Párizsi fonás.

És egy kis fonós tartalom...
Ugye azt gondoltátok, feladtam a fonás? Nem, nincs az az isten. Sőt, úgy érzem, lassan de biztosan szépen visszaillesztgetek jópár dolgot az életembe... a festést, a kötést, és persze a fonást is. Főleg, ha valami megihlet. Mint például Párizs. 

Nem, nem jártam Párizsban (bárcsak....) de ezt a színt azóta így hívom, amióta évekkel ezelőtt először festettem. Piros, kék, és egy kis fehér. (Bocs, az eredeti szösz fényképének minőségéért, de bér tudom, hogy lefotóztam anno, de nem találok más képet, mint ezt a bélyegnyit, amit a telefonom az előző telefonról áthúzott, ami valószínűleg még az eggyel korábbiról. Mindenesetre mégiscsak látszik, milyen lehetett szöszkorában). 

Megfonva pedig ilyen lett.

Fonás közben nem voltak vele különösebb céljaim, azon kívül, hogy amennyire lehet, egyben tartsam a színeket, és nagyjából zoknifonal vastagságú legyen. 

Ez sikerült, bár a jegyzetet a pontos hosszával sikerült elkavarnom (ilyen az, ha megpróbálok az asztalomon rendet rakni, mikor mindenhol máshol (is) teljes a káosz), de a hossza valahol 350 és 420 méter között van.

Puha, és... mi a jó szó arra, amit olyan jólesik megszorongatni, és mégis visszaugrik az eredeti formájára? Mégiscsak vasárnap reggel van...

Tiszta merinó, 18 micron, 2 ágú.