Hálókötő: Halogatás, avagy a 18. századi piros köpeny

Mert, ha az embernek egy 19. századi báli ruha felsőt kellene varrnia, akkor 18. századi piros köpenyt csinál, ugyebár. Tökéletesen logikus, nem?

Tulajdonképpen az történt, hogy a hagyományőrzők hagyományos év végi korcsolyázása az idén az év elejére csúszott, és bár volt remek ötletem az ügyben, válaszként a mit vegyek fel örök kérdésére, az időkeretbe nem tudtam belepasszírozni, bárhogy igyekeztem. De valamilyen ruha akkor is kell, de be kell vallanom, a történelmi ruhatáram egyelőre nem igazán tél-kompatibilis. A legtöbb szabadtéri esemény késő tavasszal, nyáron, kora ősszel van, ha télen csinálunk valamit, az zárt térben történik.

Ideje tenni valamit ez ügyben, ugye? Amikor először vettem részt az Alapítvány színészcsoportjának előadásában, még 2017 márciusában, kölcsönruhában, ki kellett szaladnom valamiért, kölcsönkaptam egyik társunk (katonai) köpenyét. Imádtam, és azóta akartam magamnak egy köpenyt.

Tudtam, hogy a piros köpenyek a 18. században és a 19. század elején végig rendkívül népszerűek voltak, de valamiiért nem akartam pirosat. Fogalmam sincs miért, de emlékszem, hogy ki is mondtam, le is írtam, pirosat nem... tényleg nem tudom miért, talán inkább kéket szerettem volna?

Egészen addig a pillanatig, amíg mindannyiunk kedvenc I Love Textil boltjában nem botlottam bele egy szuperolcsó, ugyanakkor szupervastag, mégis elég puha gyapjú szövetbe, talán még 2018-2019 környékén. Az egyik szövött széle sérült volt, olajos koszfoltok, és pár centis szakadások egyenletes távolságban, de annyi volt belőle, úgy gondoltam, akkor is marad elég egy nagyvonalú köpenyre, ha a szélét levágom.

Ez az anyga utána évekig megvolt, de olyan vastag, olyan nagy darab, hogy bárhogy próbáltam összehajtogatni, sehogy sem fért egyetlen helyre sem, ahol egyébként az anyagaimat tartom. A kanapén lakott hát, ott rakosgattam ide-oda. Igen ott. Nem nagyon használjuk a kanapét, inkább csak rakodófelület. Szóval ott porosodott, néha átraktam a másik oldalra, és arra gondoltam, most már tényleg kezdenem kellene vele valamit.

Az évek sorá kutattam a piros köpenyek után, megnéztem a képeket a pinteresten, az interneten fellelhető szabásmintákat, konzultáltam a varrós csoportokkal. Mi a legjobb megoldás? Legyen félkör? Egész kör? valahol a kettő között (Az anyag vastag, és van súlya, elég a félkör, különben megszakadok tőle). Egy darabból szabva? (a legtöbb minta nem egy darabból van, különösen mert akkoriban az anyagok keskenyebbek voltak). Hasíték a karoknak (nincs). Mi a helyzet a kapucnival? A képeken mutatós legyező formájú rakások vannak, azt hogy csinálják? Hogyan csatlakozik a kapucni a köpenyhez?

Most úgy döntöttem, a leggyorsabb megoldás a "Mit vegyek fel a korcsolyázásra" az, hogy végre megcsinálom az a köpenyt.

Amikor kinyitottam az anyagot kissé megijesztett, hogy nem csak a széle sérült, de a belsejében is vannak gondok, talán ugyanaz sértette meg, mint a szélét? talán molyok voltak, talán valami más. Mindenesetre elég nagy sértetlen darabok voltak, csak okosan kell bánnom vele.

Ott repült a "oh bármit csinálhatok, hiszen mindenre is elég az anyagom" és jött, a "na hogy lehet a legtöbbet kihozni az épen maradt részekből". Ugyebár a toldás történelmileg hiteles megoldás, és a kereséseimben amúgy is ez a minta jött fel a leggyakrabban, így ezt használtam alapnak, de a pontos méretezés, és a kapucni formája már saját kútfőből történt.

A varrással eléggé kapkodtam, közben nem fotóztam, be kell érnetek az elkészült darabról lőtt képekkel.

A két hosszú varrást géppel varrtam, de belül kézzel öltöttem le, hogy megakadályozzam az anyag foszlását.

Az alsó szélét is kézzel hajtottam fel.

Úgy döntöttem, a kapucnit levehetőre csinálom, így a köpenyt korábbi korszakhoz is tudom használni.

Még nem vagyok benne biztos, hogy ezek a hosszúkás fémgombok a legjobb megoldás, de az első alkalommal működött.

Sajnos kapocs ügyben nem túl nagy a választék (és az E-bay rendelések nehézkesek és drágák lettek) azt kellett használnom, amit találtam. Az eredeti műbőr fülecskét, amivel fel kellett volna varrnom leszedtem, mert kb kétszer szúrom bele a tűt, és szakad az egész, kicseréltem egy kis félbehajtott ripsz szalagra... Vagyis, áttúrtam a szalagos dobozaimat, találtam egy kis darab bársonyszalagot, levágtam, megpörköltem a két végét, hogy lezárjam, beleraktam a karikába, úgy gondoltam, hogy duplán jobb lenne... Visszamentem a dobozokhoz, hogy vágjak egy hosszabbat, de nem találtam az eredeti szalagot. Egyik dobozban sem. Eltűnt. Teljesen. Totálisan. Fogalmam sincs hova. Szerencsére, mielőtt kitört volna belőlem a sírás az eltűnt szalag miatt, találtam egy kis ripsz-szalagot, ami félbehajtva erősebbnek tűnt a bársonynál is. Remek.

A kapucnit selyemmel béleltem. Volt egy piros selyem ingem, még Miamiból hoztam haza, a 90-es évek végén. Évtizedek óta nem használtam, de nem dobtam ki, mert... hát... mégiscsak SELYEM. Amikor a köpeny anyaga hazajött velem, kitaláltam, milyen remek bélés lenne az ingből, és azután a piros anyaggal együtt pakolgattam ide. oda évekig. Végül is, épp ki tudtam a két oldalából szabni a kapucni két oldalát, úgy, hogy pont a két darab közepén fut az ing oldalvarrása, de azt már fentebb is megbeszéltük, hogy a toldás az hiteles. Authentikus. Tenti.

A kapucni esetében is, a két hosszú varrás, ami a kapucni alsó és felső szélét lezárja géppel készült, de a visszahajtott szélt kézzel öltöttem le, a hajtások rögzítése, a kapucni hátának összevarrása, kézzel.

Addigra kitaláltam, hogy egy kis kerek gallérhoz rögzítem, ezt a varrást szintén géppel varrtam. A ferdepántot, amivel a varrást eltakartam a selyeming ujjából vágtam ki, és kézzel varrtam le, szintén kézi varrás a kis gallér széleinek visszahajtása.