Századforduló

Soha nem titkoltam a tényt,hogy nem igazán kedvelem a századfordulót, mármint az előzőt, vagyis az 1800-as évek legvége, és az 1900-as évek legeleje körüli időszakot, vagy ahogy az angolul beszélők emlegetik az Edward korabeli korszakot (néhány nagyon késői viktoriánus évvel megtoldva). 

Igazából soha nem tudtam miért. Talán meg ez már az az évszázad, amikor én is születtem? Talán túl közel van hozzánk, és nem érzem azt a "kilépünk a saját időnkből" érzést, amit más korszakokban? Talánmert a saját nagymamámat látom, amikor a tükörbe nézek? Talán az plusz súl ymiatt, ami rajtam van, (kösz, pajzsmirigy), ami miatt nem érzem magam csinosnak, és ezeknél a ruháknál más sokkal kevésbé lehet játszani a sziluettel, és az arányokkal, mint korábbi korszakokban?

Próbálkoztam, de tényleg. Az első ilyen szoknyámat Roland barátom varrta, első alkalommal kölcsönblúzzal viseltem (a kalap már a sajátom volt, bejegyzést is írtam róla).

A képet elnézve nem volt rossz, de nem-én-készítettem (ne is kérdezzétek, ezt miért rovom fel a cuccnak), és ráadásul uszályos. Felvettem az Old Timer (Régi Autós) kiállításra, de a nap végére piszkosul fjt a csuklóm, attól, hogy az uszályt kellett fognom. Akkor fogadtam meg, hogy soha többet nem csinálok uszályos ruhát. Ezt a ozíciót az idei évig, vagyis a fekete Mária Terézia ruháig tartottam, de az már másik történet. 

Később, de még abban az évben varrtam egy másik szoknyát, amit elég gyorsan, elég átgondolatlanul csináltam. Úgy gondoltam az anyag jó lesz (spoilers: nem volt az), és én magam rajzoltam a szoknya szabásmintáját. 

(fotó: Sári-Győr Gizella)

Addigra volt saját blúzom, egy turiban vettem, volt megfelelő alsószoknyám, nem volt rossz, a kezem is szabad volt végre, és mégis... meeeehhh. 

Ezzel együtt évekig használtam, még egy blúzt is varrtam időközben, amikor a korábbiakat kikaranténoztam. 

Még mindig meeeh, és nem tudom miért.

Az idén azonban fogytam (végre, bár messze nem eleget), és még mindig törtem a fejem a megoldáson. Újra végignéztem a The Nevers sorozatot, és felevenítettem, hogy tulajdonképpen kimondottan tetszettek a ruhát az első hat részben. (Ugyanakkor nagy kár azért, amit a második hat részben műveltek vele, ennél sokkal többet érdemelt volna. Úgy éreztem, mintha valaki szándékosan akarná szétrombolni, amit az első hat részben felépítettek). Úja jó sok képet nézegettem, divatrajzokat és szabásmintákat, mert eléggé elszánt voltam, főleg, mert fellépést terveztünk az őszre. Tavaly összeállítottunk egy élőszereplős tárlatvezetést a Róth Miksa múzeumban, és újra kérték tőlünk. Mi lenne, ha pár évvel korábbra mennék, és 1903-as öltözék helyett 1898-ast készítenék? 

Elég régóta akartam egy béúz/mellény kombót, olyannyira, hogy a Black Snail cégtől az elsők között vettem meg a mintát évekkel ezelőtt. Tudtam, hogy több anyagom is van hozzá, de hirtelenjében nem találtam azt a bordó pöttyös ripsz anyagot, ami az első választásom lett volna, viszont előbukkant egy düftin anyag, aminek a színe a padlizsán és a bordó között egyensúlyozott. 

Amikor kiszabtam a szoknyát, maradt elég a mellényre is, így elszaladtam bélésanyagért, és nekifogtam a varrásnak. 

A blúzhoz és a szoknyához a McCalls/Angela Clayton (8231) mintát használtam, a mellényhez a Black Snail-t (0220).  Ezeréve akartam b

Forever long I wanted to try the bluse/waistcoat combo, so much that the waistcoat pattern of the Black Snail company was one of the first I bought from them years ago. I knew I had several fabrics to make it from, however, I could not find the dark red grow-grain woth polka dots that would have been my first choice, but I found a few meters of cotton velveteen with a color that was between aubergine and bordeaux. 

A mellényhez készítettem próbadarabot, de pont jó lett, így nem kellett módosítani.

Szerencse, hogy az idén már egyszer elkészítettem ugyanennek a cégnek a mintája alapján egy férfimellényt egy múzeumnak, így már egyszer kisakkoztam, hogy varrjam össze, mit mivel, mit hogyan és merre fordítsak. 

A mellény remekül sikerült, olyannyira, hogy szinte azonnal készítettem egy másikat, aminél már eszembe jutott lefotózni a lépéseket, és, amint sikerül azt az öltözéket befotóznunk, írok egy bejegyzést róla. 

A szoknya és a blúz azonban... Mielőtt hozzáfogtam volna megkérdeztem két történelmi ruhás Facebook csoportot is, és milyen jó, hogy megtettem. Több tag is rámutatott, hogy vannak problémás részei. Eredetileg csipkével terveztem, de a gondokról olvasva úgy döntöttem, hogy hordható próbadarabként kezelem, és lemondok a csipkéről. 

Nem tudom, mi lehet az oka, talán Angela sokkal magasabb, mint egy átlagos nő, vagy a szabásminta cég rontotta el a méretezést, de a blúz vállrésze túl hosszú volt. Ideális esetben a varrásnak a mell fölé kell esnie, hogy a ráncolt anyag helyet biztosítson. 

A minta szerint kiszabott darabon nekem szinte a mellem alá ért, és a karöltő is túl hosszú volt. Simán lecsaptam úgy 5 cm-t a vállrészből. Az ujja az alkarnál túl széles volt, és hosszú is, ezeken is igazítanom kellett, és végül másmilyen mandzsettát is kapott. 

A gallér eredetileg egy téglalap volt, az alsó szélét (amit a nyakkörbe varrunk), én a más galléroknál szokásos ívesre szabtam.

A szoknyával egy gond volt, a minta nagyon hosszúra sikeredett (tényleg nagyon magas lehet ez a lány). vagy 10 cm-t levágtam, másik 15-öt felhajtottam, még így is hosszú volt, újra kellett varrnom. az eredeti minta uszályos volt, sokat segített volna, ha egyetlen vonalat húztak volna a mintában, hol kell az egyenes változatot elvágni. (nem többet, egyetlen vonalat. )

És a kalap. Időnként átnézem a FB Marketplace és a vatera kínálatát, és, ha olyasmit láto, ami nem drága és át lehet alakítani történelmi ruhákhoz használhatóra, hát megveszem, így van nhány kalap a felső polcon, ami átalakításra vár. Most külön rendeltem igazi gurardi stílusú kalapot, de nem ért ide időben, így muszáj volt a meglevők között keresnem valamit. A korábbi századfordulós kalapomon kék és fehér virágok vannak, elég tavaszias/nyárias hangulatú, de most másra vágytam. Ezt a kalapot nagynak találtam, de arra gondoltam, talán fel tudom tűzni a megfelelő frizurára, így tettem rá egy kis ideiglenes díszítést. Semmit nem varrtam rá, a virágok és a levelek a szalag alá vannak betűzködve. Végül annyira megkedveltem, hogy eldöntöttem, véglegesítem és rendesen befejezem. 

Ebben a szettben sokkal jobban érzem magam, mint a korábbiakban. Nagyon különbözik a korábbiaktól? Nem. Akkor mirt? Nem tudom. Csinálok még századfordulós ruhákat magamnak? Mindenképp, de valószínűleg inkább a késő-viktoriánus felé hajlanak majd, mint az Edward-korabelihez. A különbségek aprók, néha alig észrevehetőek, de ott vannak, és ezek szerint, sokat is jelentenek. 

Egészalakos fotók: Norbert Varga @Bodeszphoto (kivéve, ahol meg vannak jelölve))

A munkafázis-fotók a telefonomról. 

67 gomb

Igérem van pár olyan projektem, aminek elkészítésekor szinte minden lépést lefotóztam, már csak idő kellene hozzá, hogy a blogbejegyzést megírkam, de a több munkahely, és több időigényes hobbi, kínosan kevés szabadidőt hagy...

Addig is, meg kell elégednetek olyan befejezett projekttel, amihez 67, kézzel varrt, textil gombot kellett készítenem. 

Egy olyan fiatal hölgynek készült, aki nemrégiben csatlakozott az alapítványhoz, ugyanakkor az egyik olyan múzeumban dolgozik, ahol egy-egy esemény alkalmával időnként megfordulunk. 

Késő középkori ruhát szeretett volna, és miközben a képeket nézegettük, úgy döntöttünk (vagyis úgy döntött :-) ) hogy gombosat szeretne. 

Alapnak azt a szabásmintát használtam, amit akkor készítettünk, amikor én varrtam a saját késő-középkori/kora reneszánsz polgári ruhámat, majd megkértem a lányzót, hogy szabadítson fel magának pár órát, és próbákkal a testére igazítjuk. 

Ahogy a korszakban szokás volt, két réteget készítettem, egy alsóinget, és a ruhát magát. 

A varrás a saját szokásom szerint a hosszú belső varrások gépi varrása és a többi kézi varrás (például a szélek belső eldolgozása) keveréke volt, így kívülről nem lehet gép varrást látni, csak kézi öltéseket.

Az elején, a gomboláspántnál kemény vászon van a széle alatt, a gomblyukak hurkai pedig pamut hímzőfonalból készültek. 

A gombokat a maradék anyagdarabkákból varrtam, és megtöltve pedig a még megmaradt, még kisebbre összedarabolt  fecnikkel vannak.

Azt gondolom, elég jól sikerült az alakjára igazítani, még akkor is, ha én magam mondom ezt.

Itt közelről láthatjátok azokat a bizonyos gombokat... 65 db a ruhán és két tartalék.

A következő képen figyeljétek meg a mosolyt az arcán, és azt az örömöt. Ezek volt az első olyan történelmi ruhadarabok, amelyek neki készültek, nem kölcsönbe kapta, nem a múzeumé volt, hanem az övé.

A képeket akkor lőtték, amikor először felvette, és csak forgott, pörgött a ruhájában, és mosolygott, Én nem voltam ott (tetőtől-talpig Mária Teréziában voltam a múzeum egy másik pontján), de boldog és hálás vagyok, hogy Norbert megörökítette a pillanatot.

Öröm volt ezen a ruhán dolgozni, és boldog vagyok, hogy láthattam ezt a mosolyt.

Fotók: Norbert Varga (@bodeszphoto)

Cirkuszhercegnő

A fekete ruháról szóló bejegyzésben futólag már említettem Laurát, és valaki kérdzett róla, hát tessék :-) :

Szóval, a hagyományőrző csapatunknak (ami valójában alapítványként működik), van egy mutatványos (tűzzsonglőr/akrobata/bűvész stb) csapata, akik fantasztikus előadásokat raknak össze, különösen, ha tűzzsonglőrségről van szó. Azonban egy ideje (talán egy éve lehetett, talán több is), kitalálták, hogy századfordulós cirkuszt csinálnak. Félfüllel hallottam, ahogy a ruhákat tervezik, de elmerültem a saját világomban (a saját munkámmal). De akkor az egyik srác megkért, fejezzem be neki (és díszítsem fel) az inget, amit elkezdett. A vége az lett, hogy az inget darabokra kellett szedni és újravarrni, a díszítés csak hab volt a tortán.

Így, amikor Laura megkeresett, hogy nem készíteném-e el a ruháját... Hát, végülis miért ne? 

Ezt a képet küldte nekem inspirációnak.

Utána megegyeztünk, hogy a kép tényleg inspiráció lesz, főleg, mert 1) az adott időn belül lehetetlen pontos másolatot készíteni, 2) én amúgy is jobban szeretem az "inspiráció alapján" készített dolgokat, mint a pontos másolatot, szeretem a létező, felkutatható elemeket a saját módon összerakni. 

Laura azt mondta kéz/zöld/sárga színekben képzelte el a ruháját, amit fejben tartottam, amikor az I Love Textil boltjaiban jártam, és, képeket küldtem neki, amikor olyasmit láttam, amit elmondott.

Találkozót beszéltünk meg, és közösen elmentünk néhány boltba, ahol kiválasztottuk, ami neki tetszett.

Átnéztem a Pinterestet és a régi Burdáimat, de ezeket csak alapnak használtam, végül saját magam rajzoltam fel a szabásmintákat, hiszen a darabok nem voltak túl bonyolultak, egy rövidujjú carmen-blúz és egy lekerekített, átlapolt szélű tenniszshort. Készítettem próbadarabokat, amikor Laura azt kérdezte, megtarthatja-e a rövidnardrágot nyári pizsamának (persze), tudtam, jó úton járok. 

Az igazi titok a díszítésben rejlik. A Röltexben vettem egy rakás szalagot, ferdepántot, csipkét, stb-t, és előástam az Ádám inge után maradt aranycsipkéket is.

A varrásba nem megyek bele, egyszerű volt, ugyanakkor, had mutassak rá a díszítésre: a kék szaténshort limezöld szegélyt, csipkét és arany zsinór-díszítést kapott, a zöld blúz kék rózsás és arany zsinórdíszt (amiket kézzel varrtam fel, mert a ép varrástól túl merev lett volna a fodros gallér). 

A mell alá érő fűzőhöz választott anyagot két színből szőtték, kék láncfonalból és kék vetülékből. Mivel a hatása inkább zöld, mint kék, így a díszítés kék és zöld lett rajta. A szabás Ora Lin "Wasp Waist" szabásmintája alapján készült, ami az oldalán ingyenesen elérhető. A minta remek, és, amikor az Instagramon segítséget kértem tőle a méretezéshez a válasz segítőkész és gyors volt. (Később a "trumpet-skirt" mintáját megvettem, azóta meg is varrtam, de az egy másik bejegyzés lesz). Két dologra kell felhívnom a figyelmet: mivel testhez álló darabról van szó, nem lehet a próbarab, és a próba, igazítás lépéseket kihagyni. Ez olyasmi, mint a kötésnél a kötéspróba kihagyása, lehet, de nem tanácsos. Még a blúzzal sem vállaltam a kockázatot, a nadrággal még kevésbé, a fűzővel meg végképp nem. 

A másik dolog, a fűzés. A minta 6 fűzőlyukat ír, én ötöt használtam, ami hiba volt. Félreértés ne essék, az ÉN hibám, és nem is olyan, amitől a darab használhatatlan lenne, de nem szabad elfelejtenem, ha még ilyen fűzőt készítek. A hat lyukkal ugyanis, könnyedén lehet a kis "nyuszifüles" fűzést alkalmazni, aminél kb középtájon keletkező két kis fület húzzuk meg és kötjük meg. Én fentről lefelé fűztem, és így egy idő után, hiába fűztük szorosra, csípőnél, egy idő után, kinyílt.

Úgy gondolom, ha a fűzést középen húzzuk meg, sokat segíthet, sőt meg is akadályozhatja ezt a szétnyílást. Még az 5 lyukkal is lehet nyuszifüllel fűzni, csak akkor az nem középre esik, és ki kell kísérletezni, hogy inkább fent vagy lent jó a mi alkatunkhoz. 

Az alábbi képről is láthatjátok (sőt, láthattátok már a pirospöttyös fürdőruhás képeken is, de akkor nem hangsúlyoztam ki), magamnak is elkészítettem, feketéből ezt a fűzőt. Saját részre sokkal keskenyebbre kellett vágnom, mivel elég rövid a derekam, és különben is, inkább övnek terveztem használni, mint fűzőnek. A minta ettől még remek. 

Laura boldog volt a cirkuszi ruhájával, többször is fellépett benne, de még hiányzott hozzá az angyalszárny. Olyan szárnyakat akart, amit viszonylag könnyen levehet, így egy kis mellényt készítettem (ezt Laura vállára tűzködött selyempapírral kezdtem, majd az alapján próbadarabot készítettem, és próbán igazítottam Laura alakjára), a szárnyakat pedig a vállvarrásba illesztettem.

Még most is tetszik, ahogy a színek, keresztül-kasul utalnak egymásra, visszhangoznak, az ilyen megoldások a saját ruháimon is boldoggá tesznek. 

Képek: Varga Norbert @Bodeszphoto

Fogd be, még nyár van!

Nem, igazából már nincs. Ha kinézek, azt a könyörtelen esőt látom, ami azt jelenti, az ősz kétségtelenül megérkezett. Amíg megpróbálok megbirkózni ezzel a ténnyel, mutatok még pár dolgot, amire eddig nem került itt sor.

Mint például az a századfordulós fürdőruha, aminek -szokás szerint- megvan a saját története. Mivel amikor legutóbb megkérdeztem, páran azt mondtátok, hogy jobban kedvelitek, ha jó sokat beszélek arról, hogy mit és miért csinálok, és/vagy közben milyen gondolatok futnak át a fejemben, hát tessék. Sok duma:

Tavaly a Savaria Történelmi Karneválon az esti felvonuláson tetőtől talpig reformkorba öltözve, beszorultunk két steampunk-ish tűzzsonglőr csoport közé, és nemcsak mi untuk magunkat halálra, de kv kívülről is éppolyan unalmasak lehettünk. Már ott elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mit csinálhatnánk legközelebb, ami érdekesebb, ami élettel telibb. Nekem is voltak ötleteim, másoknak is, és amikor a csapat megállapodott a századfordulós fürdős témában, nem voltam sem boldog, sem elégedett. 

több oka is van, hogy a századfordulós, vagy Edward-korabeli időszak nem tartozik a kedvenceim közé, erről részletesebben talán majd máskor. Mindenesetre azt gondoltam "Ne, ne már megint, azok a fürdőruhák sötétek, látszani sem fognak egy esti felvonuláson, és nem akarok megint úgy kinézni, mint a saját nagyanyám"... stb. De, mint egy rendes hagyományőrző, és jó csapattag, elkezdtem kutatni azokat a századfordulós fürdőruhákat, egy egész Pinterest táblát megtöltöttem velük, és talán az sem meglepő, hogy több, az elkészítésére alkalmas anyag is bekúszott a készletembe, ha mégis úgy döntenék, hogy megcsinálom. 

Ugyanakkor a nyár rendkívül zsúfolt volt, így így tökéletes ürügyem lett volna, legalább magam felé, arra, hogy kibújjak az egész alól, és úgy alakult, hogy az utolsó héten döntenem kellett, hogy vagy felkészülök a századfordulós sportéletből, vagy elkészítem a ruhát, amikor Dóri, a csapatvezető azt mondta, inkább szép legyek, mint okos, vagyis jobb lenne, ha a ruhát készíteném el. Szóval úgy döntöttem, jól van, megvarrom. 

Tudtam, hogy ezeknek a nyári fürdőruháknak nem kel kézzel varrottnak lenniük, és modern technológiai módszerekkel is el lehet készíteni, így, ha megvan a szabásmintám, viszonylag rövid idő alatt meg tudom varrni. A Pinterest tábla képeit nézegetve, az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem kell, hogy feketék, vagy sötétek legyenek, így használhattam azt a darab piros pöttyös anyagot, ami a készleteimben lapult, igaz, a gallért és az ujja szegélyét másféle anyaggal kellett bélelnem, és így sem maradt elég még egy megkötőre vagy masnira való sem, de ez így is van jól.

Mivel azonban tényleg sietnem kellett a varrással, a készítésről nincsen képem, csak a végeredményről. 

Alapnak egy Folkware mintát kezdtem el használni, de... a mintában egy overáll (kezeslábas) az alap, rajta egy szoknyával, de én egy száras alsót akartam fölötte ruhával, hogy könnyebb legyen az öltözködés, és a mellékhelyiség látogatása, így végül csak a felsőrész elejét és hátát használtam, és teljesen átrajzoltam a mintát, a nadrághoz pedig a régi száras alsó-mintámat használtam, azt, amit még akkor rajzoltam, amikor először elkezdtem történelmi ruhákat varrni. Azóta már többször elővettem, és most újra eljött az ideje. 

A gombokért jó sok gombos-dobozomat feltúrtam, és végül találtam néhányat, amit még Miamiból hoztam haza magammal... Onnan a kilencvenes évek végén jöttünk haza, és ezek a gombok már akkor is régiek voltam, amikor a kilencvenes évek közepén megvettem őket Ft. Lauderdale-ben a piacon. 

A ruháról magáról szólva, ha lett volna időm próbadarabot készíteni, valószínűleg igazítottam volna a szabáson, és, ha még egyszer megcsinálnám, a pamut-puplin helyett rendelnék abból a pöttyös lenvászonból, amit az Etsy-n kinéztem, de azt hiszem, a célnak így is megfelelt. Az indulás napján valamikor hajnali 4:20 (amikor is a varrás és a csomagolás, valamit hajmosás és csavarás után csavarókkal a fejemen lefeküdtem), és a -szintén- hajnali 5:20-as felkelés között, félálomban eszembe jutott, hogy Dóri említette: szerzett igazi tollal készült tollaslabdákat, erről pedig eszembe jutott, hogy anyukám (aki egy időben versenyszerűen tollasozott) régi tollasütői a nappalim falán lógnak. Lekaptam őket az akasztóról, és bedobtam az autóba a többi holmi tetejére.

Be kell ismernem, végül a egész sokkal jobban alakult, sokkal szórakoztatóbb volt, mint, amilyennek előre gondoltam. És itt vannak a képek is, bizonyítékul.

Képeket, szokás szerint, a fantasztikus Norbert Varga @Bodeszphoto készítette.