2012. november 19., hétfő

elvarázsolódtam...

Már jó ideje jön felém… Valójában a szövés még a fonásnál is jóval régebb óta izgat. Ha régi (tíz-húsz éves) fotókat nézegetek a mesterségek ünnepéről, mindig van egy rakás, amin szájtátva bámulom a szövőszékeket.
 
Kicsi gyerekkorom óta izgatnak a textíliák, and a ruhák. Minden valószínűség szerint a génjeimmel hoztam, mert amerre nézek a családfámon, minden szinten, és irányban vannak textil-kézművesek. És nemcsak én kaptam ezekből a génekből, Kristófot sem hagyják nyugodni a szövőszékek, életemben egyszer láttam órákon keresztül nyugodtan ülni… Itt.
Ez meg az persze mindig közbeszólt (kötés, varrás, meg persze a tény, hogy NINCS a közelemben szövőszék) mindig eltérítettek, de vágy mindig megmaradt.
Tavaly ősszel majdnem elmentem egy napra a szövős táborba, de egy szervezési gikszer miatt az utolsó pillanatban kimaradtam a szórásból. Megmagyarázhatatlanul dühös voltam, és megmagyarázhatatlanul bántott, de próbáltam meggyőzni magamat, hogy az univerzum akar talán valamit mondani, és lehet, hogy nem kellene erőlködnöm…De…
Ebben az évben időben kaptam jelzést, és így gondoskodtam arról, hogy legyen helyem. Előre kitaláltam mit, hogyan és miből akarok szőni.
Ennek a tervnek megfelelően festettem 20-25 dkg szöszt, ami minden valószínűség szerint alpakka. (Ne is kérdezzétek. Annyira nem vagyok rendes amikor tárolásról van szó. A zacskón, amiben a szösz volt nem volt címke. De a szösz tapintása, esése, a selymessége, ahogy a festéket magába szívta –vagy nem szívta magába-, ahogy fonás közben viselkedett, mind alpakkára jellemző volt.)
 
Ezután megfontam, kb 1200 méter kétágú fonal lett belőle. Amolyan „long draw” (hosszan kihúzós) technikával készült.
A nagy nap előtt kivándoroltam a műhelybe, megszemléltem a szövőszékeket, a felvetéseket, konzultáltam Angélával, és kiválasztottam melyikkel is akarok szőni.
Többször próbáltam leírni az élményt, de olyan nehéz szavakba önteni. De megkockáztatom, hogy giccses leszek, és kimondom: Szinte misztikus élmény volt. Ahogy a láncfonalak és a vetülék fonalak keresztezték egymást.  A mozdulatok. A színek. A ritmus. A….minden.
Korábban attól féltem unalmasnak találom (hahaha, a kötés meg a fonás után… unalmasnak)., de egyáltalán nem. A mozdulatokkal az agyam lenyugodott, a gondolataim is elcsendesedtek…
Tetszett, ahogyan a fonal szövetté vált. Nyilván ebben nagy szerepe volt a kézzel festett, kézzel font fonalnak, a színeivel, a fura foltjaival, az egyenetlenségével, ahogy az egyik szín teret adott a másiknak. Örülök neki, hogy ragaszkodtam ahhoz, hogy áttekerjem az orsókat, és így a színek megfelelő sorrendben követték egymást. A szövés maga elég egyszerű, a széleken pedig még jócskán van mit javítani…

De, azt hiszem, első próbálkozásnak nem rossz.
Köszönetet kell mondanom Sáringer Zsókának, és Csapó Angélának ezért a csodáért.

7 megjegyzés:

Györgyi írta...

Nagyon gyönyörű!

aarkus írta...

Hűha, csodálatos lett!

Ariadne Műhely írta...

Végre, végre! Már nagyon vártam ezt a bejegyzést. Bizton mondom, élőben még szebb ez a hosszú kendő, és örülök, hogy ott voltam, mikor készült. Tényleg varázslat.

Andi írta...

Gyönyörű :)
Úgy az egész, ahogy leírtad :)

Timici írta...

Gyönyörűséges!!!

Timici írta...

Gyönyörűséges!!!

En - Hababann írta...

Jaj, ezek a színek.... :)