nem voltak átrendezve, letakarítva... jó hosszú ideje. Nem akarjátok tudni miket találtam... Olyan cég címkéit, akiknek Chris születése előtt varrtam. Amerikából velem jött dolgokat (a 90-es évekből) Mondjam még? Most mindent leszedtem, átnéztem, kiselejteztem, a megmaradt dolgokat rendeztem, és visszapakoltam. 

Most már tényleg minden sínen van, a varrós szoba sokkal rendezettebb. Sokkal jobb érzés bemenni. Persze, rengeteg dolgot lehetne még csinálni, javítani, és sehol sincs a neten látható látványos varrósszobákhoz, de egyelőre ez van. 

A következő bejegyzésben visszatérek a rendes programhoz.