2011. január 30., vasárnap

A gyapjú napja

Műhelyvezetőnek, tanítani hívtak Pilisszentlászlóra a gyapjúnapra, bemutani a fonást. Eredetileg ketten lettünk volna a témáért felelősek, Zsu a rokkát, én a kéziorsót pörgettem volna, de egy családon végigvonuló láz Zsuzsi terveit keresztülhúzta.(Remélem már jobban vagytok!). Terveink szerint együtt mentünk volna Zsu autójával, de így már a kijutás is kalandos volt, úgy szálltunk fel a Hévre, hogy nem tudtuk Szentendréről hogyan jutunk tovább, de a kézműves társadalom a segítségünkre sietett és sok jó ember kis helyen is elfér alapon helyet szorítottak nekünk egy autóban. Köszönjük!

Érdekes élmény volt az iskolaépület. Kiszálltunk és láttunk egy községi szocreál iskola épületet... aztán közelebb mentünk és megláttuk a hatalmas ablakokat... egy kicsit közelebb és megláttuk a színpadot...aztán az ajtót...és amikor beléptünk úgy éreztem egy másik világba csöppentünk. A hatalmas kemence, és a cserépkályhák ontották a meleget, a bútorok barátságosak, a színek melegek. Mindig arról álmodtam ilyen hangulatú helyen szeretnék élni... Fényképezni,  nem volt időm... mondanám, hogy sajnos, de ez egyúttal azt is jelentette, hogy komoly érdeklődés volt, és egyszerűen nem volt időm...
Minden tanítványom rendkívül ügyes volt...

Bár nincs fotóm Borcsáról, szeretném kiemelni a tízéves kislányt, mert rövid idő alatt nagyon sokat tanult... elképesztő volt látni, milyen gyorsan átveszi a mozdulatokat, és kevesebb mint egy óra alatt úgy font.... mint én egy-két hét után... és egyszer sem vágta a földhöz az orsót, mint én tettem annak idején).
És igazán kellemes meglepetésként ért, hogy nemcsak lányok, hanem fiúk is voltak az érdeklődők között :-)
A rendezvényen más foglakozások is voltak... babakészítés, nemezelés... de a dolgok természeténél fogva... nem jutottam hozzájuk...sajnos. De a pizza igazán finom volt!

2011. január 28., péntek

Én készültem...

A Pilisi Gyapjúnapra.
Készítettem orsókat a gyakorláshoz... egyszerű sima fából készültek, akinek megtetszik a fonás meg is veheti őket majd...
És szeretnék mutatni valamit amin még dolgozom...egy egészen különleges darab. Ha a fehérneműmnek egyeznie kell a ruhámmal, majd a fonásnál nem passzol az orsó színe a font gyapjúéhoz? Persze, hogy van narancssárga, kék, még piros orsóm is... (még jó, hogy a természetes fa színe mindenhez illik ;-)... De már régóta gondolkodom, hogyan, miből lehetne, orsókat készíteni itthon is... szerintem ez egészen jó kiindulás, nem?
A tárcsája fehér kő, a tengelye fekete keményfa( meg is szenvedtem mire belecsavartam a kampót) fehér dekorációval...Sajnos a darabokat nem egyszerű beszerezni, ráadásul a kő miatt nem is olcsó mulatság, de ha valaki egyszer beleérzett a fonás szépségébe sosem lehet elég orsója...

Díjat kaptam

Kettőt is. Amikor ezek a díjak elkezdtek el keringeni, én még csak angolul blogoltam, így most nagyon jól esnek, és megtiszteltetésnek veszem, nem spam-nek :-)
Az elsőt Zsuzsától, 

Zsuzsa, köszönöm, jól esik, hogy azt gondolod érdemes vagyok rá (mert én nem mindig vagyok benne biztos). Ne haragudj, hogy sokáig nem reagáltam...

A másikat Almától.

Mindkettőtöknek köszönöm. Tovább adni nem fogom, nem azért mert nem lenne kinek, rengeteg blog van ami tetszik, amit rendszeresen olvasok, inkább nem szeretnék senkit kihagyni...
Cserébe viszont írok néhány személyes dolgot, ok?

- 14 évesen döntöttem el, ha egyszer fiam lesz Kristófnak hívják majd. Koncz Zsuzsa Borddi Kristófját hallgatva.
- kb hat évesen tanultam meg kötni és horgolni a nagymamámtól
- szakképzett varrónő vagyok és dolgoztam is varrónőként
- imádok úszni... amikor Amerikában éltünk, az ottani barátaink Halacskának hívtak...nem ok nélkül.
- nem szeretem a csokoládét, a kávét, és az alkoholt.

2011. január 27., csütörtök

Rosszkedvünk telén...

A téli depresszióval küzdök. Ez már szokásos, bár az idén a szokásosnál később jött, az ünnepeket egész jól túléltem...ami nálam elég nagy szó. De vannak jelek... olyanok mint...

Két hétig post nélkül hagyom a blogot.
Magyarra fordított könyvet olvasok... (az angolul kiadott könyveket eredeteiben szeretem... még akkor is ha nagyképűnek hangzik)
Úgy megyek el itthonról, hogy nincs kötés a táskámban.
A szülői értekezleten csak ülök és befogom a számat.
A csomag érkezését jelző cetlit csak félredobom és nem rohanok a postára átvenni.
Leülök TV-t nézni és közben nem kötök.Csak ülök ott és bámulom Szuperman-t.
Az isten szerelmére, elolvastam a TWILIGHT-ot.
A fehérneműm színe nem egyezik a felette viselt ruháéval.

Akik ismernek tudják, hogy ez már igazán a vég.

2011. január 12., szerda

A családban marad


Hiszek abban, hogy a gének és az öröklődést sokmindent meghatároznak, még akkor is, ha bizonyos őseinkkel sohasem találkoztunk, bizonyos dolgokat nem tanultuk az adott személytől. nem kell meszebbre mennem, mint ahhoz, hogyan tudtam meg AZUTÁN, hogy megtanultam fonni, hogy a nagymamaám nagyszerű fonó volt...
A lényeg, néhány napja a fonalaimat rendezgettem, és ahogy térülök fordulok mit látok....

Már nyitom a számat a szidásra "Már megint mit csinálsz..." De mama, olyan JÓÓÓ!"
Na, gondolom, legközelebb fonni akar majd, vagy mi...
Hát nem kellett sokáig várnom...
A fonal fonás (a drafting) kicsit túl nehéz volt, ráadásul a rokka nem igazán alkalmas rendes fonásra, de nem törhetem le a kedvét és az érdeklődését, hát előástam valami régebbi gyakorásként font fonalat, és hagytam, hogy összecérnázza őket. (Nem is tudom, van a plying-ra jobb magyar szó?)
Nem rossz úgy elsőre, igaz?

2011. január 11., kedd

Van remény

Mármint nekem és a rokkának...
Lassan évek óta fonok kézi orsókon, és elég gyorsan elég jó is lettem (még ha én magam mondom is :-)...de el kell ismernem, amennyire szeretem, és nem adnám fel, nem ez a leghatékonyabb módja a fonalkészítésnek. Vonzónak tartom, hogy egyszerű eszköz, ősi, és bármikor zsebredughatom (de mejd egy másik bejegyzésben leszek költői az orsós fonás szépségeiről, ok? ) de egy örökkévalóságig tart mire annyi fonalat megfonok, ami valamire elég...
A rokkákkal viszon soha nem boldogultam, Van, kettő is, és időről időre nekiülök, hogy márpedig én most addig nem állok fel...mert nem létezik, hogy ez nekem nem megy...de mégis mindig az a vége, hogy dühösen állítom a sarokba, és azt hiszem, ez mégsem nekem való. Bennem van a hiba, nekem már csak az orsó marad.
Aztán kipróbáltam Rita rokkáját, és felcsillant a remény, de ahogy hazaértem, és a sajátommal próbálkoztam... vissza a kályhához.Marad a kéziorsó.
Egészen addig amíg Zsu leültetett az ő rokkájához, és gyors egymásutánban  produkáltam ezeket:

Nézzétek az utolsót...azt hiszem ezzel már együtt tudnék élni.
Szóval, mégsem velem van a baj...
Aki ismer már tudja ezek után mi jön. Nekem is kell rokka. Igazi, jól működő. Annyira, hogy néha sírni tudnék. És addig nem nyugszom amíg nem lesz.

2011. január 4., kedd

Kezdés

Kezdd, ahogy folytatni szeretnéd...ahogy az angol mondás tartja.
Ennek értelmében az év első napjaiban:
Festettem gyapjút:

Sütöttem kenyeret: 
Valamint képek nélkül:
Fontam (meglepi lesz, nem akarom egy képpel lelőni)
Kötöttem
Befejeztem valamit
Elkezdtem valamit
Moziban voltam Kristóffal (Narnia és a Hajnalvándor útja 3D)
Újfajta ételt készítettem (Marha Sztroganoff módra pitetésztában)
Olvastam (na azt sokat).

2011. január 1., szombat

Az óév búcsúztatás legjobb módja

Menj egy baráthoz.
Eressz össze három tíz éven aluli gyereket egy számítógéppel és egy walkie talkie-val.
Igyál pezsgőt
És fess gyapjút
Azért jöttünk össze, hogy a ygerekeknek legyen társaságuk, és fonjunk együtt. A gyerekek jól érezték magukat, fontunk is (legalábbis én). Átfuttatuk a lila gyapjúmat a kártolódobon egy kis fehér angórával. fantasztikus siker...
Aztán valahogy éjfél előtt ránkjött a festhetnék. Tele táska fonnivalóval érkeztem, csak éppen festeni való nem volt közte, de Zsu kisegített...(hogy lehet, hogy a legjobb szándékaim ellenére több gyapjúval megyek haza, mint indultam???) .Egy bizonyos színvilág járt Zsu fejében, engem meg nem kell győzködni, hogy szivárvány színeket használjunk.Az övé ilyen volt a hőkezelés előtt. Igazán fincsinek néz ki, nem? 
Gyapjú, festék, pezsgő, chips. kóla, ... a legjobb kellékek :-)

Zsu fehér alpakkát használt, és bézs alapszínű merinót, ami a szivárványszaneknek kicsit tört, rozsdás felhangot adott.
Zsuzsié öblítés után:
Az enyém száradás utám. Teljesen profinal néz ki, nem?
Rég nem éreztem ilyen jól magam, köszönöm Zsu, alig várom, hogy újra kitaláljunk valamit!