2010. augusztus 23., hétfő

Hagyomány

Hagyomány alatt általában az elődök örökségéből azokat a cselekvéseket, dolgokat értjük, amelyeket nemzedékről nemzedékre változatlan formában tesznek és készítenek az adott társadalom tagjai szociokulturális öröklés (beleszületik az egyén az adott társadalomba és tovább viszi ősei hagyományait) alapján. A hagyományok az adott társadalom értékrendjét, világszemléletét tükrözik.

A népszerű körbejáró kérdőíveken, memé-kben gyakori kérdés "mi a kedvenc ünneped" amire a leggyakoribb válasz: a karácsony. NEM nekem. (Az évek során nem egészséges nemszeretem érzéseket fejlesztettem ki a tél vége és a velejáró ünnepek iránt is. ). Az én legkedvesebb ünnepem augusztus huszadika, ami nekem amellett, hogy az első királyunk, meg az ország, meg az új kenyér ünnepe, a hagyomány ünnepe is. Az angol nyelvű blogomon az évek alatt hagyománnyá vált a sok-sok képpel feltuningolt beszámoló a Mesterségek ünnepéről...Ahogy az egész ünnep, most ez is kissé visszafogottnak tűnt, kevesebb bemutató, kevesebb árus, kevesebb...minden (csak az árakból volt több). Így is két nap kelett, hogy mindent végignézzünk, és kipróbáljunk, Kristóf még a harmadik nap is vissza akart menni...)

Volt persze a szokásos fazekas dolgok, a hagyományosabb...

És a kevésbé hagyományos

Ruhák, öltözékek

Az idei téma a mézeskalács volt

Nekem azonban úgy tűnt. mintha a nemezelés lett volna a téma. Amikor hazajöttünk és letöltöttem a képeket vettem észre csak, hogy a legtöbb képet erről a témáról készítettem.

Volt mindenféle nemezelt dolog, kesztyű is, sál is. Csak tudnám, hogy készül ez a rácsos sál, ami annyira puha...

Még nemezelt ing is. Azt hisszem, jócskán volt selyem szál ennek az anyagában.

Nemezelt képek.

Egy csapat nemezelt szőnyeget készített ott helyben, hagyományos motívumokkal.

Nem tudtam eldönteni, hogy a türkizkék kalap tetszik-e jobban

Vagy a lila?

A kézi nemezelést is megpróbáltam, és készítettem egy virágot.

És nem hagyhattam ki a kedvenc sárkányomat. Nem eladó, ha az lenne sem engedhetném meg magamnak, de minden évben lefotózom. Már ez is hagyomány.


Volt sok hagyományos kékfestő.


Magyarországon mindenki tudja, hogy ezek úgy készülnek, hogy szegecsekből készült mintára gyantát tesznek, ezt nyomják az anyagra, amit ezután indigófestékkel befestenek, majd eltávolítják a gyantát, aminek a helyén ott marad a fehér minta.



Kristóf is jól érezte magát. Kipróbálta az íjakat.


Tekerte a verklit

Játszott a logikai játékokkal


Kipróbálta a nemezelést

Az agyagozás volt a kedvence


A szövés melett

Én annak a néninek örültem a legjobban aki hagyományos orsós fonást mutatott be alsótárcsás orsóval. Olyan jó volt végre valakit élőben látni. (Talán nem tűnik nagyképűségnek, ha z mondom, neki is jó volt valaki fiatalabbat fonni látni). Összehasonlítottuk az orsókat (én felsőtárcsással fonok) a módszereket, fontunk együtt egy kicsit. Remélem még lesz alkalmunk találkozni.

Az egész vásárban egyetlen vásárfiát vettem (a belépőjegyek, eni-innivaló így is rengeteg pénzt emésztett fel), egy pár fülbevalót, aminek olyan tünde-hangulata van.

De alaposan feltöltődtem kreatív energiákkal, és alig várom hogy hozzáfoghassak valamihez.
És még 363 nap a következőig.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönöm szépen ezt a részletes beszámolót, szavamra, kedvet csináltál hozzá :)