2013. január 12., szombat

Második körös baglyok

A tavalyi első kötésem egy baglyos pulóver volt, úgy szerencsehozónak...Aztán úgy gondoltam, talán jó lesz ugyanezzel a mintával befejezni az évet :-)
Kate Davies mintája még mindig nagyszerű, még mindig teljes szívből tudom ajánlani kezdőknek is. Vastag fonalból néhány nap alatt elkészül... nekem most tovább tartott, az új évre is átcsúszott, de csak mert vizsgákra kell készülnöm, de a kötőstali délelőttjén csak felkerültek a gombok is a még éppen nyirkos pulóverre.
A fonal úgy 2007 óta lapult a stash mélyén, még az első néhány e-bayes vásárlásom egyike volt, ép egy olyan eset amiről akkor azt hittem mellényúltam. A képen egészen narancsos volt, a leírásban "rust"-nak, vagyis rozsdának hívták a szín, és amikor megkaptam, hát.. egyszerű barna volt. És nagyon vastag is, sokáig nem tudtam mit kezdjek vele. Aztán amikor a tavalyi baglyos pulóveremhez kerestem gombot, beleszerettem ezekbe a kicsi négyzet alakú naracs gombokba, és jött a tipikus gombhoz a kabát esete, amikor arra gondoltam, milyen jó bagolyszemek lehetnének egy barna plóveren... utána már csak elő kellett ásni a "stash" legmélyéről a fonalat...
A tavalyinál, ami, hogy is mondjam elég passzos ,  kicsit nagyobbra kötöttem, és a nyakát is jobban zártam szélesebb passzéval. A derékfogyasztást pedig megint oldalra tettem. Valójában nem is néztem a mintát, csak a tavalyi, piros pulcsihoz méregettem...

7 megjegyzés:

Timici írta...

Szuper!! Nagyon jol all es jok a gombok is! En is szeretnek! :)

Timici írta...

Szuper!! Nagyon jol all es jok a gombok is! En is szeretnek! :)

Eszter írta...

Itt is mondom: nagyon jó lett és tetszenek ezek a kockaszemű baglyok, akik a többiek álmát őrzik :)

Irenka írta...

Nagyon tetszik, a pulcsi! A baglyok, a gombok, hogy csak a társaság fele nézelődik, a többiek pihennek, és persze elismerésem a tempó miatt.

paribanu írta...

Nagyon szép és remekül áll!

aarkus írta...

Én a pirosat is nagyon szerettem, de ennek még jobban tetszik a nyakmegoldása. Nagyon jó lett!

Strugamano írta...

imádooom!