2013. március 19., kedd

Felvágva- Harvest kardigán

Hát, akkor megmutatom...
Ez az első "igazi" felvágós technikával készült fair isle kardigánom.
A vágás maga valóban idegtépő, de megéri, mert ugye ha valaki ennyi munkát belefektetett valamibe, már nem valószínű, hogy valaha lebontja, másrészt ezeket a "stranded" vagyis hátul vezetett szállal készült több színnel készült kötéseket valóban sokkal (tényleg SOKKAL) könnyebb csak a színén kötni.
A minta a Harvest kardigán volt, a fonal a Müllerben kapható Lana Grossa tweed zoknifonal, a mintához használt színek pedig mindenféle turkálóból levadászott maradék zoknifonalak.
A kardigán már több mint egy éve kötöttem, a kecskeméti kötős lányok által szervezett születésnapi bulin vágtuk szét, hogy aztán azon mód félig bevarrt ujjal lapuljon a féligkész darabok kupacában.
Ahogy már említettem, készültek fotók a nagy operációról, de amikor egyszerre mondta fel a szolgálatot két gép a házban kissé elkavarodott pár dolog, és ezeket a képeket azóta sem sikerült levadásznom.
Köszönöm Veronikának,, Máriának Kingának, Katának a közreműkösést, Kristófnak a fotókat.
Mivel többen kértétek hamarosan megmutatom pár ilyen technikával készült dolok fonákoldalát, és kérdésekre is válaszolok a fair isle-al kapcsolatban, szóval, ha valami fúrja az oldalatokat ne tartsátok magatokban.

14 megjegyzés:

nöné írta...

Nagyon klassz lett! A téma izgalmas, konkrét kérdésem nincs, úgy összességében érdekel a dolog. Majd jönnek mások, akik kérdeznek, és én akkor nagyon fogok figyelni:)

Irenka írta...

A pulcsi fantasztikus, és nagyon jól áll. Hatalmas meló lehetett, elismerésem! Ez az ollós technika nagyon izgi, számomra teljesen új, és mivel szeretem az újdonságokat: köszi!

Judit írta...

Ez baromi nagy munka lehetett!! De megérte, nagyon szép!! :)

Timici írta...

Nagyon szep a kardiganod!!! :)

aarkus írta...

Jó dolog olyasmit látni a világban, amiben rengeteg munka van - pláne, ha ennyire szép!

szaberka írta...

Őrületes! Erre tényleg fel lehet vágni ;-)

sample írta...

Csinos.Nagyon ügyes vagy és bátor.
Akkor ez tulajdonképpen egy norvég mintás pulcsi,amit egyben kötsz, és a végén, a kívánt helyen elvágod, mint amikor a zokni sarkát javítod ?

Zorka4 írta...

ÓÓÓ,de szuper lett! Mondjuk a vágás kicsit hátborzongató volt, de megérte, annyira jó ez a kardigán!

*gooocha* írta...

Super!

GumiPók írta...

Emelem kalapom, és nem csak a felvágás miatt :)

Elinor17 írta...

Nagyon csini .:)Jó kis munka lehetett .

Ági Knit Köt írta...

Minden részlete igényes, gyönyörű munka!

paribanu írta...

Csodálatos!Elképesztő...

textilbazár írta...

Nagyon tetszik!! Gratulálok! :-)