2025. április 30., szerda

Heti HV

Vagyis Határozott vélemény. 

A maradékokból készült darabok jópofák, viccesek, színesek és modernek. 

Megint kötős "hot takes" (véleményes) videókat nézegettem, és többen is megemlítették, hogy ezek a maradékfelhasználós darabok rondák, és nem érik meg az időt és energiát, mindehhez a komment-szekció egyetértő kórusa járult. Én meg teljes szívemből NEM  értek együtt velük.

Igen, persze, én is látok olyan maradékos darabokat, amik nem tetszenek, de nem gondolom, hogy rondák, vagy azért nem tetszetősek mert maradékokból készültek, hanem azért, mert az együtt használt fonalakat nem a megfelelő módon válogatták össze, és/vagy a kiválasztott minta nem illett a fonalakhoz.

Ott van például a "boxy" pulóverem, ahol elégedett voltam a fonalak összeválogatásával, ugyanakkor a pulóver formája nem volt elég...boxy.

Ugyanakkor imádom a szivárványos körkardigánomat, és a nyakmelegítőim is azt bizonyítják, hogy a kitya a fonalak kiválogatásánál és kombinációjánál van elásva.

Ott volt a szivárványos hangulatú első, a szürke-piros, és a lila-árnyalatos, és azóta is készítettem párat, szinte véletlenszerűen összerakott zoknifonalakból, és szeretem őket. 

Olyan sokféleképpen lehet a maradék fonalakat felhasználni. Kíváncsi vagyok, ti elhasználjátok a maradékokat? Hogyan? Esetleg úgy gondoljátok, ezek a projektek rondák? Van mintajavaslatotok az ilyen maradékokhoz?

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egyetértek veled: akkor rondák, ha nem jól használják őket, de így a legdrágább nemmaradékból készült holmi is lehet ronda. Apróságokhoz (ünnepi dekor, ajándékkísérő, ilyen-olyan tároló stb.), kiegészítőkhöz (sapka, sál, fejpánt, mamusz, zokni, kesztyű) szerintem tökéletesek a maradékok. Egy dologba nem szeretek belefutni: amikor kiderül (jellemzően valami nagyobb darabnál), hogy végül túl kevés az elfogyasztani szándékozott maradék, és hasonló sincs kéznél a folytatáshoz, és akkor venni kell még hozzá, amiből persze megint maradni fog... :) Milli

Névtelen írta...

Amiket eddig láttam, azok nagyon tetszettek. Lehet, hogy a csúnyákat nem mutogatják :) Főleg azok tetszenek, amik elég tiritarkák, ezeket a legnehezebb jól összeválogatni (nekem biztosan). Mint a Blossom sál, amit nemrég mutattál.
Sajnos nem kötök annyit és főleg nem ugyanolyan karakterű fonalból, hogy kijöjjön egy ilyen projekt. Bár olyan pulcsit is láttam, hogy a törzse fekete volt, az ujja meg mindenféle, vagy az ujja teteje is fekete és csak az alja mindenféle. / Móni