Keddi Utazós (A Victoria és Albert Múzeum Marie Antoinett kiállítása)

Egy ideje tologatom ennek e bejegyzésnek a megírását, mert azon gondolkoztam, hogyan is írjam meg. Azonban, ahogy elkezdtem válogatni a képeket, rájöttem, hogy reménytelen próbálkozás egy bejegyzésbe bezsúfolni, mert annyi dolog volt, annyi részlet. Norbi ezernél is több képet lőtt nekem. 

Ez most egy általános áttekintés lesz, és később majd visszajövök néhány részlettel, például egy-egy ruha részletes bemutatásával, egy-egy történettel, ilyesmivel. 

A kiállítást 2025 szeptemberében nyitották meg, de a történelmi ruhás körökben már a megnyitó előtt elkezdtek a hírek szállingózni. A reneszánsz mellett a 18. század a második kedvenc történelmi korszakom (különösen a divat szempontjából) és szívem vágya volt, hogy megnézhessem. Karácsony előtt egy héttel van a születésnapom, és azt mondtam Norbinak egyikre sem kérek semmit, csak ezt a kiállítást szeretném megnézni. És ezt az utat kaptam Norbitól. <3

Mire megszervezte/lefoglalta a repülőjegyeket és a szállást az összes múzeumi belépő elfogyott. Januárban. Már nem tudtunk jegyet venni február végére. Ugyanakkor, az ember vásárolhatott V and A tagsági kártyát, amivel bemehet a kiállításra, és egy vendéget is vihet magával... annyiszor ahányszor akar. Nagyjából kétszer annyiért, mint, amibe a két jegy került volna. Ki gondolta volna.

Azt gondolom, hogy ez egy nem túl jól álcázott igyekezet arra, hogy megvetessék a tagságot az emberekkel, ami nem lenne rossz olyanoknak, akik Londonban élnek, vagy elég közel ahhoz, hogy tényleg használják is ezt a kártyát, de azoknak, akik csak rövid látogatásra érkeznek Londonba, mondjuk csak ezért a kiállításért... enyhén szólva zsarolásnak tűnik. 

Mindenesetre miver a repülőjegyünk és a szállásunk már ki volt fizetve, megvettem a tagságot (és végül még használtam is, mert kiderült, hogy egy Instagram barátom azon a hétvégén Londonban lesz, így őt is be tudtam vinni a kiállításra. Hurrá, egy aprócska győzelem. Hihihi).

Beszéljünk a kiállításról is, rendben? 

Nagyon boldog voltam, teljesen felpörögtem, talán látszik a fülig érő vigyor a képeken. 

Ugyanakkor abszolút kimerítő volt. A kiállítás március végéig volt nyitva, mi csak pár héttel a zárás előtt voltunk, rengetegen voltak (még szerdán és pénteken reggel is). Néha nem volt egyszerű egy-egy tárgyhoz közel kerülni, vagy akár csak mozogni is. 

Rengeteg látnivaló volt, rengeteg részlet és sok-sok téma. Nem csak Mária Antónia (Marie Antoinette-MA) ruhái, hanem tárgyak a korszakból, de a kiállítás azt is megmutatta, milyen hatással volt MA (és a 18. század) a későbbi időszakokra, ami számomra is érdekes volt. 

Belépéskor Marie Antoinette híres portéja fogadja a látogatót.

A pozsonyi MA kiállításon volt ebből a ruhából egy rekonstrukció kiállítva, ITT megnézhetitek. 

Az első igazi ruha egy ezüst-brokát udvari ruha, ami azt jelenti, hogy a felsője rendkavül merev, az uszája hosszú, a szoknyarész alatti pannier pedig széles.

Ezt a ruhát úgynevezet "ikat" szövetből készítették, amikor is a fonalat festik úgy, hogy szövéskor a festett foltok mintát alkotva kerüljenek egymás mellé.

Az egyik dolog, amit ebből a kiállításból tanultam: mindig azt gondoltam, hogy a francia típusú ruhák (a francaise gowns) elöl mindig haslapos felsőrésszel készültek, de a kiállításon sok elöl középen záródó volt ebből a típusból (ami persze lehet, hogy csak azért, mert a korszakból későbbi ruhák voltak).

Ez a rózsaszín csíkos ruha az egyik kedvencem, nem véletlenül varrtam magamnak is rózsaszín csíkos 18. századi ruhát. )

A kiállítás első része z 1780-as évek előtti általános udvari divatot mitatta meg, de volt egy sarok, ahol későbbi korszak, az 1780-as évek ruháit mutatták meg, a híres chemise a'la renie-t (a királynő hálóingének becézett könnyű, fehér ruha), a virágos angol típusú ruha, a rövid pierro-kabát és társai.

MA ételének utolsó éveiből is kerültek ki mementók, például ez a karikatúra (voltak mások, ennél sokkal durvábbak is :-( ) 

Egy guillotine, az a típus, amivel a királynőt i slefejezték. (a gyomrom még most is összerándul, ha meglátom, akárcsak ezt a képet is).

Az utolsó alsóinge (ez megríkatott a múzeumban).

Néhány olyan 19. századi ruha is volt, ami MA és a 18. század hatását mutatta be a későbbi,  korszakokra.

Ez a csíkos rihát egy korábbi 18. századi ruha anyagából készítették, majd még egyszer szétszedték és átalakították egy 18. századi stílusú jelmeznek.

Soha nem titkoltam, hogy nem rajongok a 20. századi divatért, az egyetlen kivétel az 1910-es évek Lucille-ruhája és annak egyenes ági leszármazottja a robe de Style, ami alatt valódi pannier volt az alsóruhába építve, ezzel a 18. századi vonalat idézve.

Honnan is ismerős ez a szalaghímzés? Megvan, a saját Rove the Style ruhámat így hímeztem ki.

A kiállításnak olyan része is volt, ahol azt mutatták be, a filmekben hogyan jelent meg MA és a 18. századi divat.

Néhány híres MA jelmez.

Ha valaki látta Sophia Coppola 2005-ös filmjét, ez a rózsaszín utazós öltözék ismerős lehet.

Nagy Katalin jelmeze a Great sorozatból.

A legutolsó részben pedig a modern divattervezők 18. zsázadi stíluselemeket felvonultató ruháit mutatta be.

Zsongott a fejem, mire kijöttünk a múzeumból. 

Eljutottam arra a pontra, amikor már nem tudtam volna több információt feldolgozni. 

Rengeteget tanultam, és rengeteg érzés bújkált bennem. 

Ahogy fentebb említettem, Norbi rengeteg részletfotót is készített, arra gondoltam, talán érdemes lenne egy-egy darabot részletesebb bejegyzésben újra megnézni majd. 

(Pictures: Norbert Varga @Bodeszphoto)