2014. január 3., péntek

Spektrum

2013 nem a legjobb évem volt. nem mondhatom, hogy úgy, ahogy volt pocsék volt, mert akadtak igazán szép pillanatok is, sőt, kimondottan csodába illő napjaim is itt-ott, de , a rossz, jócskán túlsúlyban volt a jóval szemben. Mindenesetre igyekszem nem túl sokat rágódni ezen. maradjunk a spektrum jó oldalán.
A Spektrumról beszélve...A jó dolgok közé tartozik, hogy nem kevés időt és energiát fordítottam a Drops minták fordítására.
Már abban a pillanatban, amikor kinyitottam a Spektrum kendő fordítására szánt dokumentumot, tudtam, hogy ez a kendő kell nekem. Az eredeti minta a Fabel fonal két színére íródott, de nekem volt itthon néhány gombolyag Delight-om, ami tökéletes erre a célra. Már csak bézs színre kellett keresnem valamit, Alpacára, vagy a baby alpaca silkre gondoltam, de jópár hónapba belekerült, mire meg is kaptam őket.
De végül csak megérkeztek, és a szerelem kiteljesedhetett. Szokás szerint az eredetinél kissé nagyobbra kötöttem, olyan 8-10 színes csíkot adtam hozzá, de egyébként követtem, a leírást.
kicsit több, mint 2 gombolyag Delight-ot használtam, és olyan 3 gombolyagnyi Alpaca mixet, és 3.25-ös Addi kötőtűt.

5 megjegyzés:

zazálea írta...

nagyon szép, nagyon-nagyon!

Macus írta...

Hát persze hogy gyönyörű! :)
Boldog új évet, Anett!

Strugamano írta...

Imádom a kendőt is, a hajad színét meg a frizurádat! Jó éved lesz idén, meglátod! :)

Babi néni írta...

Nagyon jó lett! :)

Unknown írta...

ÓÓÓ, ez csodás! Remélem, ez a kendő már jó kezdet lesz az idei évhez! :)