2017. január 24., kedd

UPK- újévi pulcsit kötünk

 Most már több éve, játszom ezt a játékot, amit Angelától tanultam... Mivel azt mondják, amit az újév első napján csinálunk, azt jó sokat csináljuk hát a következő évben, így nem árt, ha ezt az első napot olyasmivel töltjük, ami kedvünkre való... nekem nyilvánvalóan a kötés és a fonás az, nem esett tehát nehezemre csatlakozni Angela újévi pulcsijához...
Talán emlékeztek, arról szól, hogy újév napján az első dolgom az, hogy elkezdek egy kötött pulcsit, és addig (bármennyi elkezdett, félbehagyott,  neadjisten határidős feladatom van) nem kötök mást, amíg nem készül el. Mivel a kínaiaknál a piros a szerencse színe, ezért számomra az újévi pulcsi is piros. 
Az idén annyival nehezítettem a pályát, hogy a fonalat is én fontam hozzá, többféle piros/narancs/lila árnyalatú szöszt kártoltam össze hozzá, merino, dél-amerikai, gyapjú, és bambusz szálakból.
 Mivel a hangsúlyt a kézzel fonott fonalra szerettem volna tenni, a leheteő legegyszerűbb mintát választottam hozzá. A DROPS Take it Easy kardigánjából indultam ki, de a leírást úgy a szemek ujja alatti szétválasztásáig követtem, onnan mentem a saját fejem után.
Szokás szerint kapott karcsúsítást a derekánál, kötöttem ameddig a fonalam tartott. Adtam, hozzá jó széles lustakötéses szegélyt az aljára, és az ujjal szegélyére, mandzsettának. 
Jó sok fonalat megfontam már, használtam is kötött sálhoz, kendőhöz, kesztyűhöz, szövéshez, de ez az első, amikor felvenni való ruhadarabot készítettem saját fonalból.
 De kell vallanom, teljesen elbűvölt a fonal, kötés közben, az árnyalatnyi eltérések a színben, a vastagságban, szinte minden öltésnél.
Fotók: Deli Christopher Laurent.

2 megjegyzés:

aarkus írta...

Gyönyörű darab, egészen elképesztő, hogy teljes mértékben a saját kezeddel készült!

Névtelen írta...

Az első kézzel font fonalas élményt élem át először. Bárcsak egy sapkával, de nagyon izgalmas.