... ismételd még egyszer. Olcsó szalmakalapból 18. századi Bergere kalap... másodszor.

Meg egy kis nyafogás. Úgy értem, hogy miközben fürödtem az elkészült Aidah ruha sikerében, készültem még egy bejegyzéssel, amiben egy video lett volna, ami megmutatja, milyen a ruha mozgásbab, meg egy link Leimomi blogjához, amiben megmutatja, hogyan, milyenre készítették el a saját ruhájukat ugyanez a minta alapján, de elismerem, (bár, csak szóljatok, ha kíváncsiak vagytok, és megírom a bejegyzést), kiütött a vírus, amit a fiam hozott haza Valentine napi ajándékként. (amúgy nem, nem a "pestis", teszteltük). Mára már jobban vagyok, kivéve a köhögést, ami mindenféle gyógymód ellenére éppolyan intenzív és fájdalmas, mint az elején volt. Sőt, a köhögéstől megfeszülő izmok, a fejemen (és persze a testemben) olyan helyeken fájnak már, amikről nem tudtam, hogy képesek erre, pl a halántékomon, vagy a fejem tetején (a rekeszizmomról, vagy az alsó hasizmaimról nem is beszélve, de még a hátam is fáj...)

Mindenesetre, amikor az Aidah ruhát csináltam, készítettem hozzá -és más nyáriasabb ruhákhoz- egy kalapot, mert lássuk be, a pipacsos kalap, akármennyire mutatós, és akármennyire szeretem, olyan piros, mint a majom feneke... akarom mondani pipacspiros, ami korlátozottan illik a piros ruhán kívül máshoz. Ugyanazt a módszert használtam, mint a pipacsos kalapnál, levadásztam az összes többé-kevésbé megfelelő formájú szalmakalapot a használt-cikk-oldalakról (Vatera, FacebookMarketplace és társai), és az egyikből indultam ki. Azt hiszem a képek maguktól értetődőek, de, ha mégsem, kérdezzetek!

Olyan kalapot választottam kiindulásnak, ami szalmaszalagokból készült.

Ha az ember a megfelelő szálat húzza meg, a varrás szinte magától lebomlik. Mivel a pipacsos kalapnál is laposabbat akartam készíteni, a tetejéből még kevesebbet hagytam meg. 

Ezt a tető részt megnedvesítettem, és laposra gőzöltem a vasalómmal.

Majd visszavarrtam, és bíztam abban, hogy a díszítés majd elrejti a varrást.

Összevarrtam a sapka belsejébe szánt bélést.

Az egyik kalapomban láttam ezt a zsinóros megoldást, amivel némileg állítható a bősége... Megpróbáltam. Nem jött be. Ne is kérdezzétek. Maradok a kalaptűknél. 

A külső díszítéshez először egy selyemszalagot hajtogattam.

Mivel az eredeti ábrázolásokon nem lehet látni, hogy ezeket a kalapokat kívülről kötik le szalaggal (ahogy a modern filmekben hajlamosak használni ezt a típust), hanem belülről, szinte a fül mellett használják a szalagot, kétszer 2 cm-es darabon megbontottam a varrást, majd pár öltéssel megerősítettem, hogy ne bomoljon tovább, és átfűztem a szalagot a nyílásokon.

Bevarrtam a bélést is.

Kívülről a virágos díszítést vagy a szalag alá, vagy a szalag varrása alá dugtam, és pár öltéssel rögzítettem, vagy a már levarrt virágszárak és varrások alá szorítottam be, és ott öltöttem le néhány öltéssel. Nem használtam ragasztópisztolyt és hasonlókat, csak tűt és cérnát.

Mit ér egy kalap toll nélkül? Pláne strucctoll nélkül? Bár ezen a kalapon a fehér virágokon akartam hagyni a hangsúlyt, ezért csak néhányat használtam a csomagnyi apró, alig 10 cm-es tollból. 

Amikor a ruhát fotóztuk, vittem a kalapomat is...

Az a délután szeles olt... legyen elég annyi, hogy még gyakorolnom kell, hogyan tűzöm a kalapot a hajamhoz...

A ruhát a Scroop-patterns Aidah Gown pattern minta alapján készítettem.

A készítésről a fotókat a telefonommal készítettem.

A modell-képeket Varga Norbert @Bodeszphoto készítette.

Kész!!! Az Aidah ruha

 

Kész. Befejeztem. A tesztet az Aidah ruhához amit Scroop patterns és Virgil Fine goods készített.

Mivel ez egy teszt volt, és a varrásra koncentráltam, nem készítettem túl sok képet közben. A piros ruhánál amúgy is elég alaposan dokumentáltam a varrást.

Most inkább csak azokról a pontokról beszélnék, amik aggodalmat, gondod okoztak, vagy extra figyelem kellett hozzájuk. 

Először is, a minta remek, láttam a teszt során sok különböző alakon, méreten, testen, anyagból, és mindegyik eredménye szuper. Az én gondjaim/ aggdalmaim, extra figyelmem egyik oka, hogy az alakom nem szabványos (persze, tudom, kié az?), és/vagy az vak idióta fejem (de erről később). 

A testrész maga nem komplikált, bár a próbadarabot egyenes szálirányban szabtam, és később jutott eszembe, hogy a piros elejét ferde szálirányban szabtam (a fennmaradt darabokat figyelve, mindkettő előfordul).

Leimomival történő eszmecsere után a száliránytól kissé eltér változat mellett döntöttem, de ez visszahatott arra hol, és mennyire simul, például az eleje ívet is vissza kellett igazítanom.  Utána jött az ujja. Jajj, az ujja. 

Három napot töltöttem az ujja pokolban. Az az igazság, hogy szeretem azt gondolni magamról, hogy mintaszerkesztésben nem vagyok különösebben jó, testreszabásban is csak közepes,  a varrás technikai részében viszont elég jó vagyok (megkockáztatva, hogy nagyképűnek tűnök, hacsak nem nagyon trükkös egy darab, a lerajzolt szabásminta nekem elég, a varrási utasítást nem igazán kell elolvasnom (most megtettem, a gond nem itt volt. Nem emlékszem, hogy valaha gondom lett volna ruha ujjával. Az angolok által "sleeve-hell" (ujjapokol)-nak, meg "sleevils" (ujjaördög)-nek hívott szavaknak nem volt számomra jelentése. Nos, azt hiszem, a varrás istene úgy döntöttek, megleckéztetnek. 

Mindenesetre kiszabtam a próbadarab ujját, és, ahogy Leimomi rámutatott, az ujja alsó szélén kissé túl nagy volt, így bevettem belőle egy picit, újra felpróbáltam, és hurrá, tökéletes. De közben beszélgettünk a csoportban, a szálirányokról, és mivel szerettem volna, ha a ruhám kissé korábbi hatású (a meghatározott korszaknak inkább az elejét idézi, mint a végét), a szálirányra merőlegesen szabtam ki a végleges ujját. ÉS AZ UJJA nem volt jó! Túl szűk volt. Nem értettem. Ellenőriztem, pontosan ugyanakkorát vágtam ki, mint a próbadarab volt (a szétszedett próbadarab elemeit használtam szabásmintának). Miután az asztal szélébe meg az ajtófélfába vertem a fejem egy darabig, csak akkor jutott az eszembe, hogy egy anyag láncirányban (hosszában) sokkal kevésbé rugalmas, mint a vetülékirányban (keresztben). Tudnom kellett volna. Fonalat fonok, és szövök is.  Tudom, hogy működik egy textil szerkezete. (egyszer kérdezzetek meg Ralph atya ingéről a Tövismadarakban, LOL). A szakmunkásképzőben, ahova gimi után jártam, tanultam anyagismeretet. ÁÁÁ. Ez volt az egyetlen dolog, ami megváltozott. Csak a szálirány. Nem a rugalmasabb vetülékirány simult a kezemre, hanem a hosszanti, erősebb szál állt ellen. Az egyik ujját szétszedtem, és egy cm-t hozzáadva újra összevarrtam, és így volt három ujja a vasalódeszkán. Majd három napot töltöttem azzal, hogy mivel összekeveredtek, a bal ujját próbáltam betűzni a jobb karöltőbe (igen, mondtam, hogy egy vaksi idióta vagyok). Megválaszolhatatlanul sokszor tűztem be és szedtem ki, mire rájöttem, mi a baj (igen, volt sírás, én ezt nem tudom, és sarokbahajítás is), és végre a jó ujját tűztem a jó karöltőbe. (És csak, hogy a varrás istenei bosszantsanak, miután napokig küszködtem, és végre betűztem az ujját-úgy, ahogy, Anna elhozta a készülő felsőjét a próbára, mert sehogysem akart a karöltőbe illeszkedni a próba, és két perc alatt betűztem neki... 

A következő akadály a hajtások elkészítése volt. A piros ruha derekán "cartridge-pleating" módszerrel van behúzva az anyag, mert... mert tetszik, és mert az eredeti belga ruha, amit alapul vettem így készült, de jól tudom, hogy a az apró hajtásos megoldás sokkal, mondom SOKKAL gyakoribb a 18. században. Ezért megpróbáltam kitalálni, mennyi, és milyen mély hajtások kellene, hogy a szoknyát a kijelölt ehylre behajtogassa,. Igen, tudom, vannak tutorialok, youtube videók a hajtások kiszámolásáról, de a fenébe is, én bölcsész vagyok. A számtant, ha tudom, elkerülöm, akkor is, ha azzal jár, hogy 4.5 méternyi anyagot hajtogatok be 60 centinyi részbe. Ötször. 

A szoknya felvarrása is eltért a piros ruháétól, ott a felső szélt a derék V formájához igazítottam, és a cartridge pleating tetejét a derékvonal széléhez varrtam 

Itt pedig a daréknál egyenes vonalban illesztettem a szoknyára, betűztem, majd a közepén bevágtam. Ami kicsit sem volt félelmetes. Egyáltalán nem. Na persze. Az volt. De most már ilyen belülről.

Végre készen volt, már csak egy alsószoknya (külső-alsó :-) ) kellett és némi díszítés. Igazán jó ötletnek tűnt a fodros alsószoknya, amíg rá nem jöttem, hogy ez azt jelenti, a 4,5 méter helyett legalább 9 méternyi agyagot kell felhajtanom. Kézzel. De megcsináltam, gyakorlatilag együltömben. Oké, hosszú ülés volt, a Carnival row első évadának a második fele, nagyjából, de akkor is együltömben (azt meg nem akarjátok tudni, hogy álltam fel utána). 

Akkor már csak hat méternyi fodros (fodrozott? díszítést kellett csinálnom. Mint a karikacsapás. 

Még azzal is, hogy a középső, behúzószálat géppel varrtam, órákig tartptt, mire behúztam, és többé-kevésbé egyenletesen elosztottam a fodrokat, de azért egy kis zöld szalagot még varrtam rá, hogy az anyagban kihangsúlyozza a zöld árnyalatot.

Amikor ezeket is fellvarrtam még egy alsószoknyát dobtam össze, mert ugyan van egy fehér, amit még a piros ruhához készítettem, de az egyik facebookos 18. százados varróscsoport szerint minél több, annál jobb, én meg nem vitatkozom, és így, ha ezzel a kicsit másfajta zöld szoknyával veszem fel, még egy változatom lesz. 

Nos mit gondolok a mintáról? Ahogy már mondtam, remek minta. Tetszik a hátán a keskeny minta (bár, ha az anyag mintája igényli, a szélesebb elemekkel is működik). Tetszik, hogy az eleje pont az a szabás, mint a ruháé, amit később meg akarok csinálni. Tetszik, hogy gyakorlatilag a ruha minden eleme csereszabatos az Angelica ruha elemeivel. A két ruha összehasonlításáról Leimomi egy hosszú blogbejegyzést írt, ha valaki nem tudna dönteni.

Tudom, hogy vannak hibái a ruhának, amik valószínűleg abból eredtek, hogy a lököttségem miatt az ujjával kínlódtam, és belefáradtam, hogy még egyszer kiszedjem őket.

Amellett, hogy a hosszanti varrásszéleségekhez egy centit hozzáadtam, végül az ujja felső ívének magasságából levettem egy centit, mert túl puffos volt, ugyanakkor, azt az emlegetett egy centit elég lett volna csak az alsó harmadhoz hozzáadni, a kar hátsó varrásvonalához nem. És a vállrész szögén is lehetett volna még javítani egy kicsit. (gyerekként úsztam, majd eveztem, és a gerincem is íveltebb az átlagosnál a derekamnál. Nagyszerű kombináció, amíg nem akarok ruhát szabni magamra. Pláne két tűfóbiás pasival, akik... hát ebben nem tudnak segíteni, na).

A varrásról szólva, legközelebb keményebb bélésanyagot használnék, aminek jobb tartása van a cuki pöttyös anyagnál. A kis "leffenytűknek" a deréknál biztosan jót tenne. 

Az elkészítési leírás, teljesen történelmileg hiteles módszerekkel, alaposak, a magyarázatok bőségesek. Láttam a javított változatokat is, azok még jobbak, mint amivel a tesztelők dolgoztak. Számomra az egyik nehézség a leírások betartása volt, amennyire csak lehetett, hiszen mégiscsak teszt volt.

Én személy szerint még egy dolgot változtatnék, vagy adnék leírást a -többnyire- varrógéppel készült változathoz, vagy legalább néhány tanácsot arról, hol lehet a munkával spórolni, ha varrógépet használ az ember, de értem, hogy a túl sok variációs lehetőség és a túl sok méret miatt ez nehézkes lenne (még jobban meghosszabbítaná a folyamatot).  Ha ezt a ruhát készíti valaki, és kérdése van arról, én hol és mit spórolntam/spórolnék gépi varrással, kérdezzen, szívesen adok ötleteket.

Megérte megcsinálni a tesztet? IGEN! Kihívás volt időre elkészíteni.

Megvenném-e a mintát, akkor is, ha az Angelika már megvan? IGEN! (igazából nagy örülök, hogy nem kellett kivárnom, hogy megjelenjen a minta, nagyon viszkettek az ujjaim, hogy megcsinálhassam).

Belefognék-e másik tesztvarrásba? Az attól függ.

Olyasminek kell lennie, amit tényleg nagyon meg akarnék varrni, hogy megérje feladnom, hogy a saját fejem után menjek, és ragaszkodjak a leíráshoz. Bevallom azonban, hogy szerettem a csoport tagja lenni, jó volt, hogy, ha láttam pl az Instagramon valakit, aki épp ezen dolgozott, odaírni, hogy "te is?? Én is, és mit gondolsz erről, vagy arról a részéről??" Azt sajnálom, hogy ez a része véget ér.

Azt azonban határozottan NEM sajnálom, hogy van egy új ruhám. 

Pattern: Aidah Gown by Scroop Patterns and Virgil Fine Goods.

Sewing photos from my phone. 

Modell photoes: Norbert Varga @Bodeszphoto

Alsóing, vagy olyasmi

Mit csinál az ember, amikor két nappal a tervezett fotózás előtt rájön, hogy a 18. századi alsóingnek használt lenruha nyakkivágása túl magas az új ruhához?

Aha. Pont azt. Újat varr.

Megpróbáltam visszaolvasni, de csak egy futó említést találtam arról a nyári ruháról, amit alsóingnek használtam a 18. századi ruhámhoz. A Facebookon vettem, fehér volt és lenvászon, ez a két dolog már bőven elég ahhoz, hogy valamit megvegyek, ráadásul meglepően hasonlított egy 18. századi alsóingre. Olyannyira, hogy amikor megérkezett és a varrós szobám ajtajában lógott Norbert megkérdezte " mi az?" "Minek látszik? Egy lenvászon nyári ruha." "De nem úgy néz ki, mint egy történelmi alsóing?" "Na látod, szívem, pont ezért vettem meg!" Örömmel viseltem a piros ruha alatt, de, most, ahogy az új ruhát varrtam, láttam, hogy a nyakkivágása magas, kilátszana. Meg, amúgy is régóta akartam egy "rendes" alsóinget varrni.

Még megvolt a vékony len anyagom, amit itt említettem, amit az IloveT-ben vettem, koszos volt gyűrött, de hipóval kimostam. A kisebb darabot az 1860-as ingvállhoz használtam, a nagyobbat erre az alsóingre szántam. 

Megnéztem ugyan az American Duchess- Simplicity 8579 mintáját, de rájöttem, hogy nekem a kisebb csomag van meg :-/ De mégiscsak nagyjából négyzetekből és háromszögekből áll, így vettem a meglévő ruhát/alsóinget meg a mintát, és a kettőből megrajzoltam egy mintát nagyjából az én méretemre.  

Mivel este 10-kor kezdtem és a lehető leggyorsabban végezni akartam vele, nem sok képem van a varrásról (izé, egy sincs). és mivel egyszerű darab, nincs is sok mesélnivaló, de a rendszeres blogolás nevében, tessék:

Szokás szerint a főbb varrásvonalakat géppel varrtam, és kézzel leöltöttem.

Tudom, hogy az igazi franciavarrás, és az ún. "felling" öltés történelmileg hitelesebb, de nem akartam, hogy a gépi varrás bárhol kilátszon- az alsóing belsejében sem. 

Tökéletes betét az ing ujja alatt ("pálha")

Az alsó szélének felhajtása a... akárhogyishívják ezt az öltést (angolul lehet talán "ladder" vagy "hem" vagy ki tudja. Mindenesetre, sok-sok évvel ezelőtt egy kedves kabátomat ilyennel javította meg az anyukám, és azóta is szeretem használni. 

A nyakkivágást ferdepánttal szegtem el, Tudom, hogy tökéletesen autentikus a duplán visszahajtott szegély is, de nekem tetszik, ahogy ezzel a módszerrel szépen kifekszik a felső széle.

Ennyi. Egynapos kaland volt, az összes kézivarrással együtt. Egyszer talán varrok egy ilyen alsóinget teljesen kézzel, csak úgy poénból.

Felrobbantottam

 A varrós szobámat, azt.

Valamivel korábban azt kérdeztem tőletek, miről írjak, és azt mondtátok bármiről. Hát tessék. 

Elegem lett abból, hogy egy csomó anyagom van, de nem tudom használni, mert dobozokban van felkupacolva. A régi Kikában vásárolt költöztetős dobozok elég jól működnek, de a később (miután a kikákat eladták, és "szexbolt" lett belőle- igazából egy másik bútorbolt, XXXL Lutz, ami totál úgy hangzik, mint egy szexjátékokat árusító bolt neve, nem? Mindenesetre egymás között csak szexboltnak hívjuk. Képzeljétek, hogy néznek rám, amikor azt kérdezem a fiamtól "Szívem, nem akarsz a szexboltban ebédelni?" (amúgy egész jó rántotthúst csinálnak). Szóval a lényeg, hogy a dobozok, amiket az XXXL lutz árul messze nem tartanak úgy, mint a régi kikások, egymásra rakva, anyaggal teli, az alsók megroggyantak, amikor a közelükbe mentem, mindig azt néztem, mikor borulnak a fejemre. Különben is, minek tartok annyi anyagot, ha nem tudom használni őket? 

Így az Aidah ruha tesztelésének közepén úgy döntöttem, hogy veszek egy polcot, ami a vártnál egy héttel korábban jött. Norbert már csak Norbert, azonnal össze akarta rakni (a pasas nem ismeri a "majd" szót. Mégis, mikor hurcolom át a méteráruboltnyi anyagomat az egyik szobából a másikba? Úgy 4-5 alkalommal? Amikor varrnom kellene, akkor. 

Ahhoz azonban, hogy a polc beférjen ki kellett emelni egy kis szekrény-szerű bútordarabot, ami apám íróasztalához tartozott. Úgy nőttem fel, hogy apukám azon dolgozott. Később, amikor egyik lakásból a másikba költöztünk (katonagyerekként meglepően kevésszer tettük ezt) vett egy nagy koloniál íróasztalt, és én megörököltem az övét. Régimódi szocialista ipar remeke íróasztal volt, mégis szerettem, sokáig használtam is, azóta is a szobámban van. Maga az asztallap már nincs meg, az egyik lakásátrendezési körben PJ elsummantotta (tudta, hogy szeretem az asztalt, apámat meg gyűlölte- azt hiszem most is gyűlöli), de az asztallapot tartó elemek még megvannak. 

Akármennyire is szerettem azt az asztalt, bele kellett törődnöm, hogy kivigyem a szobámból, hogy helye legyen a polcnak (és megszabaduljak a rámboruló dobozok veszélyétől). Mondtam N-nak, hogy elvihetjük az apukájához, aki egy vidéki házban lakik, a műhelyben használni tudná, akkor mégsem kidobva lenne, hanem továbbra is hasznos darab maradna.

Eltöltöttem pár napot azzal, hogy kivigyem az anyagokat, betegyük a polcot, átnézzem a dobozokat, eldöntsem mi marad, mi megy a pincébe, mi a kukába (anyagot persze nem dobunk ki), és elkezdtem megtölteni a polcokat az itt-ott lepakolt zacskókban és / vagy kupacokban heverő anyagokkal.  

Végül elöl hagytam azokat, amiket a közeljövőben tervezek felhasználni, és ami maradt... épp annyi volt, ami a kis szekrényben elfért volna.

Na, ekkor hurcoltam ki újra ezt a kupacot, és elkezdtünk kétségbeesetten méricskélni és számolni. A kis szekrény korábban centire becuppant, de pár éve az antik interlockomat kicseréltem, és az új asztala jóval nagyobb volt. Mi van, ha erre fordítjuk? Mi van, ha arra? ha megcseréljük? ha egymásra csúsztatjuk? Hogy tudunk néhány cm-t nyerni? Mi van ha...

Amíg végül minden elfért. Igaz most kevesebb helyem van az intrelocknál, de mostanában alig használom. maradt viszont egy kevés helyem az egyenes gyorsvarrógépnél, a nagy ruháknál ez nem hátrány, és a régi háztartási Neumann , amit manapság csak gomblyukazásra használok is előbukkant az anyagok és egyéb holmik alól. Igggen! el sem tudom mondani, mennyire örült a szívem, hogy a gyerekkorom kis darabja megmaradhatott. És így lett helyem a vasaló gőzállomásának is, nem kell, hogy a vasalódeszkám harmadát foglalja el. 

Azt gondoltátok, ennyi elég volt, ugye? Addigra a hátam piszkosul fájt, sántítottam, a karomban a megmagyarázhatatlan okból fájó izom megint begyulladt. Mégis felmásztam a létrára és leszedtem mindent a gépek fölötti keskeny polcról. Még PJ rakta fel, a polc minőségéről inkább ne beszéljünk. Szívesen leszedném, és kicserélném valami stabilabbra, de pillanatnyilag nem fér bele. Még jó, és a cucc amit ott tartok (dobozok gombokkal szalagokkal, zipzárakkal, meg ilyenek) nem olyan nehezek. Viszont nem voltak átrendezve, letakarítva... jó hosszú ideje. Nem akarjátok tudni miket találtam... Olyan cég címkéit, akiknek Chris születése előtt varrtam. Amerikából velem jött dolgokat (a 90-es évekből) Mondjam még? Most mindent leszedtem, átnéztem, kiselejteztem, a megmaradt dolgokat rendeztem, és visszapakoltam. 

Most már tényleg minden sínen van, a varrós szoba sokkal rendezettebb. Sokkal jobb érzés bemenni. Persze, rengeteg dolgot lehetne még csinálni, javítani, és sehol sincs a neten látható látványos varrósszobákhoz, de egyelőre ez van. 

A következő bejegyzésben visszatérek a rendes programhoz.