Egy évvel ezelőtt könnyes szemmel mondtam, nem akarom, hogy vége legyen az évnek, mert 2018 őszénél jobb nem jöhet. De arra gondoltam, megadom az esélyt a következő évnek, hogy bebizonyítsa, nem volt igazam… És úgy lett. Persze, ebben is volt rossz is, sírás is, de soha rosszabbat, senkinek. Nem tudok olyan nagy montázst készíteni az elmúlt év képeiből, hogy minden és mindenki beleférjen. Család, barátok, szerelem, munka, utazás, zene, hagyományőrzés, és fantasztikus kalandok. 2020 kapaszkodj, jövök! Boldog Újévet!
2019. december 31., kedd
2019. december 15., vasárnap
Párizsi fonás.
És egy kis fonós tartalom...
Ugye azt gondoltátok, feladtam a fonás? Nem, nincs az az isten. Sőt, úgy érzem, lassan de biztosan szépen visszaillesztgetek jópár dolgot az életembe... a festést, a kötést, és persze a fonást is. Főleg, ha valami megihlet. Mint például Párizs.
Ugye azt gondoltátok, feladtam a fonás? Nem, nincs az az isten. Sőt, úgy érzem, lassan de biztosan szépen visszaillesztgetek jópár dolgot az életembe... a festést, a kötést, és persze a fonást is. Főleg, ha valami megihlet. Mint például Párizs.
Nem, nem jártam Párizsban (bárcsak....) de ezt a színt azóta így hívom, amióta évekkel ezelőtt először festettem. Piros, kék, és egy kis fehér. (Bocs, az eredeti szösz fényképének minőségéért, de bér tudom, hogy lefotóztam anno, de nem találok más képet, mint ezt a bélyegnyit, amit a telefonom az előző telefonról áthúzott, ami valószínűleg még az eggyel korábbiról. Mindenesetre mégiscsak látszik, milyen lehetett szöszkorában).
Megfonva pedig ilyen lett.
Fonás közben nem voltak vele különösebb céljaim, azon kívül, hogy amennyire lehet, egyben tartsam a színeket, és nagyjából zoknifonal vastagságú legyen.
Ez sikerült, bár a jegyzetet a pontos hosszával sikerült elkavarnom (ilyen az, ha megpróbálok az asztalomon rendet rakni, mikor mindenhol máshol (is) teljes a káosz), de a hossza valahol 350 és 420 méter között van.Puha, és... mi a jó szó arra, amit olyan jólesik megszorongatni, és mégis visszaugrik az eredeti formájára? Mégiscsak vasárnap reggel van...
Tiszta merinó, 18 micron, 2 ágú.
2019. december 5., csütörtök
Regency vagy Napóleon/Jane Austen korabeli nappali ruha projekt, 4. rész:A szabásmintáról
Tudom, tudom, hogy a lakásban uralkodó káosszal kapcsoltban
kellene inkább tevékenykednem, de meg kell várnom, hogy N feltegye a polcokat.
És most, hogy még egy SZBB koncertre megvettem a jegyeket (és így utolértük a
tavalyi rekordomat), akár valami hasznosat is csinálhatnék. De a konyhába ugye
nem nagyon tudok belépni se, de a lakás más helyein sincs több hely. Igy vagy
elkezdem Kristóf szobáját pakolni, de nélküled, vagy megírok egy rég halogatott
bejegyzést a blogra. Talán ideje folytatnom a sorozatot a Regency / Napóleon
/Jane Austen korabeli ruháról?
I szabásmintáról kellene írnom. Talán azért halogattam, mert
NEM volt egy fullos sikersztori, de lássuk. Tavaly, amikor a György korabeli bála
készültünk, készítettem egy (sőt kettő) teljes regency öltözéket. Az
alsóneműről írtam is, de a fűzőről már nem. Mivel a következő év elején úgyis
kell egy újat csinálnom, majd akkor írok róla részletesen, ok? Szokásom szerint
varrtam egy próbaruhát.
Életemben először nem egy meglévő mintát buheráltam,
alakítottam át, hanem a próbabán alakítottam ki a formát. Nem sikerült rosszul,
ezt a mintát használtam alapnak Zsófi ruhájához is, és a saját duplarétegű báli
ruhámhoz s. Nagyon tetszik a kétrétegű “zone front” stílusú Regency ruha
báliruhának, de az átkötős fazon is szinte mindenben (modern, civil ruhában
is), így ezt a két stílust kombináltam a felső réteghez, amit egy Indiai
száriból varrtam.
Azonban nem volt segítségem a próbákhoz, és ez néhány helyen
megmutatkozott a kész ruhán, amit tudtam, hogy orvosolnom kell. A legnagyobb
gond az volt, hogy az eleje túl széles volt, és a nyakkivágás széle folyton
leesett a vállamról.
Amikor az American Duchess szerzői kijöttek pontosan azzal a
stílusú ruha szabásmintájával, ami mindig is tetszett, arra gondoltam, a “nagy
és bölcs” történelmi ruhakészítők csak tudják, mit csinálnak.
Megrendeltem a
mintát, és amikor ideért… Az egyetemen egyszer írtam esszét arról, hogy mekkora
különbség van az európai és az angol/amerikai mintaírás között – ez olyasmi,
amibe folyamatosan belebotlok, pl. a DROPS mintákkal kapcsolatban. Pontosabban,
hogy amíg az európaiak azt feltételezik, hogy az ember tudja, mit csinál, és
lehetőséget ad arra, hogy használjuk a tudásunkat és a kreativitásunkat, az
amerikaiak (és a britek is) megmondják, mit kellene csinálnod. Minden egyes
lépésnél, minden egyes öltésnél. A konzulensem azt mondta, más területeket is
meg kell vizsgálnom, ha bizonyítani akarom, hogy ez egy valódi jelenség, így a
projekttel nem is mentem tovább. De most, ahogy ezzel a mintával dolgoztam, feltűnt,
hogy igenis ez egy létező jelenség. Én a Burda szabásmintáin nőttem fel, ahol a
vonalak útvesztőjében kellett megtalálni a megfelelő jelölésű vonalat, és
átmásolni. Ez a minta hatalmas papírdarabokon volt, mindenféle másolás nélkül
kivághattam volna… nem tettem, másoltam, mert mi van, ha egyszer más méretet
szeretnék majd? A leírás szerint varrásszélességet sem kellett hozzáadnom
(mégis honnan tudják, hogy milyen varrásszélességgel szeretek dolgozni?
Kiszabtam az anyagot is, össze is varrtam az alsó réteget… hogy lássam, messze
túl kicsi. Ekkor megpróbáltam egy nagyobb méret kimásolását, ugyanakkor a
szériázásról tanultakat kombinálva készíteni egy mások testrészt, ami túl nagy let.
Örültem, hogy elég anyagom volt az “ócsóanyagosbótból” (lánykori nevén I Love
Textil), de ezen a ponton elveszítettem a türelmemet.
Tudtam, hogy a tavaly készített minta nem volt annyira
rossz, tudtam, hogy mit és hogyan kell kijavítanom rajta, ráadásul igencsak
tetszett a hétmegoldás, amit kidolgoztam. Megpróbáltam kiásni az anyagrétegek
alól, amik az egy évben gyűltek össze a kanapén, de sehogy sem találtam. Az
anyagok között ugyan rendet raktam, sőt típus szerint szétválogatva dobozokba
pakoltam őket, de a minta nem akart előbújni a rejtekhelyéről. Ekkorra vészesen
közeledett az esemény, ahova a ruha kellett, hát beláttam, nincs más választásom,
a meglévő ruháról kell lemásolnom a szabásmintát, úgy, ahogy azt annak idején a
szakmunkásképzőben Klári néni megmutatta. Úgy egy-két órámba került (miközben 2
napot töltöttem azzal, hogy kihozzak valamit a vásárolt mintából, és egy másik
napot azzal, hogy megtaláljam a régit). Megvolt hát az anyagom, az
alsóruházatom, és most már a szabásmintám is. Jöhet a szabás.
2019. december 3., kedd
Fejesugrás
Egy elég nagy projektbe.
Tudom, ígértem fonós bejegyzéseket, és a regency ruhás sorozatot
is folytatnom kellene, de…
Akkor jövök fogadkozni… vagy mit. Amikor 11 ével ezelőtt az exem
elköltözött a lakást alaposan átgányoltam, szinte minden meg lett mozgatva,
átválogatva, átrendezve (akkor még csak angolul ítam a blogot, de itt a bejegyzés abból az időből.… De a felszabadult hely viszonylag gyorsan betöltődött.
Alapból több olyan hobbim van, amihez alapanyag, eszköz és hely kell, aki járt
nálam tudja, hogy öt varrógép lakik itt, három rokka annyi fonal, ami megtöltene
egy boltot, a fonni való szöszökről ne is beszéljünk… ráadásul új hobbik is
befigyeltek, és egyre kevésbé férek el a meglévő helyen. Évek óta nyígok azon,
hogy polcok kellenének, meg át kellene rendezni a lakást, meg.. meg… De ketten
voltunk az akkor még középkamasz gyerekkel, ez meg egy panellakás, amibe azért
nem olyan könnyű még egy polcot sem felfúrni… Úgy 2 és fél-3 éve jött egy
megvilágosodás, hogy ha a két szoba rendeltetését megcseréljük, mennyi gond
oldódna meg. De az ügy valamiért nem mozdult. Megjelentek, és szaporodni
kezdtek a történelmi ruhák, és velük az itthon tárolt anyagmennyiség exponenciálisan
nőtt (ha civil ruhához való anyagot látok, ami tetszik, veszek belőle
valamennyit, majd egyszer megcsinálom- az 2-3 méter, ugyanez egy történelmi
ruhánál 6-10 méter). Ráadásul megjelent az életemben N(orbert). Korábban a
történelmi ruháimat a háló és a nappali közötti ajtóban fellógatva tároltam, de
azt az ajtót azért mégiscsak jobb, ha időnként becsukjuk. A ruhák eleinte a földre
kerültek lefektetve, de így kezelhetetlenek voltak. Vettünk állványt az Ikeában,
de az is csak a nappali közepére lett felállítva, még jobban akadályozva egy sor
dolgot.
Szeretem azt gondolni magamról, hogy kreatív emberként jól tűröm a
káoszt, ugyebár a rendetlenség és a szanaszét heverő lehetőségeket mindenki
ismeri… De még nálam is elérkezett az a pont, amikor elkezdett akadályozni.
Egyre kevésbé engedek be embereket, sőt egyre kevesebbet alkottam, már
hazajönni sem szerettem.
Persze, ok mindig van… egyedül vagyok rá (már nem igaz), nincsen
idő (idő mindig arra van, amire szakítunk), és még sorolhatnám. Többször
mondtam, hogy akkor addig nem varrok, amíg nincs meg--- hiába, csak a
feldolgozatlan anyagkupac nőtt. Egyre jobban frusztrál(t), hogy hiába van tele
a fejem ötletekkel, hiába viszket a kezem, hogy KÉSZÍTHESSEN, nem tudom
megvalósítani a helyhiány miatt. Azt is mondtam, hogy akkor nem karácsonyozok,
mert a káosz közepére minek a fa? Azt is mondtam a fiúknak, hogy se a
születésnapomra, se karácsonyra nem kérek mást, csak tegyük rendbe, és
rendezzük át a lakást…
Többször fakadtam sírva a tehetetlenségtől…
Nem tudom mi hatott végül, de talán, talán elkezdődött valami. A lakásátrendezési projekt on. Készen lesz
karácsonyra? Nem valószínű, de mivel azt mondtam, hogy ha nem lesz megcsinálva
akkor nem vagyok hajlandó karácsonyozni sem, szóval csak nyerhetek. Az alap két
szoba (az én varrós szobám - ez a konyhához most legközelebb eső szoba, szóval
rengeteg konyhai / élelmiszer dolgot is tárolok ott) és a fiam szobájának
megcserélése, de azért ez egy csomó mindent ránt magával....
Szombaton lepakoltuk a szekrény
kajapolcos részét (több szatyornyi ezeréves befőtt ment a kukába, molyos kaja a
szemétbe, stb, a maradéktól a konyhában nem lehet mozdulni, vagy egy kanna
teánál többet főzni), vasárnap egy egésznapos workshopon voltam, de a maradék
időben megszakértettük az Ikejában, hogy milyen szekrényt tudunk a konyhában
feltenni, hogy egy részét ezeknek el tudjuk rakni. Ma futottam egy kört a
városban, mert laktózmentes csokimikulást kerestem (ez nemhalogatós tétel, mert
gyűlölöm a hideget, a havat még jobban, mégis elindultam a városba, nem hagytam
későbbre), most meg nekifogtam az egyik sarokban felgyűlt méretes anyagkupacot
lebontani, átválogatni, és kihordani a szobából...
Folyt köv.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)