A Gentlemen Jack sorozatot nézem (totál fantasztikus jelmezek, bár az Anne Listert játszó színésznő hajában levő csigáktól kiütéseket kapok, de ez egy másik bejegyzés témája). N. bejön, leül az ágy szélére, a TV képernyőjét bámulja egy fél percig, majd unott, ártatlan hangon megkérdezi:
"Miért tudom, hogy az, ott egy BUSK? "
Először egy pár fekete cipőt készített, amit a Mária Terézia ruhához terveztem hordani.
A cipőket József Zombori a @Baktócipő-nél készítette.
Miért tartom unalmasnak a Petit Knit mintáit?
Tessék, kimondtam hangosan, igaz nem először, de most igazán nagy nyilvánoság előtt, egy Instagram bejegyzésre reagálva, és bár jóval több "like" érkezett a megjegyzésre, azért kaptam én hideget/meleget egy-két kommentelőtől. (Az, hogy manapság az embernek nem lehet véleménye, mert rögtön nekiugranak, mindenféle névvel illetik, akár törlik (cancel) egy másik HV témája lesz).
A lényeg, hogy azt írtam, hogy elfogadom, LEHET, hogy jó tervező, de én unalmasnak tartom a darabjait.
Miért? Mert, a kézi fonásról is azt mondom, hogy, bár törekszem arra, hogy egyenletes legyen a fonalam, a TÖKÉLETES gyári egyenletesség nem célom. Ha arra vágyom, akkor nem tökölök vele mondjuk napokon át, hanem bemegyek a boltba és leveszem a polcról.
Ugyanígy, ha olyan neutrális, semleges pulóverre vágyom, ami akár bolti is lehetne, nem kötögetem napokon, heteken keresztül. Elmegyek a boltba és megveszem.
Ha időt és energiát szánok rá, akkor olyan eredményt szeretnék, ami EGYEDI, az enyém. Nem olyat, amit egy átlagos boltban megvehetek.
És mellesleg, ez vonatkozik a varrásra is. Nagy különbség van a "házilag készült", vagy a kézzel készült, egyedi darabok között.
Régen a tervezőknek megvolt a maguk stílusa. Ránézésre tudtuk, hogy Kate Davies, Laura Chau, Joji, Alice Starmore, Jennie Atkinson, vagy épp Stephen West tervezte, hogy csak néhány nevet említsünk.
Petit Knit esetében nem látom a felismerhető egyediséget, csak ugyanazt az sima, "ízetlen" bézs darabot. Egyetlen érdekesebb mintát találtam az oldalán, az Anker Sweater-t, de az meg a régi méltán népszerű Shalom kardigán újragondolása.
Nem nem a népszerűsűgéért utálom. Nem "utálom" őt. Kicsit sem érdekel, hogy megy a vállalkozása. Ha valami, hát örülök a sikerének. Minössze nem értem, és azt kívánom, valaki, nála bátrabb tervező lenne éppilyen sikeres.
Van néhány you-tube videó, aki próbál értelmet keresni ebben a népszerűségben, és nincs egyértelmű választ, de valószínűleg sok szerepet játszil a biztonságos döntés és a kockázatkerülés-
Bár sok régi nagy név, bátor, újító technikákkal, tervekkel már nem dolgozik, még vannak néhányan, akik reményt adnak nekünk a jövőre nézve. Ezért marad a hétfői mintamustra rovat.
Még mindig az "a" bizonyos nagy projekt, amin egy hónapig dolgoztam októberben és Novemberben.
Már tudjuk, hogy egy 1870-es évek-beli ruha, amihez több réteg alsóruha jár.
Az első réteg, amit a múlt héten mutattam az alsóing és a száras alsó, ami közvetlenül érintkezik a testtel, és rendszeresen, naponta (ha mindennapos a használata, egyébként minden használat után) mosható, sőt, ki is kell mosni. Ezek színvják fel az izzadságot, a baktériumokat és egyebeket, é s akövetkező rétegeket védik.
A következő réteg az, amit szerkezei támogatásnak hívhatunk, ez adja meg a ruha alakját, formáját. Ide tartozik a fűző, a "corsetcover" vagyis a vállasing, a turnűr (vagy dúz, fardagály), és az alsószoknya.
A fűzőnek jónéhány feladata van, amelyek közül a derék karcsúsítása a legutolsó, gyakorlatilag egy mellékhatás, de erről egyszer majd írok egy külön bejegyzést.
A "corset cover" (tükörfordításban fűző-borítás, magyarul vállasingnek hívjuk), amit a fűző fölé veszünk fel, hogy azokat az éles vonalakt lágyítsa, amik a fűző szélénél, pl a mell vonalában, vagy a háton látszanának. Bizonyos esetekben lehet plusz díszítő funkciója is.
A turnűr (más néven dúz, fardagály) adja a szoknya formáját, ami ebben az időszakban a hátsót hangsúlyozza.
És egy alsószoknya a szoknya és a turnűr között, itt is azért, hogy a turnűr szerkezeti vonalait lágyítsa, elfedje. Itt is érvényes, amit a krinolinos ruháknál mondunk, hogy ha átnyomódik, kilátszik a krinolin vasának a vonala, az snassz, olyan, mintha a bugyink széle látszana ki a nadrág derekából. megesik, de nem elegáns, nem igazán elfogadott.
És már csak a felső réteg, a ruha maradt hátra...
Több hónapnyi fejtörés után, itt van.
A helyzet az, hogy még mindig nem tudom, pontosan hogy is megy majd, de mindig igérem nektek, és a MOST-nél nincs jobb alkalom.
Az első szabásminta egy olyan, ami évek óta megvan, de még nem jutottam hozzá, hogy megvarrjam.
Tapasztalatom van a Scroop patterns mintáival, az Aidah ruhát teszteltem, és többször is megvarrtam.
Ez most ugyanettől a cégtől az EASTBURN nadrág.
Mindig is az olyan nadrágokat szerettem, amik elég szorosan követik az alakot deréknál és csípőnél, és onnan lendületesen bővülnek.
Ráadásul, több testalkaton is fotózták és szinte mindegyiken abszolút jól áll.
Hajrá!
Elérkeztünk a rózsaszín csíkos rokokó ruha kiegészítői közül az utolsó-előttihez.
Kellett valami a nyakamba, és egy choker-típusú nyaklánc elég egyértelmű választás volt. Úgy döntöttem, készítek magamnak egyet,
Eredetileg lencérnát szerettem volna használni hozzá, de nem találtam megfelelő színűt, így végül pamut hímzőcérnát vettem hozzá. Némi kutakodással a pinteresten egy megfelelő mintát is találta, .
Azt gondolom, nem kimondottan szép dolog, amikor valaki vesz egy motring kézzel festett fonalat olyasvalakitől, akinek a festés csak hobbi, egy kiegészítő dolog, aki évente mindössze két rendezvényen van jelen, ahol az eladás amúgy sem a központi téma, hanem a tanítás, és amúgy ősi készséget tanít, ingyen, az pedig alaposan ki van hangsúlyozva, hogy az a bizonyos motring egyedi, megismételhetetlen, stb, majd ezt a motringot kibontja, használ belőle, majd rájön, hogy a képességei nem felelnek meg a fonalnak (ami elég vékony), vagy éppen csak rájön, hogy mégsem tetszik a színe, visszabontja a megkezdett mintát, és több, mint félév múlva visszaviszi, és cserét kér...
Igen tudom vannak kerskedelmi szabályok, és van fogyasztóvédelem. De, ahogy mondjuk, néha átesünk a ló túloldalára, és egyesek viszaélnek a védelemmel.
Mondhattam volna nemet, mert HÓNAPOK teltek el az eladás óta és a motringot nemcsak kibontották, hanem el is kezdték, de nem tettem.Leginkább azért, mert a festés tényleg csak hobbi nekem, nem a megélhetésem múlik azon, hogy hány motringot adok el (legfeljebb az, hány festeni való alapanyagot tudok a legközelebbi alkalomra megvenni). De azért nem szeretem, ha teljesen hülyének néznek.
U.i.: Ugyanez vonatkozik arra, amikor egy ruhát kérsz, felpróbálod, mielőtt, utána hordod, mondjuk többször is, és utána találod ki, hogy itt nemtetszik, ott nem, és kb az egészet szétszedeted a varrónővel (természetesen, "garanciásan" vagyis az átalakításért már nem fizetsz).
