Avagy mi történik, amikor úgy döntök, hogy a bakancsomhoz új zokni kell...
Tavaly, mielőtt Erdélybe indultunk, arra számítva, hogy komoly mennyiséget fogunk gyalogolni (megtettük, csak mondom), egy jobb túrabakancsot akartam venni a gyalogláshoz. Már útközben álltunk meg egy Decathlonnál, és ez a petrol színű darab jött velem, de valahogy nem volt az igazi... kicsit nagy, kicsit kemény, de valahogy azt gondoltam, egy vastagabb, puhább kézzel kötött zokni sokat segíthetne a dolgok állásán... Ahha, aztán hazajöttünk, tél lett, nem utaztunk többet, az idén meg nem utaztunk... vagyis de, de jóval kevesebbet, azt is olyan helyen, ahova városnéző cipő és nem túrabakancs kellett...
Viszont a nyár végén többször autóztunk, és autóban leginkább zoknit szeretek kötni.
bevallom a zoknikat én ritkán szoktam cifrázni... nem mondom, hogy soha, mert a végén a fejemre olvassátok... de általában, hagyom, hogy a fonalak színei beszéljenek.
Elképesztő mennyiségű zoknifonalam van. Igen, már írtam, arra az időre vezethető vissza, amikor itthon még nem lehetett ilyesmit kapni, és ha egy-egy turiban a kezembe került, akármilyen kis maradék, hazahoztam. A színes zoknifonalaknak most sem tudok ellenállni, ha a kezembe akadnak most is elég sokat haza tudok belőlük hozni. Vannak teljes gombócok is, de a legizgalmasabb feladatot a kisebb maradékok adják...
Ehh. ezekről a képekről jut eszembe, hogy mennyi darabról nem blogoltam itt, de hát ugye holnap is lesz nap, ugye?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése