2017. március 22., szerda

Heti fonós, avagy ha már lúd legyen kövér.

Ha már saját kötésű harisnyám lesz a bálon, a kezemen, csak nem lehet bolti kesztyű, ugye?

Tehát ez meg itt 430 méter (kb 80 gramm) kézzel font selyemfonal..
(Mik meg nem bújnak az ágy alatti fiókban... mint ez a selyemszösz... mert az alpaca nem igazán autentikus az adott történelmi korszakra nézve).

2017. március 12., vasárnap

Adósság - Peerie Flowers sapka...újra

Miközben nyakig vagyunk a báli öltözék(ek) készítésében, és kétségbeesetten próbálom utolérni magam a munkámmal, a képek között kutakodtam, valami posztolnivalót keresve... Ekkor jöttem rá, hogy ezt a sapkát eddig csak belülről mutattam...
Rögtön azután, hogy az Ingrid pulcsimat befejeztem az imádatos Flora fonalból, még nagyon fel voltam turbózva a friss fonalszerelemtől, és azonnal valami újba kellett kezdenem a maradékokból.
A minta Kate Davies, Peerie Flowers sapkája, és csak anyit mondhatok, ha szeretitek a Fair Isle sapikat szerezzétek be, mert nagyszerű minta.
A sapiból karácsonyi ajándék lett a gimis barátnőmnek, aki (nem) mellesleg Kristóf keresztmamája is... azt mesélte, egyszer az 1-es villamoson utazott, amikor azt vette észre, hogy valaki figyeli... majd ugyanez a valaki odament hozzá, és megkérdezte ő készítette-e a sapkáját..."Nem a barátnőmtől kaptam..." válaszolta... "Anettől??? mert ő köt ilyeneket..." LOL, ha már az utcán is felismerik az ember munkáját...
Minta: Peerie Flowers
Fonal: DROPS Flora
Kötőtű Knit Pro Signature 3,5 mm.
Képek: Christopher Laurent Deli

2017. március 10., péntek

Mindent bele :-)

Egy dologgal nem vádolhat senki sem... hogy ímmel-ámmal csinálnám a dolgokat... Szóval, amikor egy 19. századi bálról van szó, nemcsak megvarrom a saját ruhámat, krinolinnal, alsószoknyával együtt, de szükség van alsóruhára, és kiegészítőkre is, ugye? Például a lábamra is kell valami, és hát mit tehet egy kötős, amikor hagyományos harisnyára van szüksége?
Igen, pontosan azt.



Hogy időben készen lesz-e, az egy teljesen más kérdés.

2017. március 8., szerda

Richie...

és Willie története...
1989-ben, amikor gimi után elvégeztem a szakmunkásképzőt, varrónőként kezdtem dolgozni, de nem voltam hajlandó egy gyárba, vagy varrodába beülni, mindig is itthonról, a saját ritmusom szerint szerettem dolgozni.... ami persze azt jelenti, hogy van amikor 20-24 órát is egyfolytában, máskor meg napokig felé sem nézek (mellesleg fordítóként most is épp ezt csinálom)...
Az itthoni munka feltétele pedig minimum egy ipari gyorsvarrót, és egy interlock gépet feltételez. Iskolából kieső, végzős diákként nagyon kevés pénzem volt, ráadásul nem is igazán értettem hozzá, az akkoriban kapható legolcsóbb, használt gépet is csak némi apai segítséggel tudtam megvenni... Ő volt Willie, egy Wilcox and Gibbs gép, amelynek táblája szerint a licenszét 1939-ben jegyezték be.... Gondolhatjátok, mit jelent, akkor mégis mikor készülhetett ez a gép. Akkor is öreg volt, és rozoga, már alkatrészt sem lehetett hozzá kapni...
 Az évek során még így is sokat hajtottam, sok ruhát megvarrtunk együtt, de mindig is éreztem a hiányosságait... Görbe tűvel dolgozott, de a belevaló tűt régóta nem lehetett kapni, egy hasonlóból köszörültek le egy kis darabot (ami persze vagy sikerült pontosan, vagy nem). A késekkel is mindig gondok voltak, legutóbb, már valami más géphez való késből faragott egy belevaló a műszerész...
Őszintén szólva az egyik oka annak, hogy sokáig nem varrtam az is volt, hogy tudtam a lock-kal mindig kínlódás a vége. A Piros ruhával is megdolgoztatott, mert pont ott jutott eszébe az öltéseket egymásra torlasztva a legrondább varrásképet mutatni, ahol a legjobban Látszik. Meggyőződésem, hogy egy, gépeket szerető, hozzáértő ember kezében még életre kelhet, sőt, azt is el tudnám képzelni, hogy koránál fogva akár egy múzeum jellegű helyen tengesse igazén öreg napjait, én mindenesetre nyugdíjaztam. 
Mindenki: ő itt Richie, Willie utódja.
A döntést magamhoz képest eszméletlen gyorsan hoztam meg, és bonyolítottam le, ennél sokkal kisebb dolgokon képes vagyon ennél sokkal sokkal tovább rágódni, de... de... NEM a báli ruha miatt vettem, már korábban is terveztem, hogy Willie-t egy fiatalabb nagyobb repertoárral rendelkező fiatalabbra cserélem, de azt sem mondom, hogy nem pörgette fel az eseményeket :-)
Ipari gépet kerestem, mert mindig is iparival varrtam "ehhez vagyok hozzászokva". Még Miamiban volt egy háztartásim, de utáltam is rendesen. Érdekes, hogy, bár az elmúlt 28 évben a fizetések az árakkal együtt a sokszorosukra emelkedtek az összeg, amiért az ilyen gépeket kínálják, nem változott sokat. Egy rozoga ócskát már 30-50 ezerért lehet találni, egy közepesen jó használt négyszálasat 60-90 ezerért, és 150 000-ért már igazán színes-szagos, többnyelven beszélőhöz lehet jutni, de ezekre inkább csak akkor van szükség, ha fürdőruhát, sztrecchanygot, és hasonlókat varrnak, és nálam nem ez a fő cél. Könnyű döntés volt a korábbinál jobb kategóriát választanom..
Kíváncsi vagyok egyszerűbb lesz-e vele boldogulni, mennyit jelent az, hogy 3 szál helyett Richie akár 4 szállal is tud dolgozni.

2017. március 7., kedd

heti fonós

Addig is, amíg folytatni tudjuk a báliruha sagát, mutatok valamit, a megszokottabb területekről, jó? Egy kis fonás, jöhet?
Ezt a piros selymet gyárilag fésült és gyárilag festett gyapjúszalagból fontam, arra, hogy szövésben használjam majd díszítésnek.

Emlékeztetőük: ha azt hiszitek, a gyári festés nem ereszt... hát tévedtek. Ez is úgy eresztette a színét, mint a ... a víz vérvörös lett tőle... még jó hogy valami feketés----sel terveztem használni.

2017. március 6., hétfő

Próbaváltozat

Már van egy majdnem kész próbaváltozatunk a ruhából :-)
Mindenki ismeri az "ócsóanyagos bótokat", ahol gyári maradékokat, gyári hibás anyagokat és hasonlókat árulnak. Nyomáshibásak, néha koszosak, vagy lyukasak, de néha egész érdekes kincseket is lehet találni :-) Én egy mutatós sötétpiros/fekete csíkos anyagot találtam, a ruhához vásárolt taffeta árának töredékéért. Mivel, ugye, vagy 15 éve nem varrtam ruhát, úgy gondoltam, mindenképp muszáj egy próbakört futni, részben felfrissíteni a tudásomat, részben ellenőrizni a mintát, részben egy-egy technikát kipróbálni/ kitalálni/ kidolgozni. 
Kezdhettem volna egy könyvből, vagy a Pinterestről kimásolt mintával, amit felnagyítok, de már így is elég kockázatosnak ítéltem a vállalkozást, nem akartam még egy rizikófaktorral nehezíteni a helyzetünket. Így ezernyi korabeli ruha átnézése után eldöntöttem milyen formát, milyen stílust szeretnék, és az Etsy felé vettem az irányt, ahol egy viszonylag egyszerűnek tűnő, és nem túl drága mintát vásároltam, amivel dolgozni tudtunk.
Zsófi jelenléte ismét felbecsülhetetlen értékű, még akkor is, ha a szakmai, technikai tudás az enyém, nélküle nem tudtam volna megcsinálni. Ez a ruha közös munka eredménye.
Izgalmas volt látni, hogyan alakul, lépésről lépésre, izgalmas volt kitalálni mégis hogyan oldjunk meg bizonyos dolgokat, mint például a felsőrész merevítését (ilyesmit sohasem csináltam korábban)...
Vagy a nyakkivágás és a derékrész eldolgozásától (igen, ezt kézzel :-) ) az ujjáig, ami többször is kitolt velem, olyannyira, hogy már-már arra is hajlottam volna, hogy a ruha ujjatlan maradjon, de nem hagyhattam, hogy legyőzzön, ugye?
A felsőhöz képest a szoknya egyszerű, sima dolog, de azért ezt is sikerült elrontanom, de a tanulságot levonom, és nem szedem szét, inkább megpróbálom kitalálni, hogyan tudom a hibát elrejteni.
Amikor az egészet nagyjából összeraktuk, és már egészen úgy nézett ki, mint egy báliruha, mint a hülyegyerekek ugráltunk és visítoztunk... Zsófi ugyan már jócskán késésben volt, muszáj volt lerohannunk a ház elé fényképezkedni...
Időutazás, és öröm volt egyszerre
Piszok hideg is volt, különösen egy vállról leeső ruhában.....
A liftes képet persze nem hagyhattuk ki...(a liftben egyedül is alig fértem el, Zsófi csak úgy tudott bejönni, ha a krinolin a nyakamba vettem).
Persze hogy mi van a ruha alatt? Bár fűző volt rajtam, teljes alsóruházatot még nem készítettünk, így az maradt, amit épp viseltem, strech leggings,kézzel kötött zokni (természetesen DROPS Fabel fonalból) és biopapucs :-)  

Alig vártuk, hogy feltehessük a lépeket a facebookra, ahol eszméletlen sikere volt... soha nem kaptam egyetlen bejegyzésre sem ennyi lájkot (de ki számolja, igaz? ).
Egy kedves táncos ismerősünk, Szilágyi N. Zsuzsa még sétálni is elvitt egy parkba... :-) 
Folyt köv. ... Most el kell mennünk vásárolni néhány apróságot, és aztán jöhetnek az "igazi" ruhák. 

2017. március 5., vasárnap

Alsószoknya

A terveimben egy gazán jól szerkesztett blog szerepelt, amiben a témákat váltogatnám, itt a varrós után egy kötős bejegyzés jönne, de annyira elmerültünk a báliruha készítésében, hogy még levegőárt is alig jöttünk a felszínre, nemhogy egy fotókkal tűzdelt írás összeállítására... Így, miután a vasárnapi sokórás táncpróba után feleidő alatt összeraktuk a második krinolint is, most be kell érnetek a második alsószoknyával. Ezt egyedül készítettem, miután az elsőnél kidolgoztuk az alapvető méreteket és technikákat, kicsivel több figyelmet tudtam fordítani a részletekre is.
Például mindig elbűvöltek azok a mmini pliék, amik a viktoriánus fehérneműkön oly gyakran láthatóak, és hol lehetne jobban kipróbálni, mint egy alsó szoknya közel 5 méteres szélén. 
Került még rá egy keskeny horgolt csipke, úgy 11 méternyi. Kit érdekel, hogy a csipke közel ugyanannyiba került, mint a 4,5 méternyi 240 cm széles pamutvászon, amiből az alsószoknya maga készült.
És itt ateljes darab a régi próbababámon, aki néhány számmal kisebb méret mint én. (Annak idején, amikor Fejetlen Jucit a Fort Lauderdale-i bolhapiacon felszedtem 5 egész dollárért, nagyjából akkora méret volt, mint én... (pajzsmirigygondok, mennyire imádlak benneteket).
Most már maga a ruha jön a próbaanyagból.