Ez egy firenzei liliom, avagy medici liliom.
Figyelmeztetés: Ez elég hosszú lett. Ha a képekre vagy kíváncsi görgess egyenesen a lap aljára.
A 18. század rendesen behúzptt. Mindig is izgatott (igazából az egyik kedvenc korszakom, rögtön a reneszánsz után), és, amikor két évvel ezelőtt volt az az esküvő, ahova a dresszkód annyi volt "gyere valamilyen történelmi ruhában" megvarrtam a piros ruhámat azzal, hogy "ha ruha van, előbb-utóbb rendezvény/fellépés is lesz hozzá". Így is volt, tavaly két helyen is voltunk a Mare Temporis-szal 18. századdal, és pár más helyre (pl. a történelmi vásárba is) felvettem a piros ruhát. Azt is láttuk, hogy a csapattársak közül többen is érdeklődnek a korszak iránt, és helyszínekről is elkezdtek beszivárogni a felkérések 18. századi élőtörténelemre. Így az éves gyűlésen megszületett a döntés arról, hogy "hivatalosan" is belefogunk a 18. századba, az idén pedig még több felkérés érkezett.
Közben én magam is fejlesztettem a 18. századi ruhatáramat, elkészült az Outlander szett, megvarrtam a petrol-színű ruhát, és később a zöld kabátot, amit a ruha alsószoknyájűval külön tudok hordani.
Ugyanakkor, úgy, egy évvel ezelőtt, támadt egy ötletem.... arra gondoltam, Magyarországon vagyunk, ki a fontos, és felismerhető személyiség a 18. századi Magyarországon? Akinek, véletlenül fehér haja van, és többnyire kék, és/vagy ezüst ruhát visel? Mária Terézia.
Én a nyolcvanas években jártam középiskolába, még a szocialista rendszer idején, és nem emlékszem sokra abból, amit történelem órán tanultunk róla, kivéve azt, hogy ő Habsburg, a Habsburgok pedig Magyarország elnyomói, ergo nem szeretjük őket, és így őt magát sem.
Pff. Szokás szerint az igazság ennél sokkal bonyolultabb, és minél többet olvastam róla, annál bonyolultabb személynek tűnik.
Mindenesetre boldogan dédelgettem az ötletemet és kék rokokó ruhákról álmodoztam. Amikor a kitűzött korszakot szűkítenünk kellett, én javasoltam az 1770-es éveket, mert Mária Terézia akkor még élt, viszont - véleményem szerint- az akkori ruhák nemcsak a legjobbak, de a legszélesebb választákból tudunk válogatni. Vagyis, a régebbi stílusok, a Francaise, az udvari ruhák (court gown) még divatosak, de az újabb stílusuk is előbukkannak már, a zárt elejű angol ruhák, az olasz szabás, ott voltak a felhúzott aljú polonaise-ek, a hosszabb-rövidebb kabátok, tényleg sokmindenből lehet választani. Arra is gondoltam, hogy az egy dolog, hogy a férje meghalt 1765-ben, de a 18. században a gyászolás szabályai jóval lazábbak voltak, mint a későbbi, viktoriánus korban, talán egy évig viselt feketét, és utána biztos elővette a sötétlila, sotétkék, sötétszürke holmikat...
Aztán elolvastam az életrajzát. Majd egy másikat. És még egyet. Meg még egyet.
NEEEM. Miután a férje meghalt, élete végéig feketét hordott. Pff. A fekete nagyon nem az én színem, nem igazán láttok feketében, civilben sem, legfeljebb alapnak, valami nagyon színes alá. Nem hordok feketét, soha nem járok tiszta feketében. És mégis itt vagyok a sarokban, ahova saját magamat szorítottam be.
Senkit sem hibáztathatok, csak magamat. Én mondtam, hogy az 1770-es éveket célozzuk meg (persze, a többiek egyetértettek, de akkor is...). Én akartam Mária Terézia lenni. Ugyanakkor, nem én lennék, ha nem néznék szembe egy ilyen dologgal emelt fővel. És makacsul. Konzultáltam Lívivel, a csapatunk egyik vezetőjével, arról, hogy vajon melyik a jobb, készítsek egy világoskék/ ezüst ruhát, és akkor Mária Teréziánk mindenki számára felismerhető, vagy készítsek egy történelmileg hiteles/megfelelő fekete ruhát, ezzel lehetőséget adva,hogy beszéljünk róla, mint feleség, mint egy gyászoló nő, és a 18. századi gyász-szokásokról. Egyetértettünk, hogy a második lehetőség a jobb első körben.
Hát, akkor fekete.
A ruha fazonján is rágódtam egy darabig. Bármennyire szeretem az olasz stílusú ruhákat, tudtam, hogy erre ez a fazon -valószínűleg- nem alkalmas. Ez a fazon az 1770-es években lett divatos, és a királynő nem igazán volt divatbolond. A gyászoló királynőről készült festmények elölről mutatják, amiből annyi derül ki, hogy a a szabás elöl nyitott, haslapos (a haslap az a háromszög, amit a ruha elejébe tesznek), ezen a haslapon masnik vannak, de a ruha háta a képeken nem látszik. Két lehetőség maradt, a haslapos angol szabás, és a "francaise". Inkább az angol szabás felé hajlottam, mert a hátmegoldása izgalmas, és úgy éreztem, még nem állok készen egy francaise-re. De... de mégiscsak a Királynőről beszélünk. Ő a császárnő. Valami igazán látványosra ruha kell neki. Azt is tudtam, már a fűzőkészítés alapján, hogy azok, akik már elkészítették hajlamosak sokkal bonyolultabbnak beállítani a folyamatot, mint amilyen az valójában (you-tube alkotók, rátok célzok...)- De egy francaise. Olyan bonyolultnak tűnnek. Talán itt érdemes elmondanom, hogy egy facebookon keringő mém alapján a pannier-rel hordott (széles) ruhákat egymás között TV-lopó ruhának hívjuk... a francaise stílusból így lesz "leffentyűs TV-lopó", amiből a divat ellen beoltott N. is pontosan tudja miről beszélek.
Ez időben belefutottam némi egyéni egzisztenciális krízisbe, folyamatosan kérdőjeleztem meg magamat, és azt ki vagyok én, és talán részben ennek eredményeképp túlvállaltam magam. vagy nem, attól függ, honnan nézzük. Szeretek határidőkkel harcolni, szeretek megcsinálni olyasmit, amiről azt hiszik, képtelenség. Sokoldalas fordítás egy éjszaka alatt? Naná, hozd. Két koncert egy nap, az ország két végében? Helló, jövök! Két esemény, fellépéssel, két különböző korszakban, egymástól többórányi útra? Benne vagyok. 18. századi kabát fél nap alatt? Aha.
Ekkor jött Laura, az egyik mutatványosunk, tűzzsonglőrünk, akinek a augusztus végére ígértem a századfordulós cirkuszi ruháját, azzal keresett meg, hogy nem tudnám-e elkészíteni a ruháját két héten belül, mert egy váratlan, de visszautasíthatatlan fellépés bukkant fel. Jól van, akkor nem lesz új ruhám a győri fellépésre, de a csapatért mindent, nem?
Feladtam, hogy a Barokk esküvőn mutassam be a császárnőt, de akkor két-három napos varrással járó munkát lemondtak. Ez nem esett jól, és nem is tudom miért. Amikor elvállaltam, nem volt konkrét időpont, csak annyi, hogy valamikor az ősszel, de most konkrétan szerették volna néhány héten belül, és nem tudtam megígérni, hogy elkészül addigra. Magamat ismerve, valószínűleg meglett volna, de bármi történhet... mindenesetre kaptam pár plusz napot.
Tudjátok, hogy nem félek a kihívásoktól, és egy egy lökött pillanatomban azt mondtam, a francba is, megcsinálom a fekete ruhát. És francaise lesz.
Az évek során sok-sok videót megnéztem az elkészítéséről (és más 18. századi holmiról), és pár dologban biztos voltam. Például abban, hogy
Alapnak az American Duchess Simplicity mintáját használtam, és a könyvük leírásának nagyját. Szintén észben tartottam a sok-sok megnézett videót (többek között Enchanted Rose, Minji Lee, The Petticoated Swashbuckler, A Janeite sews - huh, még jó, hogy a You Tube elmenti az előzményeket), aztán úgy csináltam, ahogy jónak gondoltam.
Sajnos még mindig nem vagyok a legjobb a varrás fotós dokumentációjában, különösen akkor, ha kevés az idő.
A testrész bélésével kezdtem, amikor az úgy illeszkedett, ahogy szerettem volna, újrarajzoltam a mintát- A Simplicity AD minta és a könyv mintája között az egyik különbség az, hogy a vállpántot a könyvben külön szabják, a mintában az elejéhez adták. Én megtartottam ezt a változatot, de a vonalát át kellett rajzolnom. Utána döntenem kellett. Volt egy viszonylag keményebb, stabilabb lenem, amit máshoz is használtam már bélésnek, és egy szürke, mákos, ami pedig jól illett a fekete tafthoz. Mostanra, aki olvassa a blogomat (vagy ismer), hogy az egyik mániám, hogy a ruhák belülről is szépek legyenek. Tudom, hogy történelmileg nem mindig foglalkoztak ezzel a kérdéssel, tudom, hogy nem mindig érdekelte őket, hogyan néz ki a ruhák belseje. Tudom, hogy a cikk-cakk varrógép, vagy az interlock nem hiteles. Mégis sokkal jobb érzés, ha tudom, hogy a ruha, amit készítek, belülről is szép. Végül úgy döntöttem, hogy a két anyagot kombinálom, így a bélés kétrétegű lesz, a szélén összevarrva és kifordítva, a megkötők helyett pedig fűzést használok (ahogy Minji Lee videójában láttam)
Jól van, rendesen rákattantam a rokokóra.
Az idén sok 18. századi holmit varrtam, nemcsak magamnak, hanem a csapattársaimnak is.
Volt egy jó nagy projektem, amit meg akarok mutatni itt, a képekre várok csak.
Ugyanakkor, addig is azon tűnődöm... elkezdtem írni a bejegyzést a poszthoz, de nagyon hosszú, bő lére eresztett lett, jó sok miérttel és hogyannak, és kíváncsi vagyok,s zívesen olvasnátok-e, kíváncsiak vagytok-e arra, hogyan gondolkodom, milyen folyamat az, amíg eljutok addig, hogy eldöntsem mit varrok, miből varrom, miért azt varrom, hogyan varrom meg, vagy csak a képeket szeretnétek látni, én meg fogjam be.
Nos, hogy legyen?
Addig is, hoztam még néhány képet kicsiny, de egyre növekvő 18. százados csapatunkról a Mare Temporisban, Vácon, júliusban fotózva... és csak várjátok ki a múlt hétvégi, győri képeket...
