Emlékeztek, amikor januárban ezeket a fonalakat fontam?
Nem sokkal később Ági műhelyében meg is szőttem őket.
A fonásról szóló bejegyzésben elmondtam, hogy a terv az volt, hogy olyan anyagot szeretnék szőni a fonalakból, amiből később majad varrnék valamit.
Ági általában azt mondja, hogy a szövőszéket, amin a petrol színű felvetés van, 164 cm-nél magasabbaknak ajánlja. Na, hát én valahol 163 és 164 cm között vagyok, vagyis alulról súrolom a határt, akkor is, ha hivatalosan az 164, talán azért ennyi mert ez egy időben "szabványos, átlagmagasságnak számított, legalábbis a normál Burda szabásmintákat erre a magasságra készítették.
Mindenesetre, éreztem, hogy valamivel kisebb vagyok (nem széltében, úgy több), mint kellene, és azért kellett némi erőfesztítés a szövéshez, rendesen magamra kellett húznom, és beismerem, hogy a nap végére rendesen fájt a hátam is.
Végülis 3 méternél valamivel hosszabb, kb 60 cm széles, darabot sikerült szőnöm, ami sok mindenre elég lehet.
Még nem igazán döntöttem el, mi lesz belőle, bár van néhány ötletem, talán valami modern, lagenlook-szerű, vagy valami történelmi ihletésű, talán egy 18. századi kiskabát vagy egy caracao, átlós szálirányban szabva, hogy játszhassak a csíkokkal....
A legvégén, mivel minden fonalamat fel akartam használni, hozzáadtam két különböző. az előzőektől eltérő ritmusú, sűrűbb csíkozást, gondoltam érdekes lehet egy gallérhoz, zsebhez vagy hasonlóhoz.
A csíkozás ritmusa egyszerű, nagyjábol ugyanannyi volt a két corriedale fonalból, és kevesebb a selyemből, így lett egy viláosabb csík, egy sötétebb, és egy egészen vékony, két bevetésnyi a selyemből.
Azt hiszem általában ezen a ponton szoktam költői ódákat zengeni a kézzel font fonalakról... és ez most sem lesz másképp.
Csak nézzétek meg. Kattintsatok a képre, és nagyítsátok ki.
Mondom, Nézzétek meg. Ha megteszitek, láthatjátok, hogy nincs két olyan bevetés, ahol a két fonal pontosan egyforma lenne.
Az egyik talán egészen picivel vastagabb, a másikban egészen kicsivel több a sodrat. vagy fonás közben úgy fordult a szösz a kezemben, hogy több csillogós szál jutott, vagy... vagy... ezek az icike-picike eltérések mindig elvarázsolnak.
A megszövött anyag valahogy mégis egységes, egyenletes, nem beszélve arról, hogy teljesen egyedi. Mivel a fonalat corriedale bárány gyapjújából fontam, nem olyan puha, mintha mondjuk merinó lenne, de egyrészről nem vagyok *olyan* érzékeny a gyapjúra, másrészről, nem közvetlenül a bőrrel érintkező darabnak szántam.
A laza szálakat a két végén rögzítettem... na mármost ehhez előbb három hétig nyafogtam azon, hogy bár már egy évnél is többet töltöttem azzal, hogy átrendezzem a lakást, és legyen egy varrós szobám, még mindig nem tudom megközelíteni a varrógépeimet, utána egy fél napig pakoltam, hordtam ki a szemetet - ebben benne volt pár kör a vöröskeresztes konténerhez is-, majd egy pár órát töltöttem azzal, hogy működőképes állapotba hozzam a kéttűs ipari gépemet (pillanatnyilag a jó kis megbízható Neumannomat teljesen reménytelen lenne megközelíteni is), hogy mindezekután úgy két perc alatt végigfussak a két végén cikk-cakk öltéssel.
Kimostam, kivasaltam, a gyapjú puhult egy kicsit... a gyűrődésekkel ne törődjetek, szegény eltöltött egy napot egy szatyorba hajtogatva, amíg elvittük fotózni, majd, mielőtt belevágok, kivasalom újra... már, ha kitalálom valaha, hogy mi legyen belőle. Ha meglesz, majd lehúzok még egy bőrt, akarom mondani egy bejegyzést erről a projektről.
Ha meggyorsítanátok, és/vagy van ötletetek, javaslatotok arra, hogy mi legyen belőle, ne fogjátok vissza magatokat. A legjobb ötlet adója akár valami ajándékra is számíthat...
A műhelyben készült képeket Dénes Ágnes készítette.
A többi képet Varga Norbert.
A szöszök a World of Wooltól érkeztek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése