2021. szeptember 22., szerda

Reneszánsz

Jól van, ennyi. Már egy ideje próbálom megírni ezt a bejegyzést. Többször is kitöröltem, mert nem tetszett amit írtam. Utoljára végre kitaláltam, hogy bár nem igazán írhatok már erről a ruháról, hiszen épp eleget láttátok itt a blogban, írhatnél a hajhálóról, és a frizuráról, amit erre az eseményre találtunk ki. Meg is írtam végre a bejegyzést, aztán az egész piszkozat eltűnt. Rákattintottam valamire amire nem kellett volna? Megint nekitoltam a lábammal a falnak a gépet, és elmozdítottam az egyik kábelt? Vagy csak úgy magától döntött úgy, hogy nem lesz együttműködő? Nem tudom, de jelnek veszem, és nem próbálkozom tovább. 

Tessék, képek, duma nélkül. A nyár közepe, Visegrádi Palotajátékok. 









Fotó: Norbert Varga
Ha szeretnétek többet tudni a hajhálóról és a frizuráról, szóljatok. Talán összehozok egy posztot. 


Nincsenek megjegyzések: