2017. december 9., szombat

Coming out...

avagy vallomás...
Ha valaki egy éve, vagy akár még a tavasszal azt mondta volna, hogy nem csak kipróbálom a vert csipkét, hanem meg is szeretem, kinevettem volna. Jó alaposan. Ez volt az a fonalas kézimunka, ami mellett mindig el tudtam menni, anélkül, hogy a kezem viszketett volna ("ki akarom próbálni"... ja nem). Sőt meggyőződésem volt, hogy csak igazolt őrültek foglalkoznak vele... de, soha ne becsüljük alá a büszkeséget, és a versengést, ugyanis a tanfolyamot tiszta büszkeségből kezdtem. (Elég büszke vagyok arra, hogy a fonalas tevékenységek közül kötök, horgoloh, fonok, szüöcök, varrok, és hímzek, nem is rosszul), szóval amikor fiatal barátnőm csiipkézni akart nem hagyhattam hogy tudjon valami olyasmit, amit én nem. Na ugye? Ennek megfelelően, nem igazán voltam jóban az orsókkal, gondoltam megtanulom az alapokat, hogy elmondhassam, "Tudom, hogyan kell, de igazán nem érdekel"... Hogyne. Egészen addig, amíg rá nem találtam a korai olasz fonottas csipkékre és szerelembe nem estem. Üdv, a nevem Anett, és csipkefüggő lettem. Itt van néhány kép a kezdeti gyakorlásokról






2 megjegyzés:

Verocs írta...

Papírom van róla, hogy teljesen normális vagyok :) üdv a csipkés klubban ;)

aarkus írta...

Nem gondoltam volna, hogy valaha meg tudsz még lepni egy újabb mániával (főleg, mert bármit kinézek belőled...), és tessék. :D Csúcs vagy, komolyan!