2021. április 30., péntek

Maradék szivárvány

Olyasmit hoztam, amit jó ideje készítettem, de soha nem mutattam meg. Kör-kardigán, maradék zoknifonalakból. 
Igen, már megint zoknifonalak. Tudom, de imádom a cuccot, gyakran varázsolnak el a színei, és nem tudok még kis maradék félbombolyagokat sem otthagyni a turiban. Ráadásul tetszenek a maradékokból készült toldozott-foltozott darabok. Fantaaaasztikus zoknikat lehet látni pl maradék zoknifonalakból. Menő nyakmelegítőket, például az enyémeket is, amiket már korábban megmutattam, de remélhetőleg lesznek még a jövőben újak is. 
És itt van ez a kör-kardigán is. Vagy három éve kezdtem, amikor az első ilyen maradékos nyakasomat befejeztem. A kör-kardigánok csinik, de soksok kötés kell hozzájuk. Sok. Zoknifonalból még sokkal több. 
Szó szerint évekig kötöttem, néha eltettem, néha elővettem, és kötöttem körbe, körbe, egyre nagyobb körökben. 
A maradékok főbb színeit megpróbáltam szivárvány...os sorrendben tartani. 
A minta maga nagyon egyszerű, szedjünk fel 8 szemet, az első körben mindegyikbe két szemet kötünk, majd minden 2. szembe után egy-egy jelölőt. Innen kezdve körbe-körbe kötünk, minden jelölő után 1-1 rh-t kötve minden 2. körben. Ha kifogy az egyik fonal, kössük hozzá a következő maradékot, és folytassuk. 
Amikor a körünk kb olyan széles, mint a vállunk, készítsünk két karöltőt. A karöltők kijelöléséhez kereshetünk egy hasonló körkardigánt, és kinézzük belőle az arányokat.Vagy a szemek felét (ha már tudjuk, hogy melyik fele lesz a felső része, akkor a felső felét) elharmadoljuk, a középső szemek lesznek a nyak része, a másik két rész a két karöltő. A köv körben a két karöltő szemeit leláncoljuk, a következőben a leláncolt szemek fölött ugyanannyi szemet, ahányat korábban leláncoltunk, felszedünk, és tovább kötünk körben a szaporításokkal. Amikor elég nagynak gondoljuk a kört (szerencsés, ha elöl összeér), kössünk 8-10 cm szélesen lustakötéssel, de a szaporításokat továbbra is kössük. 
Kössünk két ujját: ehhez sincs külön mintám, szedjünk fel elég szemet, kössünk oda vissza haladva, vagy körben (én jobban utálok második ujját kötni, mint összevarrni, szóval)... A két szélén (vagy za ujja alsó középvonalának mindkét oldalán) szaporítsunk annyit, hogy a bicepszünk kényelmesen beleférjen. 
Az ujja felső vonala egy sima ujjhoz hasonlóan alakul, érdemes egy jónak tűnő mintát kilesni mondjuk a DROPS minták közül, és onnan lelesni a fogyasztásokat (leláncolásokat). Vagy ilyesmi. LOL. Varrjuk össze az ujját (ha nem körben kötöttük),, és varrjuk be a karöltőkbe. 
Blokkoljuk ki, amennyire csak tudjuk. A barátnőnk által készített sáltűvel összetűzhetjük az elejét. 
(Igen, tudom, ez most kicsit kicsi, de a pajzsmirigy gondok nem hagynak békén, folyamatosan hízok, pedig jó ideje nap 1200 kalóriánál kevesebbet eszem).
 
Végül vedd rá a pasidat, hogy csináljon néhány jó fotót.
Huhh, és megvan a hatodik bejegyzés is a hónapban. Jó vagyok, nem? 

1 megjegyzés:

Sinka Ágnes írta...

Nagyon jó, imádom a blogodat 🥰