2024. november 21., csütörtök

Kijöttem a gyakorlatból

 Mármint a csipkekötésben.

Elég vizuális vagyok, és, ha arról kérdeznek, mi a legfontosabb dolog, amit érdemes a kötésről megtanulni (a sima és a fordított szemek mellett), a válaszom mindig az, hogy szerintem a legfontosabb, hogy megtanuljuk LÁTNI a kötésünket. Lássuk a formákat, a szemeket, a szaporításokat, fogyasztásokat, hogy mindez hogyan viszonyul egymáshoz, találjuk meg egy-egy minta kulcspontjait, stb. Részben ez az oka annak, hogy például rendkívül ritkán használok kötésjelölőket. Még akkor is, ha a kezdésnél beleteszem a kötésbe, néhány sor után kiveszem őket, bosszantanak, nincs rájuk szükségem. 

Még az olyan csipkemintában is, amelyikben mintát kell kötni a színe és a fonák-oldalon is (pl a jégvirágos minta), egy-két ismétlés után látom, hogy merre az arra és megtanulom a ritmust. 

Ugyanakkor jó ideje nem kötöttem csipkemintát, de úgy döntöttem, hogy elhasználom az egyik saját, kézzel festett fonalamat és kötök egy csipkés nyakmelegítőt az egyik barátomnak. 

De, hogy én mennyit kínlóttam a minta elkezdésével! Igen, tudom, bölcsész vagyok, és 15-ig elszámolni meghaladja a képességeimet, de.. Ehh. Az egyik dolog, amiben bíznom kellene, az a számolás. Vagyis, ha egy minta 15 szemből álló ismétlésekből áll, és kezdésnek 180 szemet szedek fel, akkor nem lenne szabad 1 szemnél többnek maradnia a sor/kör végén. Azt az egyet meghagyom arra az esetre, ha eszámoltam volna a szemeket, azért 180 szemnél ez előfordulhat, de, ha egynél több maradt, akkor nyilvánvalóan elcsesztem valahol a sorban. 

És nem, egy extra fogyasztás/ráhajtás nem segít, pláne nem, ha a 12. sor után sem illeszkedik a minta a szemek számához. Be kellett látnom, hogy nem tudom néhány szem leengedésével megoldani a problémát, és 15 sort bontottam vissza a lustakötéses sorokig, újra kezdtem, és megint maradt vagy 4 szem. Akkor elkezdtem egyenként néni a mintáját, rh, sima, rh, 2 sima, fogy jobbra, 4 sima, fogy bbalra, 2 sima, rh, fogy jobbra, és, amikor megtaláltam, hol hagytam ki egy-két sima szemet, újra visszaszedegettem, most egyik kötőtűről a másikra egyenként a szemeket a hibáig és újra kötöttem... 

A vége az lett, hogy nekem, aki gond nélkül kötöttem Aeolian kendőt, 4-szer kellett nekifutnom egy 180 szemes nyakmelegítőnek, olyan, mintával, amit egyszer már megkötöttem. És még azután is, hogy végigverekedtem magam az első soron, nem tudok intuitív módon kötni, rendesen oda kell figyelnem a mintára.

Talán vissza kellene térnem a színes mintákhoz. 

Vagy nem. 

Mármint nem fogom elfelejteni a színes mintákat, de talán újra több csipkét kötök. 

Nincsenek megjegyzések: