2026. június 11., csütörtök

Újra (17. századi ruha)

Már írtam arról a 17. századi ruháról, amit két éve készítettem (ITT írtam róla), amivel végre lecseréltem a legelsőt, amit még 2017-ben varrtam.

Volt vele pár gondom (a fenti linken lévő bejegyzésben részleteztem), és közben fogytam is, már elég rendesen lóg rajtam. Ugyanakkor, szerettem a sötétkék-narancs komót, és egy hordható "mock up"-ot (próbadarabot) is akartam készíteni (egy későbbi projekthez).

Az alsószoknya (narancssárga) megvolt, és volt egy csomó maradékom a díszítésből is. Arra gondoltam, hogy akkár készletfogyasztó projektként is megúszhatom... Feltúrtam a készleteimet, és bár jócskán van benne lenvászon, de sötétkékből csak azokat a darabokat találtam, amik az előző változatból maradtak, azt meg semmiképp sem akartam használni, mert eresztette a színét. Bármikor, ha felvettem a nap végére nem csak az alsóruhám, de a kezem is sötétkék lett. 

De milyen készlet az, amiben nincsen 4,5 méternyi kék lenvászon? Úgy tűnt, pl az enyé, mert az egyetlen darab, amit találtam, 3,8 méteres volt, ami nem elég.

Elkezdtem az online rendelős lehetőségeket átnézni, (Natalie, Bubulákovo, Allegro, és a többi), de egyszerűn, nem volt ennyi extra pénzem. 

Tovább kutattam a készletben, le kellett bontanom a barikádot, ami az utolsó reményt rejtő anyagos szekrényem elé épült (ne is kérdezzétek... folyamatos vita tárgya),  de a szekrény tette a dolgát, és nem egy, hanem két megfelelő méretű darabot produkált. Hurrá!

A szoknya kiszabásával kezdtem, és a korábbi változatból már tudtam hogy szebben áll, ha kissé A vonalúra szabom. Most még annyival toldottam meg, hogy a leeső háromszög darabot még bevarrtam az oldalába, és így még hangsúlyosabb az A szabásvonal.

A testrésznél már bebizonyosodott, hogy, ha merevítést használok, nagyon szépen működik, ugyanakkor két dolgot  akartam változtatni (a szabásvonal testreigazításán kívül). A merevítés, és a külső anyag közé még egy réteg anyagot tettem, mert a korábbi változatban a merevítés vonalai átnyomódtak. 



A fűzés mellett a műanyag merevítés helyett fémet használtam. És a fűzéshez a karikák helyett kézzel kivarrt lyukakat készítettem:

Amiket úgy helyeztem el, hogy korhű módon a fázés ne keresztben, hanem spirál-vonalban fusson.Kicsit sajnáltam, hogy a selyem- és bársonyszalag díszítésből a 3-3 helyett csak 2-2 körre volt elég, de így teljesen a meglevő készletekből készült a ruha.






Készítettem két egymás melletti montázst, összehasonlításképp. Nemcsak a 15 kiló mínusz látszik, talán, hanem hogy viszonylag kis változtatások mennyit jelenthetnek.


Blue linen fabric: I Love Textil

Pictures: Bodeszphoto

Nincsenek megjegyzések: