Ezt a játék szövőszéket a hugomtól "örököltük", amikor Kristóf a mesterségek ünnepén beleszeretett a szövésben. Amikor elkértük, az eredeti felvetés nyomai még látszottak, de mire hozzánk ért, már minden fonalmaradékot gondosan leszedtek róla, így fogalmam sem volt hogyan kell egy ilyesmit felvetni.
Olyan voltam, mint a Móra versben a cinege, "Szalad fűhöz-fához, szalad a vargához"... Vittem Kristóf Waldorf képesítésű tanítónénijéhez, de azt mondta, ő csak a szövőkeretekhez ért, kértem szövős ismerőst, aki csak úgy lerázott, felvittük a mesterségek ünnepére, ahol ugyan "nagyon szívesen megcsinálnák, de hát legalább egy napos munka lenne..." választ kaptuk.
Azért, ha ismertek egy kicsit, tudhatjátok, hogy egy ilyesmi nem foghat ki rajtam. Az idei mesterségek ünnepén ismertem meg Lotti-t, aki egy szálon megmutatta, hogyan kell befűzni.
u.i. 1: Bocsi a sötét, és itt ott homályos képekért... ilyenkor nemcsak korán sötétedik... de napközben sem mindig süt ki annyira, hogy jó fotókat lehessen készíteni.
u.i.2.: Nem akarjátok tudni mennyire rá vagyok indulva a szövésre mostanában. Annyira akarok igazi szövőszéken szőni, hogy már-már fáj....
5 megjegyzés:
Ó, ez milyen cuki kis szövőszék, és igen tudjuk, hogy nem vagy egykönnyen feladós típus :)))
Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy nagy álmod is valóra válik egyszer . ;)
Csatlakozom az előttem szólóhoz:)
Ámen!
én tudok :o)
sőt, szövőszékem is volt,de már nincs, túl nagy helyet foglalt.
de a lényeg lemaradt: én (ha nem tudok szőni) biztosan nem tudtam volna befűzni, az tuti
Megjegyzés küldése