Az írói blokk, és az állatok. Na meg a szövés.

Őszintén szólva elakadtam, vagy mi. Részben mert piszok sokat dolgoztam (van ebben még újdonság?), és mindenféle állati dolgokkal volt tele a fejem, a rengeteg állatos TV-műsor miatt, amiken dolgoztam, bárhogyan is próbálom meggyőzni a gyártásvezetőt arról, hogy nem szeretem sem a biológiát, sem az állatokat különösebben. Így van, vessetek a mókusok elé. Védelmemre legyen, hogy világéletemben (na, jó az első három évet kivéve) panelházban laktam. Igaz egyszer volt egy hatalmas kertem, de abban sem tartottam állatot, de bevallom, nem is hiányzott. Hívjatok önzőnek, egocentrikusnak, sőt felelőtlennek is, de elismerem, hogy teljességgel alkalmatlan vagyok bármiféle rendszerességre az életben. A gyerekem is minden valószínűséggel azért maradt életben, mert van szája, és szólt, ha éhes volt. 

Bár nincs gondom az állatokkal, ha messze vannak, de csak egyetlent szeretnék egész közelről, a delfineket, ennek meg ugye nem sok esélye van Budapest közepén. Mindennek ellenére, annyi állatos filmmel dolgoztam az elmúlt hónapokban, hogy kimondottan felüdülés volt az egyetlen, más témájú szóló sztori.

Részben, mert már vagy egy hete feltöltöttem a képeket ehhez a bejegyzéshez, de mindig halogattam a bejegyzés megírását, mert egyszerűen nem tudtam kitalálni mit írjak.... ami nem ismétlése a korábbiaknak, és nem unalmas. Pedig bele kellene húznom, ha az idén olyan szépen tartott havi 6 bejegyzést tartani akarom.

Mert, ugyebár már a fonalról szóló korábbi bejegyzésemben is benne volt az unalmas de legalább szép lehetősége. Mert, ugyebár most sem akartam túlbonyolítani a szövést, és hagyni szerettem volna, a petrol színű felvetés, és a kézzel festett szöszből kézzel font fonalat érvényesülni. 

Amikor szövésre lefoglalt nap előtt beugrottam a műhelybe, hogy felcsévéljem a fonalakat. Nem volt különösebb célom, majd meglátom mi lesz, vagy egy darab megvarrni való textil, vagy egy sál, attól függően, mennyi és milyen lesz végül.

Most mesélhetnék Ágiról és a műhelyéről, meg arról mennyire szeretem őt is meg a helyet is, de ilyen is volt már, különben meg amúgy is mondhatnátok, hogy elfogult vagyok. Szóval menjetek, és próbáljátok ki magatok is. 

És, hát abban sincs sok újdonság, hogy mennyire élvezem, ha ott lehetek, és dobálhtaom a vetélőt balről jobbra, jobbról balra. 

Arról is esett már szó, hogy én épp kicsi vagyok ehhez a szövőszékhez, rendesen kapaszkodnom kell, egyszerre befeküdnöm alá, és ráhajolni. Nem megoldhatatlan, de azért ez komoly fizikai munkának számít már. 

És az sem újdonság, hogy mennyire elvarázsol a kézzel festett szöszből, kézzel font fonal szövés közben. 

Ami talán mégis meglepő volt, hogy minden különösebb erőfeszítés nélkül, milyen szabályos lett. A szösz festésénél csak a színekre figyeltem, azokat viszont "csak úgy", különösebb koncepció nélkül öntöttem a szöszre, fonásnál pedig elkezdtem a fésült roving egyik végét, és szépen folyamatosan fontam egyik végétől a másikig,

Végül, nagyjából 2 és fél méteres szövet lett, komolyabb varráshoz talán kevés, kendőnek viszont talán kissé hosszú, de eszméletlen puha, jó esésű, finom anyag lett. 

Olyan igazi beleburkolózós. 

Mindenesetre kirojtoztam, beavattam, és egyelőre meghagyom kendőnek...

Ha valaha mégis megszállna az ihlet, majd varrok belőle valamit. 

Számomra így is varázslatos. 

Minden egyes szála, a fonal minden cm-re, minden egyes bevetés, minden alkalom, amikor a szövőszék mellé ülhetek.

A MintaMókus műhelyben készült képeket Dénes Ágnes készítette.

A kész darabról készült szabadtéri fotók Varga Norbertet dicsérik.

A szabadtéri képek a Nógrádi várban készültek.