2025. április 22., kedd

Készletfogyasztós jelentés

Az utolsó ilyen jelentést február elején írtam, de többnyire arról szólt, ami januárban történt (mit használtam, és mit vettem). Nos, itt egy újabb jelentés, de a dolgok nem állnak jól, abban az értelemben, hogy érkeztek anyagok és fonalak a készletbe, de -még- nem kerültek felhasználásra. 

Még nem döntöttem el, milyen gyakran írok ilyen jelentéseket, ez a bejegyzés is hetek óta vázlatként lapult a sorban, mintegy naplóként, mert, ha nem írom le röviddel azután, hogy megvettem/felhasználtam valamit, könnyen elfeledkezhetek róla.   

Mindenesetre az utolsó jelentés óta:

Igen, vettem anyagot. Januárban igazán jó voltam, de aztán... 

Valamilyen kabát/blézer vagy hasonló mintát kerestem egy csapattársamnak, hogy az 1840-es ruhájával tudja hordani, mert Március 15-e körül több rendezvényünk is volt, és a tapasztalat szerint ilyenkor többnyire hideg van. 

Ahogy általánosságban beszéltünk a kabátokról, blézerekről és társaikról, egy kabátmintát mutatott, amibe azonnal beleszerettem, és anyagot is vettem hozzá. Olyan anyagot, amit már vagy egy éve nézegettem, és most itt volt a tökéletes ürügy, hogy megvegyem, és persze, bélés is kellett hozzá, így kétszer 4,5 méter, összesen 9 jött velem haza. 

Plusz tavaly vettem egy rakás sötétkék, vékony mikrokord anyagot, többek közt egy buggyos nadrágnak, aztán egy másik darabot egy ruhának, és talán szoknyának.. Azonban a tavaly varrt mikrokord nadrágom elég gyorsan elkopott (még ki kell találnom, hogyan javítom meg, mert amúgy meg imádom), és arra gondoltam, hogyha a sötétkék változatot már eleve hozzá tervezett, megfelelően elhelyezett rátétekkel varrom. Az ILove-ban sötétkék düftinbe botlottam, amikor felvillant egy kép/ötlet egy sötétkék századfordulós szoknyával induló teljes öltözékről, plusz a gondolat, hogy a szoknya elemei mellől leeső darabokból remekül kijönnének ezek a bizonyos rátétek, így jött be egy újabb 4,5 méter pamut düftin. 

Ugyanakkor jött vele 2,3 méter vékony farmer, mert épp különféle szabásmintákat kutatok, mert szeretnék találni egy különlegesebb, de jó farmerfazont, így kísérleteznem kell pár fazonnal.

Ugyanígy jött 3,5 méter fehér pamutvászon, beleszőtt fehér csíkokkal, amit egy századfordulós blúznak vettem, mert jól jönne egy extra, ha többnapos rendezvényen vagyunk, aztán meg arra gondoltam, elég ritkán van olyan pamutvászon, ami nem túl vastag, és akár alsóneműnek is jó lehet. Visszamentem, hogy megvegyem a maradékot, de már csak egy másik 3,3 méteres darab volt belőle. 

Ez volt az a pont, amikor valaki, aki jelmezeket varrt, meghirdette eladásra a maradék anyagait, ahol végülis egy darab sötétszürke/fekete lent és egy kis darab brokátot lőttem. Viszont az egyik csapattársam selejtezett, onnan pedig nyomottmintás pamut és egy barack színű anyag, talán taft-szerű, ami fűzőnek lehet jó. 

Nos, ez úgy összesen olyan 30 méter lehet, ami bejött.

Talán végre legyőztem a varrással kapcsolatos paralízis, és kiszabtam pár dolgot, de ezeket majd elszámolom, ha elkészültek.

A fonalak terén úgy döntöttem, hogy külön kezelem azokat a fonalakat, amiket azért szerzek be, hogy eladásra szánt dolgokat kössek (ezek ugye a történelmi harisnyák), azokat, amiket festeni szánok, és az "egyéb" (vagyis "rendes" készletbe kerülőket).

Ennek megfelelően úgy 600 gramm jött (+250), amiből történelmi dolgokat kötök, és olyan 250 grammnyi maradék, kisebb darab, színes zoknifonal, ami a "rendes" készletbe kerül, és három gombolyag Fiesta (DROPS akcióból). 

Vagyis igencsak nagy plusz a bevételi oldalon mindkét területen, de  azért dolgoztam pár dolgon, amiket a következő jelentésben számolok el. 

Nincsenek megjegyzések: