Tudom, ígértem fonós bejegyzéseket, és a regency ruhás sorozatot
is folytatnom kellene, de…
Akkor jövök fogadkozni… vagy mit. Amikor 11 ével ezelőtt az exem
elköltözött a lakást alaposan átgányoltam, szinte minden meg lett mozgatva,
átválogatva, átrendezve (akkor még csak angolul ítam a blogot, de itt a bejegyzés abból az időből.… De a felszabadult hely viszonylag gyorsan betöltődött.
Alapból több olyan hobbim van, amihez alapanyag, eszköz és hely kell, aki járt
nálam tudja, hogy öt varrógép lakik itt, három rokka annyi fonal, ami megtöltene
egy boltot, a fonni való szöszökről ne is beszéljünk… ráadásul új hobbik is
befigyeltek, és egyre kevésbé férek el a meglévő helyen. Évek óta nyígok azon,
hogy polcok kellenének, meg át kellene rendezni a lakást, meg.. meg… De ketten
voltunk az akkor még középkamasz gyerekkel, ez meg egy panellakás, amibe azért
nem olyan könnyű még egy polcot sem felfúrni… Úgy 2 és fél-3 éve jött egy
megvilágosodás, hogy ha a két szoba rendeltetését megcseréljük, mennyi gond
oldódna meg. De az ügy valamiért nem mozdult. Megjelentek, és szaporodni
kezdtek a történelmi ruhák, és velük az itthon tárolt anyagmennyiség exponenciálisan
nőtt (ha civil ruhához való anyagot látok, ami tetszik, veszek belőle
valamennyit, majd egyszer megcsinálom- az 2-3 méter, ugyanez egy történelmi
ruhánál 6-10 méter). Ráadásul megjelent az életemben N(orbert). Korábban a
történelmi ruháimat a háló és a nappali közötti ajtóban fellógatva tároltam, de
azt az ajtót azért mégiscsak jobb, ha időnként becsukjuk. A ruhák eleinte a földre
kerültek lefektetve, de így kezelhetetlenek voltak. Vettünk állványt az Ikeában,
de az is csak a nappali közepére lett felállítva, még jobban akadályozva egy sor
dolgot.
Szeretem azt gondolni magamról, hogy kreatív emberként jól tűröm a
káoszt, ugyebár a rendetlenség és a szanaszét heverő lehetőségeket mindenki
ismeri… De még nálam is elérkezett az a pont, amikor elkezdett akadályozni.
Egyre kevésbé engedek be embereket, sőt egyre kevesebbet alkottam, már
hazajönni sem szerettem.
Persze, ok mindig van… egyedül vagyok rá (már nem igaz), nincsen
idő (idő mindig arra van, amire szakítunk), és még sorolhatnám. Többször
mondtam, hogy akkor addig nem varrok, amíg nincs meg--- hiába, csak a
feldolgozatlan anyagkupac nőtt. Egyre jobban frusztrál(t), hogy hiába van tele
a fejem ötletekkel, hiába viszket a kezem, hogy KÉSZÍTHESSEN, nem tudom
megvalósítani a helyhiány miatt. Azt is mondtam, hogy akkor nem karácsonyozok,
mert a káosz közepére minek a fa? Azt is mondtam a fiúknak, hogy se a
születésnapomra, se karácsonyra nem kérek mást, csak tegyük rendbe, és
rendezzük át a lakást…
Többször fakadtam sírva a tehetetlenségtől…
Nem tudom mi hatott végül, de talán, talán elkezdődött valami. A lakásátrendezési projekt on. Készen lesz
karácsonyra? Nem valószínű, de mivel azt mondtam, hogy ha nem lesz megcsinálva
akkor nem vagyok hajlandó karácsonyozni sem, szóval csak nyerhetek. Az alap két
szoba (az én varrós szobám - ez a konyhához most legközelebb eső szoba, szóval
rengeteg konyhai / élelmiszer dolgot is tárolok ott) és a fiam szobájának
megcserélése, de azért ez egy csomó mindent ránt magával....
Szombaton lepakoltuk a szekrény
kajapolcos részét (több szatyornyi ezeréves befőtt ment a kukába, molyos kaja a
szemétbe, stb, a maradéktól a konyhában nem lehet mozdulni, vagy egy kanna
teánál többet főzni), vasárnap egy egésznapos workshopon voltam, de a maradék
időben megszakértettük az Ikejában, hogy milyen szekrényt tudunk a konyhában
feltenni, hogy egy részét ezeknek el tudjuk rakni. Ma futottam egy kört a
városban, mert laktózmentes csokimikulást kerestem (ez nemhalogatós tétel, mert
gyűlölöm a hideget, a havat még jobban, mégis elindultam a városba, nem hagytam
későbbre), most meg nekifogtam az egyik sarokban felgyűlt méretes anyagkupacot
lebontani, átválogatni, és kihordani a szobából...
Folyt köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése