2017. augusztus 9., szerda

Véletlenszerű varrós bejegyzés a semmiből: Zsinór, zsinór, körbe, körbe.

Nem magyarázkodom, nem ígérgetek, csak lássuk mi jön, ok? Teljesen rákészültem, hogy írok egy (több) bejegyzést a londoni utunkról, de még mindig nem jutottam hozzá, hogy letöltsem a képeket a fényképezőgépről, szóval az még várat magára.
Másrészről a kalandjaim a történelmi ruhák terén nem értek véget, közben készült egy tteljes szett kora-reneszánsz polgári ruha (képek később), és most egy kora barokk polgárit kellene varrnom, teljesen logikus hát, hogy egy zsinórral merevített alsószoknyát a reformkorból, ugye? Én így szeretek veszélyesen élni :-)
Mindenesetre láttátok az 1860-as báli ruhámat, alatta a krinolinnal. De, még mielőtt a krinolin elterjedt volna az 1850-es évek közepén... az 1900-as évek elejének regency/empire ruhák karcsú vonalai után az 1820-as években a ruhák derékvonala el kezdett lejjebb csúszni, és a szoknyák egyre szélesebbek lettek. Hogy ezt elérjék, egyre több alsószoknyát vettek fel, és különféle trükköket használtak az alsószoknyák merevítéséhez, pl steppelést, fodrokat. Zsinórt már régóta használtak, pl fűzők merevítéséhez, most az alsószoknyákba is belekerült. Itt van egy pár eredeti darab példának:
 1830s full underdress. Note pouffe sleeves. From http://www.pemberley.comThis is what a lady wore underneath her 1825-1830 gown; corset, chemise, and corded petticoat.  The pockets worn over the petticoat tied around the waist.  Sleeve puffs gave a fullness to the large sleeves popular in the late 1820s-1830s. See 1825-1830 red lapis printed calico dress on this page.  Susan Greene Collection at the Genesee Country Village & Museum, Mumford, NY.
(A képek a Pinterestről)
Mivel még augusztus végén szükségem lesz egy reformkori ruhára, és ezeket az öltözékeket legjobb belülről kifelé felépíteni, az alapoktól, amik rendkívül fontosak, az alsószoknyával kezdtem.
A legegyszerűbb, 240 cm széles (dupla széles) fehér lepedővásznat vettem, és a Hermes boltban kapható, legvastagabb kötözőt kötelet kenderből.


Az anyagból annyit vágtam le, ami 2 x a kívánt hossz + 10 centiméter (amit a zsinórozás felkap a hosszból) (95x2 = 190 cm). Hosszában félbehajtottam, és alul-fölül kb 15-20 cm-t kihagyva a hasítéknak a derekánál összevarrtam. Szétvasaltam és a csövet félbehajtottam, hogy egy duplafalú, fele olyan hosszú cső keletkezzen.
Ezután a zsinórt a szélén körbevezetve, a széléhez nyomva elkezdtem varrni kör-körbe..

és körbe,

és körbe. néhol egy-egy sornyi részt üresen, zsinór nélkül hagytam.

and around, and around.
Végül a hasítéknak nyitva hagyott részeket összetűztem, levarrtam, Végül a hasítéknak nyitva hagyott részeket összetűztem, levarrtam, A derekát beráncoltam, és derékpántot kapott.


És tadám...A kész alsószoknya kb 85 cm hosszú.

Mellesleg ennyi maradt a nagy gombóc zsinórból...