2015. november 16., hétfő

Hűvös őszi délután

A 2015/2016 DROPS őszi/téli kollekciójából sok-sok kedvencem van. Több is a terveim között szerepel, sőt többhöz van fonalam is.. többek között a pink/bordó/lila/bézs Delightból is néhány, amiből ennek a mintának az eredetijét készítették... de egy kora-ősz napon olyasmit kerestem, amit a piros bakancsomhoz fel tudok venni... Tudtam, hogy változás van a levegőben. 
Azt gondolom, vastagság/kötéspróba szempontjából a  DROPS Delight, Alpaca és Fabel fonala egymással felcserélhetőek. Amennyire imádom a DROPS Alpacát, tudom menyire meleg, és hgy hajlamos a karöltőnél összenemezelődni, ahogy ezt a Bergen kardigánomnál tapasztalhattam is. Olyan őszi kardigánt akartam, ami nem túl meleg, és az Alpacánál jobban bírja, ha az őszi napsütéseben, túl melegre fűtött vonaton stb. megizzadok...Így az egyszínű szürke Alpaca helyett a színátmenetes (de még mindig szürke) Delightot választottam, ott pedig, ahol az eredeti modellnél Delight-ot használtak, én egy stashban bújkáló piros zokifonal szellemét engedtem kiteljesülni, amely a stash mélyén raboskodott---ki tudja mióta. 
A változtatásokról szólva... a szokásos hosszú passzémat kötöttem, és az ujjához jócskán adtam szemeket, hogy az én evezős méretű felkarom is beleférjen.
Ennyi változtatás,a  minta viszonylag egyszerű, jól követhető, már amennyire a DROPS minták azok. Én szeretem ezt a típusú mintaírást, ahol azt érzem feltételezik róam tudom mit csinálok, már ami a kötést illeti legalábbis.
A minta: Frosty Morning DROPS Designtól
Fonal: Drops Deight és Fabel.
Kötőtűk:: 2,5 mm és 3 mm.
Fotók : Deli Christopher Laurent.... egy igazán hűvös őszi, koránsötétedős délután.

2015. november 12., csütörtök

shetland

Ajándék kendő készült...
A fonal (Fiberspates handdyed lace) hosszú évek óta várt a sorára. Egy fair isle sapka kötéséért kaptam cserébe. Egy pár éve, az egyik rosszabb időszakomban (akkor még nem tudtam, hogy sokkal rosszabb is lehet) elkezdtem belőle egy "meditációs" kendőt...
Ezalatt azt gondoltam, miközben kötöm, egy bizonyos cél elérésére koncentrálok, és ha esetleg valaki másnak a segítségével érem el, akkor a kendőt az a valaki kapja...
A segítség bármi lehet...lehetett volna... egy ajánlás, egy segítő kéz, egy figyelem felhívás, bármi, ami aztán (akkor) nem érkezett, és a dolgok még rosszabbra fordultak, és egyszercsak félretettem... Annak akitől sokkal később az igazi segítséget kaptam mást készítettem...
Amikor néhány hónappal ezelőtt új lehetőséget kaptam valakitől, tudtam, hogy eljött az ideje ennek a fonalnak is. A régi kezdeményt lebontottam, az akkori negatív érzelmektől meg akartam szabadulni, és frissen, újat kezdtem.
A minta régi, nagy kedvenc, és természetesen gyöngyök is kerültek bele. Az átadás hirtelen jött, így "igazi" fotózásra nem volt idő, csak ezeket a blokkolós-száradós beltérieket tudom mutatni...


2015. november 9., hétfő

Fotójáték--- avagy a mama vicces haja

Amikor nyáron a Mesterségek ünnepére Tilda barátnő, gyapjúszalagokat font a hajamba, elképesztő sikere volt, bár nekem alig-alig volt képem róla...és ezt, meglepő módon, Kristóf is bánta.
Így, amikor a Gyapjúnapra megismételtük, Kristóf kérésére (is) hagytam, hogy néhány képet készítsen...
 És közben válaszolok a kérdésekre, amik rendszeresen elhangzanak...
Nem, nem (sokkal) nehezebb, mintha a saját hajam lenne ekkora. A nemezszalagok kb. 200 gramm gyapjúból készültek, a nyersszínű gyapjút először egészen világosszürkére festettem, hogy többé-kevésbé passzoljon az eredeti hajszínemhez, majd vékony csíkokat nemezeltem belőle, és ezek végeit az általam festett gyapjúkból elcsent egy-egy szállal díszítettem. A díszítésben itt-ott néhány gyöngy, fémgyöngy is megbújik.
 A hajamat Tilda kis tincsekre osztotta, majd a félbehajtott szalagot hozzáfonta. A végét apró fejér gumikarika rögzíti. Amikor kibontom, a végét rögzítő gumit elvágom, és a fonatot kibontom.
 Első alkalommal 3-3.5 órába tellett befonni, másodjára sokat javítottunk a szintidőn, alig 2 óra alatt megvolt. 
Ha a fejem nagyon megizzad vagy poros lesz óvatosan lezuhanyozom, a nemezelt gyapjú bizonyos szinting vízálló, ha nem áztatom el, akkor nem nagy gond a megszárítása sem. 
Nem, uszodába nem megyek, amíg gyapjúszalag van a hajamba fonva.
Az első alkalommal, úgy egy hétig volt benne, azután az időjárás rendkívül felmelegedett, így kibontottam... de, ha rajtam múlt volna, már két nappal később visszafonattam volna... néhány hónapba került, mire újra hozzájutottunk, hogy megcsináljuk... meglátjuk, most meddig marad :-)

2015. október 26., hétfő

Harmadszor se felejts...

Újra olyasmi, amit korábban készítettem, de eddig nem mutattam. Valójában késő tavasszal/koranyáron készült, de nem jutottam hozzá, hogy blokkoljam, még kevésbé, hogy fotózzuk. 
A korábban készült Nefelejcs kendőmet nagyon szerettem, arra gondoltam igazán jól tudnám használni más színben is...
Most a kék/zöld Delightból... természetesen gyöngyökkel...
És szegéllyel, csak mert szeretem a szép cakkos szélű kendőket
Minta: Nefelecs a DROPS-tól
Fonal: DROPS Delight
Horgolótű: 4 mm
Fotók: Deli Kristóf

2015. október 24., szombat

Egy év elmúlt...avagy őszbe fordult már...

Avagy hihetetlenül hosszú történet az ősz hajról. Én szóltam. Ez inkább amolyan feljegyzés magamnak...
Szóval egy év múlt el...
Mióta utoljára festettem hajat…
Ha visszalapoztok a blogban mindig vörös hajjal láthattatok, egészen néhány hónappal ezelőttig… sokan kérdezték miért és hogy, ez az „évforduló” jó alkalom arra, hogy ezt megírjam.
A családomtól a kézimunkázó gének mellett koránőszülő géneket is örököltem. Az mesélik apai nagymamámnak (igen, annak, aki megtanított kötni és horgolni) negyven éves korára hófehér volt a haja, és, hogy nemcsak a kötőtű-csattogtatásban követem majd, elég korán látszott.
Nem voltam 14, amikor az első ősz hajszálak megjelentek a hajamban 16 éves koromra, már keresés nélkül is könnyen láthatóak voltak ezek a szálak a hajamban, huszonéves koromra pedig már rendesen „mákos” volt…
Úgy 16 körül kezdtem el festeni a vörös ilyen-olyan árnyalataira. Eredetileg sötétbarna volt, bár, valószínűleg az anyámtól örökölt gének hatására (aki egy igazi zöldszemű vöröshajú boszorka volt) mindig is volt némi vöröses fénye. Én ki tudja miért, mindig göndör, vörös hajról álmodtam… Gesztenye, mahagóni  színekkel kezdtem, és ahogy szaporodtak a festék alatt a fehér szálak, úgy lett egyre világosabb a festék, amit rákentem, amíg eljutottam a blogon is oly sokszor látható világos rézvörösig. A karbantartása nem volt egyszerű, hiszen nem csak korán őszült, de emellett nőtt, mint a dudva. Irigységgel hallgattam azokat, akik 5, sőt 6 hétig is vígan elvoltak festés nélkül, nekem a harmadik héten már komoly lenövés látszott, a negyedik héten már nem szerettem emberek közé menni… de ha azt szerettem volna, igazán gondozottnak érezzem, nagyjából másfél hetente festhettem volna, ami valljuk be, sem a pénztárcámnak, sem a hajamnak, sem az egészségemnek nem tett volna jót. Amikor néha valamilyen oknál fogva kicsit több idő telt el hajfestések között, láttam, hogy egyre fehérebb, ami a festék alatt megbújik, de a saját, eredeti hajszínemet évtizedek óta nem láttam… amíg…
Néha gondoltam arra, hagyni kéne a francba, Gyakran gondoltam arra, majd ha 50 éves leszek nem festem többet, majd leszek szép fehér hajú öreg néni…sőt egyszer, úgy 2010 tájékán elvesztettem a türelmem, és elhatároztam magam, de akkor kezdődött csak az igazi kálvária, amit most nem részleteznék. Legyen elég annyi…
Néhány mondatból azt is tudhatjátok, az elmúlt jópár évben nem volt egyszerű a dolgom. Először az elcsépelt hullámvasút hasonlatot rángattam elő, de közben rájöttem, hogy még csak az sem volt, mert a hullámvasutazásban vannak felfelé ívelő szakaszok, én meg csak úgy éreztem, hogy amikor azt hiszem nincs lejjebb, az élet jól megmutatja nekem, hogy ja, bocs. De van.
Amikor aztán az egyik ilyen gödörből még lejjebb fordultak a dolgok, megfogadtam, hogy nincs fodrász, sem hajvágás, amíg nem oldódnak meg a dolgok. Fogalmam sem volt, hogyan oldódnak meg, vagy egyáltalán megoldódnak-e, de addig nincs hajvágás. A festésről nem mondhattam le, ugyebár prezentálhatónak kellett maradnom… Így teltek el hónapok, sőt közel két év.
Mire végre úgy tűnt, csoda történt, és sikerül végre nemcsak felmásznom a gödör szélére, de megkapaszkodni ott, sőt, annak lehetősége is belátható távolságba került, hogy egyszercsak kimásszak onnan, a hajam a derekamig ért. Imádtam a hosszát, imádtam a fonott frizurát, ami hozzám nőtt, bár tudtam, hogy némi frissítésre szükség van. Biztos, ami biztos vártam még pár hónapot, nehogy elriasszam a „szerencsémet”, de végül bejelentkeztem a fodrászhoz, aki úgy húsz éve csinálta a hajam. Nem voltam gyakori vendég, de néha befestette, néha levágott belőle, néha némi hullámot varázsolt bele. Ilyen hullámot kértem most is …. És nem tudom mi történt, de azután, hogy eljöttem már másnap elkezdett nyúlni a hajam, olyan tapadós fogása volt, mint az öreg műanyagnak, és szinte marokszámra tört le… Utólag visszagondolva, valószínű, hogy a többéves kínlódás, és stressz hazavágta a hormonrendszeremet, ami a súlyomon kívül a hajam állapotára is hatással van, amit a fodrász nem realizált. Nem haragszom rá… mondhatta volna ugyan, hogy „nézd, inkább csak vágjunk belőle, ne vegyszerezzük”, elég régóta ismertük egymást ahhoz, hogy hallgattam volna rá. Az elkövetkező hetekben szinte mindent megpróbáltam… Öntöttem rá a balzsamot, pakolást, hajolajat… minden hatás nélkül…. A korábbi hajfestések során gyakran tapasztaltam, hogy közvetlenül utána sokkal jobb állapotú a hajam, gyakran kérdeztem is magamtól, hogy ugyan miért tartok a gyakori hajfestéstől, így egy utolsó próbálkozásként 2014 október 24-én még egy utolsó próbálkozásként befestettem… de ez mintha olaj lett volna a tűzre, a dolgok még rosszabbá váltak. Ekkor már próbálkoztam ollóval is, de nem számított mennyit vágtam le a végéből, mindig tovább nyúlt majd tört. És akkor számot vetettem…
Nem vagyok már olyan messze attól a bűvös számtól…
Nem leszek fiatalabb…
… akkor sem a kikerics sárgára festem a hajam…
Már nem kell hétről hétre állásinterjúkra járnom, sőt munkahelyre is csak néha megyek be…
A seggig derékig érő fehér haj is lehet annyira vagány, mint a vörös volt…
Ha Jamie Lee Curtisnek, Mery Streepnek, vagy Kate Mossnak jó…
Akinek csak a vörös hajam miatt kellenék… az nekem nem kell… (mindegy, hogy munkahely, barát vagy pasi).
Persze a választás, hogy vagy a festetlen ősz hajam lesz a fejemen, vagy semmilyen, felülírt minden szempontot.
És nyeltem egy akkorát, mint akkor évekkel ezelőtt, amikor azzal néztem szembe, hogy diploma nélkül nem jutok egyről a kettőre, és a vége az lett, hogy fogat összeszorítva, küzdelmes körülmények között, de szereztem diplomát.
Ehhez a változtatáshoz talán nem kell annyit küzdenem, de éppannyira el kellett határoznom magam, pedig akkor még fogalmam sem volt mibe vágok bele. Természetesen, körbejártam néhány fórumot, végigolvastam néhány ilyen típusú „átváltozást”, egy tonnányi képet néztem meg a Pinteresten, így volt fogalmam arról, hogyan tovább.

Egy biztos volt, fodrászt váltok, a régiben, bármennyire is kedveltem emberként, elvesztettem a bizalmamat, ráadásul, bármikor megemlítettem az ősz hajat neki, mindig tiltakozott még a gondolat ellen is. Körbekérdeztem hát a barátaimat, ismerőseimet, és az ajánlások alapján ismeretlenül írtam Évának. Szegény nem tudta mire vállalkozik, amikor beleegyezett, hogy segít elviselhetővé tenni ezt az utat, de ahogy később is tapasztaltam, szereti a kihívásokat, szereti, ha gondolkoznia kell egy-egy feladaton.
Kitaláltuk, hogyan húzunk bele ezüst, vörös, barna csíkokat, hogy az átmenet ne legyen feltűnő, és hogyan kerül majd bele egyre több ezüst. Ez elméletben klassz volt, de amikor először rátette a szőkítőt a hajamra… úgy nagyjából azzal a lendülettel mosta is le, mert még azt sem bírta a hajam, én meg nem vagyok az egészen rövid haj híve…a kopasz fejé meg pláne nem. A derékig érő hajam eddigre már cafatokban lógott, először a lapockámig, majd később, fül és a vállvonal közé érőig kellett levágni (csak éjszaka sírtam miatta).

Láthattuk, hogy a hidrogénes szőkítés nem segít, közben folyamatosan próbálkoztam, próbálkoztunk enyhébb módszerekkel, a természetes és a festett haj közötti éles határ eltüntetésére. 
Szőkítő sampon, kamilla, citromsav… időről időre vissza kellett fognom magam, hogy ne vegyem le a polcról a festéket a boltban, az itthon levőkből ne borítsam valamelyiket a fejemre… 
Hátratűzve, kontyban, fonva… akárhogyis, nem volt szép látvány. A Tavaszi gyapjúnapra csak, hogy a tiritarka, szalmasárga végeit elrejtsem színes gyapjúkat fontam bele…. De azt hiszem, ez a nap volt a forduló. Ez volt, amikor először a nyilvánosság elé léptem, és látszott, hogy nem elhanyagolt a hajam, hanem szándékosan nincs festve..
Kérdezték miért… kérdezték komolyan gondolom-e, volt, aki fogadott arra meddig bírom. De alapvetően pozitív volt a reakció (igaz a színes gyapjúfej sokat segített J.

Néhány héttel később, már sikerült annyira kivilágosítani a végét, hogy egy nagyobb vágás után hamvasítani is lehetett, és felvillant az alagút vége. A nyári uszodázás gyakran besárgította, a hamvasítótól néha bezöldült,  még nem lehetett egyértelműen látni, hogy ez egy elcseszett szőke vagy mi. Ekkor már kimondottan ősz hajra való sampont, és enyhén kék színező balzsamot használtam…
A Mesterségek ünnepére, szándékosan világosszürkére festett gyapjúszalagokat fontunk bele… 
Ma egy éve, hogy utoljára festettem a hajam… még nem értem az út végére, a vége még most is szőkített, hamvasított, és vállig ér, nem derékig, de, ami késik, nem múlik.
Igen, hiányzik a „vöröshajú” lét. Hiányzik, hogy én vagyok a veszélyes, bolond vörös, a lámpával a fejemen. Néha, ha csak a szemem sarkából látom meg magam egy üvegben, vagy tükörben, nem realizálom, hogy én vagyok. Csoportképeken, ha magamat keresem, még a piros foltot keresem… de egyre kevésbé. A nemrég megjelent magazinba, amikor fotót kértek rólam, már nem akartam vöröshajú képet tenni, azt kértem készítsünk újat, ezüsthajút.
Nem, nem hiányzik a hajfesték keverés, hogy hiába festem be, néhány nap múlva már látom a fehér pihéket a halántékomon. Nem hiányzik az összefogott törölköző, párnahuzat.
Arról nem beszélve, hogy kiderült, 2015 nagy hajtrendje az ősz/ezüst/szürke haj… a nyár vége felé a fitnesklubban ahova úszni járok, odajött egy húsz év körüli kislány, és azt kérdezte mivel festem a hajam… (Gének, kedvesem, színtiszta génállomány).
Nagyjából ennyi. Néhány hete együtt kávéztam egy kedves tanárommal az egyetemről, aki talán a barátom is lett. Utoljára a nyár elején/közepén találkoztunk, és most meglepve tapasztaltam, hogy ő is úgy döntött, nem festi tovább a haját. Más utat választott, mint én, egészen rövidre vágatta a haját. Azt mesélte, már régóta foglalkoztatta a gondolat, de az én példám adott neki bátorságot.
A ruhatáram átalakulóban van, bér még nem látom mi lesz a végeredmény… a szemem, bőröm ugyanolyan színű, de adott színek másképp hatnak. Szerencsére a sárgát (citrom, nap, okker, mustár és tárai) sohasem kedveltem, ellentétben a naranccsal… Még a tavasszal volt, hogy egy találkozóra barna szoknyát vettem, és a Golden Wheat kardigánomat, ami a narancsnak kicsit rozsdás, kicsit barackos árnyalata… és csak úgy a szemem sarkából megláttam magam egy tükörben a bevásárló központban… És azt kérdeztem magamtól, ki ez a sárgahajú hulla? Ha megnő, és lekerül az összes sárgás a végéről, lehet, hogy más lesz, de pillanatnyilag, az addig olyannyira kedvelt narancsos árnyalatoknak lőttek, fura módon úgy verődik a fény, hogy a hajam sokkal sárgábbnak látszik, mint amilyen valójában. Szerencsére a piros maradt, még a meleg árnyalatai is, sőt, most már a hidegebb árnyalatokkal is barátkozom, a kékeket, lilákat eddig is kedveltem, és a nyár nagy felfedezése a rózsaszín/pink/mályva volt.
Most, hogy eljött az ősz, hiányolom a narancsokat, a rozsdaszínt, próbálom apránként visszacsempészni a ruhatáramba…És meglátom hova vezet ez az út.


2015. október 20., kedd

Bolondos csavaros

 A Kreatív Horgolás magazin után ma megjelent a Kreatív Kötés is, ami az angol Simply Knitting magyar változata. Az első számban egy nagyon helyes csavartmintás sapi is helyet kapott, és szinte munkaköri kötelességemnek éreztem, hogy megkössem.
A modell egyszerű, szívből ajánlom azoknak is, akik most ismerkednek a csavartminták rejtelmeivel.
A magazin képén is látható, hogy ez a fazon nem a passzos típusba tartozik, ráadásul az én választott fonalam (a Barkába kapható Alpaca Wool) határozottan vastagabb, mint amire tervezték... Próbakötést sem készítettem, így csak magamra vethetek, hogy első körben kissé nagyra sikerült a sapka, de egy gyors bontás, és némi számolás után tökéletes :-) (101 helyett csak 81 szemre kezdjük, és az 5 mintaegység helyett csak 4-et kössünk).
Már azon töröm a fejem, hogy a sapka fonottas mintáját felhasználva nyakmelegítőt is készítek télire, ebből az igazán finom, puha fonalból.
Minta: a Kreatív Kötés magazinban megjelent csavartmintás sapka. 
Fonal: Alpaca Wool (100 gramm)
Fotók: Deli Kristóf

2015. október 8., csütörtök

Nordic Summer

Akkor most térjünk vissza a (többé kevésbé) rendes műsorhoz, amely pillanatnyilag a kötés/horgolás-ból áll, és épp csak annyi fonásból áll, hogy az átlagos szemlélőt , hogy tényleg nem vagyok normális.
Na, akkor a kötés... hadd mutassak meg valamit, amit még a tavasszal kötöttem, de soha nem jutottam hozzá, hogy megmutassam... mostanáig.

Amikor a tavaszi, és nyári DROPS katalógussal dolgoztam, ez volt az a minta, ami megragadta a figyelmemet, és nem engedte el.Voltak persze mások, amik tetszettek, amiről azt gondoltam, hogy megkötöm majd, egyszer, ha lesz időm, meg hasonlók, de ezt nem tudtam félresöpörni, ez kellett, mindegy mi mást teszek félre miatta.
 Persze azt is tudtam, hogy nem Baby Merinóból akarom elkészíteni, mert a tiszta gyapjú fonal, és a nyár nekem annyira nem megy együtt. Viszont a Cotton Merinó fonalat azóta akartam kipróbálni, amióta kijött, és úgy döntöttem ennél jobb alkalmat nem nagyon találok... Hogy a kötéspróbája teljesen más? Kit érdekel, azt majd megoldom valahogy...nem?
Az egyetemnek hála, az unalmas, harisnyakötéses részeket az órák alatt letudtam...
a legkisebb méret számaival kezdtem. Mivel nem szeretem a háromnegyedes ujjat, a szegélymintából 5 ismétléssel kezdtem, majd annyi sort adtam hozzá, hogy teljes hosszú ujjat kaptam.
Minta: Nordic Summer a DROPS-tól
Fonal: Cotton Merino a DROPS-tól
Fotók: Christopher Laurent Deli

2015. október 6., kedd

Ok okozat

Eddig csak az okozatot tudtátok, vagyis, hogy csendben voltam, nem posztoltam, de ma már az okát is nyilvánossá tehetem, és ez most, oly hosszú idő után először nem az, hogy nem mennek a dolgok, és ezt inkább magamban tartom, hanem....
 Egyszerűen elképesztően büszke vagyok...
Amikor néhány hónapja megkeresett Ildikó a Praktika magazintól, hogy a kiadó megvette a Simply crochet és Simply Knitting magazin magyar kiadásának jogait, és lenne-e kedvem közreműködni, éppen csak nem kérdeztem vissza, hogy van-e homok a Szaharában, esetleg árulnak-e Coca Colát Amerikában...Naná... Régóta vágytam arra, hogy a szívemhez oly közelálló két tevékenységet, a kötést/horgolást, és a fordítást ötvözve, a nyelvi akadályok miatt sokak számára elérhetetlen mintákat a magyar kötős/horgolósok számára használhatóvá tegyem. Már a DROPS minták fordítása hatalmas lépés volt, de a dologra ez a felkérés tette fel a koronát.
Szóval ma büszke vagyok, és hálás nemcsak az Univerzumnak, és Ildikónak, hanem minden kötős/horgolós társamnak, Nélkületek nem ment volna :-)

2015. október 5., hétfő

Születésnap, V.2.

 Szóval a szülinapos kötős barátnőnél hagytam abba, meg a lemondott találkozóknál, ugye?
 És, csak hogy bizonyítsam, a lemondott találkozó nem a legjobb módja annak, hogy kézzel fonott fonalat kapjon valaki, mégegyszer eljátszottam az egészet...
Szülinapos barátnő, elhalasztott ebéd, kézzelfont fonal... A részleteket az előző ilyen témájú bejegyzésből másolhatnám szóról szóra, azzal a különbséggel, hogy itt amikor annak idején a gyapjút festettem, a célszemély színvilágát próbáltam felidézni, így a fonat kiválasztása kevesebb gondot okozott (hmm semennyit :-) tudtam, hogy ez a fonat az övé és kész.)
Kb ugyanaz a vastagság, még mindig gyakorlom, hogy a csipkénél vastagabbat is fonjak...

2015. október 4., vasárnap

Életjel és hasonlók

Elképesztően elfoglalt tél és tavasz után, még sűrűbb nyár következett, és már azt hittem a dolgokat nem lehet fokozni, pedig de...Persze, szoktam azt mondani, hogy olvasni sincs időm, de a dolgok ennél súlyosabbak voltak... voltak napok, amikor még evésre sem jutott idő...
Mindenesetre még élek, és jövök vissza, mindenféle történettel (remélhetőleg) hírrel, és képekkel.
Addig is, itt a bizonyíték, hogy ha annyit nem is, mint szoktam, a vonatozásoknak, és a végeérhetetlen egyetemi óráknak köszönhetően azért kötök is...és a közhiedelemmel ellentétben, néha be is fejezek dolgokat. Ennyi minden várja, hogy blokkolásra, és fotózásra kerüljön...


2015. július 20., hétfő

Elhalasztott találkozó és annak következményei...

Mit tesz egy kötős/horgolós, ha családi, baráti körben születésnap vagy más ajándékozós ünnep közeledik, és a megajándékozni szánt személy "knitworthy" vagyis érdemes arra, hogy kézzel készült ajándékot kapjon (ezt szigorú kritériumok alapján határozom meg, de erről máskor)... természetesen saját kézzel készít, a mi esetünkben köt ajándékot... De mi van akkor, ha a célszemély maga is köt? Mit lehet olyasmit adni neki, amit maga nem tudna elkészíteni???
Ha az ember lánya a kötés, horgolás és egyéb kézműves dolgok mellett fon is, akkor nanáhogy fonalat...Még akkor is, ha idő, a nagy napig arra sem elég, hogy végiggondoljuk a fentieket, nemhogy el is készüljön valami...Amikor még sehol sem tart a munkával, és adott célszemély lemondja a találkozót, közli "na ennek még következményei lesznek, de kárörvedően vigyorog magában, mert így valós esélye van annak, hogy egy tábla csoki helyett valódi ajándék kerüljön a csomagba...
Alámerülni a méretes szöszkészletbe... keresni olyasmit, ami illik a célszemélyhez nem is volt olyan nehéz,,,
A megszokottnál vastagabbra fonni viszont a szokásosnél több figyelmet igényelt...
A végeredmény "fingering" körüli vastagság, a pontos hosszára nem emlékszem, olyan 380-400 méter volt, 100 gramm saját festésű dél-amerikai bárány gyapjújából.

2015. július 19., vasárnap

Hol is tartottunk...???

Halllóó?? Van itt valaki???
Hányszor fogadtam meg, hogy most aztán jó leszek, és rendesen blogolok, de valahogy minél több idő telik el, annál nehezebb újrakezdeni...
Azt hiszem legutoljára ott akadtam el, hogy bármilyen fantasztikus is volt a Gyapjúnap, (vagy talán épp ezért) alig készült néhány kép...pedig igazán szerettem volna olyan lelkes és szeretetteli beszámolót írni, mint mindig, hiszen, tényleg fantasztikus volt... azért talán leginább azért, hogy ne  maradjon megörökítetlenül, álljanak itt a képek...
Szokás szerint telepakoltuk az asztalt...
De nem volt elég... új mód után kellett néznem a gyapjúk megmutatásához...
A nap tiszteletére, avagy akinek nincsen haja, fonjon magának jeligére.... színes gyapjús speciális frizura... a kivitelezés hagy némi kívánni valót maga után, de az ötlet nagy sikert aratott... Attól tartok ez nem az utolsó alkalom volt, a hamisraszta sítlussal...
Érdeklődő is volt szép számmal...
És szinte minden alkalommal van "kedvenc" tanítvány, valaki, akivel egészen különleges élmény volt találkozni... ez alkalommal Judit, kedves kötős/horgolós társam/barátném huga...