2021. október 12., kedd

A Pipacsos Kalap - avagy hogyan csináltam olcsó nyári szalmakalapból 18. századi Bergere kalapot.

...és, ha már a piros ruhánál tartunk, beszéljünk a kalapról, amit a ruhához viselek. Különösen, mert a kalapot díszítő pipacsok voltak, amik mozgásba lendítették a hógolyót, amiből lavina lett.. szóval a pipacsok voltak azok, amik egységes koncepcióvá fogták össze a fejemben kóborló ötleteket. És azért is, mert többeknek megigértem, hogyan csináltam. És azért is, mert az instagramon fut a #fallforcostume kihívás és a mai téma a kalapok és haj, és ez éppolyan jó nap ennek a bejegyzésnek a megírására, mint bármelyik másik.

Láttuk már a 18. században játszódó filmekre jellemző kalapokat, az Outlandertől a Poldarkig. Különleges ismertetőjelül a nagyon lapos tetejük, és viszonylag széles karimájuk. 

Azonban nem könnyen elérhetők. Igen, van néhány eladó az E-bayen, és az Etsy-n is, de a legutóbbi kavarás a Magyar Postával (nemcsak a postadíj magas, de a helyi adót ki kellfizetni rá, az EU-s adót, a magyar posta nem viszi házhoz a csomagokat ÉS még fizetni kell szolgáltatási díjat egy olyan szolgáltatásért, amit már egyszer kifizettünk, és még így sem biztos, hogy az ember megkapja a csomagját.) 

Ugyanakkor egy rakás tutorial van a neten a kalapok átalakításáról, szóval... 

Igazából ezt kisérleti példánynak szántam, mondván, ha sikerrel járok, próbálkozom majd mással is. 

Egy kínai boltban vettem a kalapot. Elfelejtettem lefotózni, mielőtt nekiestem és szétvágtam, de nagyjából így nézett ki. 

Kezdésnek leszedtem róla a dekorációt és levágtam a korona részt. 
Benedvesítettem a koronát, hogy megpuhítsam, és beleerőltettem egy kis fémdobozt. (uupszi, nincs képem a dobozról, de egy megfelelő méretű kisebb, kerek sütisdoboz). Az egészet beborítottam egy vizes törölközővel, és a gőzölős vasalóval gőzölni kezdtem. 
Először ilyen lett...
Majd további gőzölés után a dobozon, így nézett ki. 
Most már lapos volt a teteje, de még mindig magas, szóval újabb karikákat vágtam le az aljáról. 

Utána összevarrtam kívülről, és belülről is. 
Ilyen volt a varrás után, mert a korona része még nedves volt a gőzöléstől. 
Amikor száraz volt, és egyforma színű, bélést varrtam a tetejébe, és szalagot, hogy meg tudjam kötni. 
Ugyanabból a szalagból egy másik darabot egy villa segítségével beraktam, és felvarrtam a kalapra, hogy eltakarja az elvágtt és összevarrt részt.
A pipacsokkal feldíszítettem, és... Ó, hét, ahogy néztem a pipacsokat átfutott a fejemen, hogy milyen jól nézne ki rajta még néhány strucctoll. Fincsi, ugye? Volt piros strucctollam? Persze, hogy nem. (kék persze van, több árnyalatban is, hiszen a történelmi ruháim többsége mégiscsak kék, nem?) Namármost hol vegyek piros strucctollat úgy három nappal az esemény előtt, ahova fel akartam venni?  Persze az ebay-en van rogyásig, de.. lásd a fenti kirohanást a magyar posta ellen. Néztem pár magyar webshopot is, de egyik sem garantálta, hogy időben kiszállítja, akkor megkérdeztem az egyik kézimunkás csoportot, és hurrá, volt válaszuk. Az üzlet, ahol amúgy a fűzőkhöz és krinolinokhoz veszem a merevítéseket.  Eddig voltam munkával, a ruha persze még messze nem volt kész, és persze szakadt az eső. Ha valami vagyok, akkor makacs és fafejű, és piros strucctollat akartam a kalapomra. Naná, hogy az év legnagyobb viharában indultam neki, a cipőm abban a pillanatban elázott, ahogy leléptem a 105-ös buszról, de megszereztem a francos tollakat. 
Így lett pipacsos kalapom, strucctollakkal. 
Persze egy ekkora kalap nem áll meg a fejemen magáttól, kicsit segíteni kell neki, egy-két kalaptűvel, de kit érdekel. 

2021. szeptember 28., kedd

Lagzi, avagy a piros ruha használatban

Elmondtam már, hogyan és miért varrtam "A piros ruhát", most mutatok néhány képet a lakodalomról, hogyan mutatott az eseményen, amire készítettem. Igen, jóideje akartam már 18. századi holmit készíteni (nem csak egyet, igazából sok-sok 18. századi cuccot szeretnék), de mégiscsak a lagzira készült. Persze az a gondolat is benne volt, ha ruha van, esemény is lesz (bár a 18. századi hagyományőrzés, különösen a civil, gyakorlatilag nem létezik az országban). 









2021. szeptember 23., csütörtök

Reneszánsz hajháló

 Jól van, lenyugodtam. Próbáljuk meg újra. 

Nos, bár a hajam ezüst és hosszú, be kell vallanom, hogy más sajnos nincs sok belőle (kösz, pajzsmirigy). Történelmi ruhás eseményekre gyakran egészítem ki különféle póthajakkal, de mivel nincs túl sok, amihez ezeket rögzíteni lehetne, nhány óra után fájdalom a vége. Az egésznapos komáromi rendezvény után sírva bontottam ki a hajam, annyira fájt a fejbőröm. 

Vagyis, ki kellett találnom valamit a reneszánszhoz. Els em tudom mondani mennyire tetszik Morgan Donner szalagozott fonata, és imádom A Borgiák sorozatban látható hajakat is. Szóval ez adta az általános ötletet. Egy hajháló eltakarhatná a "kopasz foltomat" (ami nem igazán kopasz, de elég ritkás)... A Palotajátékok előtti este elég jó pillanatnak látszott ezt a hajhálót megvalósítani, nem igaz? Kissé leástam a szalag és gyöngy-készleteimbe, és van egy gömbölyű, szinte labda formájú csipkepárnám (igazi antik 120-140 éves francia darab) amire rátűzhettem a talált szalagokat, amikből megcsinálhatom a hálót.. szóval van egy párnám... valahol. Még egy kis kutakodás, és megtaláltam a párnat, csak éppen rá volt tűzve egy 16/17. századi hímzuett főkötő, ami némi St. Birgitta hímzésre várt... "Várjunk!" "Milyen főkötő?" kérdezhetnétek... "Még soha nem említettél főkötőt!"... Itt a blogon valóban nem, bár aki követ az instagramon, már láthatta. Amolyan karantén-projekt volt, amit a mai napig nem fejeztem be. A hímzést megcsináltam, és fel is tűztem a csipkepárnára, hogy egy díszöltéssel összevarrjam, és aztán szépen otthagytam.... a nyárra. Meg az őszre és a télre. És tavaszra is. Meg a nyár elejére is. Most pedig vagy összevarrom végre, vagy leveszem, és akkor TÉNYLEG soha nem fogom befejezni. 

Akkor jöhet Morgan Donner videója és a St. Birgitta stitch a főkötő összevarrásához. 

Mire befejeztem (azt az egy varrást, a francos főkötő azóta se fejezte be önmagát), már elmúlt éjfél. De, ha én csinálok valamit, azt ritkén szoktam félgőzzel, vagy csak épp elfogadhatóra.. Az egész reneszánsz ruhám ezüst/ kék színekre itazik, így a háló is lehetne nem csak kék, hanem ezüs és kék, amihez a hajam mégsem elég ezüst, ugye? 
Még jó, hogy a szalagok között ezüst zsinórok és paszományszerű izék is vannak. 
Meg gyöngyök. 

Kékek az ezüst találkozási pontokra, ezüst a kék kereszteződésekre. Csak, hogy az életeme egyszerűbb legyen. Az egész kék perdepánt szegélyt kapott néhány kis hurokkal, hogy legyen mibe beleakasztani a hajtűket. 
Volt egy általános elképzelésem a frizuráról, volt hajhálóm, de a kivitelezés csapattársam, Lívia munkája volt. 

Hátrafésülte a hajamat, befonta, és a copfot áthúzta a háló egyik lyukán (ha ez előre eszembe jut, hagytam volna külön nagyobb rést, de így is műlödött), utána a copfot kettéosztotta, külön-külön befomnta és a hajháló köré tűzte. Volt egy plusz póthaj-fonatom, ezt egy szalaggal körbetekertem, és ezt Lívi a másik fonat köré tekerte, a kilógó szalagot pedig újra körbetekerte. Így a ritkuló hajfoltot eltakarta a háló, a póthafonat pedig olyan magasra került, ahol már nem húzott. 
Bevallom, régen voltam ilyen elégedett a hajammal...
Munka-fotók a telefonomról.
Haj-fotók: Norbert Varga

2021. szeptember 22., szerda

Reneszánsz

Jól van, ennyi. Már egy ideje próbálom megírni ezt a bejegyzést. Többször is kitöröltem, mert nem tetszett amit írtam. Utoljára végre kitaláltam, hogy bár nem igazán írhatok már erről a ruháról, hiszen épp eleget láttátok itt a blogban, írhatnél a hajhálóról, és a frizuráról, amit erre az eseményre találtunk ki. Meg is írtam végre a bejegyzést, aztán az egész piszkozat eltűnt. Rákattintottam valamire amire nem kellett volna? Megint nekitoltam a lábammal a falnak a gépet, és elmozdítottam az egyik kábelt? Vagy csak úgy magától döntött úgy, hogy nem lesz együttműködő? Nem tudom, de jelnek veszem, és nem próbálkozom tovább. 

Tessék, képek, duma nélkül. A nyár közepe, Visegrádi Palotajátékok. 









Fotó: Norbert Varga
Ha szeretnétek többet tudni a hajhálóról és a frizuráról, szóljatok. Talán összehozok egy posztot. 


2021. augusztus 30., hétfő

Utolérős... Komárom, erődnapok

Atyaég, mi lett az idővel? Olyan jól ment, hogy tartsam a havi 5-.8 bejegyzést, aztán... hova lett a nyár? Amikor is mindent megtettünk, hogy a munkával, a hagyományőrzéssel és a koncertekkel is lépést tartsunk, de az egész egy rohanás volt. Ráadásul a piros ruha, bármennyire is szeretem, és bármennyire is szüksége volt rá a lelkemnek, hogy megcsináljam, legalább másfél hetet elvett, ami után sehogy sem sikerült utolérni magam, és kétségbeesetten próbáltam valami egyensúlyt tartani. Mindennek az eredménye persze idióta alvásritmust eredményezett (aminek része volt, hogy az autóban próbáltam kiegészíteni az alvásidőmet) és nagyon kevés alkotást. Egyelőre fogalmam sincs hogyan, de a következő évre muszáj lesz kitalálnom valamit, mert... mert ezt még egyszer nem tudom végig csinálni. Van néhány apróság még, amit meg akarok mutatni, de addig is, amíg lesz olyan pár órám, amíg írhatok is, be kell érjétek képekkel. Sok képpel. Mit szóltok hozzá? 

Először nézzük, mi történt júlis elején Komáromban az Erődfeszten. Ide reformkori életmódbemutatót kértek...
















Képek: Varga Norbert

2021. július 30., péntek

Helló 18. század, 4. rész: A RUHA

Miután minden olyan alapdarabot, ami nélkül az öltözék abszolút nem működne, elkészítettem, nem halogathattam tovább, magát aruhét. Nem tudom, miért tologattam, végül is csak egy ruha, nemigaz? 

Volt hozzá mintám is, sőt, két különböző mintám volt, amit JP RYAN nevű cég adott ki, és amit a Black Snails. Bár nagyon tetszik a BS minta, valamive bonyolultabbnak tűnt, így a másikat választottam, és úgy gondoltam, azt a külön mellrészes megoldáást megtartom akkorra, amikor már tényleg tudom, mit csinálok. 
A JP Ryan minta egy csomagban csak egy méretet ad, és a fűző-fiaskó után nem igazán voltam biztos a dolgomban. Tipikus amerikai minta módjára a lusta amerikai varróknak készült (ebben a blogbejegyzésben többet olvashattok a témáról), már eleve belerajzolják a varrásszélességeket, és úgy van a papírra felrajzolva, hogy ki is vághatja az ember lánya. Hát én egy Burdákon felnőtt varrónő vagyok, ahol több mintah van egymás hegyén-hétén felfektetve, simán hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy a mintákat másolnom kell és kivágnom, ráadásul úgy gondoltam, hogy biztosabban megmarad, ha nem vágom szét, és azért még terveztem használni. Szóval, másol és vág. 
Mivel egy ideje már tudtam, hogy előbb-utóbb meg akarom csinálni ezt a ruhát, amikor csak tudtam, megnéztem pár videót és elolvastam pár blogot arról, hogyan készítik el mások. Tudom, pl. hogy a látszólag egyszerű felsőrész egyik trükkje, hogy az elejejét ferde szálirányban szabják. A szabésmintán ugyan láncirányban van bejelölve a szálirány, de mindig is nagy csodálója és hirdetője voltam a ferde szálirányú szabás csodáinak (egyszer kérdezzetek meg a Tövismadarak Ralph atyájának ingéről...) szóval eleve ferde szálirányban raktam fel, a próbadarabot is. 
A első próbadarab a várthoz képest elég jól nézett ki, legalábbis az elején, de ahogy gyanítottam, a háta túl nagy volt. Megpróbáltam ugyan Norbit rávenni, hogy segítsen próbálni, de... legyen elég annyi, hogy hamarabb fúr lyukat abetonfalba, és szerel fel nekemn éhány polcot. Tildát nem akartam újra iderángatni (és nem is volt plusz fél napom, hogy megvárjam végezzen a munkájával és ideérjen) szóval magamra maradtam. 
Némi póbálgatás után, és még több vaktában találgatás... hol legyen nagyobb a varrásszél, jol legyen ívesebb?? ...már jobban nézett ki. 
Az elején még jobban. 
Mg némi igazgatás után (azért húzom az aljt, mert a próbadarabhoz használt anyag vékonyabb, mint a  végleges, és a majdani szoknya súlyával is számolnom kellett)
Az egy segítség, amit ki tudtam csikarni Norbiból, hogy berajzolta a chem... a chemisnek használt ruha vonalát, és azt, meddig nyúlik ki a tetolválásom a hátam közepén. Az egyik dolog, amin "javítani" akarok, hogy jobban odafigyejek arra, mennyire takjarja el a ruha ki a tetoválásom. 
Miután többé-kevésbé meggyőződtem arról, nem tudok sokat javítani a szabáson, nekifogtam a szabásnak. Ennek félelmetesnek kellett volna lennie, de nem volt az... nem elég, hogy az anyag nem volt drága, de van belőle legalább még egy ruhára való... szóval lehettem bátor az ollóval. 
A felsőrész összeállításáról nem csináltam túl sok képet, és a mintával érkezett összeállítási útmutatóról sem tudok sokat mondani. Tanult varrónő vagyok, ezernyi tuht varrtam már. Persze, elolvastam a lerást, megnéztem a videókat, de, ha valami valamelyikben nem volt benne, hát simán megoldottam, legfeljebb némi gondolkodás árán. 
Például itt van a bélés. Az iskolában a modern technológiát tanultuk, ahol az ember elkészíti a külső oldalt, külön a belső oldalt, a SZO.kal szembefordítva körbevarrja, majd kifordítja. Ugyanígy van gyakorlatom a viktoriánusok által hazsnált "flatlining" technikával, ahol a rétegeket egyként kezelik. Nos, ebben a korban egyiket sem csinálták, hanem megcsinálták a külő réteget, és a belsőt, egymásra tették (a fonákoldlat a fonáloldallal szemben, és a széleket behajtva levarrták. (persze, kézzel).
Itt van például egy dolog, amit nem tudtam feladni, a nyakkör megerősítése formára szabott bélelőlkkel. Persze, miután belekerült a bélés is, kiderült, hogy teljesen felesleges volt, mivel a behajtotts zélek eltakarták a vágott széleket, de ha már ott voltak, nagyon szépen merevítették a nyakkivágás szélét, szóval, az is lehet, hogy szándékosan is így csinálnám, ha újra ezt - vagy hasonló- a ruhát kellene megvarrnom. Ezekben a ruhékban van merevítés. de kívülről persze nem látszik... az én ruhámban a béléshez vannak varrva. 
A derékvonal okozott még fejfájst. Mivel csináltam már viktoriánis darabot, ösztönösen nyúltam volna a szegővel való beszegéshez. Szerintem nincs szebb eldolgozása a széleknek, legyenek azok belső vagy külső szélek. Amellett, hogy szépek, nagyban megkönnyítette volna a dolgomat, ha simán rávarrhatok egy ilyen szegőt a cuccra. Azonban, bármennyire is szerették a viktoriánusok ezt az eldolgozást, a 18. századiak nem használták. Valami mást kellett a felsőrész utolsó szélének eldolgozásához kitalálnom. Hát újra egymás felé fordítva behajtottam a széleket, és kézzel levarrtam őket. 
Miután a test szinte teljesen megvolt, el kellett döntenem, mi legyen a szoknyával. És mit csinál az ember lánya, hajnali ötkor, ha két nap múlv fel akarja venni a ruháját? Arra gondol, milyen jópofa a cartridge pleating (ne kérdezzétek, nem találtam meg magyarul, hogy hívják a technikát), olyan jópofa, csináljuk. A legidőigényesebb, csak kézzel csinűlható ráncolást, 4 m 20 centi szoknyabőségen. 

Amikor a FB egyik 18. századi varrócsoportjában mindezt megemlítettem, azonnal jött az egyik okos, mintha nem tudnám, mit csinálok, és nem tudnám, hogy a cartridgepleating, éppúgy, mint a szegős eldolgozás nagyon népszerű volt a viktoriánusoknál, de a megelőző, 18. században nem használták...
Hahhhh, de én felkészültem. Nem is olyan régen futottam bele ebbe a blogbejegyzésbe, amely bizonyítja, hogy igenis használták ezt a módszert. Ráadásul a fő inspirációnak használt ruha, múzeumi oldala... azt mondja... umm, a belga múzeum oldala flamandul ír, de a google fordító a jóbarátunk, amely szerint a ruha derekát "harmonika ráncolással" húzták be, és ezt nem tudom másképp értelmezni, csak cartridge pleatingnek. 


Miután kézivarrással felapplikáltam a szoknyát a ruha derekára, nem maradt már sok minden, letűztem a nyitott szoknya hosszanti szélét, és feltűztem az alját. A Campus Festiválra indultunk, és csak bízni tudtam abban, hogy a 3-as autópálya elége gyenes és sima, hogy tudjak varrni az autóban útközben. 
A franciakapcsokat itthon varrtam fel.  

És nem maradt más hátra, mint összedobni még egy alsószoknyát. Erről nincs se külön leírás, se képek, legyene lég annyi, hogy a szegélyek, derékrész, és a szoknya aljának oldala kézzel lett levarrva, útközben, és amíg ott voltunk, Norbi hugát születésnapján felköszönteni. 

Nos, elég kíváncsiak vagytok már erre a ruhára? Szeretnétek látni? 
Eredetileg egy külön posztot szántam neki, de már így is túlteljesítettem a havi bejegyzésszámot, ráadásul, azt hiszem, eleget izgattam a blogolvasókat és a FB barátaimat.

Hát tessék. 




Elmondok valamit... régen nem éreztem magam ilyen jól ruhában, legyen az történelmi, vagy modern. Mondtam már, hogy tanult varrónő vagyok, iskolában tanultam ruhákat készíteni. Mégis van valami varázslatos a történelmi ruhákban. Minden alkalommal, amikor ilyet készítek, totál meglepődök: " atyaég, ez tényleg OLYAN! ". Emlékszem a boldogságra, amikor az első krinolinos ruhát összeraktuk, amikor először vettem fel a reneszánsz ruhámat, vagy a reformkorit. Varrónő vagyok, szeretem azt hinni, tudom mit csinálok, és mégis. mégis ott az érzés, hogy "atyaég, ez TÉNYLEG olyan, mint egy viktoránus/regency/reneszánsz/18.századi/stb ruha. "

(Még nem végeztem ezzel a ruhával és a blogolással, de muszáj dolgoznom is.)
A fázisfotók a telefonommal, a modell-fotókat természetesen Norbert Varga készítette.